Ha harc, legyen harc

Publikálás dátuma
2019.09.26. 18:49

Fotó: Kevin Dietsch / AFP
Homlokegyenest eltérően értelmezik a kardot rántó demokraták és az ellentámadásba átmenő republikánusok az amerikai elnök telefonos megbeszélését az ukrán államfővel.
Donald Trump és Volodimir Zelenszkij július 25-i beszélgetésének leirata igazolja az alkotmányos felelősségrevonási-eljáráshoz, az impeachmenthez szükséges vizsgálat megindítását – jelentette ki Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke. 
"Az emlékeztető megerősíti, hogy az elnök olyan magatartást tanúsított, amely aláássa választásaink integritását, az elnök által viselt hivatal méltóságát és nemzetbiztonságunkat is"

- olvasható a közleményben.

Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának – szintén demokrata párti - vezetője szerint a leirat a vártnál is terhelőbb Trumpra nézve, a dokumentumban olvasható kijelentések a maffia fenyegetéseire emlékeztetnek. Az  igazságügyi tárca viszont azt közölte, hogy nem talált semmi törvényelleneset a júliusi telefonbeszélgetésben elhangzottakban, így nincs szükség további vizsgálatra.  Donald Trump úgy nyilatkozott: teljes átláthatóságot kér azokkal az információkkal kapcsolatban, amelyek miatt elindították ellene az impeachment előkészületeinek folyamatát, de ragaszkodik a teljes átláthatósághoz Joe Biden és fia, Hunter jövedelmező ukrajnai ügyleteinek feltárását illetően is. A Pelosi által bejelentett vizsgálat azt hivatott kideríteni, nyomást gyakorolt-e Trump  Zelenszkijre annak érdekében, hogy tárják fel Biden fiának az ügyleteit. Joe Biden jelenleg a Demokrata Párt egyik legtöbb támogatottságot élvező elnökjelölt-aspiránsa. A Fehér Ház által nyilvánosságra hozott emlékeztető arról tanúskodik, hogy az elnök többször is arra biztatta ukrán hivatali kollégáját, indítsanak vizsgálatot Bidenék ellen. Trump szerint azonban nem volt semmilyen nyomásgyakorlás. Amit egyébként Zelenszkij is tagad, mondván, rá senki nem gyakorolhat nyomást, mert ő „egy független ország államfője”. Az amerikai sajtó korábban már beszámolt arról, hogy Biden 2014-ben, alelnökként azt közölte Petro Porosenko akkori ukrán államfővel: Washinton megvonja az egymilliárd dolláros hitelgaranciát Ukrajnától, ha a fiát, Hunter Bident nem teszik meg az ukrán gázipari cég igazgatótanácsa tagjának. Ez meg is történt. Később pedig, amikor az ukrán ügyészség vizsgálódni akart volna Hunter Biden havi 166 ezer dolláros juttatásának ügyében, Joe Biden azzal fenyegetőzött, hogy leváltatja a főügyészt. A demokraták, akiknek többségük van a képviselőházban, meg tudják ugyan indítani a Trump leváltását célzó eljárást, de az elmarasztaló kongresszusi verdikt kimondásához, az elnök menesztéséhez már kétharmad igen voks kellene a szenátusban, ott viszont a republikánusok vannak többségben.

Betiltották az erkélyen cigarettázást Oroszországban

Publikálás dátuma
2019.09.26. 18:37
Illusztráció
Fotó: Helmut Fohringer / APA / picturedesk.com
Sütni és gyertyát gyújtani sem szabad, de az új tűzvédelmi szabályozás a templomi füstölőkről sem feledkezik meg.
Tilos lesz a nyílt láng használata, így a dohányzás is Oroszországban a lakóépületek erkélyén október 1-től. Az online hivatalos közlönyben csütörtökön ismertetett, Dmitrij Medvegyev miniszterelnök által jóváhagyott tűzrendészeti szabálymódosítás értelmében
a lakások, valamint szállodai és kollégiumi szobák erkélyén a jövő hónap elejétől nem lesz szabad nyílt lángon sütni-főzni, gyertyát gyújtani és dohányozni.

A szabálymódosítás értelmében a filmszínházak az előadások előtt kötelesek lesznek tájékoztatni a nézőket arról, hogy mi a teendőjük tűz esetén. A kórházakban a gyerekek és a súlyos betegek kórtermeit a földszinten kell elhelyezni. A rendelet kitér a templomi lámpások és füstölők használatára is. A dohányzási tilalom a tűz- és a robbanásveszélyes helyeken nem vonatkozik a kijelölt helyekre.
A szabályok szigorítását a rendkívüli helyzetek minisztériuma kezdeményezte.
Az orosz legfelsőbb bíróság egy 2017 novemberében meghozott ítélete értelmében egyébként az oroszok kártérítést követelhetnek az erkélyen dohányzó szomszédjaiktól, ha a füst bejut a lakásukba. A testület leszögezte, hogy az állampolgároknak joguk van az egészséges környezethez. Ugyanakkor senki sem sértheti meg másoknak az egészségvédelemhez és az egészséges környezethez való jogát sem.
Frissítve: 2019.09.26. 21:45

Elment a politika Don Juanja

Publikálás dátuma
2019.09.26. 17:38
1932-2019
Fotó: PATRICK KOVARIK / AFP
Hosszan tartó betegség után 86 éves korában meghalt Jacques Chirac egykori francia köztársasági elnök.
Államfői mandátuma lejárta, 2007 óta visszavonultan élt feleségével, Bernadette-tel párizsi otthonukban. Hírek szerint évek óta nem sokat fogott fel a külvilág történéseiből. Jacques Chirac évtizedeken át határozta meg a francia belpolitikát. Kétszer miniszterelnök volt, 1974-1976, illetve 1986-1988 között, 1977-1985 között pedig Párizs polgármestereként szolgált. A baloldaliak nem szerették igazán, de elismerték. Integráló személyiség volt, aki bizonyos szempontból folytatta a de gaullei hagyományokat, de emberközelibbnek is tartották az V. Köztársaság alapítójánál. Chiracot jó értelemben vett populistának nevezhetnénk. Bár Franciaország a transzatlanti kapcsolatrendszer egyik legfontosabb tagja volt Chirac elnöksége alatt, minden tekintetben próbálta megőrizni hazája függetlenségét. Különösen Washington lépéseit figyelte növekvő ellenszenvvel. Történelmi tette: ő ismerte el először a II. világháború idején a megszállókkal együttműködő francia állam bűneit. Chirac a szavak mestere volt, remek szónok, az európai egység nagy híve. Rendkívüli tehetségét mutatja az is, hogy hosszabb ideig töltötte be az államfői tisztséget, mint De Gaulle, vagy Pompidou. Ugyanakkor elnökségének is akadtak sötétebb időszakai, illegális pártfinanszírozási botrányba keveredett, így 2002-ben, amikor váratlanul a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen lett az ellenfele az elnökválasztás második fordulójában, sokan úgy vélték, „inkább a korrupt, mint a náci” legyen államfő. Így hatalmas fölénnyel választották újra. A francia politika Don Juanjának nevezték, mert elcsábította Franciaországot, de nem tudta igazán boldoggá tenni. Nem volt tévedhetetlen, nem mert vállalkozni egyes szociális vívmányok felszámolására, melynek anyagi következményeit máig érzi az állam. Mégis, halálával Európa egyik legnagyobb formátumú politikusa távozott.
Frissítve: 2019.09.26. 18:10