Igaz, a nyilatkozó kérte, hogy kilétét tartsák titokban, vagyis nem kívánta eképpen szembedicsérni Robert O'Brient, aki a stílusát illetően mogorva, politikai természetére nézve pedig ragadozó héja hírében álló John Boltont követi ebben a fontos fehér házi tisztségben.
Robert O'Brien a kaliforniai Berkeley egyetemen szerzett jogi diplomát, egy ideig ügyvédkedett. George W. Bush kormányzata idején, 2005-2006-ban az ENSZ-ben különmegbízottként képviselte az Egyesült Államokat, majd társelnöke lett az afganisztáni igazságügyi reformot elősegítő testületnek. Visszatekintve, ez a munka vajmi kevés sikerélménnyel szolgálhatott számára.
Tavaly került elnöki különmegbízottként a washingtoni külügyminisztériumba, ahol túszmentő tárgyalásokkal foglalkozott. Az Észak-Koreában, illetve Törökországban fogva tartott amerikai állampolgárok kiszabadítását célzó alkudozással olyan jó benyomást tett Trumpra, hogy most megkapta a nemzetbiztonsági tanácsadói posztot, holott semmilyen tapasztalata nincs azokban a – jelentős részben fegyverkezéssel kapcsolatos – stratégiai kérdésekben, amelyekkel ezután foglalkoznia kell.
Ő lesz viszont az eddigi legmagasabb közhivatalt viselő mormon az Egyesült Államokban: katolikusnak született ugyan, de huszonévesen áttért e vallási közösség hitére.
O'Brien olyan szakmai nagyágyúnak számító jelölteket utasított maga mögé, mint Ricky Waddell vezérőrnagyot, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnökének a munkatársát, volt nemzetbiztonsági tanácsadó-helyettest, Lisa E. Gordon-Hagertyt, az energiaügyi tárca nukleáris biztonságért felelős miniszterhelyettesét, Fred Fleitzet, Bolton eddigi kabinetfőnökét, valamint Keith Kellogg nyugalmazott altábornagyot, aki most Mike Pence alelnök mellett látja el a nemzetbiztonsági tanácsadói teendőket.
Korábban beszéltek arról is, hogy Brian Hook, az Iránnal kapcsolatos ügyek külügyminisztériumi főmegbízottja kapná a posztot, de egyes republikánus körökben állítólag elégedetlenek vele, nem tartják eléggé keménynek Teheránnal szemben hangoztatott álláspontját. Érdekes, hogy Bolton elnök általi leváltásának viszont éppen az volt az egyik oka, hogy a túlzottan is keménykedni akart Iránnal: miután az irániak lelőttek egy amerikai drónt, Bolton megtorló légicsapást követelt, de Trump leállította.
Igaz, Boltonnak több minden volt a rovásán. Kézzel-lábbal tiltakozott például, amikor Trump – bízva a titkos béketárgyalások sikerében – Camp Davidbe invitálta a tálibok vezetését. A látogatás aztán végül mégis elmaradt, Boltonnak lett igaza, a muszlim fanatikusok amerikai életet is kioltó afganisztáni robbantással „hálálták meg” Trump jóhiszeműségét.
Boltonnak az sem tetszett, hogy Trump látványosan barátkozni kezdett Kim Dzsong Unnal – amely barátkozás kétségkívül mindmáig semmilyen gyümölcsöt nem termett. Abban viszont alighanem az elnöknek volt igaza, hogy Bolton alaposan „benézte”, túlbecsülte a venezuelai demokratikus ellenzék, Maduro elnök ellenfelei erejét, és belerángatta a Fehér Házat az ellenzéki vezér, Juan Guaidó melletti, teljes mellszélességgel történő, feltétel nélküli kiállásba.
Trump alighanem azért döntött most O’Brien mellett, mert tőle semmi dráma és izgalom nem várható az elkövetkező évben, amikor már mindenki a jövő novemberi elnökválasztásra tekint. „Mindenkivel jól kijön” - mondják róla, és azt várják tőle, hogy a konszenzuskeresés jegyében vezesse a nemzetbiztonsági tanácsi megbeszéléseket, ahogyan az egy megnyugtató hangú túsztárgyalóhoz illik.
