Látszat és valóság: mezőgazdasági seregszemle elfedett gondokkal

Miközben a budapesti vásárvárosban vasárnapig az agrárium színét csodálhatja a szakmai- és a nagyközönség, a vidéken hagyott gazdaságokban annak fonákját is láthatja, aki arra jár.

A magyar agrárium a korszakváltás küszöbén áll - közölte Nagy István, agrárminiszter a 79. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár (OMÉK) megnyitóján csütörtökön. Beszédében csupa jó hírt osztott meg a több száz meghívott VIP vendéggel és a pódiumtól távol, a terem végébe terelt újságírókkal.

A miniszter egyebek mellett szólt arról, hogy a mezőgazdasági beruházások száma 2019 első felében jelentősen növekedett. A további növelés érdekében a kormány 100 milliárd forintos keretösszegű, fél százalékos kamatú hitellehetőséget nyújt a mezőgazdasági, élelmiszeripari és erdészeti beruházásokhoz.

A szakminiszter fontosnak tartotta a fiatal gazdák támogatása mellett a jövőben a gazdaságátadás megkönnyítését is. Nagy István természetesen köszöntötte a kiállítás és vásár díszvendégét Marokkót is, illetve az országot képviselő marokkói agrárminisztert.

A Hungexpo területén külön nagy hangsúlyt helyeztek a kézműves termékekre és termelőkre. Az „F” pavilonban több „utcányi” standon kínálnak kóstolót, vagy értékesítenek borokat, gyógyteákat, szörpöket, sajtokat, kenyeret, kolbászt, szalámit, édességeket, cukrász termékeket a vasárnapig nyitva tartó vásáron. A szabad területen állatbemutató, az „A” pavilonban korszerű traktorok, mezőgazdasági gépek várják a látogatókat.

Az ünnep nyilván nem arra való, hogy a gondokat sorolja a tárca vezetője, így nem esett szó arról, hogy a magyar mezőgazdaság minden erőfeszítés és kétségtelen fejlődés ellenére súlyos problémákkal küzd. Az egykor nettó sertéshús exportőr Magyarország, mára importőrré vált. Az sem hangzott el, hogy mára az ország elveszítette alma nagyhatalmi státusát és ma már a lengyel termésátlag kevesebb mint egyharmadát szedik le a hazai almáskertekben. Az egy hektárra vetített termelési értékben is hátul kullogunk az uniós rangsorban, és például a hollandok nyolcszor annyi jövedelmet termelnek, mint a magyar gazdák. A kertészeti ágazat lemaradt a nemzetközi piaci versenyben. A terület alig negyedét öntözik, miközben a klímaváltozás egyre szélsőségesebb, gyakori aszállyal járó változásokat idézett elő a Kárpát-medencében. A földforgalmi törvény miatt az állattenyésztő ágazatokban is nagy a bizonytalanság. A szakmai utánpótlás, a mezőgazdasági szakoktatás is ezer sebből vérzik.

Az ünnep sem feledtetheti, hogy a magyar gazdaságok több mint fele az uniós támogatások nélkül tönkremenne. Az elmúlt kilenc év mulasztásait a jelenlegi agrárminiszter szakértelme, jó szándéka és ígéretei sem pótolhatják. Míg a szabadtéren kiállított húsmarhákat, tejelő teheneket csodálja a közönség, kevesekben tudatosul, hogy bajban vannak a tejtermelők is. Az ágazat majd fele már tavaly is kizárólag a támogatásoknak köszönhette, hogy nem veszteséggel zárta az évet. Miközben a tej felvásárlási ára lassan két és fél éve stabilan 91-101 forint között mozog, a termelési költségek folyamatosan emelkednek. A termelők kénytelenek a növekvő inflációval és a gyengülő forinttal is számolni. A növekvő költségek és a stagnáló felvásárlási árak miatt egyre több termelő mérlegeli, hogy esetleg ne a hazai feldolgozóknak adják el a tejet. Jelenleg az uniós tejfelvásárlási átlagár literenként 33,5 eurócent (mostani árfolyamon 112 forint), míg a hazai ennek csak nagyjából 88 százaléka. A szakmaközi szervezetük szerint legalább 95-96 százalékra kellene feltornázni a hazai felvásárlási árakat ahhoz, hogy a termelők ne kényszerüljenek például a hagyományos piacukra, Észak-Olaszországba vinni a tejet. Ha ez a felzárkóztatás nem sikerült, jelentősen nőhet a nyerstej-kivitel, ahelyett, hogy feldolgozott termékek hazai aránya emelkedne.

Munkásból is kevés van a telepeken. Egyre több indiai, mongol, és az utóbbi időben ukrán vendégmunkás dolgozik, főleg a nagyobb tehenészetekben, de az állattenyésztés más szektoraiban is. Idehaza egyre kevesebben vállalják, hogy a tehenet naponta meg kell etetni, fejni legalább kétszer, ráadásul az év minden napján – erősítette meg a Népszavának László Róbert, csongrádi gazda. Hiába a fizikai munkát megkönnyítő gépesítés, a a mezőgazdasági ágazatban szép pénznek számító havi nettó 200 ezer, vagy annál is magasabb bér, szociális juttatások, a hajnali 3-4 órai ébredést, a folyamatos munkavégzést, a havi egy szabad hétvégét kevesen vállalják. Már a múlt év is nehéz volt, hiszen csak a béreket 30 százalékkal kellett emelni és így beruházásra egyetlen forint sem maradt, de 2019 sem ígérkezik könnyebbnek – jegyezte meg a csongrádi gazda.

A tejtermelők a robotizációval, például a fejőrobotok beállításával növelhetnék hatékonyságukat, termelékenységüket, ám egy ilyen technológiai váltás olyan alapvető változtatásokat is kíván, amelyeket csak egy zöldmezős beruházásnál vagy a telep nagyobb átépítésekor válhat gazdaságossá. Ez azonban messze meghaladja a kis és közepes vállalkozások többségének az anyagi lehetőségeit. Istvánfalvi Miklós, a a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke becslése szerint jelenleg 100 cég közül 5 lenne képes ilyen léptékű beruházásra. Mindezek a nehézségek oda vezethetnek, hogy előbb-utóbb több tejtermelő kénytelen lesz végleg lakatot tenni az istálló ajtajára.

Súlyos gondokkal küzd a tejágazat

A legnagyobb 300-400 tejtermelő gazdaság termeli a feldolgozott nyerstej 80-90 százalékát-át. De ezért a háztáji gazdaságoknak is megvan a helye az ágazatban - . mondta a Népszavának Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója.

Mi a feladata a tejgazdaságoknak a termékláncban?

A hatékonyan működő, a méretgazdaságosság lehetőségeit kihasználni képes tejtermelő gazdaságok – társas vagy családi vállalkozások – létrehozását és fenntartását tovább kell ösztönözni, hiszen ezek megfelelő mennyiségű, állandó és jó minőségű alapanyaggal tudják ellátni elsősorban a – nyerstej csaknem háromnegyed részét feldolgozó – hazai nagyvállalatokat.

Létezik-e még érdemi háztáji tejtermelés, mondjuk 30 jószággal számolva?

Igen léteznek. A kisebb tejtermelő gazdaságoknak mindenekelőtt a helyi, regionális kisfeldolgozói és fogyasztói igények kielégítésében, a termékválaszték bővítésében, a rés-piacok kiszolgálásában és nem utolsó sorban a vidék népességmegtartó erejének erősítésében van szerepük.

Ha tartós marad a forint gyengélkedése az milyen kockázatot jelent a gazdáknak, a termelést milyen arányban érinti az import?

A meglévő feszültségek tovább erősödhetnek: a külföldi azonnali (spot) piacok árai még inkább elcsábíthatják a tejtermelőket, és a termelési költségek is tovább emelkedhetnek a romló forintárfolyam miatt.

Mekkora átadási áremelésre lenne szükség a támogatás nélküli profithoz?

A nyerstej áremelés egyértelműen indokolt. Annak pontos mértékének és ütemének meghatározása minden eseteben az eladó tejtermelő és a vásárló feldolgozó szerződéses magánügye. A hazai és az EU-s átlagár közötti különbséget kellene megszüntetni, természetesen nem egy hónap alatt.

Hány piaci szereplője van a tejfeldolgozó ágazatnak és milyen a technikai, technológiai színvonala?

A 10-12 legnagyobb tejfeldolgozó vállalkozás, azon belül is a 4 legnagyobb szerepe egyértelműen meghatározó mind tejfelvásárlás, mind alaptermékek, mint az UHT-tej, sajt, tejföl, túró gyártásában. Bízunk benne, hogy az éledező nagyszámú kézműves feldolgozók segítenek például abban, hogy még inkább megszerettetik a tejtermékeket a lakossággal. A hazai tejipar privatizációja 1991-ben kezdődött. Magyarországon az állami tejiparban 9 vezető európai tejfeldolgozó vállalkozás, illetve konzorcium szerzett jelentős részesedést. A privatizációs célok között szerepelt a mezőgazdasági termelők tulajdonhoz jutásának elősegítése is, azonban a termelők tulajdoni részesedése jelentősen alatta maradt a várakozásoknak. A külföldi többségi tulajdonba került cégek csak kisebb része hajtott végre modernizációt. Az üzemek többségét nem fejlesztettek, többet be is zárták. Valójában csak piacot vásároltak. A megmaradó üzemeknek küzdeni kellett a dömpingáron vagy áfacsaltan érkező olcsó importtal, ez a küzdelem elvitte a fejlesztésekhez szükséges pénzügyi erőforrásokat.

Mennyire versenyképesek a magyarországi feldolgozó üzemek a régióban, illetve az unióban?

Az egész élelmiszeripart, így a tejfeldolgozó szakágazatot is az a sajátosság jellemzi, hogy kisszámú vállalat állítja elő a kibocsátás legnagyobb részét és ezen hazai vállalatok technológiai lemaradásban vannak uniós (és regionális) versenytársaikhoz képest a szükséges beruházások évtizedes elmaradása miatt. A feldolgozóiparban elmaradt fejlesztések hiánya az ilyen kritikus piaci helyzetekben komoly mértékben csökkenti a versenyképességünket a nyugati tagországokból dömpingáron érkező tejtermékekkel szemben.

Nemcsak a tejtermelésben, de a feldolgozóiparban is gondot jelent a munkaerőköltségek és bérköltségek folyamatos emelkedése mind a minimálbér, mind a magasabb keresetű, szakképzett dolgozók bérét nézve. A feldolgozók képtelenek hatékonyságukat a jelenleginél gyorsabb ütemben növelni.