Döglött akna a bábszínházban

Megtörtént hát a magyar kormány első meghallgatása Brüsszelben a 7-es cikkely szerinti eljárásban. Varga Judit igazságügyi miniszter – a Fidesz-kormányzat és a kormányfő legújabb újundoka, aki arra hivatott, hogy kétségtelen tehetségével és nyílt elkötelezettségével elsimítsa a Brüsszellel folytatott vitákat – hétfőn szelíden elbeszélgetett az EU Tanácsában arról, ami nincs: a magyar demokrácia állapotáról. 
A kormányfő tárgyaló aranyhalat fogott a miniszterrel: nem volt kiabálás, magyar részről teljes volt a szándék (látszata), hogy minden vitatott kérdést tisztázzanak. A 7-es cikkely atombombájáról – amely azzal fenyegetett, hogy megvonják a szavazati jogot Budapesttől – kiderült, döglött akna. Varga megint elmondhatta: megvédték Magyarországot Brüsszelben a boszorkányüldözéssel szemben.
Megvédték a semmitől, mert megint bebizonyosodott, az Unió nem tud mit kezdeni a magyar kormány politikájával. Az európai közösség testületei még mindig Majakovszkijt idézik: önagyonüléseznek. Brüsszel nem megy semmire Budapesttel, mi pedig nem megyünk semmire Brüsszellel. Az EU fél ledobni az atombombát. A demokrácia ezúttal nem csupán lassú és körülményes, hanem eszköztelen egy olyan tagországgal szemben, amely megbontja az Unió virtuális szellemi egységét; és nem akad, aki rámutatna erre a béna és bénító tehetetlenségre. 
Talán mert Magyarország nem annyira fontos, mint más országok. Ha így van, azzal csak legitimálják, hogy létezik rangsor  a tagállamok között. De talán mert Brüsszel semmiképpen nem akarja megbontani az európai egyensúlyt, Magyarországot véglegesen Moszkva karjaiba lökve. Inkább elnézi az "európai életforma" erodálódását.
Mondhatja hát von der Leyen, az EU új bizottsági elnöke, hogy elkötelezett az alapszerződésben megnevezett közös értékek (az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, az emberi jogok megbecsülése) mellett. Üresen kongó beszéd ez, ha Varga miniszer a meghallgatás után mindezt annyival el tudja intézni, hogy az egész eljárás a bevándorláspárti bosszúállók támadása, boszorkányüldözés. A háttérben pedig Gulyás Gergely kancelláriaminiszter Budapesten ráerősít: Magyarország megvétózná az EU következő költségvetését, ha a forrásokat "politikai szimpátia alapján osztják el". Azaz ha sikerülne keresztülvinni Brüsszelben, hogy a demokratikus normák betartásához kössék a pénz elosztását. 
Be kell ismernünk: a magyar kormányfő eddig sikeresen lavírozott Brüsszelben. Puhult, amikor puhábbnak kellett látszódnia, és keményedik, ha arról a pénzről van szó, amiből a mamelukokat etetni kell.
De mindez csak a következménye annak, hogy nem tudjuk, mit is akarunk az Uniótól; mert azt továbbra is hiába várjuk, hogy helyettünk leváltsa a kormányt. De mit is tehetne az Unió egy olyan országgal, ahol Orbánt újra és újra megszavazzák?
Véget ért hát a bábszínházi előadás első felvonása, a függöny lement, kászálódhatunk demokráciát játszani a büfébe. Tessék, tessék, nincs itt semmi látnivaló.
Szerző
Friss Róbert

Iráni teszt

A szaúdi olajmezők elleni hétvégi támadás jól jelzi, mennyire sérülékeny az arab ország. Hiába költött Rijád jelentős összegeket az olajfinomítók védelmére, egy drónokkal irányított precíziós rakétatámadás ellen a jelek szerint tehetetlen, és semmi garancia nincs arra, hogy ne történjen a jövőben hasonló. 
Mohammed bin Szalman szaúdi trónörökös nagy reményeket fűzött a Donald Trumppal való barátságához, ám az amerikai elnök ezúttal is ódzkodik attól, hogy móresre tanítsa a támadás feltehető elkövetőjét, Teheránt. Nagyon valószínű ugyanis, hogy a perzsa állam állt az akció mögött, s nem a jemeni lázadók, az amúgy az iráni rezsim által támogatott húszik.
Miért éppen most hajtották végre az akciót? Talán nem véletlen, hogy napokkal Trump elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, a „héja” John Bolton menesztése után került rá sor. Ő volt az, aki a legkeményebb fellépést követelte Iránnal szemben, így a perzsa állam a támadással tesztelheti Washingtont. Más feltételezések szerint Teherán így próbált visszavágni amiatt, mert Amerika másik szövetségese, Izrael egyre sűrűbben támadta Szíriában a perzsa állam érdekeltségeit.
A mostani akció megerősíti, hogy Trump elnök szakít azzal a hagyományos amerikai politikával, mely szerint az Öböl térsége nemzetbiztonsági szempontból kiemelt övezet. Igaz, gazdaságilag már nem annyira fontos Washingtonnak, mint akár néhány éve: miközben az Opec tagországai csökkentették az olajkitermelést 2016 óta, az amerikaiak jelentősen emelték.
Egy kemény amerikai fellépés nagyon kockázatos lenne. A nyersanyag világpiaci ára a kisebb nemzetközi konfliktusokra is kilengésekkel reagál. Most is ez történt, de a jelentős hétfői drágulás csak átmenetinek bizonyult. Ma már messze nem fenyeget olyan olajválság, mint 1973-ban. A világ országai óriási olajkészleteket halmoztak fel, csak a szaúdi tartalék több mint egy hónapra lenne elegendő. 
A mostani akció nem okoz helyrehozhatatlan károkat, de ha folyamatos támadások érnék a szaúdi olajlétesítményeket, azt a teljes világgazdaság megérezné.

Handabandázás helyett

Eszembe jutott egy régi vicc az átkosból. Ceausescu csak beszél és beszél a TV-ben. Kovács átkapcsol a másik csatornára. Ott foci megy, de a képernyőn hirtelen felbukkan a hírhedt politikai rendőrség embere. „Kovács, nincs elég baja itt magyarként, még rátesz azzal, hogy nem hallgatja végig Ceausescu elvtárs beszédét?”
Kétlem, hogy a román állam akkoriban valóban tudta, hogy Kovács a két csatorna közül melyiket nézi, de az biztos, hogy itt, Amerikában a TV vállalatok pontosan tudják, hogy az előfizetőiket mi érdekli. Az egyik nap, miután a TV-m nem működött rendesen, telefonáltam és elpanaszoltam a hibát. A vállalat (Verizon) technikusa kérte az engedélyemet ahhoz, hogy megnézze a számlámat (amit SMS-ként továbbítottam). Így – ismétlem: az engedélyemmel – hozzákezdett a probléma megoldásához. Kiderítette, hogy én leggyakrabban a két éjjel-nappali hírcsatornát nézem (CNN és MSNBC), bár az utóbbi időben nem olyan gyakran, mint korábban. A többnyire kormánypárti Fox hírcsatornát, Trump kedvencét, nemigen kapcsolom be.
Nem örültem annak, hogy ennek a pacáknak csak egy SMS kellett ahhoz, hogy a titkaimba belelásson. Igaz, a Verizon egyelőre nem akarja és nem is tudná felhasználni az információt ellenem, de ha Trumpot újraválasztja az Istenadta Nép, ki tudja mi lesz itt? Paranoiás nem vagyok, de a pesszimizmusomat több mint hatvan évi amerikai élet sem törölte el. A balsors emlékei kísértenek. 
A Verizon tehát tudja, hogy kevesebb hírt nézek, de azt nem, hogy mikor kapcsolom ki a készüléket, vagy mikor kapcsolok át egy másik csatornára - és miért. A válasz az, hogy akkor, amikor meglátom Trump, Boris Johnson, Putyin vagy Netanjahu arcát a képernyőn. Ezek az alávaló nacionalisták ugyanis azon dolgoznak, hogy megfosszanak attól az idealizmustól és optimizmustól, amely áthatott az 1980-as és 90-es évtizedben. Miért fizessek én kemény dollárokat azért, hogy ezeket a félrevezető, öntelt, egoista és mérhetetlenül korrupt alakokat nézzem és hallgassam? Fizessenek ők nekem, ha azt akarják, hogy odafigyeljek az úgynevezett mondanivalójukra. 
A minap találtam is egy jobb műsort. Többek között arról szólt, hogy egyre több nő vállalja a politikai élet nehézségeit (és örömeit). Az Európai Unió új elnöke nő, az Európai Bank elnöke volt washingtoni szomszédom lesz, az öt legvalószínűbb Demokrata-párti elnökjelölt között két nő van, és a kongresszus padsorai - egyelőre csak Demokrata-pártiak - tele vannak (fiatal!) nőkkel. De a műsor második része tetszett igazán: ez fiatal házaspárokról szólt, főleg arról, hogy az apák manapság másképp látják el apai feladataikat, mint elődeik. Nemcsak „segítenek” otthon, mint én tettem, hanem aktív apák – és csak azután férjek és pénzkeresők.
Vasárnapi sétám során húsz babakocsit számoltam meg, s ebből tizennyolcat egy papa tolt. Ez, önmagában, semmit se bizonyít, de valami lényeges mégis változóban van. Valami szép és pozitív történik az amerikai társadalomban az orrunk előtt, amit a nagyszájú politikusok handabandázása sem fedhet el.
Szerző
Charles Gati