Központosítást hoz az új buszstratégia

Publikálás dátuma
2019.09.25. 08:00

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A kormány koncepciója alapján a jövőben teljesen egységessé válhat a helyi közösségi közlekedés finanszírozása.
Három év múlva már kizárólag elektromos meghajtású buszokat szerezhetnek be támogatással az állami társaságok és az önkormányzatok - derült ki a Magyar Közlönyben megjelent buszstratégiából. A  koncepció szerint a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság feladata lesz, hogy a 2020-2028 közötti időszakban a teljes hazai állami vagy önkormányzati kezelésben lévő járműpark megújuljon, ezáltal pedig csökkenjen a károsanyag-kibocsátás, olcsóbbá váljon az üzemeltetés és javuljon a buszos szolgáltatások minősége.
A stratégiában az is szerepel, hogy az innovációs miniszternek javaslatot kell készítenie a helyi közösségi közlekedés állami finanszírozásának modelljére. Jelenleg ezeket vagy önkormányzati cégek (alvállalkozókkal), vagy Volán társaságok végzik, részben helyi finanszírozással, állami támogatással. A kormányhatározat arra utal, hogy az állam egységesíteni fogja a finanszírozást és mindenhol kizárólagos szereplő lehet a jövőben. Ez egyébként illeszkedik abba a koncepcióba is, amit elsőként lapunk írt meg még júliusban: eszerint októbertől a hat regionális közlekedési központot is egyetlen társaságba (a Volánbusz Zrt.-be) szervezik. Ezzel a sofőrök eltérő bérezésének is meg kellene szűnnie, azonban az eddigi tapasztalatok alapján a különbségek kiegyenlítése várhatóan lassan halad majd. A buszstratégia szerint magyar- vagy legalább magyarországi gyártású buszokat kell a jövőben beszerezni. Egy az elektromos járműgyártásban dolgozó szakember ezzel kapcsolatban azt mondta a Népszavának, magyar gyártó jelenleg valószínűleg sem technológiai, sem kapacitás szempontból nem tudna jelentős részt vállalni a buszok cseréjében, de mivel ma már kínai és német gyártásban is készülnek korszerű buszok Magyarországon, ezzel elindítható lesz a fejlesztési terv megvalósítása.
A koncepció szerint az állam 2020-2022 között támogatja majd az alacsony energiafogyasztású, és alacsony kibocsátású EURO-6-os, vagy alternatív (elektromos, vagy földgáz meghajtású) buszok beszerzését, 2020 december 31-ig pedig 800 millió forintos pályázati alapot hoznak létre az önkormányzatok számára elektromos buszok beszerzésére. Ez országos szinten nem okoz túl nagy változást, különösen, hogy a megpályázható támogatás mértéke legfeljebb a beszerzendő új buszok árának ötöde lehet majd, de a kormányhatározat alapján ez csak inkább afféle népszerűsítő akció lesz. Ezt támasztja alá az is, hogy szintén 800 millió forinttal egy másik alapot is létrehoznak annak érdekében, hogy régiónként egy településen (ahol erre megvan a megfelelő infrastruktúra) „demonstrációs célból” megjelenjenek az elektromos meghajtású buszok.
Első körben egyébként egy milliárd forintot abból a Zöld Finanszírozási Rendszernek hívott költségvetési fejezetből csoportosítanak át a buszstratégia végrehajtására, amelyből egyebek mellett a lakossági energetikai korszerűsítési pályázatokat is finanszírozzák. A kétszer 800 milliót az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) „Egyéb felhalmozási célú kiadások” fejezetéből csoportosítják át.
Kaderják Péter, az ITM energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára még júliusban beszélt arról, hogy a kormány összesen 35,9 milliárd forintot biztosít a következő tíz évben a buszstratégiára, amelynek során 7500 járművet cserélnek majd le.

Új terminál épül Ferihegyen a fapados gépeknek

Publikálás dátuma
2019.09.25. 07:39
Képünk illusztráció
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Még ülőhely és vécé is lesz benne.
Új épületszárnyat épít a Budapest Airport a diszkont-légitársaságok utasainak kiszolgálására a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – tudta meg a Magyar Nemzet. Kérdésükre a Budapest Airport megerősítette a hírt, ugyanakkor azt írták, hogy a fejlesztés részleteiről a későbbiekben adnak tájékoztatást. A lap úgy tudja, hogy a korábban tervezett Ferihegy 2C terminál helyén épülő egyszintes létesítmény alapozása már zajlik. Az épületszárnyat a jelenlegi B terminálon keresztül érik majd el az utasok. A könnyűszerkezetes épületben a 21. századi igényeknek megfelelő komfort, azaz ülőhelyek, fűtés-hűtés, mosdók és élelmiszer-vásárlási lehetőség várja az utasokat, akik a terminál kapuin át a reptéri betonra lépnek majd, azonban nem lesz szükségük negyedórás sétára, mint most, mert autóbuszok viszik majd őket a repülőgépek közelébe.  
Szerző
Témák
Ferihegy fapados
Frissítve: 2019.09.25. 07:43

Közös jelölt válthatná le Vattamányt Erzsébetvárosban

Publikálás dátuma
2019.09.25. 07:00

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A VII. kerületben továbbra sem sikerült elérni, hogy csak egy kihívója legyen a kormánypárti jelöltnek.
A közös ellenzéki induló DK-s Niedermüller Péter ugyanis két nem kormánypárti kihívót is kapott: az MSZP-ből kiugrott Hunvald György, valamint az LMP-ből kilépő Moldován László személyében. A DK-s közös jelölt helyi közvélemény-kutatással oldotta volna fel a helyzetet, de erre reagálva Hunvald György azt közölte: „ez most komoly? Mert viccnek kicsit durva lenne.” Moldován pedig úgy vélte, egy ilyen közvélemény-kutatásnak akkor van értelme, ha az abban részt vevő erzsébetvárosiak teljes körű tájékoztatást kapnak a jelöltekről. Niedermüller Péter hamar rövidre zárta a vitát: keddi Facebook-posztjában jelentette be, hogy nem lesz erzsébetvárosi közvélemény-kutatás, mert csak ő vállalta feltétel nélkül a polgármester-jelöltek közül, hogy visszalép, ha nem ő a legesélyesebb. – Én eddig azt hittem, hogy mindhárman ugyanazért csináljuk; Erzsébetvárosért és a Fidesz legyőzéséért. Úgy tűnik, hogy tévedtem, és ezek csak nekem számítanak – közölte a közös jelölt. Lapunknak mindenesetre a Závecz Research Intézet azt mérte, hogy - bár a jelenlegi fideszes polgármester támogatottsága kopik – az erzsébetvárosiak 39 százaléka szeretné, ha Vattamány Zsolt újrázhatna polgármesterként. Az ellenzék esélyét gyengíti, hogy a kormánypárti jelöltnek három kihívója is lenne, így hiába a közös polgármesterjelölt Niedermüller Péter a legnépszerűbb ellenzéki szereplő, mégis több mint 10 százalékkal marad el Vattamány Zsolt mögött. A közös ellenzéki jelölt 28 százalékon áll. A két másik aspiráns közül Hunvald Györgyöt az erzsébetvárosiak 5, míg Moldován Lászlót 4 százaléka támogatja. (Az ellenzéki szavazók egy része – a elaprózottságból fakadó esélytelenség érzete miatt – nem sorolt be egyik politikus mögé sem.)
Szerző