Egy perc sincs a régi filmhíradó-részlet, amely arról tudósít: 1945 októberében a pesti Almássy téren görögkeleti templomot avattak. A felvételen látni, ahogy a díszes öltözetű egyházi elöljárók körbejárják és felszentelik a kis kápolnát, sőt azt is, ahogy a Vörös Hadsereg, illetve a szovjet nagykövet képviselője gépkocsival megérkezik az eseményre.
Aki ismeri Középső-Erzsébetváros legzöldebb pontját, az Almássy teret, csodálkozva kapja fel a fejét: görögkeleti templom, itt? Hát még ha elárulom: a kápolnát harminc évvel korábban szabadkőművesek építették, mégpedig népkönyvtárnak…
Kezdjük is itt a történetet, 1913 utolsó napjaiban, amikor átadták a Fővárosi Könyvtár első fiókkönyvtárát, Budapest legsűrűbben lakott városrészében, a munkások, kereskedők, iparosok által benépesített VII. kerületben. Akkor már három esztendő elmúlt azóta, hogy a „Deák Ferenc, a testvériséghez” nevű szabadkőműves páholy tagjai elhatározták: negyedszázados jubileumukat úgy ünneplik meg, hogy 20 ezer koronás alapítványt tesznek egy népkönyvtár javára. A jeles filantrópokat tömörítő értelmiségi szervezet – ők építtették a Nyomorék Gyermekek Országos Otthonát a Mexikói úton, de volt saját kórusuk is – Benedek Marcell kezdeményezésére döntött az olvasóhely létesítése mellett; azt viszont már Szabó Ervin javasolta nekik, hogy az általa elképzelt fiókkönyvtári hálózat első darabját valósítsák meg.
Így született meg némi hányattatások után a Fővárosi Könyvtár 2. számú fiókja. Azért lett második az első, mert Szabó Ervin a központban létrehozandó mintakönyvtárnak szánta az 1-es sorszámot, miközben erősen dolgozott a hálózat többi elemének megvalósításán is. Így került néhány éven belül bibliotéka a Vág utcai Népházba és az Aréna úti Népszállóra, akárcsak a Százados úti lakótelepre, a Hűvösvölgyi Diáktelep épületébe, illetve csacsi húzta kordé formájában az Állatkertbe is. A kizárólag a szabadkőművesek jóvoltából létrejött Deák Ferenc könyvtár azonban mindtől különbözött: hiába remélte az igazgató, hogy a nemes felajánlást hamarosan újabb adományok fogják követni, a történelem keresztülhúzta a számításait. Még Körössy Albert építész 40 ezer koronájából sem valósult meg az édesapja emlékét megőrizni hivatott Neumann Miksa könyvtár.
Amúgy az Almássy téri olvasóhely létrejötte sem volt egy buktatók nélküli történet. Előbb Medgyes Lajos páholytag adta vissza a tervezési megbízást – így vállalta azt magára a későbbi fővárosi fürdőigazgató, Bánlaky Géza –, majd a közmunkatanács kezdett akadékoskodni, hogy a Barcsay utca torkolatában nem lesz jó helyen az épület, kerüljön mégis inkább egy iskolába a könyvtár. Ez utóbbit azonban a szabadkőművesek határozottan elutasították, így végül megépült, amit eleve terveztek, csak épp lóhalálában: egy önálló pavilon az Almássy tér csücskén.
Hogy a három helyiségből – egy kölcsönzőszobából, valamint egy felnőtteknek és egy gyerekeknek szánt olvasóteremből – álló, mindössze 50 négyzetméteres házikót a népkönyvtár-idea modern és nagy sikerű megvalósulásának tekintjük-e, vagy a zöld színükről ismert „egyéb közrendeltetésű épületekhez” hasonlítjuk és „liliputi könyvtárnak” csúfoljuk, az leginkább nézőpont kérdése. Az első meglátás Szabó Ervintől, a második Széchényi könyvtárbeli ellenlábasától, Gulyás Páltól ered. Az viszont tény, hogy a fehér falú, piros tetejű kis épületbe özönlött a nép, a félszáz szék mindegyikén ültek az este kilencig tartó nyitvatartási időben, a bejárat előtt sorban álltak a kölcsönzésre várakozók, és a gyerekek is olyan tömegben látogatták a könyvtárat, hogy hamarosan külön helyiséget kellett nekik nyitni az Almássy tér 10. alatt. Más kérdés persze, hogy míg Madzsar József főkönyvtáros a társadalomtudományi műveket, valamint a széles újságválasztékot tartotta az állomány legnagyobb értékének, addig az olvasók elsősorban a szépirodalmat keresték, Jókaitól Gárdonyiig és Herczeg Ferenctől Tutsek Annáig. (Olvastak volna bizonyára Karl Mayt is, de tőle Szabó Ervin semmit sem engedett a polcra tenni, mondván, Winnetou és Old Shatterhand barátsága elfedi az indiánokkal szembeni kegyetlen kizsákmányolást.)
Egyszóval minden a lehető legjobban alakult, csak épp pár hónappal a könyvtár megnyitása után kitört a világháború, és az ínséges viszonyok között egyre kevesebb pénz jutott újságok és könyvek vásárlására. Aztán 1918 őszén meghalt Szabó Ervin, 1920-ban pedig betiltották a szabadkőművességet – ennek kapcsán a Deák könyvtárban is tartottak egy alapos rovancsot, nem lappang-e nemkívánatos irodalom Mackó úr különböző kalandjai között. A piros tetejű házikó fűtése elromlott, a helyiségek dohosodni kezdtek, az olvasók elmaradtak. A harmincas évek végén a főváros úgy döntött, elköltözteti a fiókkönyvtárat, és lebontja az épületet. Nagyjából akkor került erre sor, amikor a nyilas gróf, Festetics Sándor parlamenti interpellációban hozta a belügyminiszter tudomására: ismeretei szerint 17 szabadkőműves páholy, köztük a Deák illegalitásban folytatja korábbi tevékenységét.
A házikó azonban még a háborút is megúszta, így semmi akadálya nem volt, hogy a főváros odaajándékozza az Aranyszájú Szent János magyar görögkeleti egyháznak, amely korábban egy közeli iskolában működött. A templommá alakítást a kormány 500 ezer pengővel segítette: aligha tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy a gesztus nem elsősorban a magyar közösségnek, sokkal inkább a hozzájuk társbérlőként beköltöző orosz ortodox egyházközségnek szólt. Ahogy ez utóbbiakat látogatta meg 1945. október 21-én Vorosilov marsall és Puskin nagykövet képviselője is. A felszentelést megörökítő filmkockákon jól látszik, hogy a házikó ez alkalomból kapott egy harangtornyot, a könyvtár nevét és a két olvasó alakot mutató domborművet pedig simára vakolták a homlokzatán. Egészen 1949-ig közvetítette innen a rádió a görögkeleti istentiszteleteket – akkor aztán a gyülekezet beköltözött a Petőfi téri ortodox templomba.
Hogy a valamiféle raktárként szolgáló házikó még 1964 tavaszán is állt, azt onnan tudjuk, hogy május végén a Magyar Nemzet a tér küszöbön álló felújításáról szóló cikkében sürgette: bontsák le mihamarabb, „akár társadalmi munkában is”. Ez bizonyára hamarosan meg is történt, hiszen a következő tavaszon már sakk-tömegversenyt tartottak az újjászületett téren. Játszótér lett itt, park sakkasztalokkal, a Deák könyvtár helyére pedig Csengery Antal szobra került. A Városligetből menekítették erre a térre még 1950-ben: akkor, amikor felrobbantották a Regnum Marianum templomot, amelynek jobbján, a fák között állt addig.
