Falusi idill

Falu. Oly egyszerű szó, s majdnem mindenkinek társul hozzá kellemes élménye, még annak is, aki bérházak rengetegében nőtt fel, nagyvárosi dzsungelben, végeláthatatlan metropoliszban. Mondjuk nagymamája, tantija, keresztapja élt egy zempléni vagy mátrai kis faluban, ahová nyaranta „leküldték” őt Pestről - miközben a térkép szerint persze „fel” -, hogy jó levegőt szívjon, megerősödjön, s úgy térjen vissza szeptemberben a saját terepére, mint Ladó Gyula Lajos, ismertebb nevén Tutajos a Tüskevárból. 
Barnán, lesülve, megszíjasodva, megemberesedve. A falu valaha – legalábbis képzetben - egyet jelentett a természetes élettel, a kicsattanó egészséggel, az őserővel, s társult hozzá még kép a frissen mosott, kötélen lengedező, keményítővel edzett lepedőkről, batisztokról, vásznakról, a lavór mellé kitett mosószappanról, a bádogban alvadó tejről, a vászonzsákban aggó rögös túróról, a padláson lógó szalonnákról, a kas alatt kotló tyúkról, a télre eltett kecskecsecsű szőlőről, öregapók pörge kalapjáról, öreganyók puha, naftalinszagú berliner-kendőjéről, a templomi harangszóról, amihez igazodni lehet, a rendről, hogy sötétedéskor aludni térünk, virradat után pedig csak akkor maradunk ágyban, ha halálos betegek vagyunk. 
Megyünk át a falvakon, keressük ezt a képet.
Kúriákat látunk, valahai értő kezek nyomát, omló vakolattal, zsindelyig érő gazzal. Váratlanul bukkannak elő, egy kanyarban, egy út végén, kopott kerítések mögül, vagy épp egy elburjánzott őspark közepén. Jó esetben óvodát vagy szociális otthont rejtenek a repedezett falak, rosszabb esetben bútorraktárt vagy semmit. Családi címer rajtuk, elmosódva, kibogozhatatlanul. 
Turkálók. Turik. Tarka ruhák vállfákon, a hajdani téesz-iroda előtt. Új nevek. Mix, Green, Store, Mangó, Family, Star, Five star vagy csak simán: Tu-ri. Ha nincs ez, akkor heti piac, általában szerdán vagy csütörtökön, két összetákolt sátorral, vagy még azzal se. Pokrócok a földön, arra pakolva. Ugyanaz az árus, ugyanazok a vevők, ugyanazok a kérdések és válaszok. Mintha múlna valami egy újabb nejlonköpenyen, száz százalék gyapjúnak hazudott öt pár zoknin, rozsdamentes acélnak simlizett olcsó lábason.
Polgármester. Panaszkodik, de nem szenvedélyesen, inkább halkan, beletörődőn. Néhány hónapja azt mondta nekünk, sokkal több „léhűtő haszonlesőre” számít a választási mezőnyben, mert sokan megérezték a hatalom szagát, s oda igyekeznek, ahol semmi keresnivalójuk nem lenne egy normális rendszerben. Önmaguk és közösségük eladására mindig kész emberek, akik a saját életüket sem tudják irányítani, nemhogy egy egész faluét. Pár hónappal ezelőtti mondata immár „saját” léhűtőben manifesztálódott, kihívója a környék mélabús uzsorása, akinek valódi munkája nincs, hát gondolt egyet, ringbe száll. Ideje van, mindenkit személyesen felkeres. Törődik, utat tör a beletörődöttekhez. Számon úgyse kéri senki, akár nyer, akár veszít. Ígér, választási pénzt, boldogságot, kolbászból kerítést, könnyű mannát. 
Rózsaszín ködöt a portól szürke utcában.
Szerző
Doros Judit
Frissítve: 2019.09.20. 14:05

Elrabolt jövő

Pert nyertek a roma jogvédők: az államnak összesen mintegy 100 millió forintos kártérítést kell fizetnie azoknak a gyöngyöspatai roma gyerekeknek, akik a helyi iskolában több mint egy évtizeden keresztül bizonyítottan a többi diáktól elkülönített osztályba jártak, s nem roma társaiknál jóval alacsonyabb színvonalú oktatást kaptak. 
A bírósági döntés valóban történelmi jelentőségű. A kártérítés pedig sokaknak hatalmas pénznek tűnhet. De ha jobban belegondolunk, valójában csak jelképes összeg. 
A szegregáció okozta hátrányok egy egész életre kihatnak: ezeket a gyerekeket megfosztották még az esélyétől is annak, hogy tovább tanulhassanak, majd később helyt álljanak a munkaerőpiacon. Írni, olvasni, számolni is sokkal rosszabbul tudnak szerencsésebb helyzetű, nem szegregált kortársaiknál. 
Ha néhányuknak mégis sikerülne bekerülni mondjuk egy szakképző intézménybe (az érettségit adó középiskola csak ábránd), jó eséllyel onnan is idő előtt kihullanak, épp az alapkészségek hiánya miatt. Se szakma, se érettségi: marad a munkanélküliség vagy a közmunka – a kettő szinte teljesen ugyanaz. 
A jövőjüket rabolták el ezeknek a gyerekeknek azzal, hogy az iskolában a kényelmesebb utat választották: ahelyett, hogy szakmai segítséget igénybe véve megpróbálták volna enyhíteni a társadalmi helyzetükből fakadó hátrányokat, összezárták őket egy szobába, lesz, ami lesz alapon. 
A gyöngyöspatai ügy, mondhatni, csepp a tengerben. Míg elszánt roma jogvédőkből csak egy maroknyi van, az országban a legvisszafogottabb becslések szerint is több száz szegregált osztály, iskola működik. Ami több ezer olyan gyereket jelent, akiket ott hagytak az út szélén. Ez nemcsak az érintett családoknak rossz: rossz az államnak, rossz az egész társadalomnak. A kereszténységükkel gyakran hencegő döntéshozóink mégis inkább elfordítják tekintetüket.
Szerző
Juhász Dániel

Korpásodik

Van az a pénz, amiért az ember tökéletes haja is korpásodni kezd, mondta anno az egyik sampon reklámarca. Én naivan sokáig úgy gondoltam, hogy azért mégiscsak van egy határ, ami büntetlenül, arc- és hitelvesztés nélkül sem egyén, sem közösség által nem léphető át, legalábbis a nyugati demokráciákban. De nincs. Minden jel arra mutat, hogy a nemzetközi és európai politikában is van az a mennyiségű voks, olaj, információ vagy egyéb más, amiért a washingtoni és brüsszeli döntéshozóknak egyaránt gond nélkül elkezd korpásodni a hajuk. 
Nemrég a Hasogdzsi gyilkosság kapcsán láthattuk, hogy a szaúdi olaj még egy újságíró meggyilkolását és feldarabolását is feledteti, s az olajkirályság ifjú hercegét továbbra is mindenki szemrebbenés nélkül öleli keblére Washingtontól Brüsszelen át Moszkváig. Az is fájt, lévén az alapvető emberi jogok és demokratikus értékek szembeköpése, ám az, ami az Európai Néppártban történik a Fidesz kapcsán, még inkább. Ugyebár eleve csak akkor lépett a Fidesz ellen a pártcsaládja, amikor a kampányban a legotrombább módon nekiment a csúcsjelöltjüknek, és az ugyancsak néppárti bizottsági elnököt Soros Györggyel együtt óriásplakátokon kiáltotta ki a Gonosz megtestesítőjének. Addig, míg „csak” a demokratikus jogállamot bontotta és csúfolta módszeresen, egy ejnye-bejnye sem volt, legfeljebb néhány renitens néppárti igennel szavazott a Sargentini jelentésre. A büntetés egy ideiglenes  felfüggesztés lett a kirakatban, a döntést pedig álszent módon tovább halogatja a Néppárt. Úgy tűnik, a novemberi kongresszusán sem mutat ajtót a Fidesznek, bár azt sem vállalja fel, hogy minden rendben Orbánnal és pártjával. 
A néppárti vizsgálat valószínűleg elhúzódik, mondják brüsszeli források. Ezen már csak nevetni lehet, bár elég rossz vicc 9 év Fidesz- és Orbán-kormányzás után. Itt, ebben a Fidesz oligarchák által zsebre vágott, megfélemlített és megalázott, Patyomkin-demokráciává vált Magyarországon csak annyit mondhatunk, 13 EP-voks miatt már betegesen korpásodik a néppárti vezetők haja.
Szerző
Gál Mária