A hirdetés szövege alapján nemcsak cégközpontnak, de rendezvényháznak vagy vendéglátó egységnek is tökéletesen alkalmas az összesen 871 négyzetméter területű épület – a kisebb-nagyobb irodák mellet elegáns tanácsterem, női-férfi WC-blokk, sőt még szerverszoba is található benne. Mindezeket a helyiségeket annak idején biliárdszobának, bálteremnek, várónak, kávézónak vagy épp söntésnek hívták – kíváncsi lennék rá, vajon melyik nőtte ki magát a másfél évszázad alatt szerverszobává.
Merthogy hivatalosan az 1860-as évekre teszik a Wagner János építész által tervezett állomásépület létrejöttének időpontját, ám a szájhagyomány jóval korábbra datálja a ház tényleges megépítésének idejét. A környék lokálpatriótái nem is indóházként, hanem Bagolyvárként emlegetik a korábban mulató-vendéglőként funkcionáló palotát, mely a szóbeszéd szerint már a 18. században a Károlyiak vadászkastélyaként feszített – legalábbis a mostani épület elődje – a még kietlen északon. Bár egyértelműen Wagner-házként jegyzik, Ybl Miklós nevével is kapcsolatba hozták a házat: egyes vélemények szerint a sokféle építészeti forma, a klasszicizáló, valamint a hellenizmust és a 19. század nyaraló- és villaépítészetét idéző jegyek akár Ybl keze nyomát is őrizhetik. Ybl Ervin művészettörténész (az építész távoli rokona) írja valamikor az 1900-as évek elején, hogy „nem lehetetlen, hogy Ybl tervezte Pestnek újpesti határán a még romantikus ízlésben épült Hutter-féle fogadót.” A felvetést talán legerősebben a tulajdonostörténet cáfolja: az ötholdnyi telket és a rajta lévő, akkor már „csak” kocsmát 1861 szeptemberében Pest városától Wagner János építőmester és neje vásárolták meg, akik 1866. február 20-tól tíz éves tartós bérleti szerződést kötöttek a pesti közúti vaspálya társasággal. A szerződést a telekkönyvbe is bejegyezték, de még a bérleti idő lejárta előtt, 1869. február 11-én 50.000 osztrák értékű forintért eladták az ingatlant a társaságnak, mivel az Pest és Újpest határán kívánta kialakítani az első lóvasút végállomását.
Pest és Újpest között már viszonylag korán, az 1840-es években aktív, úgynevezett „társasközlekedés” zajlott, ám a bérkocsik nem tudták ellátni a valódi tömegközlekedés funkcióját. Az újpesti városi tanácsnak évtizedekig gondot okoztak a magánfuvarosok közti perpatvarok és az utazóközönség elégedetlenkedése. Európában hatodikként, 1864-ben Pesten is létrejött egy részvénytársulás, hogy lóvasutat építsen a két, akkor még külön álló város között. Elnöke, ki más, mint gróf Károlyi Sándor újpesti birtokos lett. A 10 és fél kilométer hosszú vaspálya akkoriban igen jelentős, 220.000 forintos beruházás volt – az ünnepélyes megnyitót 1866. augusztus 1-jén tartották. A Vasárnapi Újság tudósítása szerint „a lóvonatot mindenütt utcai tömeg várta és ünnepelte. Az első úton 2 zárt és 3 nyitott kétfogatú kocsit indítottak, melyben a részvényesek, a város és a társulat vezetői, újságírók utaztak, és az utolsóban népzenészek, azaz egy cigány-banda erőlködött jó magyar dalokat játszani.” A mostani Kálvin tértől a Váci úti végállomásig 37 percig tartott az út.
Nem sokkal a pesti lóvasút megnyitása után ugyanerről a végállomásról indították el az Újpest-Rákospalotai vonalat, mely az Újpesten belüli tömegközlekedést bonyolította le, és itt kezdődött a lóvasutak villamosítása is 1896-ban. Ekkor épült a még most is szupermarketként használt impozáns vasbeton kocsiszín közvetlenül a vendéglő szomszédságában.
A későbbiekben a telek mindvégig a közúti vaspálya társaság, illetve annak utódai, a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. (BSZKRT), illetve 1949-től a rendszerváltásig a BKV RT. tulajdonában, illetve használatában maradt. Az 1960-as évekre, egy kicsi trafikot leszámítva, lényegében minden nyilvános funkcióját elvesztette: a földszinten a közlekedési vállalat személyzetének szociális helyiségei, pénztár, könyvtár, sportköri szoba, az emeleten pedig két lakás és irodák voltak kialakítva. Az egykori biliárdteremben önkiszolgáló étkezdét hoztak létre a BKV kishajózási csoportjának személyzete számára.
Az épület egészen a 3-as metró megnyitásáig, illetve a Váci út újjáépítésének befejezéséig afféle kihasználatlan végállomásként működött – a megújított Váci úti nyomvonalba azért került egy enyhe kanyarulat, hogy kikerülje az egykori indóházat.
A rendszerváltás után egy magánvállalkozás vásárolta meg, az elmúlt 30 évben a tulajdonviszonyok rendesen összekutyulódtak, de végül a jogutód kikupálta és a műemléki szempontokat figyelembe véve helyreállíttatta az épületet. Lett benne elegáns tanácsterem, no meg szerverszoba, melyek most 275 millió forintért várják új tulajdonosukat.
