Ki fizet értünk? – Komoly károkat okozna, ha a járóbeteg-ellátás átkerülne az önkormányzatoktól az államhoz

Publikálás dátuma
2019.09.29. 14:20

Fotó: Népszava
Frissen felújított szakrendelők, új gépek, átalakítások – kampányban mindig „szexi” téma az egészségügy. Most sincs ez másként, szinte minden jelölt ír a programjában az ágazatról. És bár ezek között sok a látszatintézkedés, szakértők szerint komoly károkat okozna, ha a járóbeteg-ellátás az önkormányzatoktól átkerülne az államhoz. Helyben sokkal eredményesebben tudják megoldani ugyanis a problémákat. Már ha akarják, és ha van rá pénz.
Az egészségügy alapja a háziorvosi rendelők hálózata, valamint az erre épülő szakrendelések. Ma azonban ezek nem látják el feladatukat megfelelően Budapesten, hiszen a forráshiány, a betöltetlen állások magas száma és a szétaprózódottság miatt pazarlóan és túlterhelten működnek. Szükség van tehát a megújulásra. Erről Karácsony Gergely ír főpolgármester-jelölti programjában. Kérdés persze, hogy mennyit ér, amikor egy település vezetője beszél az egészségügy reformjáról, miközben a legfőbb pénzforrás, az állam éppen látványosan hátat fordít a betegeknek.  

Jó gazda, rossz gazda

Rékassy Balázs egészségügyi szakközgazdász szerint bár az önkormányzati választások előtt a települések kifestik a szakrendelőt és – ha tehetik – pluszszolgáltatást vásárolnak, ezek nem oldják meg a problémákat, amelyek zömében épp amiatt keletkeznek, mert nem szakmabe­liek, hanem az egészségügyhöz nem feltétlenül értő laikusok hozzák a finanszírozási döntéseket. A jelenlegi rendszerben az az intézmény kap (több) pénzt, amelyik ügyesebben lobbizik. „A szakrendelők működési költségeit a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK, korábbi OEP) és az önkormányzatok biztosítják. A NEAK-tól kapott pénz 80-90 százaléka elmegy a bérjellegű kiadásokra, így szinte alig marad valami a fenntartásra, fejlesztésre” – mondja Rékassy. Mégis, a szakértők egyetértenek abban, hogy csak rontana a helyzeten, ha a szakrendelők állami fenntartás alá kerülnének. Pásztélyi Zsolt, a Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke például arról beszél, hogy az állam nem alkalmas a szakrendelők működtetésére. Mégpedig azért nem, mert össze akarná vonni azokat a kórházakkal. Ennek pedig az a vége, hogy a rendelőintézet működése háttérbe szorul, és minden forrást vinne a kórház. „A járóbeteg-szövetség mindig is a szakmai és menedzsmenti önállóság megtartásáért fog küzdeni, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a szakellátás ne csak szükséges rossz legyen” – mondja. Dr. Dózsa Csaba egészségközgazdász, a Miskolci Egyetem docense 25 éves egészségügyi igazgatásban és finanszírozásban szerzett tapasztalatai alapján szintén úgy véli, az önkormányzatok jobb gazdái a járóbeteg-szakrendelőknek, mint amilyen az állam lenne, hiszen így helyben és gyorsan dőlnek el a dolgok. Az önkormányzatok jobban átérzik azt is, hogy miért is van szükség egy új ultrahangra, vagy röntgenre, vagy bővülő kardiológiai szakrendelésre, fizioterápiás kezelésekre. Tudják, mi szolgálja jobban a helyiek érdekeit. A fővárosi XIII. kerületében például az önkormányzat az elsők között indította el az egynapos sebészeti rendelést, majd vásárolt világszínvonalú CT- és MR-berendezéseket, így a kerületi lakosok rövid várakozási idővel, térítésmentesen juthatnak ellátáshoz. Mivel a NEAK nem támogatja ezeket a vizsgálatokat, az önkormányzat maga teremtette elő a pénzt. Így jelentős terhet vesznek le a kórházakról és gyorsabb az ellátás is. Persze ehhez nem elég csak a gép, szükség van radiológusra és szakszemélyzetre is. Röpködnek a százmilliók a fővárosi IX. kerület költségvetésében is. Új röntgengép 33 millió forintért, ultrahangkészülék 15 millióért, de 40 millióért akadt új altatógép és szívultrahang-berendezés is. Az idei költségvetés alapján több mint 622 millió forintot költenek az ágazatra. A szerencsések közé tartoznak a budai XII. kerület lakosai is. Önálló járóbeteg-szakrendelő nincs ugyan a kerületben, az ellátás a Szent János Kórházban történik, a kormány viszont 9,3 milliárd forintot különített el a Hegyvidéki Szakrendelő Program megvalósítására. Így a járóbeteg-rendeléseket a Kútvölgyi-tömbbe helyezik át. Az új helyszínen a későbbiekben egynapos sebészeti központot is kialakítanak, korszerű CT-vel, digitális röntgen- és ultrahangkészülékekkel felszerelt ­d­­iagnosztikai központ is lesz. A vidéki kistelepüléseken általában visszafogottabb lehetőségeket találunk. Bár a kecskeméti önkormányzat évek óta 53 millió forint támogatást nyújt a megyei kórháznak és pluszforrást biztosít az általa fenntartott intézménynek az előre nem látható kiadásokra, az egészségügyre fordított összeg még így is csupán a költségvetés 0,3 százaléka. De még ebből is adnak bérkiegészítést a szociális ellátásban dolgozóknak, mivel az ő bérük elmarad az egészségügyi dolgozók bérétől – mondja Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere.  

Veszteséges rendelések

Az önkormányzatok a jelenlegi helyzetben sokat tehetnek a lakosság egészségügyi ellátásáért, sokkal többet, mint az állam. A probléma, hogy gyakran egymással is kiszúrnak. Egy szakrendelőnek esetenként jóval több beteget kell ellátnia, mint ahányan a körzetbe tartoznak. „A fő­városi XIV. kerületben biztosítunk gyer­mek-szakrendelést, kardiológia, ortopédia és fül-orr-gégészet is elérhető. Öt másik kerületből is hozzánk járnak a gyerekek, de azoktól az önkormányzatoktól nem kapunk pluszfinanszírozást. Ez egy meglehetősen igazságtalan rendszer” – mondja Rékassy Balázs. A helyzet megoldásához az kellene, hogy az egészségbiztosító ténylegesen annyit fizessen egy beavatkozásért, amennyibe az valóban kerül, így nem lennének olyan magas plusz­költségek, ettől azonban egyelőre messze vagyunk. A szakember vizsgálta, melyik a 20 leggyakrabban végzett beavatkozás állami szakrendelőkben, majd megnézte, hogy ezekért mennyit kell fizetni egy magánszolgáltatónál. A különbség nyolcszoros volt! „Amit egy EKG-vizsgálatért ad az állami biztosító, az nyolcad része annak, mint amit egy magánintézményben kérnek a betegtől. Tény, ők úgy áraznak, hogy ebben benne vannak a működési költségek, a marketing stb., de a nyolcszoros különbség akkor is túl magas” – szögezi le Rékassy. De nem csak pénz kérdése, hogy van-e különbség a szakrendelőkben az ellátás között. Dr. Dózsa Csaba szerint egy közepes jövedelmű önkormányzatnál sok minden függ attól is, hogy mennyire pártolják a döntéshozók – polgármester és az önkormányzati testület – az ellátási körülmények javítását. Hasonló lehetőségekkel rendelkező települések között is lehet igen nagy különbség: míg az egyikben felújított egészségház működik, a másikban húsz éve ugyanolyan, lepusztult szakrendelőbe járnak a betegek. Szavait Pásztélyi Zsolt is megerősíti. „A gond az, hogy nem mindenhol tartják ugyanolyan fontosnak a kérdést. Pedig idővel egyre nagyobb szerephez jutnak majd ezek az intézmények, amelyek egynapos ellátást is biztosítanak, kiváltva a többnapos kórházi tartózkodást” – mondja. Tőle tudjuk meg azt is: a leginkább Budapesten, a nagyobb kerületi rendelők esetében jellemző, hogy az önkormányzat komolyabban is támogatja a szakrendelőt, akár plusz 10-15 százalékkal.  

Hiányos támogatás, kreatív megoldások

Nemzetközi összehasonlításban a magyar járóbeteg-szakellátásban nagyon magas a lakosságszámra jutó orvos-beteg találkozások száma. Évente átlagosan 50-60 százalékkal magasabb, mint Európa más országaiban. Sokan járnak ilyen rendelésekre, ám a hatékonyságon még lenne mit javítani. Olykor ugyanis csupán néhány perc jut egy-egy betegre, és az eszközök korszerűsége, a szakrendelések kapacitása sem felelnek meg mindenhol a XXI. századi igényeknek. „Két éve több mint kétszáz szakrendelő (beleértve a kórházak szakrendelőit és szakambulanciáit is) pályázhatott egy 5 milliárd forintos keretösszegű támogatásra. Az igény, amit akkor benyújtottak, több mint 25 milliárd forint volt. Ebből is látszik, hogy fejlesztési tervek vannak, az államnak az esélyegyenlőség jegyében már csak támogatni kellene a hátrányosabb helyzetű, szegényebb településeket” – hangsúlyozza Dózsa Csaba. Gödöllő önkormányzata finanszírozza azokat a pluszszolgáltatásokat, intézményi költségeket, amikre szükség van ahhoz, hogy megfelelő legyen az ellátás, de ezt nem tehetik meg mindenhol – mondja Gémesi György. Hozzáteszi, hogy ezek a tételek minden önkormányzatnak komoly pluszterhet jelentenek. „A megoldáshoz a többi között emelni kellene az egészségbiztosító által nyújtott finanszírozáson, erre azonban nem mutat túl nagy hajlandóságot az állam” – jelzi a helyzetet a polgármester. Szolnokon nincs ugyan szakrendelő, de plusz egészségügyi szolgáltatásokat így is kínál az önkormányzat az ottani lakosoknak. Fogszabályozás- és parodontológiai szakellátás is működik vállalkozási formában; a rotavírus elleni védőoltást térítésmentesen megkaphatják a rászoruló újszülöttek, míg az óvodás korú gyermekek számára ingyenes lisztérzékenységi szűrés érhető el. A városban működő praxisközösségekben az orvosokon és asszisztenseiken túl védőnő, gyógytornász, dietetikus, népegészségügyi koordinátor, pszichoterapeuta orvos és pszichológus nyújt segítséget. A városvezetés lehetőségeihez mérten támogatja a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetet is, de hogy pontosan milyen források állnak rendelkezésükre, arra nem kaptunk választ a hivataltól. Annyi biztos: 2019 szeptemberéig az ­egészségügyi ellátásra vonatkozó ­kiadások körülbelül 900 millió forintot tettek ki. Ebben benne vannak az orvosi rendelőket érintő közüzemi díjak, karbantartási, felújítási munkák, a dolgozók bérei és járulékai, eszköz-, műszerbeszerzések, a háziorvosi és a fogorvosi ügyeleti ellátás biztosításai is.
Szerző

Heti abszurd: Nemzeti Megafon

Publikálás dátuma
2019.09.29. 09:00

Fotó: Youtube / Mérce
Megafonnal a kézben nem kell félni az embernek a sok belvárosi okoskodó PhD-s libsitől, hogyaszongya választási program meg városfejlesztési izék. Csak belebeszélünk és máris mindenki csak minket hall és végre mi is csak a saját hangunkat hallhatjuk.
Én mint a Kárpát Medencei Összmagyar Házmesterszövetség elnöke ezennel ünnepélyesen kijelentem: a kerék feltalálása óta az emberiség legnagyobb találmánya a megafon! Ami az erényes amerikai hazafi kezében az AR–15-ös félautomata, orosz rendőrnél a kaucsuk gumibot vagy brazil farmer kezében a benzinespalack és a gyufa, az nekünk, Turulban született Szittya Kereszténykonzervatív Mélymagyaroknak a Nemzeti Megafon. Azzal küzdünk a liberális véleményterrorral szemben. Elszánt haraggal szívünkben, mint Németh Szilárd, ha vegetáriánus étlapot lát. Már megálmodtam a dizánját vagy mijét: nemzeti trikolórra lesz festve – narancs-fehér-zöld –, kalocsai mintákkal díszítve, rajta felirat: Isten – Haza – Orbán. Jobbról balra olvasva, hogy a migránsok is megértsék, hogy ki itt az úr. Megafonnal a kézben nem kell félni az embernek a sok belvárosi okoskodó PhD-s libsitől, hogyaszongya választási program meg városfejlesztési izék. Csak belebeszélünk és máris mindenki csak minket hall és végre mi is csak a saját hangunkat hallhatjuk. Tisztára, mint egy zsebben hordozható köztévés stáb. Csak azoknál lényegesen olcsóbb. Oda is van rá írva apró betűvel, hogy „Made in China”. A Birminghamben mosogató kisunokám majd megrendeli a neten. Plusz kell hozzá két másfél voltos góliátelem, az van az itteni sarki kínainál is. Kár, hogy ott nem fogadnak el Erzsébet-utalványt. A múltkor próbáltam azzal fizetni, de csak nézett azzal a sunyi ferde szemével és azt hadoválta, hogy „nem kér szórólap”. Sebaj, már feljelentettem őket a kerületi Fidelitasnál, ha végleg győzünk, mehetnek a Galagonya utcából, vár rájuk a migránspátyolgató Németország. Ahol a másik kisunokám dolgozik éppen. Szóval a megafon a szegény ember FTC-s verőlegénycsapata. Csak megnyom egy gombot, és hopp, győzedelmesen jöhet ki bármilyen politikai vitából. Mint minap Tarlós Főpolgármester Úr (nagybetűvel!). Milyen könnyedén leüvöltötte a fejét annak a fogyatékos kis libsi nyikhajnak, muhaha! A nevét nem tudom, nem mondták be a köztévében, nem is kell, a lényeg, hogy olyan liberális szociológusfeje volt, hogy rögvest le kellett mennem a sarokra két kisfröccsért, hogy lenyugodjak. Aztán épp ott voltak a fiúk, lett belőle öt is. Meg két tüske. De legalább visszafele menet már kinéztem a lakótelepen, a Főpolgármester Úr felállítandó lovas szobrának a helyét. A játszótér közepén, hogy mindenki jól láthassa. Ahogy lóhátról visszafelé megafonozva kiüvölti a Kárpát-medencéből a migránspátyolgató meleglobbistákat. Akik egyre csak vitázni akarnak vele, dacára, hogy a hózentrógerjáig sem érnek fel. Még szerencse, hogy pont erre járt Scarlett Johansson, aki ugyan külföldi, ám szőke, kék szemű, és Hollywoodból is jobban átlátja a budapesti önkormányzat helyzetét, mint az áskálódó ellenzék. Így szerinte Tarlós városvezetési képességei elismerésre méltóak. A „Bosszúállók” forgatása alatt, két beállítás között áttanulmányozta a magyar főváros vízhálózatának a helyzetét, a római-parti gátat is remek ötletnek tartotta, elvégre odahaza New Yorkban is látott ilyent, igaz, az az óceáni hullámfogó, de a többi stimmel, ahogy szerinte a főváros adósságállománya ütemes növekedésével, az e-jegyrendszer bedőlésével és a levajazottnak tűnő patkányirtótenderrel sem volt olyan nagy baj, jó lesz Duna-partra felhőkarcoló, a bécsi Duna-partra meg a CEU. Na, erre most bejött az asszony, hogy szerinte ez így kamu, Johansson nyilván ugyanazt a panelszöveget adja elő mindenütt és mindenkinek, ahol forgat, amúgy meg éljen itt pár évet és utána visszatérhetünk ugyanerre. Na, most ezen megint felhúztam magam, le kell mennem a sarokra kisfröccsért. Sebaj, jöjjön csak meg az a megafon Kínából, nemsokára itthon sem lesz több vita. És az asszony a lakótelep másik végéről is hallani fogja, ha jövök haza a meccsről és teheti be a pacalmaradékot a mikróba.
Témák
Heti abszurd

Szoba kiadó, de nem akárkinek

Publikálás dátuma
2019.09.28. 19:28

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Alig fél évtized alatt a duplájára emelkedtek az albérletárak. A helyzet drámai, a növekvő ingatlanárak miatt egyre kevesebbeknek futja megtakarításra, vagyis marad a méregdrága bérlés. Akinek pénze van, ingatlanba fektet, a kérdés csak az: miért nem teszi ezt az állam is?
Miközben az illiberális – gazdasági értelemben pedig definitíve neoliberális – kormányzás haszonélvezőinek mind a politikában, mind pedig a civil szektorban látványosan bővül az élettere, addig az alsóbb, leszakadó rétegeké veszedelmesen szűkül. Az Orbán-kabinet továbbra is a tehetőseket és a nagyokat, a multicégeket segíti, ami a lakhatás piacán különösen a fővárosban drámai változásokat hozott. A budapesti albérletárak például már nem nagyon tudnak hova drágulni, ezért berobbant a piacra egy régi-új termék: a szoba. Néhány éve akár Gellért-hegyi garzont is meg lehetett csípni havi 70 ezer forintért, ma ennyiért adnak 10-20 négyzetmétert, és aligha a budai hegyekben. A fővárosi szobarekorderért e pillanatban rezsivel együtt 171 ezer forintot kérnek, amiért már majdhogynem egy alsó kategóriás hotellakás is megcélozható. Ez a piac, érvelnek a Facebook-albérleti csoportok epés hozzászólásokkal darabokra szedett kiadói. A kereső pedig fizet, és a pénzéért egyre kisebbet, egyre messzebb, egyre lelakottabbat kap. A főbérlők pedig elszálltak, akárcsak az albérlők méltányos lakhatásba vetett hite: a nem dohányzó, kisállatnak még fényképével sem rendelkező dolgozó egyetemista lánynak szinte csak a szeme színét nem írják elő a nem ritkán háromhavi kaució és az egyéves szerződés mellé. Az állam mindeközben nem tesz semmit.  „Negyvenhat évesen eszemben sincs másokkal együtt lakni, és hát a gyerekeimet sem tudnám hol altatni, ha nálam vannak. Egy ideig Surányból jártam be Pestre, most Pomázról teszem ugyanezt, és ha ezt fel kellene adnom, inkább kimennék külföldre dolgozni” – meséli Gábor, aki 70 ezres baráti áron találta a kis agglomerációs garzont. Napi kétórás utazást vállal, és mivel megtakarításai nincsenek, nem tudja, miként léphetné át a saját árnyékát. 

Állampapírforma

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az átlagosan 300 ezer forint körüli fővárosi átlagfizetés mellett elmondható, hogy a bérlők a jövedelmüknek akár a 60 százalékát is lakhatásra költik, ami a megtakarítás lehetőségét elszívva, bezárja őket az albérleti piacba. Az elmúlt öt évben a duplájára emelkedtek a budapesti albérletárak, a dinamikus árnövekedés tendenciája, ha nem is ekkora mértékben és nem is mindenütt, de a megyeszékhelyekre is jellemző. Az okok között a lakások árának a drágulása említhető első helyen, ami mindig a gazdaság állapotának az egyik fokmérője. A gazdaságteljesítmény okozta reálbér-növekedés is húzza az árakat, hiszen a bérlők többet tudnak fizetni, és ezt nem hagyhatja figyelmen kívül a kínálat. Jelentős a hatása annak is, hogy az alternatív befektetési lehetőségek beszűkültek, és a lakáskiadók itt akár 8-9 százalékos befektetésarányos megtérüléssel is számolhattak. Ez messze túl van a kötvénypiac által ígért hozamokkal, nem beszélve a bankbetétek erősen mérsékelt, inflációval is számolva szinte jelentéktelen nyereségrátájáról. Akik vá­sárlóként időben beléptek a lakás­piacra, az árak drágulásával akár 20-30 százalékos hozamot is bezsebelhettek, mondja a szakértő. Mindez annak ellenére igaz, hogy a lakásbérletpiacon még mindig a kínálat az erősebb, aminek elvileg árcsökkentőként kellene hatnia. A látszólagos ellentmondást részben – és jellemzően a főváros belső kerületeiben – a rövid távú lakáskiadás térnyerése magyarázza. Ez az üzleti modell kövér szeletet hasított ki az albérleti piac kínálati oldaláról: az ingatlanoknak ezt a nem jelentéktelen részét turisztikai célok szolgálatába állították. Az Ingatlan.com korábbi elemzése szerint például az V. kerületben 2010-ben még csak hétezer forinttal voltak drágábbak a kiadó Airbnb-lakások a fővárosi átlagnál, hat évvel később pedig már 26 ezer forinttal. Amíg Nyugat-Magyarországon 100-120 ezer, Kelet-Magyarországon 70-80 ezer forint a havi átlagos albérletár, addig Budapesten átlagosan 160 ezer forintot kell fizetni egy kétszobás ingatlanért. Az árnövekedés még mindig tart, egy év alatt nyolc százalékot híztak a leperkált összegek, miközben a lakásárak 15-20 százalékkal drágultak az azonos időszakban. Balogh László szerint egyébként lassulás érzékelhető, egyre kevésbé jó befektetés az ingatlan, a hozam 5-6 százalékra mérséklődött: a prémium államkötvények már-már beérték a korábban vadul vágtázó ingatlanbefektetési hozamokat. Az albérletár-növekedés mindeközben szembe találta magát a keresleti oldal fizetőképességének a korlátaival is, ami a belépési küszöbnél, a gyengébben kereső alsóbb rétegeknél jellemző. Ez az úgynevezett üvegplafon havi 60-70 ezer forintnál található, átlagosan ennyit képesek fizetni a kevésbé rózsás jövedelmi helyzetűek: a küszöb egyébként 10-20 ezer forinttal ugrott meg az elmúlt időszakban. Ez szembeötlő, de érthető drágulás, hiszen mindig a legkisebb lakások a legkeresettebbek. A piac az árnövekedés mellett a lakhatási termékkínálat újrafogalmazásával válaszolt: lakás helyett ma már jellemzően csak szobát adnak ki 60-70 ezer forintért. Az internetes oldal találatainak nyitóképén megjelent a CSAK SZOBA felirat, előre is jelezve és megspórolva a csalódást, hogy az adott lakás nem önálló ingatlan. Találtunk egy Szoba, szoba, szoba!!! (Nem lakás!) jelzésű hirdetést is. Míg korábban a közösködésre kivétel nélkül az egyetemisták voltak kaphatók, addig ma megjelent a lakásokat szobánként, egymás számára idegen bérlők kereslete. A vezető gazdasági szakértő a piac korlátlan önszabályozásáról azt mondja, az állam és az önkormányzatok is rendelkeznek lehetőségekkel a verseny kereteinek a kijelölésére, de a viszonyokat jelentősen befolyásoló intézkedések idáig még nem történtek. Ettől függetlenül a piac közelít valamiféle egyensúlyi állapothoz, amikor a számottevő áremelkedést már nem indokolhatja sem a kínalati oldal befektetőinek hozamvárakozása, sem a kereslet növekedése. 

Rendkívül fájdalmasan

Győri Péter közgazdász, szociálpolitikus, a fővárosi lakásgazdálkodás, lakáspolitika szakértője keményebb szavakkal fogalmaz, amikor az állami beavatkozás hiányáról kérdezem. „A tényleges és valóságos kormányzás hiányának tekintem, ami jelenleg Magyarországon történik. Az Orbán-kormány rendre beavatkozik ott, ahol nem kellene, és nem avatkozik be ott, ahol kellene” – mondja a szakértő, aki szerint a gazdaság és az emberek védelmében is szükség volna a cselekvésre a tényeket mellőző látványpolitizálás helyett. „Nem intézkedés, nem egy lépés hiányzik, mert az nem vezet sehová, hanem átgondolt, jól megkomponált, több évre szóló csomag, amely értelmesen és összehangoltan ad választ a gazdasági folyamatokra.” Győri Péter szerint a kormány ingatlanpiacot is meghatározó gazdaságpolitikája egészségtelen és veszélyes. Egészségtelen, mert állami beavatkozás nélkül az ingatlanpiacba menekült egy irgalmatlan mennyiségű tőke, ami hiányzik a kis- és közepes vállalkozások szektorából, és kockázatos, mert ez az ingatlanpiac egyik pillanatról a másikra össze is zuhanhat. A ma még a legjobb befektetésnek tűnő, túlárazott lakásokról könnyen kiderülhet, hogy vannak ennél jobb üzletek is. Ha egy mélyülő válság visszaveti a turizmust, ha a bérkiáramlás mérséklődik, és mindezzel az elérhető hozamok már nem lesznek annyira kecsegtetőek, mint az értékpapírpiac különféle termékei, akkor tömeges eladási igény jelenhet meg, a kínálattúlsúly rohamosan fogja leárazni a lakásokat, és ezzel befektetések nullázódhatnak le varázs­ütésre. A lakáspiaci szakértő, szociálpolitikus szerint nem véletlen, hogy a világ élhetőbb részein az állam, az önkormányzat megtalálja a beavatkozás lehetőségét. A sokat emlegetett Berlinben például, ahol a hírekkel szemben nem a lakbérárakat fagyasztották be, hanem csak a rövid távú lakáskiadás díjait. Ezeknek a hozamoknak a maximálásával azonban nyilvánvalóan a hosszú távú albérleti piac nyereségét is korlátozták. Brit és német nyelvterületen is jellemző a beavatkozás. Az elszabadult magánlakbérek piacán történetileg az látszik, hogy a hagyományok sokszor felülírják a közgazdasági racionalitást. Ezek a tradíciók az első világháború utáni időszakba nyúlnak vissza. A politikai és társadalmi okokra visszavezethető lakbérstopnak kialakult egyfajta kultúrája, amikor jellemzően régi és új lakbérek is lehetnek. A régi bérlőket védi a jogszabály, de egyúttal lehetővé teszi, hogy a fizetőképes kereslet egy magasabb színvonalon találjon lakhatást. Magyarországra is a kötött lakbérek voltak jellemzőek a rendszerváltozás előtt, amikor a magántulajdonnak még elhanyagolható volt a szerepe. „Ezen a ponton rendkívül fájdalmasan keresztüllépett az állam egy neofita, iskolázatlan döntéssel, lényegében minden szabály nélkül, így mára a be nem avatkozás mélységei tárultak föl” – mondja Győri Péter. A mintegy 700 ezres bérlakás­állomány privatizációja évek alatt a töredékére csökkentette a lehetőségeket, és odavezetett, hogy ma példátlan módon teljesen szabályozatlan a köztulajdoni bérlakások árazása. Míg a fejlett országokban létezik a méltányos lakbéremelés fogalma, addig nálunk gyakorlatilag nem köti semmilyen paragrafus a településeket.

Milliméter-pontosság

Győri Péter szerint nincs lakás­hiány Magyarországon, országosan félmillió – ebből a fővárosban mintegy 100 ezer – ingatlan áll üresen. „Nem a lakások hiányoznak, hanem megfizethetőségi probléma van” – értékel a szakértő. Szerinte ez azért alakult így, mert az ingatlanok építésével elérhető hozamok az egekbe szöktek, így hatalmas, jelentős részben külföldi, orosz, kínai, nyugati tőke áramlott az ágazatba. Az új árszínvonalon nem versenyképes a magyar lakosság. Az áremelkedést kontingensekkel, kiszámíthatóan moderálhatta, lassíthatta volna az állam. „Egy normális országban a gazdaságpolitika irányítói leülnek egy asztalhoz, és milliméterpapíron állítják be a számokat. A megtakarításokra, a kamatokra, a hozamokra, az árszínvonalra is van hatásuk, de nálunk nem éltek ezzel az észszerű számítással. Így az ingatlanba áramlott a tőke, ami nemcsak hogy hiányzik a kkv-szektorból, de tömegek lakhatási lehetőségeit élezte ki a legvégsőkig.”

Neoliberális illiberalizmus

Habár az Orbán-kormány előszeretettel ostorozza a neoliberalizmust, sokak szerint nincs is nála ékesebb példa rá. Pogátsa Zoltán közgazdász szerint a beavatkozás nélküli piac állítólagos magasabb hatékonyságára hivatkozó rendszer Magyarországon látványosan a felső társadalmi osztályoknak kedvez – az alsóbb osztályok rovására. A tőketulajdonosokat, a két felső jövedelmi tizedet és a multinacionális vállalatokat támogatja, miközben az unió egyik legtőkebarátabb Munka törvénykönyvét vezette be.

Szerző