Iráni teszt

A szaúdi olajmezők elleni hétvégi támadás jól jelzi, mennyire sérülékeny az arab ország. Hiába költött Rijád jelentős összegeket az olajfinomítók védelmére, egy drónokkal irányított precíziós rakétatámadás ellen a jelek szerint tehetetlen, és semmi garancia nincs arra, hogy ne történjen a jövőben hasonló. 
Mohammed bin Szalman szaúdi trónörökös nagy reményeket fűzött a Donald Trumppal való barátságához, ám az amerikai elnök ezúttal is ódzkodik attól, hogy móresre tanítsa a támadás feltehető elkövetőjét, Teheránt. Nagyon valószínű ugyanis, hogy a perzsa állam állt az akció mögött, s nem a jemeni lázadók, az amúgy az iráni rezsim által támogatott húszik.
Miért éppen most hajtották végre az akciót? Talán nem véletlen, hogy napokkal Trump elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, a „héja” John Bolton menesztése után került rá sor. Ő volt az, aki a legkeményebb fellépést követelte Iránnal szemben, így a perzsa állam a támadással tesztelheti Washingtont. Más feltételezések szerint Teherán így próbált visszavágni amiatt, mert Amerika másik szövetségese, Izrael egyre sűrűbben támadta Szíriában a perzsa állam érdekeltségeit.
A mostani akció megerősíti, hogy Trump elnök szakít azzal a hagyományos amerikai politikával, mely szerint az Öböl térsége nemzetbiztonsági szempontból kiemelt övezet. Igaz, gazdaságilag már nem annyira fontos Washingtonnak, mint akár néhány éve: miközben az Opec tagországai csökkentették az olajkitermelést 2016 óta, az amerikaiak jelentősen emelték.
Egy kemény amerikai fellépés nagyon kockázatos lenne. A nyersanyag világpiaci ára a kisebb nemzetközi konfliktusokra is kilengésekkel reagál. Most is ez történt, de a jelentős hétfői drágulás csak átmenetinek bizonyult. Ma már messze nem fenyeget olyan olajválság, mint 1973-ban. A világ országai óriási olajkészleteket halmoztak fel, csak a szaúdi tartalék több mint egy hónapra lenne elegendő. 
A mostani akció nem okoz helyrehozhatatlan károkat, de ha folyamatos támadások érnék a szaúdi olajlétesítményeket, azt a teljes világgazdaság megérezné.
Szerző
Rónay Tamás

Handabandázás helyett

Eszembe jutott egy régi vicc az átkosból. Ceausescu csak beszél és beszél a TV-ben. Kovács átkapcsol a másik csatornára. Ott foci megy, de a képernyőn hirtelen felbukkan a hírhedt politikai rendőrség embere. „Kovács, nincs elég baja itt magyarként, még rátesz azzal, hogy nem hallgatja végig Ceausescu elvtárs beszédét?”
Kétlem, hogy a román állam akkoriban valóban tudta, hogy Kovács a két csatorna közül melyiket nézi, de az biztos, hogy itt, Amerikában a TV vállalatok pontosan tudják, hogy az előfizetőiket mi érdekli. Az egyik nap, miután a TV-m nem működött rendesen, telefonáltam és elpanaszoltam a hibát. A vállalat (Verizon) technikusa kérte az engedélyemet ahhoz, hogy megnézze a számlámat (amit SMS-ként továbbítottam). Így – ismétlem: az engedélyemmel – hozzákezdett a probléma megoldásához. Kiderítette, hogy én leggyakrabban a két éjjel-nappali hírcsatornát nézem (CNN és MSNBC), bár az utóbbi időben nem olyan gyakran, mint korábban. A többnyire kormánypárti Fox hírcsatornát, Trump kedvencét, nemigen kapcsolom be.
Nem örültem annak, hogy ennek a pacáknak csak egy SMS kellett ahhoz, hogy a titkaimba belelásson. Igaz, a Verizon egyelőre nem akarja és nem is tudná felhasználni az információt ellenem, de ha Trumpot újraválasztja az Istenadta Nép, ki tudja mi lesz itt? Paranoiás nem vagyok, de a pesszimizmusomat több mint hatvan évi amerikai élet sem törölte el. A balsors emlékei kísértenek. 
A Verizon tehát tudja, hogy kevesebb hírt nézek, de azt nem, hogy mikor kapcsolom ki a készüléket, vagy mikor kapcsolok át egy másik csatornára - és miért. A válasz az, hogy akkor, amikor meglátom Trump, Boris Johnson, Putyin vagy Netanjahu arcát a képernyőn. Ezek az alávaló nacionalisták ugyanis azon dolgoznak, hogy megfosszanak attól az idealizmustól és optimizmustól, amely áthatott az 1980-as és 90-es évtizedben. Miért fizessek én kemény dollárokat azért, hogy ezeket a félrevezető, öntelt, egoista és mérhetetlenül korrupt alakokat nézzem és hallgassam? Fizessenek ők nekem, ha azt akarják, hogy odafigyeljek az úgynevezett mondanivalójukra. 
A minap találtam is egy jobb műsort. Többek között arról szólt, hogy egyre több nő vállalja a politikai élet nehézségeit (és örömeit). Az Európai Unió új elnöke nő, az Európai Bank elnöke volt washingtoni szomszédom lesz, az öt legvalószínűbb Demokrata-párti elnökjelölt között két nő van, és a kongresszus padsorai - egyelőre csak Demokrata-pártiak - tele vannak (fiatal!) nőkkel. De a műsor második része tetszett igazán: ez fiatal házaspárokról szólt, főleg arról, hogy az apák manapság másképp látják el apai feladataikat, mint elődeik. Nemcsak „segítenek” otthon, mint én tettem, hanem aktív apák – és csak azután férjek és pénzkeresők.
Vasárnapi sétám során húsz babakocsit számoltam meg, s ebből tizennyolcat egy papa tolt. Ez, önmagában, semmit se bizonyít, de valami lényeges mégis változóban van. Valami szép és pozitív történik az amerikai társadalomban az orrunk előtt, amit a nagyszájú politikusok handabandázása sem fedhet el.
Szerző
Charles Gati

Roham

Aligha gondolta komolyan a magyar Országgyűlés elnöke, amikor a jelenlegi ellenzéket az egykori vietkong harcosokhoz hasonlította. Pedig elméletét igazán hihetően adta elő régi barátja és harcostársa, Bayer Zsolt show-nak nevezett műsorában, természetesen a Hír TV-ben. Mondhatni, szeme sem rebbent, legendás bajsza alatt nem jelent meg egy huncut kis mosolyféle sem. Akárhogyan is, hiteles előadás volt.
Az önkormányzati választás kapcsán Kövér László abból indult ki, hogy a baloldal – amely persze szerinte sosem tud kibújni a saját bőréből – polgárháborút, ribilliót akar. Innen érdemes szó szerint idézni, mire is készülnek: szerintük „kis gerillabázisokat, erdőmélyi bunkereket kéne létrehozni, mint annak idején a vietkong az amerikaiak által folytatott háború idején, és akkor onnan törnek majd elő, ott gyűjtik össze az erőiket, és 2022-re előbukkannak a lyukakból, és megrohamozzák a főhatalmat és elfoglalják.”
Igazán szemléletes riogatás. Ha valóban így látja a kialakult helyzetet, az erőviszonyokat a házelnök, akkor nincs mit hozzáfűznünk. Szavai önmagukért beszélnek, itt már az egyszerű hétköznapi halandóknak nincs mit tenniük. Ha viszont csak viccelt, netán szándékosan igyekezett félelmet gerjeszteni közönségében, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy miért tette. A válasz pedig nyilvánvalóan az, hogy ezzel is (jobb) belátásra próbálta bírni azokat a szavazókat, akik még mindig abban a téveszmében leledzenek, hogy nem a jelenlegi hatalom által támogatott jelöltekre kellene adni a voksukat. 
Ami pedig a történelmet illeti: a vietnami háború idején a vietkongok végül is sikerrel szálltak szembe a világ legerősebb hadseregével. A magabiztos Amerika akkor újabb leckét kapott. Az a trauma évtizedekre szólt. 
Ha már megrohannak az emlékek, és gerillabázisokat vizionálunk a nagy magyar pusztaságba.
Szerző
Sebes György