Ahány ház, annyi lecsó

Egyre hűvösebbre fordul az időjárás, így a háziasszonyok egyre inkább arra gondolnak, milyen étket menthetnének meg a téli hónapokra. Ilyenkor teszik mélyhűtőbe, vagy tartósítják a finom lecsót, hiszen egy magára valamit is adó honfitársunk nem engedheti meg, hogy hosszabb időre lemondjon egyik kedvenc étkéről. Bár azt gondolhatnánk, vérbeli magyar ételről van szó, valójában a törököktől örököltük, és szerb közvetítéssel jutott el a magyar konyhához. Az összes balkáni konyha ismeri.

Az igazi lecsó friss, ropogós paprikából és kemény vagy csak picit lottyadt paradicsomból készül. Ma már azonban se szeri se száma elkészítési módjának, úgyszólván ahány ház, annyi lecsó. Már abban is komoly véleménykülönbségek figyelhetőek meg, hogyan aprítsuk fel a paprikát. Erdélyben például nem tesznek bele fűszerpaprikát. A különféle iskolák képviselői pedig rizzsel, tojással, kolbásszal, virslivel, krumplival, padlizsánnal, vagy más zöldséggel, illetve húsféleséggel dobják fel az ételt, melynek különlegességét éppen sokszínűsége adja.

A lecsó nem csak étel, a nemzeti érzés egy kifejezésmódja. Nem csoda, hogy számos írót és költőt is megihletett. Krúdy Gyula például úgy vélte, nyáron paprikát és paradicsomot, télen azonban lecsót kell enni. Fehér Béla író találó megfogalmazása szerint „a lecsó a magyar gasztronómia mezítlábas gyalogosa”. A harmincas években népszerű volt a Lecsó című dal, amelyet biztosan nem magasröptű mondanivalójáért kedveltek: „Lecsó-lecsó, lecsó-lecsó, Lecsókolom a púdert rólad” – hangzott a dal.

A XX. században politikai vagy egyéb okok miatt külföldre távozott hazánk fiai különösen nehezen tudták megszokni a lecsó hiányát. Az Egyesült Királyságban élő magyarok egykori lapja, a Független Magyarország 1959-ben kivételes eseménynek írja le, amikor az anyaországból megérkezett a lecsószállítmány. „A londoni magyarok között időnként futótűzként terjed el a hír: ’Megjött a lecsó!’ Ilyenkor égőszemű férfiak és nők zarándokolnak el a közismert lecsólelőhelyekre és ki-ki, anyagi helyzete arányában beszerzi lecsó-szükségletét. (…) A legközelebbi magyar lecsószállítmány érkezését ugyanolyan lelkesedéssel várják a londoni magyarok, mint az összes eddigi szállítmányokét.”

A lecsót ezerféle módon elkészíthetjük, de úgy jó, ahogy van. Egy rizses lecsós recepttel zárjuk sorainkat búcsúzunk az ételtől, amelyet az Új Idők közölt 1930-ban. „Egy darab füstöltszalonnát vékony szeletekre vágunk, lábasban kiolvasztjuk, hozzáadunk apróra vágott hagymát, karikákra vágott húsos paprikát és mintegy tíz percig pároljuk. Most ugyanannyi mennyiségű karikákra vágott paradicsomot adunk hozzá. Mialatt a lecsó párolódik, egy másik lábaskában 10-15 deka rizst kevés zsírral addig pirítunk, míg a rizs átlátszó lesz. Végül egy tűzálló edénybe vagy lábasba egy réteg lecsót teszünk, rája egy réteg rizst, megint lecsót s így folytatjuk. Legfelül lecsó legyen, melyet tejfellel jól meglocsolunk és 25 percig a sütőben többszöri öntözés mellett pároltatjuk. A fűszerezés tetszés szerint lehet paprika vagy bors. Ha finomabban akarjuk, akkor füstölt debreceni kolbászszeleteket teszünk a rétegek közé, de jó anélkül is.”