Azóta már megboldogult telekszomszédom, Józsi bácsi megingathatatlan Fidesz-szavazó volt. A kerítés melletti beszélgetéseink során többször is nekiszegeztem a kérdést, hogy miért szavaz a Fideszre. A válasz mindig az volt, hogy azért, mert ők emelték a nyugdíjat, szemben az átkos baloldallal. Az ő választási preferenciáit kizárólag ez határozta meg, és tartok tőle, hogy az idősebb korosztály nagy része hasonlóan gondolkodik. Hiába próbáltam tényekkel, adatokkal bizonygatni az ellenkezőjét, meggyőződése sziklaszilárd volt. Be kellett látnom, hogy a hazug propagandával szemben a valóság csatát vesztett. Józsi bácsi ugyanis csak a Fidesz-közeli tv-csatornákat nézte, és az azokban látottakat/hallottakat készpénznek vette. A „józsibácsik” száma pedig nagy, és egyre nő, köszönhetően a – nem mellékesen közpénzből finanszírozott – kormánypropagandának.
Nem nagyon telik el olyan hét az Országgyűlés ülésszakain, hogy az erre jelölt Rétvári Bence államtitkár ne harsogná a baloldali hozzászólásokra válaszként, hogy „Önök vették el az emberektől a tizenharmadik havi nyugdíjat” – bármiről szóljon is az ellenzéki megszólalás. Érdekes módon azt soha nem említik a jobboldali véleményformálók, hogy a tizenharmadik havi nyugdíjat a baloldali kormányzás alatt, 2003 februárjában iktatták törvénybe, mint ahogy azt sem, hogy a javaslat első, 2002 októberi szavazását a jobboldal képviselői bojkottálták, a második esetben a jelen lévő Fidesz-KDNP képviselők a törvényjavaslat ellen szavaztak, és a Fidesz-KDNP többsége távol maradt a szavazástól. Mindez nem zavarta őket abban, hogy ugyanők 2006 februárjában, a választások előtt a tizennegyedik havi nyugdíj bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot nyújtsanak be.
A Fidesz-KDNP tehát annak a tizenharmadik havi nyugdíjnak a megszüntetését rója fel a baloldalnak, amelyik az ő szavazataik szerint meg sem született volna. Az sem kerül szóba, hogy a tizenharmadik havi nyugdíjat a Bajnai-kormány 2009 májusában, a gazdaságtörténet második legnagyobb (sok neves közgazdász szerint a legnagyobb) világgazdasági válságának kellős közepén volt kénytelen megszüntetni. Azon lehet vitatkozni, hogy ez helyes volt-e, de ha azt vesszük, hogy abban a Görögországban, amelyiknél a magyar gazdaság Szijjártó Péter és Kósa Lajos 2010 júniusi nyilatkozata szerint rosszabb helyzetben volt (ami egyébként nem volt igaz, de a bennfentesek jól kerestek a pánikon), 25 százalékkal csökkentették a nyugdíjakat, más megvilágításba kerül az ügy. A legnagyobb kérdés azonban az, hogy ha a magyar gazdaság – főleg a Fideszes sikerpropaganda szerint – hosszú ideje hasít és soha nem látott jó eredményeket ér el, mi az akadálya a tizenharmadik havi nyugdíj visszaadásának?
Legalább ekkora átverés, amit a kormányzat a nyugdíjprémium ügyében folytat. Úgy állítják be ugyanis, mintha ez kormányzati kegy és a jobboldal vívmánya lenne, pedig dehogy. A nyugdíjprémiumot – a megszüntetett tizenharmadik havi nyugdíj ellentételezéseként – ugyancsak a Bajnai-kormány vezette be 2009 májusában. Ennek szigorú feltételei vannak: az éves GDP-növekedésnek meg kell haladnia a 3,5 százalékot, és teljesülnie kell az államháztartás hiánycéljának is. A sikerpropaganda dacára ezek a feltételek először csak 2017-ben teljesültek, majd tavaly és várhatóan idén is. A prémium mértékét változatlanul a 2009-ben hozott törvény szerint kell kiszámítani, tehát ez nem kegy, hanem a kormányzat törvény adta kötelezettsége.
A csaknem két és félmillió nyugdíjas leszakadásának legfőbb oka azonban az ú.n. „svájci indexálással” való szakítás. Emlékeztetőül: 2001 előtt a nyugdíjak változását 30 százalékban a tárgyévi várható inflációhoz, 70 százalékban pedig a keresetek változásához kötötték. 2001-ben az első Orbán-kormány vezette be a svájci indexálást, amely szerint a nyugdíjakat 50 százalékban az infláció, 50 százalékban pedig a keresetek változásának arányában módosítják. Ez a változás a nyugdíjasokat mintegy ötvenmilliárd forinttal rövidítette meg, amit a Medgyessy-kormány 2002 augusztusában „visszafizetett” (anélkül, hogy ennek a valós költségvetési fedezete biztosított lett volna). A svájci indexálást ugyancsak 2009 májusában a válság miatt a Bajnai-kormány felfüggesztette, az Orbán-kormány azonban 2011-ben végleg eltörölte.
Így 2010 óta a nyugdíjak kizárólag a várható infláció arányában változnak. Ez azt jelenti, hogy pl. 2017-ben a 2,4 százalékos tényleges nyugdíjemelés helyett a svájci indexálással számítva 7,65 százalékkal, 2018-ban a 3 százalékos emelés helyett 7,15 százalékkal kellett volna emelni a nyugdíjakat, mivel 2017-ben az infláció 2,4 százalék, a keresetváltozás pedig 12,9 százalék, 2018-ban az infláció 3 százalék, a keresetváltozás pedig 11,3 százalék volt. Ha a 2018. évi 125 ezer forintos átlagos nyugdíjjal számolunk, akkor 2017-ben havi 6563 forinttal, 2018-ban pedig havi 5188 forinttal rövidített meg egy átlagos nyugdíjat a svájci indexálás eltörlése. Bár a fent említettek szerint a nyugdíjprémium nem ennek, hanem az elvett tizenharmadik havi nyugdíjnak a kompenzálására szolgál, de jól látható, hogy annak 2017. évi 12 ezer forintos és 2018. évi 28 ezer forintos törvény szerint számított éves összege meg sem közelíti a svájci indexálás eltörlése miatti veszteséget. Az eddigi adatok ismeretében az idei évre hasonló számok várhatók. Ráadásul a gazdasági prognózisok egyértelmű lassulást jeleznek, s ha a nyugdíjprémium törvényben rögzített feltételei nem teljesülnek, a különbség még nagyobb lesz.
Az előzőekből jól látszik, hogy ez a változás a csaknem két és félmillió nyugdíjast a kormánypropaganda éppen ellenkező lózungjaival szemben kizárja - és eddig is kizárta – a gazdasági fellendülés gyümölcseinek élvezetéből. Nem véletlen, hogy a kormány kommunikációja a nyugdíjak reálértékének megőrzéséről beszél, ami magyarra fordítva a nyugdíjasok életszínvonalának konzerválását, az aktív rétegek életszínvonalának javulásából történő kizárást jelenti. Ráadásul a reálérték megőrzése is kétséges, ugyanis a nyugdíjemelésnél alkalmazott inflációs index alacsonyabb, mint az ú.n. „nyugdíjas index”. Persze a svájci indexálásnak is van kockázata: ha a keresetek az inflációnál kevésbé növekednek, a nyugdíjasok rosszabbul járnak. Ilyenre azonban az elmúlt tíz évben még nem volt példa, és ez az egyre növekvő munkaerőhiány miatt nem is várható. A kérdés itt is az, hogy mi akadályozza a kormányt a rekordokat döntő gazdasági eredmények közepette a svájci indexálás visszaállításában?
Összefoglalva: az a kormányzat, amelyik a hozott jogszabályok mennyiségében kétes értékű rekordokat döntött, és szinte minden területet alapjaiban forgatott fel, az elmúlt tíz évben nem nyúlt érdemben a Bajnai-kormány által gazdasági szükséghelyzetben hozott nyugdíjszámítási szabályokhoz. Ugyanakkor rendszeresen kárhoztatja a korábbi kormányzatot azokért a szabályokért, amelyek szerint jelenleg is eljár. Erre mondják, hogy ügyes! Viszont a kormányzati propaganda teszi a magáét: a legnagyobb jobboldali kereskedelmi tv-csatorna híradójában például főcímként megjelent a 2020. évi költségvetés elfogadásáról szóló hír, alcímként pedig az, hogy „Emelkednek a nyugdíjak!” Így, felkiáltójellel. Mintha ez nem törvény adta kötelezettség, hanem világraszóló vívmány lenne.
Persze van, amikor az Orbán-kormánynak is fontosak a nyugdíjasok. Választások előtt mindenképpen. Ennek szép példája a legújabb, kilencezer forintos rezsiadomány, amelynek a bejelentő Gulyás Gergely szerint még véletlenül sincs köze a közeledő választáshoz. Ez az összeg nagyjából azonos azzal, amit egy átlagnyugdíjas egy hónap alatt veszít a svájci indexálás eltörlésével. És ami a legszebb: Boros Imre volt miniszter és jelenlegi megmondóember augusztus 27-én az M1 „közszolgálati” TV híradójában képes volt azt mondani, hogy amíg a szocialisták csak ígérgettek, addig a jelenlegi kormány szívén viseli a nyugdíjasok sorsát, amit mi sem bizonyít jobban, mint a rezsiutalvány.
Hát hajrá, józsibácsik, szavazzatok!
A szerző mérnök-közgazdász