Hitelfelvétel: három év spórolás kell az önerőhöz

Publikálás dátuma
2019.09.21. 14:20

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Szülői segítség nélkül több mint 23 évnyi kuporgatás és hiteltörlesztés után juthat el oda egy átlagbért kereső fiatal, hogy tulajdonosa legyen egy 40 négyzetméteres fővárosi panellakásnak. Csak a hitelfelvételhez szükséges önerőhöz 3 évig kell szűkre húzni a nadrágszíjat.
Képtelenség önerőből, egyedül összespórolni egy fővárosi kis garzon árát, de még a hitel felvétele is lehetetlen vállalkozásnak tűnik – a megállíthatatlanul növekvő fővárosi ingatlanárak miatt ezt tapasztalja ma egyre több Budapesten élő fiatal, köztük a 32 éves Szandra is. Öt éve kezdett el spórolni egy saját lakásra, időközben két lakáskassza szerződést is kötött, de még mindig csak 1,5 millió forintja gyűlt össze. Ez még a hitelhez szükséges minimális önrészre sem elég – mondja. Kezdetben havonta 20 ezer, most már több mint 40 ezer forintot tesz félre. Ez igen komoly teljesítmény, tekintve, hogy kezdő fizetése mindössze 160 ezer forint volt, ráadásul egy bérelt lakásban él, mivel Sopronból költözött a fővárosba. Nemrég bement a bankba, hogy tájékozódjon, mik a lehetőségei. „Nagyon elkeseredtem, mert nagyon úgy tűnik, az elkövetkező tíz évben nem lesz saját lakásom. Hacsak nem örökölök, amit nyilvánvalóan egyáltalán nem kívánok” – meséli. Szandra esete nem egyedi: az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának vizsgálata szerint a bérelt lakásban élő fővárosi fiatalok majdnem kétharmada szeretne ugyan saját lakásban élni, de nincs rá lehetősége. Minden negyedik közülük kizártnak tartja, hogy valaha is esélye lesz saját lakásra. Mindez nem meglepő, hiszen egy átlagbérből élő fővárosinak még úgyis több mint 11 évig kellene spórolnia egy 40 négyzetméteres lakásra, hogy éppen csak a legszükségesebbekre költ. Több mint 3 évig tartana még az is, amíg – szintén minimális megélhetési költségek mellett – összegyűlik ezen lakás hitelből történő megvásárlásához szükséges önerő. Panel esetén 2,9 évnyi kuporgatás is elég ehhez, tégla lakás vásárlásához viszont 3,5 évig is szűkre kell húzni a nadrágszíjat – derült ki az ingatlan.com és a money.hu lapunk számára készített számításaiból. Egy 40 négyzetméteres budapesti lakás átlagára jelenleg 27,5 millió forint (a panel 23,5, a tégla 28,5 millió forintba kerül). Ez majdnem a két és félszerese annak, amit ugyanezen lakástípusért tíz évvel ezelőtt kértek, hiszen az átlagár 2009-ben 11,8 millió forint volt. A válság után az ingatlanpiaci árak is mélyponton voltak, így öt évvel ezelőtt 11 millió forint is elég volt egy ilyen fővárosi ingatlan megvásárlásához. A keresetek ez idő alatt ugyan folyamatosan emelkedtek - a KSH adatai szerint 2009-ben 152 ezer, 2014-ben 196 ezer, az idén pedig már majdnem 300 ezer forint volt a nettó átlagbér a fővárosi munkahelyeken – ám nem olyan ütemben, mint a lakásárak. Emiatt ma jóval tovább tartana pusztán fizetésből összegyűjteni egy 40 négyzetméteres fővárosi lakás árát, mint öt vagy tíz éve. Jelenleg ehhez bő 7 és fél évnyi átlagfizetés szükséges, öt éve 4,7 évig, 2009-ben pedig 6,4 évig kellett volna minden fillért félrerakni.
Nyilvánvalóan lehetetlen azonban a teljes keresetet lakásra félretenni, hiszen eközben enni és lakni is kell valamiből. A létminimum – vagyis a szűkös megélhetéshez szükséges összeg – 2009-ben 75 ezer, 2014-ben 87 ezer forint volt fejenként a KSH számításai szerint. A rákövetkező évtől a KSH már nem számolt létminimumot, de megteszi ezt helyette a Policy Agenda, amelynek eredményei alapján most mintegy 95 ezer forintra volt szükség a szűkös megélhetéshez. Amennyiben elfogadjuk, hogy ekkora összegekből a fővárosban tényleg meg lehet élni, akkor - azt levonva - 205 ezer forintot lehet jelenleg havonta lakásvásárlásra félretenni. Ezt a havi összeget pedig több mint 11 évig kellene összerakosgatni ahhoz, hogy összejöjjön a 40 négyzetméteres lakás ára. Aki nem szeretne 11 évet várni egy saját lakásra, az jelzáloghitelt is fölvehet. Valamennyi pénzt azonban itt is le kell tenni az asztalra. A jogszabályi előírások szerint kölcsönből történő vásárlásnál szükség van minimum 20 százaléknyi önerőre, a bankok azonban jellemzően inkább 30 százalékot kérnek. Vagyis: a lakás árának majdnem harmadát ebben az esetben is önerőből kell előteremteni, ami a 40 négyzetméteres budapesti lakásnál jelenleg több mint 8 millió forintot jelent. Ezen összeg összegyűjtéséhez most 3,4 év szükséges abban az esetben, ha valaki az átlagos béréből tényleg csupán a legszükségesebb dolgokra költ – mondja Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Ez egyben azt is jelenti, hogy most nehezebb összegyűjteni az önerőre valót, mint öt évvel ezelőtt, mert akkor ehhez csak 2 év kellett. Könnyebb viszont, mint 10 évvel ezelőtt, mivel akkor 3,8 évnyi spórolásra is szükség volt – jegyezte meg Balogh László. Mint mondta: ennek az az oka, hogy bár jelentősen megugrottak az elmúlt években a lakásárak, reálértékben még mindig nem érték el a válság előtti szintet, ez idő alatt a keresetek is erőteljesen emelkedtek. A jelenlegi budapesti átlagfizetéssel, nettó 300 ezer forintos jövedelemmel most 25 millió forintos jelzáloghitelt lehet fölvenni 20 évre: ez éppen elég egy 40 négyzetméteres fővárosi panelra – közölte érdeklődésünkre Trencsán Erika, a money.hu hitelszakértője. A törlesztőrészlet maximum a nettó jövedelem felére rúghat havonta, így a hitelre havi 150 ezer forintot kell számolni az elkövetkező két évtizedben. Értelemszerűen a megélhetésre onnantól csak havi 150 ezer forint marad, vagyis ismét szűkre kell húzni a nadrágszíjat. Mindez azt jelenti: szülői segítség vagy örökölt lakás és pénz híján egy átlagbért kereső fiatal a jelenlegi ingatlanpaici árak mellett több mint 23 évnyi kuporgatással és hiteltörlesztéssel juthat el reálisan oda, hogy teljes jogú tulajdonosa legyen egy átlagos, 40 négyzetméteres fővárosi panellakásnak.
Amíg viszont az önerő összegyűlik, gyakorlatilag lehetetlenség kiköltözni a szülői lakásból. A fentiekben alapul vett minimális megélhetési költségek ugyanis nem fedezik a már átlagosan 160 ezer forintra rúgó fővárosi lakásbérleti díjat, még akkor sem, ha ketten bérelnek ki egy lakást. Így a fiatalok választhatnak: vagy a bérleti díjat fizetik, és nem spórolnak saját lakásra, vagy a szüleikkel laknak idősebb korukban is. A Habitat for Humanity éves lakhatási jelentése szerint egyre többen választják ez utóbbi megoldást. Az 1970-es években még 25 éves koruk környékén költöztek el a fiatalok, a 2000-es évek elején már 28 éves korukban. Tavaly viszont a 18-36 év közötti magyar fiatalok csaknem kétharmada (62,7 százalék) még a szüleivel lakott, ami jóval az uniós átlag (48,1 százalék) feletti értéket jelent. Még nagyobb az eltérés az uniós átlag (28,5 százalék) és a magyar adat (42,4 százalék) között, ha csak az idősebb, 25-34 éves korosztályt vizsgáljuk. Ezeknek a fiataloknak csaknem a fele teljes munkaidőben dolgozik, ami szintén kiemelkedően magas arány az unióban. A szervezet szerint a lakáshoz jutás esélyét ma Magyarországon erőteljesen meghatározza a családi háttér és a társadalmi státusz. A fiatalok jelentős része önerőből képtelen összerakni a vásárláshoz szükséges egyre növekvő összegeket. A KSH még 2015-ben végzett lakásfelmérése szerint a 35 év alatti lakásvásárlók 40 százaléka családja segítségét is igénybe vette az otthonteremtéshez. Az állami támogatások rendszerét pedig úgy alakították ki – például a közmunkások vagy a nem kellően hosszú társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezők kizárásával -, hogy a juttatások inkább a közép- és felsőosztálybeli fiatalok számára legyenek elérhetőek. Utóbbiak lehetőségei is szűkültek azonban a lakáskasszák állami támogatásának 2018-as, rekordgyorsaságú megszüntetése után. Lakáscélú támogatás így már csak azoknak jár, akik gyermeket vállalnak, vagy legalábbis ígéretet tesznek rá.

A bérelt lakásban élők kiszolgáltatottabbak

Csaknem minden negyedik fővárosi fiatal bérelt lakásban él – derül ki az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tavalyi, a budapesti fiatalok lakhatási helyzetét vizsgáló kérdőíves kutatásából. Ezen fiatalok közül sokan panaszkodtak az Airbnb árfelhajtó hatására, a rossz lakásminőségre és a zsúfoltságra, valamint a magánbérlet bizonytalanságára, hiszen a tulajdonos egyoldalúan módosíthatja a feltételeket vagy rövid határidővel felmondhatja a bérletet. Kevesebben említettek előnyöket, de ezek között szerepelt a lakás iránti kisebb felelősség és a nagyobb rugalmasság. Azt, hogy bérelt lakásban él, csak alig több, mint harmaduk érezte adott élethelyzetében megfelelőnek.  

Szerző

Egy másként drámai költözés

Publikálás dátuma
2019.09.21. 13:36

Fotó: Fortepan
Ennek a képnek az esete arra is felhívja a figyelmet: a fotó olyan történeti dokumentum, amely nem mindig „beszél magáért”.
Költözést látunk ezen a képen, mégpedig abban a korban, amikor a hurcolkodók drabális stílbútorokat cipeltek magukkal otthonról otthonra, a holmit pedig lovaskocsin szállították keresztül Budapesten. Akinek jó a szeme, az azt is hamar felismerheti: a Logodi utca 63. előtt zajlik a pakolás. De vajon miért az ablakon át emelik ki a szekrényt? Lassan egy évtizede dolgozik egy civilekből álló közösség az interneten annak érdekében, hogy a Fortepan fotógyűjteménye kereshető adatbázisként is szolgáljon. Ha ezek az önkéntesek nem volnának, hoppon maradna mindenki, aki a százezernél több felvételt kínáló archívumban kutatna. Se szeri, se száma a bravúros vagy épp kalandos megfejtéseknek. Ennek a képnek az esete azonban arra is felhívja a figyelmet: a fotó olyan történeti dokumentum, amely nem mindig „beszél magáért”.
A felvétel Bojár Sándor fotóriporter hagyatékával került fel a Fortepan honlapjára, hátterét pár nap alatt, szorgos kooperációval tárták fel a derék megfejtők. Kiderült: azt a mára feledésbe merült időszakot látjuk itt, amikor 1935 őszén omlásnak indult a Várhegy nyugati oldala. A következő év elejére már tucatnyi frissen emelt, modern bérpalotát fenyegetett az összedőlés réme. Pedig csak annyi történt, hogy lebontottak egy Attila utcai ódon házikót, hogy annak helyén is egy új épületet emeljenek. Ám az alapozás gödre mögött megindult a föld, s a leginkább érintett Logodi utca 63. lakói egyszer csak azt látták, repedeznek a falak, az ajtókat pedig már nem lehet kinyitni. A nyílásokat falazással erősítették meg, de a lakók félelme nem enyhült – elsőként Sepsiszentgyörgyi Császár Istvánné fogta menekülőre, akit nemes Bíró Jenő alezredes földszinti lakásán keresztül költöztettek ki. Ezt látjuk a képen.
A történet önmagában is érdekes, igazán izgalmassá azonban az teszi, hogy ez a felvétel hosszú ideje a Jad Vasem gyűjteményében is szerepel, mégpedig azzal a jelzettel, hogy 1944-ben készült, és a gettóba való költöztetés látható rajta. Ezt persze az egész miliő, különösen a kocsira kerülő tárgyak száma és jellege is meggyőzően cáfolja – tükrös szekrényt senki sem vitt magával a gettóba –, ám a korrekcióra a pontos „megfejtés” megszületéséig esély sem volt. Ami a kép mögötti igazi történetet illeti, az szerencsére megnyugtató véget ért: a Közmunkatanács sikerrel vette fel a harcot a gravitációval, a bauxitcementből és vasgerendákból készített támfalnak hála a Logodi utca 63. ma is áll.
Szerző

Sose lepi dermedt álom

Publikálás dátuma
2019.09.16. 14:18

Bár már többekben felvetődött, hogy jó lenne szobrot állítani Weöres Sándornak Budapesten is, egyelőre csak egy emléktábla és az idén 110 éve született Károlyi Amyval közös sírja idézi meg a 30 éve elhunyt költő alakját. Városképileg legalábbis. Szombathelyen a Perint patak mellett ücsörög egy padon, kedvenc macskájával, Pécsett a Király utcában, egy kávézó előtt elmélkedik márvány asztalra könyökölve, Székesfehérváron a Szent István Király Múzeum falán kialakított Panteonban domborodik, Budapesten viszont „csak” anekdoták, versidézetek és őszbe piruló városi galagonyabokrok emlékeznek rá. No meg egy óriási fenyőfa, ami a mai napig ott ágaskodik az egykori, Muraközi utcai Weöres-lak kertjében, közvetlenül a ház mellett. A Törökvész útról költöztek át ide Amyval a hetvenes évek közepén – ott máig emléktábla jelzi, hogy 1947-től 1974-ig ott élt és alkotott a költőházaspár, a Muraközi utca 10/a azonban jelöletlenül őrzi a Budai gyümölcsös című Weöres-vers egykor volt helyszínét. Az otthont, ahonnan, „A kert felső szögéből lelátni a Dunára / hol hidak emelkednek szónoki lendülettel, / s a túlsó, pesti parton a háztömbök sorára / hová ködöt borít vagy sziporkát szór a reggel.” Az említett fenyőfa, azon túl, hogy a Weöres-vers tanúsága szerint szép, télen-nyáron, és „sose lepi dermedt álom”, 1989 egyik téli reggelén nyert különös jelentőséget: Károlyi Amy lesétált a kertbe, levágott róla egy harsogó gallyat, és beküldte az akkor még létező, Lipótnak vagy sárga háznak csúfolt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetbe, ahol Weöres Sándor tíz nap kóma után éppen feladta a harcot. Holtan, bepúderezett arccal várta, hogy megérkezzen az MTI fotósa, hogy felvételeket készítsen a halottas ágyáról, melynek alapján elvben halotti maszk készült volna a költő arcáról. A fenyőágat az intézetben dolgozó Polcz Alaine vette át, aki a boncasztalon fekvő Sanyika mellére helyezte a gallyat. Szobrászt is intézett (volna), hogy levegye a mintát, csak aztán, ahogy jó néhány évvel később egy a Holmiban megjelent visszaemlékezésben írja, a szobrász félt, nem mert a tetem közelébe menni, azt mondta, majd a képek után fest vagy rajzol. Nehezen, de kijárta a belépési engedélyt a kórbonctanra, és bevitte Weöreshez a remegő kezű, végtelenül zavarban lévő 24 éves fényképészt. Ő sebbel-lobbal körbefotózta a költőt, mellén a fenyőággal, amit Károlyi Amy a kertjükből küldött, majd a képeket leadta az MTI-nek, ahonnan minden expozícióról egy-egy kópia Polcz Alaine-hez került. Alaine a felvételeket átadta Amynak, aki állítólag azt mondta, hogy Sanyika arca enigmatikus rajtuk. A képeket a biedermeier szekrény tetején lévő könyvek közé csúsztatták, ám amikor két-három hét múlva Alaine szerette volna elmerülten megnézni őket, Amynak már fogalma sem volt róla, hol vannak. Bár Polcz Alaine erősködöt, hogy a lexikonok közé rejtették őket, Amy nem engedte, hogy megnézze. Azt kérte, ne keressék, majd kiadja a ház.
Bár a képek az MTI archívumában vannak a mai napig, Polcz Alaine később már nem látta őket. Weöres Sándor haláláról és halottas ágyáról részletes hanganyagot készített, hogy a legaprólékosabb részletekig tudósítson a megdermedt pillanatról. Arról, amit a képeken látni lehetett. Magnóra mondta például, hogy amikor a boncteremben megsimogatta Sanyikát, és rátette azt a zöld fenyőgallyat a mellére, azt mondta a boncmester, hogy fertőtlenítse a kezét, és mossa le vízzel. „Nekem különös volt – írja –, mert az van bennem, a lelkem mélyén – és ez nagyon furcsa –, mint tanatológus úgy érzem, nem piszkítja be az ember kezét a holttest. Az csak babonás félelem. Különösen, mikor friss a halott. És Sanyika akkor friss halott volt.” Ott a boncteremben csodálkozva nézte – egy idegen arc nézett vissza rá. Idegen volt. Nem kisimult, nem szép, nem megnemesedett. „A legtöbb halott arcán fényt látok. Azt mondták az orvosok, hogy ez a mimikai izomzat ellazulása. Mert hatszáz izom dolgozik az arcunkon, vagy még több. De nem – mert van, ahol éppen mást találunk. A kutatási eredmények szerint az utolsó percekben boldogsághormon, endorfin önti el az agyat. Sanyikának mégis idegen volt az arca.” Állítólag Polcz Alaine éveken át kereste a fotóst, nem jutott eszébe az MTI-ben utána menni a felvételeknek. A képek a fényképész, Fényes Gábor segítségével előkotorhatók voltak a raktár mélyéről, szerettük volna legalább a mellkasán lévő fenyőgallyat megmutatni, mely Károlyi Amy visszaemlékezése alapján a Muraközi utcai ház kertjéből való, de kegyeleti okokra hivatkozva a hírügynökség nem bocsátotta azt a Népszava rendelkezésére. Ekképpen látványnak marad a fa, mely Budapesten, a Törökvész úti ház emléktábláját leszámítva, az egyetlen „Weöres-emlékmű”.
Szerző
Témák
Weöres Sándor