oktatás;Gyöngyöspata;iskolaigazgató;

2019-09-24 08:47:54

Leváltották az iskolaigazgatót, akit feljelentettek egy 11 éves gyerek megveréséért Gyöngyöspatán

Azt még nem tudni, hogy a tankerületi vizsgálat eredménye mit hoz, és vajon az intézményben maradhat-e.

Hivatalosan ma váltják le a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskola igazgatóját – tudta meg a hvg.hu az ügyet ismerő forrástól. Az információt megerősítette Léderer Tamás is, aki egy romák felzárkóztatását segítő tanodát működtet a településen. Az igazgatónak

A látlelet szerint a gyerek nyakának mindkét oldalán hematoma (vagyis vérömleny) és suffusio (vagyis bevérzés) volt, csecsemőtenyérnyi területen. Az iskolakonyhán dolgozó nő elmondása szerint a megvert fiú kishúga is oda jár, a szünetben a lány az egyik ablakon integetett ki, de az igazgató be akarta azt csukni. A rendőrségi feljelentésben az szerepel, hogy az igazgató "az ott a keze, ember" odaszólásra pöccent be. Az anya szerint az igazgató önkívületben szorította fiát a falhoz. A férfi nem volt hajlandó nyilatkozni a történtekről, az ő álláspontja így nem ismert.

A tankerület vizsgálatot indított az ügyben. Azt még nem tudni, az igazgató végleg távozik-e az iskolából. A hvg.hu úgy tudja a megvert fiú anyjától, hogy az új vezető már bemutatkozott neki, beszéltek pár szót, és a korábbi iskolaigazgatót is visszahozták helyettesnek.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen nyomoz testi sértés gyanúja miatt, az anya legutolsó információja szerint az ügyet az egri kapitányságra helyezték át, egyelőre nem hallgatták meg őket.