Kövér László;kereszténydemokraták;Bogárdi Szabó István;

2019-09-19 10:51:16

Kövér László elmagyarázta, mit kell tenniük a lelkészeknek választások idején (videó)

Skizofrénia, ha a hívő keresztény nem keresztényi pártra szavaz, az ilyesmit az egyházközség akadályozhatja meg – fejtegette a házelnök.

A dunamelléki református püspök társaságban fejtette ki Kövér László, hogy mit kell tennie az egyháznak, ha azt látják, hogy egyik közösségi tagjuk nem jó irányba, nem a megfelelő pártra szeretne szavazni. A politikai továbbképzés augusztus végén, a Reformátusok Szárszói Konferenciáján történt, a beszélgetésről készített videót a 444.hu szúrta ki.

Kövér megmondta, kire szavazhat egy keresztény ember

A program első és leghangsúlyosabb kerekasztal-beszélgetésén Kövér László házelnök, Trócsányi László fideszes EP-képviselő és biztosjelölt mellett Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a református zsinat lelkészi elnöke járták körül a tanácskozás fő témáját, a keresztyéndemokráciát.

Mint a portál írja, a püspök arra a kérdésre, hogy van-e dolga egymással az egyháznak és a politikának, egyértelmű igennel válaszolt, a kettő szétválasztását mesterséges dolognak nevezte, amelyért – sajátos humorral – az SZDSZ-t és a Momentumot tette felelőssé.

A másfél órás beszélgetés során Kövér László azon is elmerengett, szavazhat-e keresztény ember olyan pártra, amelyet ő nem tart kereszténynek. A házelnök szerint a hitből nem fakad kötelező pártelkötelezettség, de „keresztény ember nem szavazhat olyan pártokra, amelyek nyíltan vagy a gyakorlatukban tagadják a keresztény hitelveket meg az abból fakadó gyakorlati következményeket”. 

A beszélgetés másik pontján tovább szőtte ezt a gondolatot: ha egy gyakorló keresztény olyan pártra szavaz, amely nyíltan vagy nem olyan nyíltan, esetleg csak a tetteiben tagadja meg a kereszténység programját, az „minimum skizofrénia”. 

Kövér „nem akarta a lelkészeinket gyávasággal vádolni”, de azért megjegyezte, hogy a katolikus papok gyakrabban prédikálnak olyat, hogy

Az elvek változtak, a bajusz maradt

Ne felejtsük el: ezeket ugyanaz a Kövér László mondta, aki  az Index találata szerint még 1990-ben, a Reform Magazinnak nyilatkozva még úgy érvelt, hogy „Az abortuszvitát kormányzati útra terelni olyan hiba lenne, mint hittant oktatni az állami iskolákban.”

Sok szín helyett csak kettő jutott

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hangsúlyozta, hogy a gyülekezetekben fontos a sokszínűség, és lehetnek különböző politikai meggyőződésű hívek, de az egyház konferenciájának programjában ennek nem sok nyoma van.

Ez itt a meghívott fideszes/kormányzati politikusok névsora:

• Kövér László 

• Trócsányi László 

• Sölch Gellért

• Szájer József 

• Illés Boglárka 

• Orbán Balázs 

• Czibere Károly

Ez pedig az ellenzékieké:

• Ungár Péter