Hazai felsőoktatás: külföldiek előnyben

Publikálás dátuma
2019.09.22. 07:21

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Ma már minden tizedik magyar felsőoktatásban tanuló diák külföldi, vannak olyan honi egyetemek, amelyeken a diákok több mint 20 százaléka más országból érkezett. A folyamat részben természetes, de nagymértékben az Orbán-kormány oktatáspolitikájának tudatos eredménye – a diákok egyre nagyobb része érkezik Ázsiából, a Közel-Keletről és Afrikából, olyan országokból, amelyekkel a kabinet a „keleti nyitás” jegyében igyekszik jó kapcsolatokat ápolni. A külföldi diákok jelenléte összességében jót tesz a felsőoktatásnak, de ezzel párhuzamosan egyre több magyar fiatal szorul ki az egyetemekről.
Folyamatosan emelkedik a külföldi diákok aránya a magyar egyetemeken: a 2018/2019-es tavaszi félévben már 32 525-en voltak az Oktatási Hivatal adatai szerint. Így a diákok 13 százaléka nemzetközi diák a magyar felsőoktatásban . Mindez azt jelenti, hogy öt év alatt több mint másfélszeresére nőtt a külföldi egyetemisták száma, a 2010/2011-es tanévhez képest pedig megduplázódott. A növekedést idén év elején Rétvári Bence úgy interpretálta: ez bizonyíték arra, hogy a magyar diplomák nemzetközi értéke kiemelkedő. Azt senki nem vitatja ugyan, hogy a más országokból érkező ­diákok sok ­szempontól javítanak a magyar felsőoktatás színvonalán, a helyzet, mint sok más esetben, itt is jóval bonyolultabb. A legtöbben Németországból érkeznek hozzánk, a külföldi diákok kétharmada az Európai Unión kívülről, úgynevezett harmadik országból jön – a legtöbben Kínából és Iránból, de sokan vannak Nigériából is. A Magyarországon tanuló külföldi hallgatók sokfélék, és többféle céllal érkeznek. Vannak, akik csak egy-két félévet töltenek itt valamilyen ösztöndíj- vagy csereprogrammal. Az Európai Unió legnagyobb ösztöndíjprogramja, az Erasmus keretében például évente több mint 5000 külföldi diák érkezik egy-két szemeszterre vagy szakmai gyakorlatra, de ők végül nem itt szereznek diplomát. Polónyi István oktatáskutató szerint félrevezető, hogy a statisztikában külföldiként jelennek meg a határon túli magyarok is, ők két évvel ezelőtt például négy­ezernél is többen voltak. Érdekes ugyanakkor, hogy a statisztikák azt mutatják, a környező országokban csökken a magyar felsőoktatás népszerűsége: Szlovákiából és Romániából már csak körülbelül feleannyian jönnek ide tanulni, mint tíz évvel ezelőtt. „A külföldi diákok számának növelése tudatos, kimondott oktatáspolitikai cél, már csak azért is, mert a különböző nemzetközi rangsorokban ez is fontos mérőszám. De ez csak egy tényező, ugyanilyen fontos lenne például a külföldi oktatók száma is, amiben például kifejezetten rosszul állnak a magyar egyetemek. Vagyis önmagában a sok külföldi diák nem fogja „feltenni a magyar egyetemeket a térképre”, de azt mindenki elismeri, hogy a jelenlétük jót tesz a felsőoktatásnak. Ha több lesz az egyetemeken az idegen nyelven előadni képes oktató, már önmagában is sokat lendít a színvonalon, és a nemzetközi együttműködések száma is növekedhet” – mérlegel Polónyi István.   A külföldi hallgatókra a magyar felsőoktatásnak azért is szüksége van, mert nagy részük önköltséges képzésben tanul, vagyis gyakorlatilag tandíjat fizet. Mint arra a G7 portál tavalyi cikkében rámutatott, azokon az egyetemeken, ahol a nemzetközi diákok aránya eléri a 13-14 százalékot – ilyen például a Debreceni, Pécsi, Szegedi Tudományegyetem – a bevételeknek több mint 20 százaléka az ő tandíjaikból származik, hiszen az angol, német nyelvű képzésekért magasabb tandíjat kérhetnek, mint a magyar hallgatóktól. Ez a pluszpénz pedig fontos a költségvetésükben, lehetőséget ad arra, hogy többet fizessenek azoknak az oktatóknak, akik a külföldi diákokat tanítják idegen nyelven. Mint arról egy a Semmelweis Egyetemen dolgozó oktató beszámolt, náluk mindenki bruttó 209 ezer forintos bérkiegészítést kap havonta, ez garantálja, hogy a legjobb oktatók nem mennek el külföldre. Azokban az intézményekben, ahol a közalkalmazotti bértábla szerint kapják a fizetésüket az oktatók, jelentős az elvándorlás, az alacsony bérek mellett az egyetemeknek folyamatos kihívást jelent a tanárok megtartása. A külföldi diákoktól érkező bevétel jelenleg sok helyen a színvonal fenntartásának, néhány helyen akár a növelésének garanciája. Arról nem is beszélve, hogy a nagy egyetemvárosokban a külföldi diákok a gazdaság motorjai, az albérletpiacot éppúgy pörgetik, mint a vendéglátást és más szolgáltatásokat.  Ha pedig végül itt maradnak, jól képzett, értékes munkaerőként jelennek majd meg a cégeknél.

Egyre többen jönnek

Az ország legnagyobb egyetemén, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jelenleg a külföldi hallgatók körülbelül háromezren vannak, ez­zel a diákság 10 százalékát teszik ki, illeszkedve az országos átlaghoz. A más országokból érkezők létszáma folyamatosan, szemeszterenként növekszik, átlagosan körülbelül 6-7 százalékkal – közölte lapunkkal az ELTE. Náluk a külföldiek körében a legnépszerűbb képzések a pszichológia, az informatika, az amerikanisztika, az anglisztika, a biológia, a környezettudomány, a nemzetközi gazdálkodás és a nemzetközi tanulmányok. Az egyetemen 73 képzés folyik angolul, de a diákok például francia, portugál, spanyol, dán, norvég, svéd, német, lengyel, orosz nyelven is tanulhatnak, főként a Bölcsészettudományi Karon. Az ELTE-n tanuló nemzetközi diákok több mint 80 országból érkeznek, a legnagyobb számban a kínai (több mint 230), német (több mint 150), norvég (több mint 110), orosz (több mint 110), török (több mint 100), valamint kazah (több mint 90) hallgatók vannak jelen. Országosan a legtöbben az orvosi képzésre jönnek külföldről, tavaly ősszel 6784 külföldi diák járt nálunk általános orvosi szakra, további 1198-an pedig fogorvosnak tanultak. Ők speciális csoportot jelentenek, az orvosi egyetemek ugyanis évtizedek óta tudatosan nyitnak más országok fiataljai felé. Ezt a folyamatot tovább erősíti, hogy egyes európai országokban – pél­dául Norvégiában, Dániában – kisebb kapacitású az orvosképzés, és csak a legjobb diákok tudnak bejutni. Ezekből az országokból jellem­zően azok a diákok választják a magyar egyetemeket, akik nem elég gazdagok ahhoz, hogy megfizessenek egy nyugat-európai vagy amerikai egyetemet. Ez az ottani alsó-középosztályt jelenti Polónyi István szerint. „Nekem ezzel kapcsolatban vannak erkölcsi fenntartásaim, mert a magyar felsőoktatási költségszámításban nem teljesen egyértelmű, hogy ezek a külföldi diákok valóban teljesen saját költségükön tanulnak-e. Vagyis az általuk fizetett egyébként magas tandíj teljesen fedezi-e az oktatásukat esetleg a magyar adófizetők pénzéből is költenek valamennyit rájuk?” – teszi fel a kérdést Polónyi István.   

Versenyképes orvosi

 Az SE orvosi karán jelenleg 1200 külföldi hallgató tanul angol nyelven, 1050-en pedig németül. A diákok hozzávetőlegesen egyharmada külföldi. A Debreceni Egyetemen tavaly ősszel több mint 6000 nem magyar állampolgárságú fiatalnak volt jogviszonya – a hazai felsőoktatási intézmények közül itt tanul a legtöbb nem magyar állampolgárságú diák. A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karára jelenleg több mint 1400 külföldi tanuló jár, ez a felvett hallgatók körülbelül fele. Az egyetem minden karát figyelembe véve a hallgatók 20 százaléka érkezik a határainkról túlról. Pécsett az elmúlt 10 évben megháromszorozódott a külföldi hallgatók száma. Tavaly 4032-en tanultak a PTE-n, ami az összlétszám 20 százaléka. A nyugati árszínvonalhoz képest alacsonynak számító tandíj mellett a világszínvonalú képzés, a kollégiumi lehetőségek, mentorhálózat és a beilleszkedést segítő programok vonzzák Magyarországra az orvosnak készülő külföldi fiatalokat. „A magyar egyetemek közül az orvosi a legnépszerűbb a külföldi hallgatók körében, ezekbe az intézményekbe érkeznek a legtöbben. Az Általános Orvostudományi Karon a hallgatók hozzávetőlegesen egyharmada külföldi állampolgár, míg az Egészségtudományi Karon ez olyan 10 százalék körül mozog” – mondja dr. Nagy Zoltán Zsolt, a kar dékánja. Legalább hetven országból érkeznek diákok a Semmelweis Egyetemre. A dékán szerint azért népszerű annyira a magyar orvosképzés, mert akik itt végeznek, azok visszatérve saját országukba, gyorsan vezető pozícióba kerülhetnek. Ennek oka egyrészt az erős alapképzés, másrészt, hogy szóban zajlanak a vizsgák, így a diákok később a kórházban is kommunikatívabbak lesznek, jobban megállják a helyüket. Az izraeli Egészségügyi Minisztérium által kiadott, 16 országot tartalmazó lista szerint az SE hallgatói az európai társegyetemeket felülmúló sikerességgel teljesítik az orvosok számára előírt, állami licencvizsgát. Az orvosin tanuló diákok nagy része egyébként többnyire az első három évet tölti Magyarországon, hiszen az elméleti képzés után a negyedik évtől kezdődik a kórházi gyakorlat, amire a többség már otthon szeretne felkészülni, saját nyelvi környezetben. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának dékánhelyettese azt mondja: háromszoros a túljelentkezés az angol, de még ennél is nagyobb a német nyelvterületről. Onnan nyolcszor annyian akartak beiratkozni, mint ahány jelentkezőt az egyetem fogadni tudott. A népszerűségnek azonban nem az az alapja, hogy olcsó a képzés, hiszen a szakember szerint Kelet-Európában ez a második legdrágább orvosi egyetem. „Nem azért jönnek, mert olcsók vagyunk, hanem azért, mert az első 2-3 év képzésének a híre kiemelkedő. Most zajlik egy tantervi reform a klinikai gyakorlati képzésben, aminek célja, hogy ne csak az első évek legyenek ilyen erősek. Ha ez megvalósul, akár árat is lehet majd emelni” – mondja Sinkó Eszter. A külföldi hallgatók egyébként jelentős bevételt hoznak az egyetemnek, hiszen több millió forint az éves tandíj. Ők ráadásul kétszer annyit fizetnek, mint amennyit az állam ad az egyetemnek a magyar diákok után. Mivel azonban a képzés során gyakoriak a kiscsoportos szemináriumok, és az oktatók, tantermek kapacitása is véges, messze nem tudnak mindenkit felvenni. „Nagyon pozitív, hogy ilyen mértékben sikerül fenntartani az érdeklődést. A cél, hogy újabb oktatási helyiségeket szerezzünk, oktatókat vegyünk fel, hogy több diák tanulhasson nálunk” – mondja a szakember. A hazai intézmények versenyeznek is a külföldi hallgatókért, a Debreceni Egyetem például azért is erős ellenfele a Semmelweisnek, mert külön kollégiumot építettek a külföldi diákoknak. A diákok beilleszkedését az egyetemek különféleképpen próbálják megkönnyíteni. Szegeden minden félév elején orientációs programokat szerveznek, ahol informálódhatnak a hallgatói szolgáltatásokról és tájékoztatást kapnak az idegrendészeti ügyekkel kapcsolatban is. Kapnak egy úgynevezett SZTA START ösztöndíjat is, ami 500 euró. A teljes képzésben részt vevők kollégiumra is pályázhatnak, jelenleg körülbelül 230-an élnek ezzel a lehetőséggel a külföldi diákok közül. Pécsett is van ilyen lehetőség, ott azoknak az első éves hallgatóknak, akik Európán kívülről érkeznek az első tanévre, felajánlják a kollégiumi szállást. Ezzel idén 700 hallgató élt. A felsőbb éves külföldi hallgatók a magyarokkal egyenlő módon – tanulmányi, közéleti és szociális alapon – szintén pályázhatnak kollégiumi férőhelyre. Az egyetemen tanulmányi tanácsadás, mentorhálózat, jogi és mentálhigiénés tanácsadás, valamint albérlet.közvetítés is rendelkezésre áll. Kuslits Szonja

Nyitás keletre és délre

Mint azt fentebb már említettük, a külföldi diákok többsége nem EU-s országból érkezik, emögött pedig szintén egyértelmű kormányzati szándék áll. A magyar állam 2013-ban hirdette meg a Stipendium Hungaricum (SH) programot, amelyre 2018-ban 10,5 milliárd forintot költött az állam. Az SH hivatalos oktatáspolitikai célja, hogy „elősegítse a magyar felsőoktatás nemzetkö­ziesítését, minőségfejlesztését, erősítse a magyar tudományos elit nemzetközi kapcsolatait, növelje a felsőoktatási intézmények kulturális sokszínűségét és népszerűsítse a világban a versenyképes magyar felsőoktatást” – tulajdonképpen egy a „keleti és déli nyitás” külpolitikája jegyében alapított ösztöndíjprogram. Ennek köszönhetően 2018/19-es tanév őszén már 7339 diák tanult Magyarországon, a legtöbben Pakisztánból, Szíriából és Jordániából érkeztek. A programban részt vevőkre így fejenként átlagosan valamivel több mint 1,43 millió forintot költ az állam egy évben. A Stipendium Hungaricum programnak ugyanakkor nem egyértelműen pozitív a megítélése az egyetemi oktatók körében. Annak ellenére, hogy a diákok többkörös kiválasztáson esnek át, sokszor komoly nyelvi hiányosságokkal, és a magyar diákokhoz képest rossz alaptudással érkeznek, ezért az oktatók sokat kínlódnak velük – mondja Polónyi István. Megerősíti ezt egy, az ELTE Természettudományi Karán tanító oktató is, aki azt mondja, a keretszámokat egyre nehezebben tudják feltölteni magyar hallgatókkal a természettudományok népszerűtlensége és az egyre szigorúbb bejutási feltételek miatt. Közben növekszik a külföldi – például indiai, pakisztáni – hallgatók száma. „Nagyon vegyes a kép, sok gondot okoz, hogy mindenki más szinten van nyelvileg, és a szakmai hátterük is nagyban különbözik, ezért nem könnyű velük a munka. Önmagában nincs ezzel probléma, de kicsit visszásnak tartom, hogy egy 23 éves doktori hallgatót az SH programon keresztül jobban támogat a magyar állam, mint engem a 20 éves szakmai múltammal” – mondja az adjunktus, akinek a fizetése a közalkalmazotti bértábla alapján bruttó 185 ezer forint. „Ezzel kapcsolatban sokszor van komolyabb lelkiismeret-furdalásom, mert sok magyar diákot nem veszünk fel amiatt, hogy nincs nyelvvizsgájuk, nem értek el elég pontot a felvételin, miközben lényegesen rosszabb színvonalú diákok is érkeznek külföldről” – teszi hozzá a Debreceni Egyetemen oktató Polónyi István. A Jövőkerék Közhasznú Alapítvány 2017. év végén publikált egy tanulmányt, amelyben megállapították: egyes országokból – például Jordániából, Tunéziából, Algériából, Ecuadorból vagy éppen Laoszból – származó hallgatók magyar felsőoktatásban való megjelenése szinte kizárólag a Stipendium Hungaricum ösztöndíj bevezetésének köszönhető. 

Ahonnan muszáj eljönni

 A Stipendium Hungaricum programnak köszönhetően érkezett Magyarországra a Szíriából származó Amani, aki fogorvosnak tanult a Semmelweis Egyetemen. Azt meséli, hazájában egyáltalán nem tanulhatott volna tovább, de biztos volt benne, hogy egyetemre szeretne járni. A lehetőségek böngészése közben talált az SH programra. Magyarországra érkezése után egy évig a Balassi Intézetben tanult magyarul, és előkészítőre is járt, ezek után jó eredménnyel került be az egyetemre. Az első év ennek ellenére nem volt könnyű a nyelvi akadályok miatt, neki ugyanis az SH program szabályai miatt mindenképpen magyarul kellett hallgatnia az órákat, szemben a tandíjat fizető nemzetközi diákokkal, akiknek a nagy része angolul tanult. A kollégiumi éveket nagyon élvezte, szinte mellékesen jegyzi csak meg – voltak, akik nem akartak egy emeleten lakni vele, vélhetően a muszlim vallásához kapcsolódó előítéletek miatt. „Az utolsó két évben inkább levettem a kendőt, változtattam az öltözködésemen, mert szerettem volna több emberrel megismerkedni, barátokat szerezni” – mondja a lány, aki augusztusban államvizsgázott. Korábban úgy tervezte, visszatér Szíriába, de mára a családja is elhagyta az országot, így ő is inkább Magyarországon dolgozik majd fogorvosként.

Nem működhet a Corvinus-modell

A külföldi diákok egyre jelentősebb jelenlétét a fentebb említett döccenőktől eltekintve a szakértők és oktatók nagy része pozitívan értékeli, de a tendencia nem vizsgálható önmagában. Tagadhatatlan tény, hogy eközben a magyar diákok számára egyre szűkülnek a lehetőségek – a felvettek száma évről évre csökken, és a kormány intézkedései tovább rontják a felsőoktatásba jutás esélyeit. Elég csak a következő felvételi­nél életbe lépő szabályra gondolni, amelynek értelmében csak azok felvételizhetnek egyetemre, akiknek legalább egy középfokú nyelvvizsgájuk van. Ez a szakértők szerint további 20-30 százalékkal fogja csökkenteni a gólyák számát. „Magyarország elfordult a fejlett világtól ilyen szempontból, szándékosan elitista irányba mozdul el, a felsőoktatásba belépő hazai diákok számát tudatosan csökkenti. Amögött, hogy a magyar diákok helyébe külföldi hallgatókat hoznak, tudatos anyagi megfontolás is van, hiszen a nagy részük komoly tandíjat fizet” – mondja Polónyi István. Ezt az elitista irányvonalat hivatott beteljesíteni a „Corvinus-modell” kiterjesztése, vagyis a szándék, hogy a felsőoktatási intézményeket a jelenlegi központi költségvetési státusz helyett valamilyen nonprofit szervezetté vagy profitorientált vállalkozássá alakítanák át. Ebben kifejezetten fontos szerepe lenne a fizetőképes külföldi diákoknak. „Én már az elejétől komolyan kételkedem benne, hogy az alapítványi fenntartás nyomán a Corvinusra majd a külföldi hallgatók krémje jön, akik hajlandók nagyon magas tandíjakat fizetni egy térképen alig látszó ország névtelen felsőoktatási intézményében. Ahhoz, hogy igazán komoly tandíjakat lehessen szedni egy közgazdaság-tudományi egyetemen, kellene legalább néhány Nobel-díjas vagy legalább világhírű oktató. Azt gondolom, hogy a Corvinus-modell zsákutca lesz, kevés az esély arra, hogy ide áramlani fognak a fizetőképes, magas státuszú külföldi diákok” – mondja Polónyi István, aki szerint ha magas tandíjat állapítanak meg, akkor a nyugat-európai egyetemekkel kell versenyre kelni a szolgáltatás színvonalában. Ebben a bizonyos „másik ligában” viszont kétséges, hogy labdába tudnak rúgni a magyar intézmények. Ezzel párhuzamosan a legjobb magyar diákok már inkább a külföldi egyetemeket célozzák meg, az elit gimnáziumok végzős osztályaiban az számít ritkaságnak, ha valaki idehaza akarja folytatni a tanulmá­nyait. Az UNESCO nem túl megbízható adatai szerint jelenleg több mint 12 200 magyar diák tanul külföldön, de a szakértők ennél magasabbra becsülik ezt a számot.
Polónyi István
Fotó: VH Archív

A művészeknél más számít

 A külföldi diákok száma a művészeti egyetemeken is magas, bár ezek sok tekintetben egészen más logika szerint működnek, mint a többi felsőoktatási intézmény. A Zeneakadémia képzéseire például a világ minden kontinenséről jelentkeznek, a külföldi hallgatók részaránya évről évre húsz százalék körül alakul, ide a más országból származó diákok sokszor egy-egy konkrét zenész tanár ked­véért jönnek. „Elsősorban azért választottam Magyarországot, mert itt nagyon erős a zenei hagyomány, amit a Royal Birmingham Konzervatóriumban ismertem meg. Sok magyar zongorista járt ott, és úgy gondoltam, szeretnék én is oda menni, ahol ők tanultak” – mondja Tim Smith, aki a Zeneakadémia zongora szakára jár, ami szerinte kiváló, de a nemzetközi diákok számára azért tartogat nehézségeket. Budapestet nagyon szereti, de kicsit zavarja, hogy nehezen tud magyarokkal ismerkedni a nyelvi akadályok miatt. Mivel nem csak a többi külföldi diákkal szeretne lógni, idén próbál jobban megtanulni magyarul is, hogy még inkább otthon érezhesse magát. A Zeneakadémián karmesterként végzett német-magyar származású Paul Marsovszky inkább csak hivatalosan számít külföldi diáknak. Diploma után Németországban is elkezdett egy posztgraduális képzést, de azt egy év után abbahagyta. Bár Berlinben lazább és interaktívabb az oktatás, neki sokkal jobban feküdt az itthoni rendszer, ami bár kötöttebb, sokkal kiszámíthatóbb is. Azt tapasztalja, az itt tanuló külföldiek a nemzetközileg is elismert mesterekhez jönnek. „A zene világa egy zárt kör, akárhol jártam a világban, volt legalább egy magyar a zenekarban. Itt mindenki ismeri egymást vagy legalábbis egy lépésnyire van a másiktól” – mondja Paul.

Szerző

Össztűz az olajra

Publikálás dátuma
2019.09.21. 20:00

Geopolitikus legyen a talpán, aki megjövendöli az olajkitermelés és a szénhidrogének jövőjének az alakulását: manapság jemeni lázadók és/vagy iráni gonosztevők írják a tőzsderémtörténetet, miközben Donald Trump ujjai a Twitter és a Támadás!-gomb között motoznak. Hétfőn ledrónoznak egy szaúdi olajfinomítót, pénteken drágábban tankolunk hét forinttal. Persze nem remegne bele a világgazdaság a fekete arany érdekszövevényének birizgálásába, ha megújulókra bíznánk a holnapot.
A gőzgép nagyot szólt 1679-ben, hiszen elindította a később ipari forradalomnak nevezett korszakot, de száznyolcvan évvel később is történt még valami, ami máig ható következménye lett egy vonatkísérő és egy kovácsmester találkozásának. Edwin L. Drake és William A. Smith képe még Jockey Ewing whiskysszekrénye fölött is ott lóghatott volna, hiszen ők ketten voltak az olajmágnásszakma úttörői, akik beüzemelték az első olajkutat a pennsylvaniai Titusville-ben. Egyébként kezdetben whiskyshordókat is használtak a tárolásra, de a sztenderd hordó végül a IV. Eduárd angol király uralkodása idején, 1482-ben felbukkanó, eredetileg halak tárolására használt 42 gallonos hordó lett. Kevés dolog – nyersanyag vagy ötlet – van a világon, ami több legális jövedelemhez juttatta a világ szerencsés részét, mint a kőolaj. Az 1859-es ténykedés után másfél évvel említett urak már napi 160 tonna, vagyis körülbelül ezer hordó nyersanyagot termeltek ki a területen. A héten megtámadott szaúdi olajvállalatnál a felére, napi 5,7 millió hordóra, vagyis egymillió tonnára csökkent a kitermelés, ami öt százaléka a napi kitermelésnek. (A világ éllovasainak, Oroszországnak, Szaúd-Arábiának és az Egyesült Államoknak a napi teljesítménye összesen csaknem 30 millió hordó.) Nagy, s egyúttal megválaszolatlan kérdés, meddig tart az olajkorszak. Sokáig volt meghatározó az a nézet, hogy miután a több százmillió év alatt létrejött kínálat véges, ezért a készletek előbb-utóbb kimerülnek. Később egyre több tényező szólt e termelésközpontú olajpiaci teória ellen, és a keresletvezérelt elméletek kerültek előtérbe: az egyre korszerűbb autók egyre kevesebb kőolajszármazékot fogyasztanak (a kéttonnás terepjárók megmagyarázhatatlan fétisét nyilván nem ez a szempont motiválja), és az elektromos járművek térhódítása is a szénhidrogének iránti igényt csökkenti. Az olajkorszak néhány évtizeden belül véget ér, s ezt nem a készletek kimerülése, hanem a technoló­giai­ fejlődés okozza: a kőkorszaknak sem az vetett véget, hogy elfogyott a kő, mondta erről korábban a hazai olajvállalat vezető közgazdásza. Azt, hogy nemcsak gazdasági, technológiai és környezetvédelmi, hanem politikai vetületei is vannak a kőolaj piacán látható folyamatoknak, a jemeni húszik által elvállalt heti támadás is igazolja.   

Hordóárrobbantás

A politikai szál miatt fogalmazott óvatosan kérdésünkre Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke, amikor azt mondta: aligha kiszámítható, mi fog történni most, amikor az ilyenkor szokásos és érthető módon „tele lett a nadrágja” a piaci szereplőknek, érintett országoknak. Az olajár ingadozása ugyanakkor természetes jelenség, vannak országok, amelyek nem is veszik figyelembe a hosszú távú stratégiáik tervezésekor. Az érdekes az lesz, milyen válaszlépéseket tesznek az amerikaiak, akiknek a szövetségesüket támadták meg, éspedig feltehetően iráni érdeknek megfelelően. Feledy Botond külpolitikai szakértő szerint valószínűsíthető, hogy a történet hátterében az Egyesült Államok és Irán versengése áll. Szaúd-Arábia a Trump-adminisztráció egyik legfontosabb közel-keleti szövetségese az amerikai elnök 2017-es látogatása óta, első hivatalos útja ekkor Rijádba vezetett. Az atomalku iráni felmondása és az amerikai szankciós politika visszaállítása óta Teherán nem áll jól a Közel-Keleten: Jemenben egy nem győztes, Szíriában egy győztes nélküli csata fémjelzi a kapcsolatait, miközben az iraki előretolt bástyája is gyenge lábakon áll. A szakértő szerint egyébként a dróntámadás motivációinak nincs köze az olajárhoz, mert azt sokkal hatásosabban is lehetne befolyásolni. Ráadásul az agresszió éppen az ENSZ-közgyűlés előtt történt, s a támadók azt feltétlenül elérték, hogy az amerikai és az iráni elnök tárgyalását meghiúsítsák. Feledy Botond szerint nem érdemes erős válaszcsapásra számítani Trumptól, jóllehet első „felindulásában” éles hangú Twitter-bejegyzéssel reagált a történtekre: „Az amerikai kormány »csőre töltve« készen áll a vá­lasz­­adásra a Szaúd-Arábia elleni támadások után”. De nyilván szó nélkül sem hagyhatja az iráni szálakkal átszőtt történetet, hiszen választási év előtt áll. Mind a távol-keleti szövetségesek, mind a rivális demokraták számára mutatnia kell valamit, de nem reagálhatja túl a lépését, jegyezte meg a szakértő, hozzátéve: megfelelő károkozást akár egy kibertámadással is elérhetnek az amerikaiak. 

Villámgyors változás

A kőolajfüggőségre épülő világgazdaság, amelynek érdekcsoportjai sikítófrászt kapnak egy-egy olajármegingás hatására, meghaladott. Az elektromobilizáció már jó ideje csipkedi az oroszlán bajszát – ezt Perger András, a Greenpeace klíma- és energiakampány-felelőse mondta lapunknak. A petrolkémiai „lába” is egyre erősebb a szénhidrogének hasznosításának, vagyis a kőolaj gépjárműipari felhasználása számottevően csökken. És ezek még csak nem is környezetvédelmi szempontok, melyek természetesen elsődlegesek a hangos és látványos klímavédelmi programjairól ismert világszervezet számára. Perger András szerint a központosított villamosenergia-hálózatok helyett is inkább a disztributív, vagyis szétválasztható és kevésbé sérülékeny megújulóenergia-rendszerekre kellene építeni a jövőt. Ez a technológiaváltás akár robbanásszerű is lehet, hiszen a fiatalok már egészen másban gondolkodnak, mint a kőolajkorban felnőtt generációk. Megosztásos kereskedelmi rendszerek érdeklik őket, és inkább vágynak a legtrendibb okostelefonra, mint egy autóra. „Ahogy a Nokiáról sem gondolta volna egykor senki, hogy beleállhat a földbe, úgy a nagy német autógyártókat is érheti meglepetés…” Ami pedig a klímaváltozást illeti: ha nem változtatunk villámgyorsan, akkor néhány évtized múlva nem kell fűtés az autókba, nem a fejlesztések miatt, hanem mert 40 fok lesz odakint, mondta a Greenpeace kampányfelelőse.

A kútpisztoly mögött

Lássuk, mi áll az autónkba tankolt üzemanyagtöltő „pisztoly” mögött: mik mozgatják a járgányunkat hajtó folyadék árát. A modern kőolajtermelés több mint másfél száz éves történelme ellenére a termék piaca máig pezsgő, változatos képet mutat. A kitermelők sorában épp tavaly tört az élre az Egyesült Államok, napi több mint 12 millió hordóval. Az emelkedés ütemére jellemző, hogy 2017-ben az ország 9 millióval még csak a harmadik helyen állt, a 10 millió hordónyi mennyiséggel fej-fej mellett haladó – baráti kapcsolatokat ápoló – Oroszország és Szaúd-Arábia mögött. A váltás történelmi léptékeire jellemző, hogy az Egyesült Államokban a kitermelés több mint százéves felfutás után a nagy olajválság előtt, 1970-ben tetőzött csaknem 10 millió hordóval. Ezután a mezők kimerülésével az érték 2005 és 2008 között napi 4-5 millió hordóval érte el legutóbbi mélypontját. Az azóta mért, legalábbis látványos emelkedés mögött nem csoda, hanem a tudomány, a kutatás áll. Az amerikai olajcégek a korábbiaknál alaposabb, kőzetrepesztéses eljárásokkal korábban elérhetetlennek, értéktelennek minősített készleteket is hasznosítanak. Ez az úgynevezett palaolaj, ami ma már az ország termelésének kétharmadát adja. Miközben a jelek szerint az új eljárás egyelőre leginkább az Egyesült Államok geológiai szerkezetéhez illeszkedik, komoly eredményeket mutat fel Brazília, Kanada, Kína vagy épp Észtország. Igaz, a világ számos pontjáról hallani sikertelen kísérletekről is. Kérdés, mit hoz a palaolajjövő. Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázpiaci elemzője legutóbbi tanulmányában az amerikai energiahivatal elemzése alapján éppenséggel arra jutott, hogy az ottani kitermelés jövőre napi 13,3 millió hordón tetőzhet. Igaz, emögött nem feltétlenül a készletek kiapadása, de a túl alacsony olajár, az emiatt egyelőre parlagon hagyott mezők, illetve bizonyos olajszállítási nehézségek állnak. A hagyományos olajtermelőkre mindenesetre rájár a rúd. Ezek jó része közel-keleti állam, amelyek között a leginkább a legnagyobb termelést magáénak tudó Szaúd-Arábia véleménye az irányadó. Erőik egyesítésére elsőként a 60-as évek végén gazdag arab olajállamok alapítottak kartellt, ám hozzájuk aztán később mások is csatlakoztak, mint például Algéria, Angola, Gabon, Indonézia, Líbia, Nigéria, Venezuela és Ecuador. Belőlük áll a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC), ami a Föld olajtartalékainak kétharmadát, a világtermelés 40 százalékát és a kivitel felét képviseli. Bár nem tag, „pártolóként” egyre nagyobb hatást gyakorol a szervezetre Oroszország. Az olajárak „karbantartása” érdekében a kartell és támogatói évek óta korábban sose tapasztalt fegyelemmel fogják vissza termelésüket. Ezt nehezíti a robbanásveszélyes líbiai helyzet, Venezuela gazdasági összeomlása vagy épp az állandó világpolitikai csatározások központjában álló, kereskedelmi korlátozásokkal sújtott Irán. Ezt az érzékeny egyensúlyt zavarta meg a múlt héten, amikor jemeni lázadók – gyaníthatóan iráni háttértámogatással – rakétatámadást intéztek a világ olajkitermelésének öt százalékát képviselő szaúdi olajgyűjtőközpontok ellen. Az olajpiac sajátossága, hogy a legnagyobb fogyasztók általában nem a fő kitermelők. Így az USA-n kívül Kína és Európa jó része behozatalra szorul. A világranglistán kontinensünkről Oroszországon túl a legjobb, 15. helyezést Norvégia mondhatja magáénak napi 1,6 millió hordóval. Jelentős szereplő még az Egyesült Királyság és Románia. A világkereslet mostanság a csökkenő növekedés irányába mutat, és leginkább Kína gazdasági állapotától, illetve a távol-keleti ország és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi viták kimenetelétől függ. Alapvetően tehát ezek határozzák meg, mit találunk kiírva a benzinkút totemoszlopán.

Témák
olaj geopolitika

Hajléktalan családok Mekkája

Publikálás dátuma
2019.09.15. 12:22

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
„A család: olaj az élet lámpásában” – talán ez a Gárdonyi-idézet állhatna mottóul a rákospalotai Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (SZÉRA) ajtaján. Az alapítvány az elmúlt húsz évben olyan modellt dolgozott ki és működtet, amely éves átlagban hat-tíz fedél nélküli családot juttat önkormányzati bérlakáshoz. A segítségük nélkül a szülők valószínűleg az utcán, a gyerekek pedig állami gondozásban végezték volna.
A SZÉRA csámpás „S” betűje olyan, mintha gyerekrajz volna. A hajléktalanokkal foglalkozó szociális intézmények általában nem vidám helyek, de a SZÉRA ebben is rendhagyó. A rákospalotai családotthonban fürtökben lógnak a gyerekek a SZÉRA vezetőjén, az évtizedek óta Magyarországon élő, chilei származású Carlos Lattes Pavezen. „1997-ben, az új gyermekvédelmi törvény kihirdetése után alakultunk meg, a rákospalotai önkormányzat részeként. Két év múlva azonban leváltunk az állami szféráról, mert kiderült, hogy az állami intézményeknek meg van kötve a kezük. Ahhoz, hogy lépni lehessen, egy csomó fölösleges kört kell lefutni, a szociális terület nem viseli el ezt a bürokratikus rendszert, itt mindenre azonnal kell reagálni, erre csak civil szervezet képes” – kezdi az irodában Carlos. Hegedüsné Mónika, a SZÉRA egyik szakmai vezetője pedig arról beszél, hogy más intézményekben, ahol futószalagon kezelik az emberi sorsokat, a kollégák hamar kiégnek. Náluk alig van fluktuáció, mert vannak sikereik, látnak talpra állni családokat. Ráadásul a gárda annak idején együtt kezdett fiatalon, lelkesen, s az összetartozás élményét máig érzik.  A SZÉRA három családotthonban 52 családot gondoz, hajléktalanszállójuk férfiakat fogad be. Léteznek persze más szervezetek, amelyek hasonló nagyságrendben, esetleg tö­me­gesen foglalkoznak hajléktalanokkal. A SZÉRA egyedisége abban áll, hogy az ellátottak jelentős részét kivezetik a szociális gondoskodás soha véget nem érő mókuskerekéből.

Lépésről lépésre

Magyarországon egyre nő a lakásszegénység, s erre a szociális szféra többnyire csak átmeneti megoldásokat nyújt. A családotthonok többsége úgy működik, hogy ha egy család ideje kitelik az egyik otthonban, átmegy egy másikba, aztán a következőbe és így tovább. Ezalatt a családok zöme széthullik. „Mi a legelesettebbeket karoljuk fel és komplex programban gondolkozunk. A családok testileg-lelkileg meggyötörten érkeznek hozzánk, mindenre kiterjedő, sokirányú segítséggel, lépésről lépésre haladva újra fel kell építeni őket. Ezért fontos, hogy nálunk van perspektíva, van miért küzdeni, van jövő. Mert ha nincs motiváció, nem tudjuk őket kirángatni a gödörből” – magyarázza Carlos. Először anyacégük, a rákospalotai önkormányzat kötött velük ellátási szerződést, ehhez társult később Zugló és Dunakeszi. Az egyezmények magukban foglalják azt is, hogy az érintett önkormányzatok lehetőségeikhez mérten bérlakáshoz juttatják a SZÉRA által támogatott családokat. „Különböző állapotú la­­kásokat jelölnek ki számunkra. Szerkezetileg mind stabil, de vannak köztük olyanok, amiket az önkormányzat soha nem újítana fel. Mert kicsik, túl drága lenne a rendbetételük és csak szociális alapon lehetne őket kiadni, tehát nem éri meg nekik. Nekünk megéri, hiszen ezek a lakások családok életét változtatják meg” – szögezi le Carlos. Az első lépcsőben mindegyik család az otthonban tölt legalább négy hónapot, hogy a szakemberek lássák, miben szorulnak segítségre. Sokuknak ahhoz, hogy önálló életet élhessenek, alapvető életvezetési szabályokat kell megtanítani. Az otthonban éjjel-nappal rendelkezésre áll családgondozó, szociális munkás, szükség esetén pszichológus, fejlesztő pedagógus, jogász. A családok segítséget kapnak a munkavállaláshoz is. Carlos meséli, hogy az egyik apuka a Parlament környékén söpröget. Abban a kerületben a köztisztasági vállalat meglehetősen bőkezű: az apuka többet keres, mint ő. Az út következő állomása a felújított, berendezett „kiléptető lakás”. Ezeket a SZÉRA bérli vagy kapja az önkormányzattól. Ide egy szál bőrönddel érkeznek a családok, akik itt várják ki, amíg beköltözhetnek a bérlakásba. Utóbbinak egyik feltétele, hogy a bérlő jövedelme hosszú távon elég legyen a lakás fenntartásához, s a család a megtakarításából rendezi be új otthonát. A kiléptető lakásokra pályázni kell. A pályázatokban a családok sokféle szempontból értékelik önmagukat: munkamorál, családi gazdálkodás, gyermeknevelés, önálló életvitel, alkalmazkodási képesség. Carlos szerint ez azért jó, mert utána tükröt tarthatnak a pályázóknak. Sok családnak ugyanis nincs reá­lis képe önmagáról. A SZÉRA jelenleg tizennégy kiléptető lakással rendelkezik, de egy tavalyi jogszabály lehetővé tette úgynevezett „külső férőhelyek” létesítését. A zuglói önkormányzat három lakást ajánlott fel e célra, a SZÉRA fogja őket felújítani, most fejezték be az elsőt. A kiléptető lakások panelházakban vannak, Carlosék törekszenek arra, hogy ne gettószerűen, egy kupacban legyenek. A kiléptető lakás egyfajta teszt. Itt már nincs huszonnégy órás felügyelet, önállóan kell dönteni: a családok abból is vizsgáznak, vajon képesek-e beilleszkedni egy lakóközösségbe. Amúgy jó az arány, mert a tizennégyből legfeljebb két lakással szokott gond lenni. Az egyikkel azért, mert a mérete ­miatt oda aránylag nagy családok költöznek, és ez szúrja a lakók szemét. A másikkal azért, mert abban a házban él egy „krónikus levélíró”, akinek mindegyik beköltöző családdal baja van, de hiába kérik, személyes beszélgetésre nem hajlandó.

Senki sem tudja elvenni

A szépen felújított újpalotai panel földszintjén Tünde, egy őzikeszemű, karcsú nő nyit ajtót. Tavaszillat lengi be a lakást: ruhák száradnak mindenütt. A kilencéves Leila a díványra kuporodva tévét néz, az ötéves Karcsika rácsimpaszkodik Carlosra, és többé el se engedi. Tündét egyébként úgy jellemezte Carlos: „nagy küzdő, valódi harcos”. A fiatalasszony másfél éve került az otthonba, mert szakított a párjával, és egymaga a két gyerekkel nem győzte fizetni az albérletet. „A gyerekek apja megcsalt. Azt hajtogatta, fontosak vagyunk neki, pénzt is adott, de nem bírtam elviselni, hogy megy a másik nőhöz, én meg otthon vagyok. Hiába könyörögtem az anyósomnak, hogy legalább az unokák miatt segítsen, azt vágta a fejemhez, hogy nem vagyok a lánya” – meséli Tünde. A kis család egyelőre dobozokból él, Tünde ki se pakolt. „Majd az új helyen. Most újítja fel a Habitat for Humanity, karácsonyra elkészül. Egy szoba, konyha, fürdőszoba – láttuk, nagyon szép” – mosolyodik el. Aztán kiböki, hogy Karcsika autista. Kezdettől más volt, mint a többi gyerek, nem nézett az anyja szemébe, sokat sírt, későn kezdett járni, beszélni. De hiába futkosott ő orvosokhoz, csak akkor lett meg a diagnózis, amikor az otthon pszichológusa kézbe vette az ügyet. „Karcsika nehezen tűri a tömeget, hangoskodik a boltban, a buszon. Többször kell neki elmondani a dolgokat, de mindent megért. Leila ügyes kislány, okos, tehetséges, táncolni is jár, sokat segít az öccse körül. Szeretném, ha a fiam rendes iskolában tanulna. Szerencsénkre, ahová Leila jár, ott fogadnak autistákat, neki is van ilyen osztálytársa” – mondja. Tünde dobozokat tömörít géppel, napi hat órában. Szerinte jó munka, régóta ott dolgozik. Az otthonban meg a kiléptető lakásban is 28 ezer forint a térítési díj és ebben minden benne van. Az új lakás többe kerül majd, de nem csak a pénz, maga miatt is szeretne továbblépni. Az általános iskola után elkezdte a kereskedelmit, aztán jött Leila és abbahagyta. Most azt tervezi, hogy megpróbálná a varrónői tanfolyamot, ami ősszel indul az otthonban. „Borzasztó nehéz döntés volt eljönni két gyerekkel az albérletből. De jó, hogy megtettem – mondja. – Az a lakás, ahová megyünk, az enyém, senki nem tud onnan kisemmizni. A gyerekek apja most nagyon nyomul, velünk akar élni. Éljen, ha tényleg ezt akarja, de ha nem, úgy is jó. Én már bebizo­nyítottam, hogy egyedül is boldogulok.”

Nincsenek nagy vágyak

Vigyori kisfiú tárja ki nekünk a tíz­emeletes kapuját, majd szélvészként elhúz mellettünk. Ő Sándorék négy fia közül az egyik, és fociedzésre siet. Krisztián, a legidősebb fiú tizenhárom éves, Gyuri, a legkisebb hét. Az üveges szekrényekben sorakozó serlegek bizonyítják, hogy mind a négyen kiválóan fociznak. „Szegények voltak a szüleink, rossz helyre születtünk. Világéletemben keményen dolgoztam, de sose kerestem annyit, hogy saját otthonunk legyen” – kezdi Sándor. A család példásan nevelte gyermekeit, Sándor apjánál laktak, egy külterületi, rozoga házban, ahol a rezsi rengeteg pénzt emésztett fel. Végül a tartozások miatt dobra verték a házat, a papa vett magának egy kis lyukat, Sándorék fedél nélkül maradtak – így kötöttek ki a SZÉRA csömöri családotthonában. Vannak-e álmaik, kérdezem tőlük. „Az egyik a lakás volt. A másik, hogy minden meglegyen a gyerekeknek” – válaszolja Anita. „Sanyika tizenegy éves, belőle szeretnék valamit csinálni. Jól fog a feje, lehetne orvos, mérnök vagy jogász. Nincsenek nagy vágyaim, elzongorázok a számító­gépen, kimegyek a gyerekekkel edzésre, gyönyörködök bennük, drukkolok nekik – ennyi a szórakozás” – egészíti ki asszonya szavait Sándor. A bérlakás, amit kiutaltak nekik, kisebb, mint a mostani, ott csak egy szobája lesz a fiúknak. Hónapok óta a nagy napra, a költözésre készülnek: a számítógépben tucatnyi alaprajz sorakozik. Harmónia sugárzik belőlük. Azt mondják: boldogok, mert szeretik egymást. Akadnak nehézségeik, de ezeken segítséggel túl tudnak lépni. És egyszer talán majd elmehetnek nyaralni valami szép helyre. Eddig csak a Balatonon voltak vonattal. Vittek szendvicset, este hazajöttek. Azt, hogy ott töltsenek egy hetet, nem tudták megfizetni.
Szerző