Bagolyvárból villamos végállomás

Publikálás dátuma
2019.09.21. 19:00

Fotó: wikimedia
Felújították, úgy nagyjából másfél éve emléktáblát is kapott, most pedig irodaház-cégközpontként árulják az ingatlan.com-on a műemléki védettséget élvező újpesti indóházat, a lóvasút, majd a villamos egykori végállomását. Az ára potom 275 millió forint.
A hirdetés szövege alapján nemcsak cégközpontnak, de rendezvényháznak vagy vendéglátó egységnek is tökéletesen alkalmas az összesen 871 négyzetméter területű épület – a kisebb-nagyobb irodák mellet elegáns tanácsterem, női-férfi WC-blokk, sőt még szerverszoba is található benne. Mindezeket a helyiségeket annak idején biliárdszobának, bálteremnek, várónak, kávézónak vagy épp söntésnek hívták – kíváncsi lennék rá, vajon melyik nőtte ki magát a másfél évszázad alatt szerverszobává. Merthogy hivatalosan az 1860-as évekre teszik a Wagner János építész által tervezett állomásépület létrejöttének időpontját, ám a szájhagyomány jóval korábbra datálja a ház tényleges megépítésének idejét. A környék lokálpatriótái nem is indóházként, hanem Bagolyvárként emlegetik a korábban mulató-vendéglőként funkcionáló palotát, mely a szóbeszéd szerint már a 18. században a Károlyiak vadászkastélyaként feszített – legalábbis a mostani épület elődje – a még kietlen északon. Bár egyértelműen Wagner-házként jegyzik, Ybl Miklós nevével is kapcsolatba hozták a házat: egyes vélemények szerint a sokféle építészeti forma, a klasszicizáló, valamint a hellenizmust és a 19. század nyaraló- és villaépítészetét idéző jegyek akár Ybl keze nyomát is őrizhetik. Ybl Ervin művészettörténész (az építész távoli rokona) írja valamikor az 1900-as évek elején, hogy „nem lehetetlen, hogy Ybl tervezte Pestnek újpesti határán a még romantikus ízlésben épült Hutter-féle fogadót.” A felvetést talán legerősebben a tulajdonostörténet cáfolja: az ötholdnyi telket és a rajta lévő, akkor már „csak” kocsmát 1861 szeptemberében Pest városától Wagner János építőmester és neje vásárolták meg, akik 1866. február 20-tól tíz éves tartós bérleti szerződést kötöttek a pesti közúti vaspálya társasággal. A szerződést a telekkönyvbe is bejegyezték, de még a bérleti idő lejárta előtt, 1869. február 11-én 50.000 osztrák értékű forintért eladták az ingatlant a társaságnak, mivel az Pest és Újpest határán kívánta kialakítani az első lóvasút végállomását. Pest és Újpest között már viszonylag korán, az 1840-es években aktív, úgynevezett „társasközlekedés” zajlott, ám a bérkocsik nem tudták ellátni a valódi tömegközlekedés funkcióját. Az újpesti városi tanácsnak évtizedekig gondot okoztak a magánfuvarosok közti perpatvarok és az utazóközönség elégedetlenkedése. Európában hatodikként, 1864-ben Pesten is létrejött egy részvénytársulás, hogy lóvasutat építsen a két, akkor még külön álló város között. Elnöke, ki más, mint gróf Károlyi Sándor újpesti birtokos lett. A 10 és fél kilométer hosszú vaspálya akkoriban igen jelentős, 220.000 forintos beruházás volt – az ünnepélyes megnyitót 1866. augusztus 1-jén tartották. A Vasárnapi Újság tudósítása szerint „a lóvonatot mindenütt utcai tömeg várta és ünnepelte. Az első úton 2 zárt és 3 nyitott kétfogatú kocsit indítottak, melyben a részvényesek, a város és a társulat vezetői, újságírók utaztak, és az utolsóban népzenészek, azaz egy cigány-banda erőlködött jó magyar dalokat játszani.” A mostani Kálvin tértől a Váci úti végállomásig 37 percig tartott az út. Nem sokkal a pesti lóvasút megnyitása után ugyanerről a végállomásról indították el az Újpest-Rákospalotai vonalat, mely az Újpesten belüli tömegközlekedést bonyolította le, és itt kezdődött a lóvasutak villamosítása is 1896-ban. Ekkor épült a még most is szupermarketként használt impozáns vasbeton kocsiszín közvetlenül a vendéglő szomszédságában. A későbbiekben a telek mindvégig a közúti vaspálya társaság, illetve annak utódai, a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. (BSZKRT), illetve 1949-től a rendszerváltásig a BKV RT. tulajdonában, illetve használatában maradt. Az 1960-as évekre, egy kicsi trafikot leszámítva, lényegében minden nyilvános funkcióját elvesztette: a földszinten a közlekedési vállalat személyzetének szociális helyiségei, pénztár, könyvtár, sportköri szoba, az emeleten pedig két lakás és irodák voltak kialakítva. Az egykori biliárdteremben önkiszolgáló étkezdét hoztak létre a BKV kishajózási csoportjának személyzete számára. Az épület egészen a 3-as metró megnyitásáig, illetve a Váci út újjáépítésének befejezéséig afféle kihasználatlan végállomásként működött – a megújított Váci úti nyomvonalba azért került egy enyhe kanyarulat, hogy kikerülje az egykori indóházat. A rendszerváltás után egy magánvállalkozás vásárolta meg, az elmúlt 30 évben a tulajdonviszonyok rendesen összekutyulódtak, de végül a jogutód kikupálta és a műemléki szempontokat figyelembe véve helyreállíttatta az épületet. Lett benne elegáns tanácsterem, no meg szerverszoba, melyek most 275 millió forintért várják új tulajdonosukat.
Szerző

Hitelfelvétel: három év spórolás kell az önerőhöz

Publikálás dátuma
2019.09.21. 14:20

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Szülői segítség nélkül több mint 23 évnyi kuporgatás és hiteltörlesztés után juthat el oda egy átlagbért kereső fiatal, hogy tulajdonosa legyen egy 40 négyzetméteres fővárosi panellakásnak. Csak a hitelfelvételhez szükséges önerőhöz 3 évig kell szűkre húzni a nadrágszíjat.
Képtelenség önerőből, egyedül összespórolni egy fővárosi kis garzon árát, de még a hitel felvétele is lehetetlen vállalkozásnak tűnik – a megállíthatatlanul növekvő fővárosi ingatlanárak miatt ezt tapasztalja ma egyre több Budapesten élő fiatal, köztük a 32 éves Szandra is. Öt éve kezdett el spórolni egy saját lakásra, időközben két lakáskassza szerződést is kötött, de még mindig csak 1,5 millió forintja gyűlt össze. Ez még a hitelhez szükséges minimális önrészre sem elég – mondja. Kezdetben havonta 20 ezer, most már több mint 40 ezer forintot tesz félre. Ez igen komoly teljesítmény, tekintve, hogy kezdő fizetése mindössze 160 ezer forint volt, ráadásul egy bérelt lakásban él, mivel Sopronból költözött a fővárosba. Nemrég bement a bankba, hogy tájékozódjon, mik a lehetőségei. „Nagyon elkeseredtem, mert nagyon úgy tűnik, az elkövetkező tíz évben nem lesz saját lakásom. Hacsak nem örökölök, amit nyilvánvalóan egyáltalán nem kívánok” – meséli. Szandra esete nem egyedi: az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának vizsgálata szerint a bérelt lakásban élő fővárosi fiatalok majdnem kétharmada szeretne ugyan saját lakásban élni, de nincs rá lehetősége. Minden negyedik közülük kizártnak tartja, hogy valaha is esélye lesz saját lakásra. Mindez nem meglepő, hiszen egy átlagbérből élő fővárosinak még úgyis több mint 11 évig kellene spórolnia egy 40 négyzetméteres lakásra, hogy éppen csak a legszükségesebbekre költ. Több mint 3 évig tartana még az is, amíg – szintén minimális megélhetési költségek mellett – összegyűlik ezen lakás hitelből történő megvásárlásához szükséges önerő. Panel esetén 2,9 évnyi kuporgatás is elég ehhez, tégla lakás vásárlásához viszont 3,5 évig is szűkre kell húzni a nadrágszíjat – derült ki az ingatlan.com és a money.hu lapunk számára készített számításaiból. Egy 40 négyzetméteres budapesti lakás átlagára jelenleg 27,5 millió forint (a panel 23,5, a tégla 28,5 millió forintba kerül). Ez majdnem a két és félszerese annak, amit ugyanezen lakástípusért tíz évvel ezelőtt kértek, hiszen az átlagár 2009-ben 11,8 millió forint volt. A válság után az ingatlanpiaci árak is mélyponton voltak, így öt évvel ezelőtt 11 millió forint is elég volt egy ilyen fővárosi ingatlan megvásárlásához. A keresetek ez idő alatt ugyan folyamatosan emelkedtek - a KSH adatai szerint 2009-ben 152 ezer, 2014-ben 196 ezer, az idén pedig már majdnem 300 ezer forint volt a nettó átlagbér a fővárosi munkahelyeken – ám nem olyan ütemben, mint a lakásárak. Emiatt ma jóval tovább tartana pusztán fizetésből összegyűjteni egy 40 négyzetméteres fővárosi lakás árát, mint öt vagy tíz éve. Jelenleg ehhez bő 7 és fél évnyi átlagfizetés szükséges, öt éve 4,7 évig, 2009-ben pedig 6,4 évig kellett volna minden fillért félrerakni.
Nyilvánvalóan lehetetlen azonban a teljes keresetet lakásra félretenni, hiszen eközben enni és lakni is kell valamiből. A létminimum – vagyis a szűkös megélhetéshez szükséges összeg – 2009-ben 75 ezer, 2014-ben 87 ezer forint volt fejenként a KSH számításai szerint. A rákövetkező évtől a KSH már nem számolt létminimumot, de megteszi ezt helyette a Policy Agenda, amelynek eredményei alapján most mintegy 95 ezer forintra volt szükség a szűkös megélhetéshez. Amennyiben elfogadjuk, hogy ekkora összegekből a fővárosban tényleg meg lehet élni, akkor - azt levonva - 205 ezer forintot lehet jelenleg havonta lakásvásárlásra félretenni. Ezt a havi összeget pedig több mint 11 évig kellene összerakosgatni ahhoz, hogy összejöjjön a 40 négyzetméteres lakás ára. Aki nem szeretne 11 évet várni egy saját lakásra, az jelzáloghitelt is fölvehet. Valamennyi pénzt azonban itt is le kell tenni az asztalra. A jogszabályi előírások szerint kölcsönből történő vásárlásnál szükség van minimum 20 százaléknyi önerőre, a bankok azonban jellemzően inkább 30 százalékot kérnek. Vagyis: a lakás árának majdnem harmadát ebben az esetben is önerőből kell előteremteni, ami a 40 négyzetméteres budapesti lakásnál jelenleg több mint 8 millió forintot jelent. Ezen összeg összegyűjtéséhez most 3,4 év szükséges abban az esetben, ha valaki az átlagos béréből tényleg csupán a legszükségesebb dolgokra költ – mondja Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Ez egyben azt is jelenti, hogy most nehezebb összegyűjteni az önerőre valót, mint öt évvel ezelőtt, mert akkor ehhez csak 2 év kellett. Könnyebb viszont, mint 10 évvel ezelőtt, mivel akkor 3,8 évnyi spórolásra is szükség volt – jegyezte meg Balogh László. Mint mondta: ennek az az oka, hogy bár jelentősen megugrottak az elmúlt években a lakásárak, reálértékben még mindig nem érték el a válság előtti szintet, ez idő alatt a keresetek is erőteljesen emelkedtek. A jelenlegi budapesti átlagfizetéssel, nettó 300 ezer forintos jövedelemmel most 25 millió forintos jelzáloghitelt lehet fölvenni 20 évre: ez éppen elég egy 40 négyzetméteres fővárosi panelra – közölte érdeklődésünkre Trencsán Erika, a money.hu hitelszakértője. A törlesztőrészlet maximum a nettó jövedelem felére rúghat havonta, így a hitelre havi 150 ezer forintot kell számolni az elkövetkező két évtizedben. Értelemszerűen a megélhetésre onnantól csak havi 150 ezer forint marad, vagyis ismét szűkre kell húzni a nadrágszíjat. Mindez azt jelenti: szülői segítség vagy örökölt lakás és pénz híján egy átlagbért kereső fiatal a jelenlegi ingatlanpaici árak mellett több mint 23 évnyi kuporgatással és hiteltörlesztéssel juthat el reálisan oda, hogy teljes jogú tulajdonosa legyen egy átlagos, 40 négyzetméteres fővárosi panellakásnak.
Amíg viszont az önerő összegyűlik, gyakorlatilag lehetetlenség kiköltözni a szülői lakásból. A fentiekben alapul vett minimális megélhetési költségek ugyanis nem fedezik a már átlagosan 160 ezer forintra rúgó fővárosi lakásbérleti díjat, még akkor sem, ha ketten bérelnek ki egy lakást. Így a fiatalok választhatnak: vagy a bérleti díjat fizetik, és nem spórolnak saját lakásra, vagy a szüleikkel laknak idősebb korukban is. A Habitat for Humanity éves lakhatási jelentése szerint egyre többen választják ez utóbbi megoldást. Az 1970-es években még 25 éves koruk környékén költöztek el a fiatalok, a 2000-es évek elején már 28 éves korukban. Tavaly viszont a 18-36 év közötti magyar fiatalok csaknem kétharmada (62,7 százalék) még a szüleivel lakott, ami jóval az uniós átlag (48,1 százalék) feletti értéket jelent. Még nagyobb az eltérés az uniós átlag (28,5 százalék) és a magyar adat (42,4 százalék) között, ha csak az idősebb, 25-34 éves korosztályt vizsgáljuk. Ezeknek a fiataloknak csaknem a fele teljes munkaidőben dolgozik, ami szintén kiemelkedően magas arány az unióban. A szervezet szerint a lakáshoz jutás esélyét ma Magyarországon erőteljesen meghatározza a családi háttér és a társadalmi státusz. A fiatalok jelentős része önerőből képtelen összerakni a vásárláshoz szükséges egyre növekvő összegeket. A KSH még 2015-ben végzett lakásfelmérése szerint a 35 év alatti lakásvásárlók 40 százaléka családja segítségét is igénybe vette az otthonteremtéshez. Az állami támogatások rendszerét pedig úgy alakították ki – például a közmunkások vagy a nem kellően hosszú társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezők kizárásával -, hogy a juttatások inkább a közép- és felsőosztálybeli fiatalok számára legyenek elérhetőek. Utóbbiak lehetőségei is szűkültek azonban a lakáskasszák állami támogatásának 2018-as, rekordgyorsaságú megszüntetése után. Lakáscélú támogatás így már csak azoknak jár, akik gyermeket vállalnak, vagy legalábbis ígéretet tesznek rá.

A bérelt lakásban élők kiszolgáltatottabbak

Csaknem minden negyedik fővárosi fiatal bérelt lakásban él – derül ki az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tavalyi, a budapesti fiatalok lakhatási helyzetét vizsgáló kérdőíves kutatásából. Ezen fiatalok közül sokan panaszkodtak az Airbnb árfelhajtó hatására, a rossz lakásminőségre és a zsúfoltságra, valamint a magánbérlet bizonytalanságára, hiszen a tulajdonos egyoldalúan módosíthatja a feltételeket vagy rövid határidővel felmondhatja a bérletet. Kevesebben említettek előnyöket, de ezek között szerepelt a lakás iránti kisebb felelősség és a nagyobb rugalmasság. Azt, hogy bérelt lakásban él, csak alig több, mint harmaduk érezte adott élethelyzetében megfelelőnek.  

Szerző

Egy másként drámai költözés

Publikálás dátuma
2019.09.21. 13:36

Fotó: Fortepan
Ennek a képnek az esete arra is felhívja a figyelmet: a fotó olyan történeti dokumentum, amely nem mindig „beszél magáért”.
Költözést látunk ezen a képen, mégpedig abban a korban, amikor a hurcolkodók drabális stílbútorokat cipeltek magukkal otthonról otthonra, a holmit pedig lovaskocsin szállították keresztül Budapesten. Akinek jó a szeme, az azt is hamar felismerheti: a Logodi utca 63. előtt zajlik a pakolás. De vajon miért az ablakon át emelik ki a szekrényt? Lassan egy évtizede dolgozik egy civilekből álló közösség az interneten annak érdekében, hogy a Fortepan fotógyűjteménye kereshető adatbázisként is szolgáljon. Ha ezek az önkéntesek nem volnának, hoppon maradna mindenki, aki a százezernél több felvételt kínáló archívumban kutatna. Se szeri, se száma a bravúros vagy épp kalandos megfejtéseknek. Ennek a képnek az esete azonban arra is felhívja a figyelmet: a fotó olyan történeti dokumentum, amely nem mindig „beszél magáért”.
A felvétel Bojár Sándor fotóriporter hagyatékával került fel a Fortepan honlapjára, hátterét pár nap alatt, szorgos kooperációval tárták fel a derék megfejtők. Kiderült: azt a mára feledésbe merült időszakot látjuk itt, amikor 1935 őszén omlásnak indult a Várhegy nyugati oldala. A következő év elejére már tucatnyi frissen emelt, modern bérpalotát fenyegetett az összedőlés réme. Pedig csak annyi történt, hogy lebontottak egy Attila utcai ódon házikót, hogy annak helyén is egy új épületet emeljenek. Ám az alapozás gödre mögött megindult a föld, s a leginkább érintett Logodi utca 63. lakói egyszer csak azt látták, repedeznek a falak, az ajtókat pedig már nem lehet kinyitni. A nyílásokat falazással erősítették meg, de a lakók félelme nem enyhült – elsőként Sepsiszentgyörgyi Császár Istvánné fogta menekülőre, akit nemes Bíró Jenő alezredes földszinti lakásán keresztül költöztettek ki. Ezt látjuk a képen.
A történet önmagában is érdekes, igazán izgalmassá azonban az teszi, hogy ez a felvétel hosszú ideje a Jad Vasem gyűjteményében is szerepel, mégpedig azzal a jelzettel, hogy 1944-ben készült, és a gettóba való költöztetés látható rajta. Ezt persze az egész miliő, különösen a kocsira kerülő tárgyak száma és jellege is meggyőzően cáfolja – tükrös szekrényt senki sem vitt magával a gettóba –, ám a korrekcióra a pontos „megfejtés” megszületéséig esély sem volt. Ami a kép mögötti igazi történetet illeti, az szerencsére megnyugtató véget ért: a Közmunkatanács sikerrel vette fel a harcot a gravitációval, a bauxitcementből és vasgerendákból készített támfalnak hála a Logodi utca 63. ma is áll.
Szerző