Ferihegy;fapados;

2019-09-25 07:39:40

Új terminál épül Ferihegyen a fapados gépeknek

Még ülőhely és vécé is lesz benne.

Új épületszárnyat épít a Budapest Airport a diszkont-légitársaságok utasainak kiszolgálására a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – tudta meg a Magyar Nemzet. Kérdésükre a Budapest Airport megerősítette a hírt, ugyanakkor azt írták, hogy a fejlesztés részleteiről a későbbiekben adnak tájékoztatást.

A lap úgy tudja, hogy a korábban tervezett Ferihegy 2C terminál helyén épülő egyszintes létesítmény alapozása már zajlik. Az épületszárnyat a jelenlegi B terminálon keresztül érik majd el az utasok.

A könnyűszerkezetes épületben a 21. századi igényeknek megfelelő komfort, azaz ülőhelyek, fűtés-hűtés, mosdók és élelmiszer-vásárlási lehetőség várja az utasokat, akik a terminál kapuin át a reptéri betonra lépnek majd, azonban nem lesz szükségük negyedórás sétára, mint most, mert autóbuszok viszik majd őket a repülőgépek közelébe.