Aki kiváltságos, tegyen is többet a társadalomért

Publikálás dátuma
2019.09.22. 16:58

Különleges kampányokkal szólítja meg a fiatalokat két német aktivista. A felnövekvő generációkat is be akarják vonni a politikába, hogy elkötelezetté tegyék őket az európai integráció és a nemi esélyegyenlőség iránt. Legnagyobb sikerük, hogy ötvenezer 18 éves utazhatta be Európát ingyenes vonat­bérlettel.
„A több kiváltság több felelősséggel is jár” – állítja Vincent-Immanuel Herr és Martin Speer. A két német civil aktivistának öt évvel ezelőtt jutott eszébe, hogy a 18 éves európaiaknak egy hónapos vonatbérletet lehetne adni, amellyel beutazhatják a kontinenst. „Az Erasmus diákcsereprogram már régóta jól működött, de úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy valami olyat hozzunk létre, ami még több embert képes bevonni – mondja Herr. – A fiatalokat is sújtják az egyenlőtlenségek. Nem mindenkinek adatik meg, hogy Európában utazgasson, megismerjen más országból származó embereket és kiszélesítse látókörét.”  

Jóval több, mint ingyen vonatozás

A hatalmas különbségekre egy bulgáriai utazás során döbbentek rá. „Addig soha nem gondoltuk volna, hogy milyen kivételes helyzetben vagyunk németként és férfiként. Bulgária és Németország is uniós tagok, mégis teljesen más a megítélésünk. Ott jöttünk rá, hogy ha mi, fehér, magasan képzett, német férfiak nem állunk ki bizonyos elvekért, hogyan várhatjuk el másoktól, hogy így tegyenek? – mondják. – Ha sikeresen küzdünk a sztereotípiák, a megkülönböztetés, a populizmus ellen, az az európai integrációt erősíti. Ugyancsak ezt a célt szolgálja, ha közös élményt és identitást teremtünk. Igazságtalan, hogy az európai identitás csak egy kivételezett csoport számára elérhető, ez is megosztja a kontinenst” – állítja egybehangzóan a két aktivista. 2014-ben elkezdtek lobbizni a vonatbérlet ötletével. A gondolatot Ujhelyi István európai parlamenti képviselő karolta fel elsőként az európai döntéshozók közül. Egy német újságban találtak a kollégáival egy cikket, amelyben Speer és Herr az ingyenes InterRail-bérlet mellett érvelt. „Talán két hét sem telt el, és már ott ültek nálam a brüsszeli irodámban, hogy dolgozzuk ki közösen a program jövőjét” – emlékszik vissza az MSZP-s politikus, aki már akkor világosan látta, hogy „itt nem ingyen vonatozásról van szó, hanem arról, hogy kinyissuk az európai fiatalok lehetőségeit, és megismertessük velük az európai integráció és értékek fontosságát”. 2015-ben benyújtottak egy tervezetet az Európai Bizottságnak, „de azt érdemi gondolkodás nélkül elkaszálták”. Egy évvel később azonban már több politikus, például Navracsics Tibor oktatás- és ifjúságpolitikáért felelős uniós biztos és az Európai Néppárt frakcióvezetője, Manfred Weber is a kezdeményezés mellé állt. 2017-ben megtartották a főpróbát a DiscoverEU-nak (a magyar nyelvű ismertetőkben is az angol kifejezést használják, ami annyit tesz: fedezd fel az EU-t!), majd 2018 júniusában hivatalosan is elindult a program. Azóta csaknem 50 ezer vonatbérletet osztottak ki az európai fiatalok között, akik egy hónapig utazhatnak az uniós tagállamokban ingyen. „Csak az első két hétben 100 ezren jelentkeztek. A közösségi médiában is nagyon népszerű a program, rengetegen posztolnak a #DiscoverEU jelszóval, és lelkesen kommunikálnak egymással a csoportokban. A fiataloknak nincs túl sok pénzük az utazásra, így a Facebookon vagy a Twitteren kérnek tanácsot a többiektől, gyakran egymásnál alszanak. Olyan fiatalokat köt össze a program, akik amúgy soha nem találkoztak volna” – mondja Vincent-Immanuel Herr.  

Mindenkit bevonnának

A DiscoverEU iránt rengetegen érdeklődnek: a három pályázati fordulóban összesen 275 ezren jelentkeztek az 50 ezer bérletre. Ezért a feltételeknek megfelelő pályázatok között sorsolással döntik el a nyerteseket, és a helyeket a tagállamok népességének arányában osztják ki. A legutóbbi, májusi pályázatnál 94 083-an jelentkeztek, közülük 20 006 fiatal kaphatott bérletet, és minden tagállamban kimerítették a nemzeti kvótát. A Magyarországról beérkezett 1530 pályázatból 382 fiatalt választottak ki. Szocialista politikusok kezdeményezésére azonban az ajkai és a veszprémi önkormányzat is úgy döntött, hogy saját forrásukból vásárolnak vonatbérletet a frissen érettségizettek számára. Az Európai Bizottság statisztikájából úgy tűnik, a lányok jóval nyitottabbak az utazásra: öt jelentkezőből csak kettő fiú. A pályázók háromnegyede középiskolás vagy frissen érettségizett, 18 százaléka felsőoktatásban, két százaléka OKJ-s tanfolyamon tanul. További két százalék azért utazik, mert egyéves szünetet tart a tanulmányaiban (angolul gap yearnek, azaz „hézagévnek” hívják azt a szünetet, ahol a fiatalok világot látnak, tapasztalatot szereznek ahelyett, hogy az érettségi után rögtön továbbtanulnának.) A DiscoverEU-ra jelentkezők mindössze egy százaléka dolgozik. Martin Speer abban látja a program lényegét, hogy azokat is bevonja, akik amúgy nem utaznának. Az interneten olyan kommentek olvasha­tóak,­ hogy „a program nélkül soha nem jutott volna eszembe, hogy be­utazhatom Európát”, vagy hogy „másképp soha nem lett volna pénzem utazni”. Az ötletgazda szerint nemcsak a társadalmi-anyagi különbségekre kell gondolni, hanem azokra is, akiknek valamilyen egyéb okból okoz nehézséget az utazás. Speer különösen szereti a spanyol Javier történetét, aki kerekes székesként, két családtagjával vágott neki az utazásnak, és egészen Hollandiáig jutottak. „Megleptem az embereket, hiszen egy fogyatékkal élő fiút láthattak, akit segítők kísérnek, mégis élvezi az életet külföldön. De a korlátaim pozitív érzéseket és empátiát ébresztettek az emberekben, és végeredményben hozzájárultak a befogadáshoz” – mondta a fiú a sajtónak. Herr és Speer már újabb ötlettel is előállt, hogy még több fiatal számára elérhetővé tegye a programot. Azt szeretnék, ha a résztvevők 18 évesen kaphatnák meg a jegyet, de hat évük lenne arra, hogy felhasználják. Így spórolhatnának az utazásra, vagy megvárhatnák, míg egy barátjuknak is összejön a pénz. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt ígérte, a 2021–27 közti keret-költségvetési időszakban 100 millió eurót fognak a DiscoverEU-ra szánni.  

Megtörnék az ördögi kört

Az aktivisták szerint a fiatalokat frusztrálja a politika, mert nem vonják be őket, de ők maguk sem akarnak részt venni benne, mert úgy érzik, a politikusok csak rövid távon gondolkoznak, és nem veszik figyelembe a környezeti szempontokat, a sokszínűség tiszteletét. Úgy érzik, az utazás melléktermékeként a politikával is elkezdenek foglalkozni. „Rájönnek, hogy a gyűlöletkeltő politikának nincs hatása rájuk, megértik, hogy európaiként mind összetartozunk. Persze erről még nem végeztek felméréseket, de biztos vagyok benne, hogy a fiatalok választási hajlandósága is megnő a program után” – mondja Herr. A másik kampányuk, a #heforshe (az angol női és férfi személyes névmásokat magyarral körülbelül úgy lehet fordítani, hogy a #afiúkalányokért) is a társadalmi igazságosságról szól. 2014-ben az ENSZ indította el a kezdeményezést, hogy a fiúkat és férfiakat is elkötelezetté tegye a nemi esélyegyenlőség iránt. „Rengeteg férfit egyáltalán nem érdekelt a nemek közti egyenlőtlenség, úgy gondolják, ez a nők ügye, nekik nincs közük hozzá. Úgy gondoljuk, hogy amíg a férfiak nem vesznek aktívan részt ebben, addig passzívan hozzájárulnak ahhoz, hogy a szexista intézmények fennmaradjanak” – mondja Herr. Az első lépésként azt ajánlják a férfiaknak, hogy kérdezzék meg a nőismerőseiket arról, mi a szexizmus, hiszen a férfiak többsége soha nem szembesül vele. Kérdezzék meg a nővérüket, az anyukájukat vagy a barátnőjüket arról, mi a szexizmus, és szerintük egy férfi hogyan tehetne ellene. Aztán hallgassanak figyelmesen. „Már akkor hatalmas változás történne, ha minden pasi megtenné ezt – mondja Speer. – Ezután elgondolkozhatnának a saját viselkedésükről. Hogy kritikusan álljanak a férfiak kiváltságaihoz. Én azelőtt soha nem gondolkodtam el azon, hogy pusztán azért, mert férfi vagyok, sokkal könnyebb dolgom van a férfiak által uralt világban. A bátyámmal is elkezdtem egy idő után beszélgetni erről, és ez új ajtókat nyitott.” Az aktivisták nemrég egy balti országban tartottak előadást egy egyetemen. Megkérdezték a hallgatóságtól, ki feminista. Alig jelentkeztek, de utána néhány diáklány odament hozzájuk, és elmagyarázta, hogy feministák, csak félnek ezt nyíltan felvállalni. „A nők tudják, hogy a dolgoknak változniuk kell. A gond a férfiakkal van: a többségük nem érti, mekkora probléma a nemi egyenlőtlenség, és milyen negatív hatást gyakorol a társadalmi igazságosságra, a társadalmi összetartozásra, a politikai stabilitásra. Ez egy lassú folyamat, és megközelítőleg sem olyan divatos vagy szexi, mint most a klímavédelemért kampányolni. De azért remek a #heforshe, mert ha az ismert férfiak mellé állnak, akkor éppen az elavult férfidominancia elvére építve állhatnak ki az újért. Minden pasi megteheti ezt” – állítják. Speer és Herr is Németországban és az USA-ban tanultak. A közgazdász Speerből ma bankár, a társadalomtudós Herrből meg minisztériumi munkatárs lehetett volna, ha úgy akarják. A kényelmes élet helyett most Euró­pa-szerte előadásokat tartanak, könyvet írnak, támogatást keresnek a programoknak. „Az aktivizmus fárasztó. De ez a helyes út. Nem akarok túl idealisztikus lenni, de úgy gondolom, hogyha sok kiváltságunk van, akkor nem szabad csak ülni a babérjainkon, használni is kell” – mondja Herr. „És rengeteg örömöt is szerez. Mikor olyanokról hallunk, akiknek megváltoztatta az életét az utazás, az csodás, és új erőt ad. Látjuk, hogy az átlagemberek képesek változni, ami a társadalmat és a politikát is átformálja” – teszi hozzá Speer.
Szerző

Heti Abszurd: Tisztelt Szülők!

Publikálás dátuma
2019.09.22. 14:21

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Tisztelt Szülők! Nem kenyerünk a mellébeszélés, a maszatolás még kevésbé, ezért, mint vőlegény a nászéjszakán, rögtön belevágunk a lecsóba, és a lényegre térünk: gyermekük, akit a személyiségi jogai miatt nevezzünk Viktornak – mint önök bizonyára tudják, nem ez a valódi neve –, tegnap a nagyszünetben lebontotta a jogállamot. Nem említenénk ezt az iskolánk számára amúgy kínos epizódot, ám azért sem mehetünk el szó nélkül emellett, mert nagy múltú intézményünk történetében ehhez hasonló magatartás korábban még elvétve sem fordult elő. Fiuk, aki miniszterelnöknek szólíttatja magát, ezzel a tevékenységével megütközést váltott ki társai körében, többen félelmüknek adtak hangot, míg mások felháborodtak és olyanok is szép számmal akadtak, akik közölték, hogy undorodnak tőle. Mivel ez a cselekedet iskolánk történetében nem tartozik a megszokott és részünkről tolerálható megnyilvánulások közé, ezért igazgatói jogkörömnél fogva számon kértem a személyiségi jogai miatt e helyütt csak Viktornak nevezett diákot (nem ez a valódi neve, önök is tudják). Ő csak a vállát vonogatta, zavartan röhigcsélt, és azt mondta, hogy oszt jó napot. Próbáltam megérdeklődni, természetesen a tőlem telhető legnagyobb tapintattal, cselekedete okát, de csak köpködte a szotyolát, majd amikor egy percre nem figyeltem oda, történelmi mélypontra gyengítette a forintot. Jelenleg a forint, úgyis, mint a magyar emberek által használt fizetőeszköz, soha nem látott mélységekben tanyázik az euróhoz képest, ami iskolánk sok tanulója számára kényelmetlenséggel, mondhatnánk úgy is, már-már kibírhatatlan kellemetlenségek sorozatával jár együtt. Nevezett gyermek mindemellett érthetetlen és ebből kifolyólag félelmetesnek ható kifejezéseket használ. Testnevelési órán például a keresztény szabadságról szónokolt, emiatt több osztálytársa leesett a bordásfalról. Itt jegyezném meg, hogy földrajzi ismeretei is hiányosak: szerinte Magyarország egy hegyen épült város, a magyaroknak pedig az a küldetésük, hogy megmutassák a világnak egy magasabb rendű élet minőségét. Ez utóbbit meg sem akartam hallani, mert véleményem szerint náci beszéd, ami olyan időket idéz, amelyek a jobb érzésű emberekben rossz emlékeket ébresztenek. Itt hívnám fel a T. Szülők (remélem, önök egy férfi és egy nő) figyelmét arra, hogy gyermekük viselkedése már közösségünk létét veszélyezteti. Iskolánk pszichiátere nemrégiben megvizsgálta az ominózus gyermeket, majd miközben hosszasan csóválta a fejét, közölte, hogy bár nálunk tudvalevőleg demokrácia van, és senkinek sem kell tartania semmitől, de a biztonság kedvéért a diagnózist letétbe helyezte egy ismert közjegyzőnél, arra az esetre, ha netán történne vele valami.
Szerző
Témák
Heti abszurd

Szenvedélyből embertelenül jó

Publikálás dátuma
2019.09.22. 12:27

Fotó: Kondella Misi
Rajong Rahmanyinovért és Federerért, egy lakatlan szigetre a Pink Floyd lemezeit vinné magával, ha pedig nem zongorista lenne, leginkább az erdélyi havasokat járná erdészként. Szabó Marcell azonban zongoraművész lett, számtalan nemzetközi verseny legjobbja és az idén októberben már második alkalommal megrendezett Orosz Zenei Fesztivál művészeti vezetője. Ha a sikereiről kérdezik, a vonneguti bon mot-val szerényen csak annyit felel: „Így megy ez!”
Bár rengeteg nemzetközi zongoraversenyen nyert első helyezést, világsztárok mesterkurzusait megjárt Junior Prima díjas tehetség, egyik legnagyobb eddigi sikerének mégis azt tartja, amikor Kocsis Zoltán előtt játszott egy nagyon nehéz Bartók-darabot. Amikor vége lett, a legendásan szigorú és mogorva, Bartók-specialista Kocsis – álmából felkeltve vagy akár fejen állva is mindent tudott Bartók összes létező hangjegyéről – csak ült, nézett rá, és annyit mondott halkan: „Hát ezt jól kigyakoroltad!” Szabó Marcell akkor és ott úgy érezte, ennél nagyobb dicséretet ember nem kaphat. „Sokszor eszembe jut az a pár pillanat – meséli kissé nosztal­giázva –, azt gondoltam, ha holnap abba kellene hagynom a zongorázást, már boldogan halnék meg. Aztán persze alakítgattuk a játékomat, mondta azt is, hogy nagyon messze áll az eredeti tempótól, de ez már mindegy volt. Az az egy rövid, elismerő mondat egy életre belém ivódott.”  

A véletlen és a kölcsönzongora

A több mindenben is tehetséget mutató fiút nem szánták kisgyermekkorától fogva zongoraművésznek a szülei. Azt mondja, ha nincs az ismerősük, aki egy költözéskor rájuk bízta megőrzésre a pianínóját, talán soha nem kerül közelebbi kapcsolatba a zongorázással. Mivel senki nem volt zenész a családban, a muzsikusi pálya fel sem merült opcióként. Először csak, mint minden kíváncsi gyerek, játszogatott a billentyűkkel, rövid dalokat próbált elklimpírozni. Gyakorlatlansága ellenére meglepő ügyességgel nyúlt a hangszerhez, kapásból mindkét kezét használta és autodidakta módon még kottát olvasni is megtanult. A nagyapja, aki korábban hobbiszinten játszott zongorán, előkotorta a régi kottáit, melyekből már komplett kis daraboknak adott nem is akármilyen hangot a nyolcéves kisfiú. Látták a szülei, hogy van hozzá affinitása, de hogy tehetséges is, az csak akkor derült ki számukra, amikor elvitték Batke Márta zongoratanárnőhöz, nézze meg, érdemes-e taníttatni a gyereket. Ő egyértelmű igennel felelt, ekképpen megkezdődött Marcell hivatalos képzése, de ez akkor még semmit nem garantált, legkevésbé, hogy művész lesz belőle. „Épp olyan gyerek voltam, mint a többi – mondja –, megcsináltam, amit muszáj volt, aztán mentem játszani. Emlékszem, nyaranta extra zeneórákra jártam Márta nénihez, és az egyik ilyen alkalmon sírva fakadtam, hogy a többiek otthon medencéznek meg fociznak, nekem meg zongoráznom kell. Nem nagyon vittem túlzásba a gyakorlást, át sem éreztem igazán, mit jelent, ha valaki tehetséges. Nyertem egymás után a versenyeket, de nem igazán fogtam fel, hogy ebben mi a jó nekem.” Aztán 13 évesen egy másik szenvedélye, ha nem is közvetlenül, de válaszút elé állította a fiút: görkorcsolyázás közben eltörte a karját. Nem állt még össze a kép, hogy egy zongoristának vigyáznia kell a kezeire, így ahogy levették róla a gipszet, Marcell már ment is vissza az utcára lépcsőkön ugrálva, korlátokon csúszkálva űzni az extrém sportot. Mivel a csont még nem forrt össze teljesen, az első esésnél újra és ugyanott tört a karja, csak akkor már sokkal hosszabb időre vonta el őt a zongorázástól. A klasszikus közhely nyomán, vagyis, hogy valami csak akkor kezd hiányozni, ha már nincs, Marcellnak is végig kellett gondolnia, mit akar valójában, s hogy mekkora áldás, ha valaki olyat csinálhat, amit szeret. Miután felépült, egy életre eltette a korcsolyáját, és belevetette magát a nagybetűs komolyzenei életbe.  

Jó lesz ez, csak be kell érnie

Azt már tudta, hogy szeretne egyre jobban zongorázni, ám azt, hogy a muzsikusi pályát hivatásául is választhatja, egészen az egyetemig nem volt egyértelmű. Tinédzserként felvették ugyan a Zeneakadémia előkészítőjeként is működő különleges tehetségek osztályába, de a Bartók konzi helyett, biztos, ami biztos alapon, inkább az Apáczai Csere János Gimnáziumba felvételizett: ha esetleg mégse zongorista lenne belőle, legyen egy olyan háttértudása, amivel a későbbiekben kezdeni tud valami egyebet. Az érettségit követően már nem volt kérdés, hogy számára egyetlen út létezik, és az a Zeneakadémiára vezet, azzal az azóta is tartó lelkiismeret-furdalással megspékelve, hogy 18 éves koráig nem gyakorolt eleget. Onnantól aztán beleadott apait-anyait, hajszolta a legkülönfélébb versenyeket, hogy spannolja magát. „Olyan típus vagyok, akit a versenyszellem inspirál – magyarázza –, számtalanszor kiestem, de ez engem egyáltalán nem tántorított el, sőt! Mentem tovább, egyre többet gyakoroltam, és közben szép lassan megtanultam, hogyan kell a versenyeken viselkedni. Amikor 15 évesen az első nemzetközi megmérettetésen kiestem, el is csüggedhettem volna, de akkor odajött hozzám az egyik zsűritag, hogy biztasson, jó lesz ez, csak be kell érnie. Ez a mondat sokáig jelentett ösztönzést.” A vágy, hogy megnyerjen egy külföldi nemzetközi zongoraversenyt, első helyre került Marcell bakancslistáján, amit négy évvel ezelőtt, 28 évesen pipálhatott ki a párizsi Ile de France zongoraverseny fődíjával. „Tisztában vagyok vele, hogy a versenyeken ritkán születnek teljesen fair eredmények – meséli szerénykedve –, így mindig is tudtam, hogy ha nyerek, ha nem, igazán komolyan semmit nem jelent, mégis ki szerettem volna próbálni az érzés miatt. És bár a győzelemmel nem fordult ki a világ a négy sarkából, az életem annyiban megváltozott, hogy azóta egyre-másra érkeznek a felkérések, koncert koncertet követ, vagyis ténylegesen elkezdődött a zongoraművészi karrierem.”  

A Pink Floydért bármit

Idővel egyértelművé lett, hogy ahogyan Kocsis Zoltánnak, Szabó Marcellnek is Rahmanyinov és Debussy a zeneszerzők non plus ultrái. Azt mondja, először lett oroszzene-rajongó, aztán kúszott be a képbe egyfajta ellenpontként a kissé femininebb, lágyabb, hajlékonyabb francia muzsika. Az orosz zene iránti rajongását ő maga embertelen szenvedélynek nevezi – amikor tavaly kitalálta, hogy érdemes volna egy fesztiválon megmutatni az embereknek, milyen kimeríthetetlen az orosz muzsika tárháza, egyszerűen csak a felhalmozott tudását szerette volna másoknak is átadni. Tavaly a nagy favorit, Rahmanyinov volt a fesztivál középpontjában – bár 100 CD-re rúg a Rahmanyinov-gyűjteménye, ma már ritkán rakja fel bármelyiket is. Sokkal szívesebben hallgat újabban bakelitről komolyzenét, azt mondja, kifejezetten szereti, ahogy recseg-ropog. Igazi nagy példaképe, a már említett Kocsis Zoltánon kívül, a zenében nem nagyon van, nem tud olyan sztárt mondani, akiért hosszú kilométereket utazna, csak azért, hogy élőben hallja, ugyanakkor Federerért képes volt Rómáig zarándokolni, hogy közelről láthassa a teniszjátékát. Ez a torna is bakancslistás teljesítés volt, ahol Nadalt és Djokovicsot is sikerült kipipálnia. Nagy bánata, hogy a Pink Floydot már nem láthatta színpadon – azt mondja, ha csak egyetlen klasszikust vihetne magával egy lakatlan szigetre, egészen biztosan a Pink Floyd lemezei lennének azok. Hallgatni ugyanis sokkal inkább könnyűzenét szeret, kevés együttes van, akikért bármennyit hajlandó volna fizetni, de a Pink Floyd például ilyen. Tutira megy, hogy ne legyen számon kérhető, mert a másik két kedvence sem lép már fel evilági színpadokon: Michael Jacksonért és az eredeti felállású Queenért, élőben persze, szintén bármit megadna. „Komolyzene-hallgatás közben nehéz kikapcsolni a zenésznek az analizáló agyát, mint ahogy egy klasszikus koncerten sem tudom pusztán az élvezetnek átadni magam – meséli szinte magyarázkodón Marcell. – Önkéntelenül is folyamatosan azt vizsgálom, mit csinál az adott zongorista, miért csinálja, mivel értek egyet, mivel nem. Tudom, hogy el kellene ezt engedni, de nem olyan egyszerű. Így hát, ha hallgatok is kikapcsolódásként komolyzenét, biztos, hogy nem zongorát. Sokkal inkább kórus- vagy szimfonikus művet.” Rengeteg terve és álma van, melyekről olyan határozott és higgadt magabiztossággal beszél ez a harmincas éveibe éppcsak belekóstoló fiatalember, hogy az ember biztos benne, megvalósítja őket. Amiről pedig már lecsúszott, az is marad életben tartott vágy, maximum tudja róla, hogy beteljesületlenül – ahogy a pólóján lévő Pink Floyd-lemezborító címe is mondja: „wish you were here”, azaz bárcsak itt lennél.

Szabó Marcell évek óta fellép az Országos Onkológiai Intézet jótékonysági koncertjein – a Kékgolyó utcai intézmény aulája nem tartozik a legvidámabb koncerthelyszínei közé, mégis mindig nagy örömmel vállalja a felkérést. Azt mondja, hogy a közönség, nagy részük a kórház betege, olyan örömöt és pozitív energiát sugároz, amilyet ritkán tapasztal máshol. „Felnőttfejjel már tudom értékelni, hogy mit jelent, ha valaki tehetséges és azt csinálhatja, amit szeret. Azt is látom, hogy az emberek miért cserélnének velem, még akkor is, ha belülről nyilván másként élem meg ezt a zenészdolgot, mint ahogyan az kívülről kinéz. Kicsit felelősségemnek is érzem, hogy ezt az adottságot, amit kaptam valahonnan, ne csak használjam, hanem vissza is szolgáltassak belőle” – mondja már-már fatalistán.

Idén október 7–12. között rendezik meg az Orosz Zenei Fesztivált, melynek Szabó Marcell a művészeti vezetője. Ezúttal hat orosz zeneszerző áll a rendezvény fókuszában. Prokofjev, aki a Rómeó és Júliának eredetileg happy endet szánt; Glinka, az örök autodidakta; Szkrjabin, akinek olyan kicsi volt a keze, hogy egy oktávot is alig ért át a zongorán; Rimszkij-Korszakov, aki, ha folytatta volna a családi hagyományt, tengerésztiszt lett volna, valamint a két nagyágyú: Muszorgszkij és Csajkovszkij. A fesztivál Debrecenben két helyszínen, Budapesten pedig a Zeneakadémián, az Orosz Kulturális Központban és a Szent István-bazilikában zajlik majd. Idei újításként a komolyzene mellé bekerült egy kis orosz folklór is, emellett ismét lesznek zongoraestek, kamaraestek, dalestek és irodalmi est is, melyen Muszorg­szkij­ levelezéséből olvas fel Meskó Bánk előadóművész. Szabó Marcell a fesztivál nyitókoncertjén játssza majd Prokofjev I. zongoraversenyét a Kodály Filharmonikusok Debrecennel karöltve, Somogyi-Tóth Dániel karmesterkedésével. További részletek az ozf.hu-n.

Szerző