Egy elfeledett hős emlékére

Különös és formabontó színházi előadással emlékeznek a budapesti Radnóti Gyakorlóiskolában a legendás embermentőre, Ocskay László századosra. A „magyar Schindler” katonai ruhavarró műhelyt működtetett az egykori Abonyi utcai Zsidó Gimnáziumban, zsidók ezreit mentve meg a biztos pusztulástól.

A radnótisok interaktív kiállítást és sétaszínházat álmodtak, ezzel tisztelegve a 101/359-es ruhagyűjtő század és az azt működtető katonatiszt emlékének. „Koncepciónk alapját a fennmaradt dokumentumok, levelek, és a túlélők beszámolói alkotják – mondja az előadás egyik létrehozója, J. Tóth Judit, az iskola tanára. – Az eredeti helyszínen, iskolánk mai tereiben vezetnénk végig a nézőket a történeten. A több szálon és helyszínen futó emlékezést az emberi érzések hitelessége fogja egybe” – teszi hozzá.

Ocskay az egyik leginkább elfeledett magyar hős, aki 1944 és 1945 fordulóján fantasztikus bátorsággal és leleményességgel több ezer üldözött életét mentette meg az egykori zsidó gimnáziumban működő varrodában. A százados családjának története a 13. századig vezethető vissza, magukat a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc kuruc ezredese, a híres-neves Ocskay brigadéros leszármazottjának tartják. „Ocskay László az Osztrák–Magyar Monarchiában – mint megannyi kortársa – fiatalon s bizonyára lelkesen vonult be a közös hadseregbe az első világháborúban, amely során huszárhadnagyként súlyosan megsebesült – mondja Szita Szabolcs történész professzor. – Az amputációt elkerülte, de felgyógyulását követően mereven maradt bal térdét nem tudta behajlítani, ami megnehezítette járását. Hadirokkantnak számított, mégis tartalékos tiszt maradt.”

1943-ban kisegítő munkásszázad parancsnoki feladatát kapta, ami nem volt éppen rangos beosztás a szüntelenül gerjesztett zsidóellenes hisztéria légkörében, a sokat hangoztatott zsidó befolyástól éppen megtisztított Magyar Királyi Honvédség állományában. Úgy hírlik, kezdetben vonakodott elfogadni a felkínált posztot, ám egy zsidó barátja, Wilhelm György, aki jól ismerte a liberális, náciellenes gondolkodású Ocskay Lászlót, végül meggyőzte.

Az Ocskay vezette 101/359 számú, úgynevezett ruhagyűjtő század 1944 októberében, a legvadabb nyilasterror idején költözött az Abony utcába. A százados már előtte, az első világháborúban harcolt tiszteken, főtiszteken keresztül, valamint gazdasági és családi vonalon is mindent megmozgatott, hogy megvédje munkaszolgálatos századát az atrocitásoktól. Mivel a háború előtt a Vacuum Oil nevű amerikai olajvállalatnak dolgozott, később az ott szerzett kapcsolatai és anyagi javai segítségével úgy működtette a századot az Abonyi utcai Zsidó Gimnázium falai között, hogy a költségek jelentős részét az olajcég fedezte. Valószínűleg több német egység parancsnokát sikerült lefizetnie az amerikai pénzből. Azt is elintézte a többi között, hogy német katonák adjanak őrséget, akik maguk fékezték meg a kíméletlen nyilas különítményeseket. Ocskay ruhagyűjtő munkásszázada legalább 1700, de az is lehet, hogy ennél is több embernek mentette meg az életét. A rejtekhelyen lelt menedékre többek között Mányai Lajos- Simon Zsuzsa színész házaspár, a humorista, konferanszié Kellér Dezső, Jób Dániel rendező, színházigazgató, Kadosa Pál zeneszerző, zongoraművész, Keleti Arthúr író és műfordító, Goda Géza költő és fia Gábor, a későbbi Kossuth-díjas író. Az 1990-ben előkerült visszaemlékezések szerint a sportvilágból is többen kaptak menedéket a zuglói tanintézetben: a magyar világbajnok vízipólócsapat zsidónak minősült, bujkálni kényszerült tagjai, valamint a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Kabos Endre.

Ocskayt a háború után, valószínűleg orosz kérésre letartóztatták. Ellenséges ügynöknek tartották, hiszen sokféle kapcsolata volt, és továbbra is az amerikai olajcég alkalmazásában állt. Három és fél hónapot ült börtönben, többször zaklatták, kihallgatták. „1948-ban a család illegálisan Bécsbe menekült – ami jó döntésnek bizonyult. Ha nem ezt teszi, valószínűleg a későbbi olajos perek egyik főszereplője lett volna” – mondja a történész. Ocskay és családja 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált. Igen szerényen éltek, de a volt százados nem kért, nem várt segítséget – éjjeliőrként kereste kenyerét. Néhány évvel később elesett, eltörte a csípőjét. Kórházba szállították. Tisztelői kórházi ápolására, majd később – mivel sérülése után röviddel elhunyt – temetésére gyűjtésből külön alapot hoztak létre. 1966. március 27-én halt meg.

Ocskay Lászlót – mint több háborús embermentőt – a következő évtizedekben Magyarországon elfeledték. Az 1990-es évek közepén bukkant fel újra a neve először az izraeli, majd a magyar sajtóban. Göncz Árpád köztársasági elnök 1996. október 23-án posztumusz arany érdemrenddel ismerte el életmentő tevékenységét.