férfi kézilabda BL;

2019-09-22 20:41:11

Súlyos csapást mértek Veszprémre

A David Davis-éra legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Telekom Veszprém a kézilabda Bajnokok Ligájában a német Kiel ellen (31-37).

Már a kezdetek is nyögve nyelős meccset ígértek, pláne hogy Lékai Máté vállsérülése miatt nem volt a nevezettek között, így a Veszprém előszőr állt fel úgy, hogy keretében egyetlen magyar játékos sem szerepelt. A német csapat 111 másodperc után már 3-0-ra vezetett. A bajokat fokozta, hogy a Veszprém világ- és Európa-bajnok kapusát, Sterbik Árpádot sérülés miatt le kellett cserélni. A Veszprémnek hamar sikerült egyenlítenie (6-6), kilenc perccel később viszont ötgólos hátrányban volt, és a szünetben is magabiztosan vezetett a Kiel.

A második félidőben a norvég Harald Reinkind kiváló játékával menetelt a vendégcsapat, a házigazdáknál viszont hiányzott a hatékony védekezés és kapusteljesítmény. A német csapat hat góllal is megérdemelten nyert, és a különbség egyáltalán nem volt túlzó. Pláne, hogy a 37 gólból legalább húsz német ziccerből született… 

David Davis a klub honlapján elismerte, ez volt veszprémi korszaka legrosszabb produkciója: „Ma a Kiel nagyon jól védekezett, támadott, jók voltak a lefordulások, minden kitűnően működött. Mi jól kezdtük a mérkőzést, de utána semmi nem sikerült. Ez egy szörnyű nap volt, talán az eddigi legrosszabb mióta itt vagyok. Most tudjuk, hogy hol állunk, milyen szinten vagyunk, de ez nem az ahol lenni akarunk. Folytatjuk a kemény munkát és megpróbáljuk elérni azt a szintet, ahol jelenleg a Kiel is van.”

Omar Yahia, a Veszprém egyiptomi játékosa is látta a hibákat: „Először is gratulálok a Kielnek, nagyszerűen játszott. Sajnos ez nem a mi napunk volt. Remélem, hogy tanulunk a hibákból, holnap kielemezzük újra a találkozót és próbálunk jobbak lenni legközelebb. Jobban kellett volna kezdeni a mérkőzést és akkor nem kellett volna végig futni az eredmény után.”

Ezzel együtt nincs dráma, egy rossz meccs nem a világ, de legalábbis megbeszélésre szorul. 

A másik magyar BL-csapat, a MOL-Pick Szeged vasárnap a világsztárokat felvonultató Paris Saint-Germain vendége volt. A szegediek hősiesen küzdöttek, de a 45. és 50. perc között volt egy ötperces rövidzárlat a játékukban, ekkor öt góllal elhúztak a házigazdák (24-19), és ezt a hátrányt nem sikerült ledolgozni, 30-25-re nyert a PSG, amely megszakítás nélkül 48. hazai meccsén maradt veretlen.