Írók Könyvesboltja;Vajna Ádám;

2019-09-19 19:25:37

Átadták az Írók Boltja Könyvösztöndíját

Szendi Nóra Természetes lustaság című könyvéért, és Vajna Ádám az Oda című verseskötetéért kapta az Írók Boltja Könyvösztöndíját, amelyet idén a megszokottól eltérően próza és líra kategóriában is átadtak.

A 2014-ben alapított, százhúszezer forint értékű könyvutalvánnyal járó díjat 35 év alatti, kötettel már rendelkező, a szépirodalom területén alkotó szerző a könyvhéttől könyvhétig tartó időszakban megjelent könyvéért adják át. Idén egy neve elhallgatását kérő mecénásnak köszönhetően adták át az elismerést két kategóriában.

A Könyvösztöndíj rövidlistáján szerepelt líra kategóriában Dékány Dávid Dolgok C-hez és Simon Bettina Strand, próza kategóriában Moesko Péter Megyünk haza, valamint Vass Norbert Indiáncseresznye című kötete.

A díjat korábban a József Attila Körrel együttműködésben adták át, annak megszűnése után azonban úgy határoztak, minden évben egy kiválasztott szépíró, kritikus, és a bolt egyik dolgozója vesz részt a zsűrizésben.

Az idei kuratórium tagjai: Andócs Andrea az Írók Boltja munkatársa, Garaczi László író, Károlyi Csaba, az Élet és irodalom főszerkesztője. Az elismerést a korábban Harmath Artemisz, Sirokai Mátyás, Szabó Imola Julianna, Pál Sándor Attila és André Ferenc vehette át.