Mondok egy rímet, szeretem a Creamet – kapta elő a régiből Török Ádám, és a Mini belekezdett hatvanhét nagy találmányába, a Sunshine of Your Love-ba. Nyilván így volt ez már annak idején a badacsonyi Tátika bisztróban, majd a Bem rockpart 6-ban is, akárcsak a Műszaki Egyetem E-épületében, a Kinizsi utcából átköltöző Omega együttes otthonában, ahol 1969-től, a megnyitás évétől kezdve rendszeresen fellépett a Mini is. Fél évszázaddal később ugyanott azt tapasztalta az ember: nem változott semmi, a zene és a kulisszák egyaránt ötven évvel korábbiak, csak a muzsika időtállóbb. A Mini ugyanabban az előadóban öltözött, mint régen, ahonnan persze a legtöbbször a Benkő, Kóbor, Laux, Mihály, Molnár, Presser hatos vonult ki a tíz centi magas színpadra, amelyet ezúttal – legalább valami nőjön a múlt fölé alapon – egyméteresre emeltek.
A Jethro Tullon meg Ráduly Mihályon felnőtt Török és társasága egyúttal hetvenkettőt is idézte, mert a Vissza a városba című számot akkor adta elő először, amikor negyvenhét évvel ezelőtt Mini-LGT kettős rangadó volt a Kisstadionban. (Akkor már Laux és Presser a „Loksiban” nyomta Bartával és Frenreisz Karesszel. Erre az a Turbók János is élesen emlékezhet, aki a KEK-en, azaz a Kertészeti Egyetem Klubjában a főrendező volt, s most – többek között a lemezlovas Keresztes Tiborral, alias Cintulával együtt – megjelent az E-ben. Minden ellenkező feltételezés ellenére a Mini nem a disc jockey-nek játszotta a Kereszteslovagot.) Hetvenkettőben a Török, Papp Gyula, Nagy István, Németh Tamás gála-összeállításban szerepelt a Mini, amelyről azt írták: „Papp és a dalszövegeket is jegyző Török olyan invenciózus szerzőpárost alkot, amely messze megelőzi a korát”. A zenekarvezető évtizedekkel később joggal összegezhetett úgy, hogy „sok mindent kitaláltunk, ami a mai napig érvényes.”
Nem feltétlenül arra gondolt, hogy Esterházy Márton 2019 őszén épp olyan átszellemülten, egyszersmind hibátlan szövegmondással ordítja majd: „ember, ó, ember, az utat járom én”, ahogyan azt a Vissza a városban premierjén, tizenhat esztendős korában tette. A huszonkilencszeres válogatott labdarúgó – Esterházy Péter testvére –, aki a legutóbb (harminchárom hosszú éve) világbajnokságon szereplő magyar együttes törzsgárdistájának mondhatja magát, otthon érezte magát a Népstadionban és a Kisstadionban is. Meg az I. kerületi tanács Végrehajtó Bizottságának Művelődési Klubjában, ahol hajdanán Kuhajda Istvánné igazgatónő – közkeletű nevén: Margó néni – istápolta a zenekart. Amúgy a Vissza a városba volt az 1978-ban megjelent első Mini-album címadó száma is; e nagylemezt eredeti kibocsátásának negyvenedik évfordulóján újra kiadták. Az 1979 szeptemberében a Budai Ifjúsági Parkban megrendezett Mini-gálakoncertet azonban csak szóban lehet feleleveníteni, már amennyire írásban visszaadható a hat-hétezres közönség előtt tartott buli frenetikus hangulata. A zenekarvezető iránt annak idején kiváltképp nagy volt a kereslet, és szerencséseknek érezték magukat azok a lányok, akik egy-egy hangverseny alkalmával Törököt fogtak...
Nem voltak pechesek azok a nagymamák-nagypapák, meg gyermekeik-unokáik sem, akik hirtelen stílust váltottak, és a Minitől lesétáltak a Sakál Vokálhoz az E-épület földszintjére, ahogyan ez szokás volt ötven évvel ezelőtt is, ha az Omega befejezte műsorát. A mikrobiológus dr. Széll András és társasága – kiegészülve a saját nemzetközi vendéglátó-zenekarát vezető Holländer Andrással – egyebek közt Smokie-egyveleget játszott az első emeleti jazzrock után, s már a „ki a csoda az az Alice-nál” felforrósította a légkört, majd Billy Ray Cyrus Achy Breaky Heartjával valóságos eksztázist váltott ki a régi rockerek körében. Pedig azt húsz évvel később vette lemezre az amerikai énekes-szerző, mint hogy a Mini előjött az „ember, ó, ember”-rel. A tengerentúli szám – legjobb tudomásom szerint – A dúrban van. A vissza a városban meg E-ben.
Az utóbbi kétségkívül jobban illett a budai klubhoz.
