Lengyel László: A nagy kaland

Publikálás dátuma
2019.09.29. 08:00

Fotó: Marabu
A világgazdaság és ezen belül fő piacunk, a német növekedés lassulása, a kereskedelmi háború, a Brexit, a csökkenő európai pénzek, illetve az inflációs nyomás és a fogyó munkaerő kockázata szükségképpen a konjunktúra végét jelzik. Varga érthetően visszafogásra ösztönöz. Matolcsy ellenben a dinamizáló politika folytatását javasolja.
„Gyülevész, utálatos had, vezető fáklyája egy agy, melynek az őrületben rendszere van, egy borzalmas rendszer, amely körül az őrület kóvályog” (Ady írta Tiszáról 1914-ben)

Varga Mihály szürke egyiptomi hivatalnok, nem tudja megfejteni a fáraó álmát. A kockázatok láttán kimondta: a növekedési „aranykornak vége”. Ezzel a dinamizáló költségvetési politika befejeződött. Matolcsy György durva kioktató hangon ráförmedt: ellenkezőleg, az aranykor, a túlfűtő monetáris politika folytatódik, jövő tavasszal egy élénkítő csomagot indítunk el.

József és a fáraó

A vita nyilvános kiélesedése a személyes ellentéten túl az orbáni mély gazdaságpolitikai és politikai dilemmára utal. Matolcsy mélyen megveti Vargát. Magát a fáraó álmai megfejtőjének, Józsefének, az egyetlen gazdasági, sőt, társadalmi és politikai világképpel és stratégiával rendelkező gondolkodónak és cselekvőnek tartja. Aki egyedül volt képes Orbán homályos gazdasági álmait és erős politikai céljait gazdaságpolitikai programokban 2000 óta megfogalmazni. Széchenyi-terv, Széll Kálmán tervek, a kínai-magyar selyemút, az MNB háromszáz pontos csomagja mind-mind Matolcsy büszkeségei, amelyekkel szemben a korlátolt egyiptomiak, a Fidesz egész gárdája, Vargával az élen, nem tudnak semmi önállót és eredetit fölmutatni – ez a Matolcsy-elv. Magával egyenrangúnak egyedül Orbánt fogadja el, s a szakmában Bokrost, Csillagot és Surányit. Az Orbán-kegyenc Matolcsyt, a Fidesz korábbi és mai emberei, Urbán, Simicska, Spéder, Chikán, Varga, Lantos, Hernádi, Csák, Lázár a Fidesztől idegen kalandornak tartják, akinek őrült ötletei Orbánt mindig tévútra vitték. Rövid úton meg kellene szabadulni tőle. Orbán élvezettel versenyezteti és uszítja egymásra őket. Orbán ítélőképességét igazolja, hogy az 1998-2000-es bizonytalan időszakban a Járai-Chikán-Surányi-féle megfontolt, „három tenor” gazdaságpolitikáját fogadta el. Majd a 2011-es válság után megértette, hogy a fiskális expanziónak mekkora kockázatai vannak az EU-ban, és a költségvetési politikát az óvatos Vargára bízta. De beleszeretett abba a Matolcsy-eszmébe, hogy „soha többé megszorító politikát” – vagy ha csináljuk, akkor se mondjuk ki -, és hogy mindig fejeljük meg gyorsító politikával a növekedési trendet, a potenciális növekedést. Így gyorsított 2001-től a fiskális és a jövedelempolitikában, majd 2016 óta a fiskális, monetáris és jövedelempolitikában. Alapelv: a magánvállalatok felfelé ívelő konjunktúraciklusát nem semleges vagy hűtő kontra-ciklikus kormányzati gazdaságpolitikával kell ellensúlyozni, hanem tovább kell fűteni, pro-ciklikus politikával dinamizálni, ezzel a ciklust meg lehet hosszabbítani, vagy egyenesen ki lehet zárni. E politika a hanyatló, ciklusoknak kitett, liberális piaci EU országokban nem lehetséges, ellenben a keleti, kínai típusú állami fejlesztés- és jövedelempolitikával vezérelt feltörekvő országokban, amilyenek a V4-ek is lehetnek, igen. József ugyan az ellenkezőjét mondja, jó és rossz ciklusok váltakoznak, s a gondos gazda jó időkben megtakarít, hogy rossz időkben legyen miből osztania. A mi fáraónk és Józsefünk mindent felélt a jó időkben, mert el se tudják képzelni, hogy rossz jöhet.

Álomfejtés Matolcsy-módon

Matolcsy álomfejtése a kínai modell részleges átvétele: válaszd ketté a gazdaságot az exportáló nyugati iparvállalatok különleges övezetére és a szolgáltatási szektor szuverén magyar világára. Hagyd az exportálókat piaci versenyfeltételek között működni, adj meg nekik minden kedvezményt, ezzel biztosítva az export-vezérelt növekedést! De vedd saját állami és/vagy magánkezedbe a pénzügyi, energetikai, kereskedelmi, turisztikai, ingatlan, telefónia, média szolgáltatókat, egyszerre teremtve meg ezzel a magyar gazdasági szuverenitást, illetve az exportálókkal összehangolt szolgáltatókkal a folyamatos, nem-ciklikus gazdasági növekedést. Matolcsy hisz abban, hogy a gazdasági ciklus kisimítható, és összehozható egy olyan portfólió, amely önmaga hitelezésével, fejlesztésével, szolgáltatásával és fogyasztásával saját magát táplálja. Álom, álom, édes álom! Nagy kaland egy politikai kalandor számára. Három évnyi szüntelen túlfűtés eredményeként sikerült felhajtani a négy-négy és fél százalékos növekedést, a trendvonal, a két-két és fél százalékos potenciális növekedés felett. Mindezt Matolcsy teljes mértékben a maga sikerének tudja, egész életműve igazolásának. A világgazdaság és ezen belül fő piacunk, a német növekedés lassulása, a kereskedelmi háború, a Brexit, a csökkenő európai pénzek, illetve az inflációs nyomás és a fogyó munkaerő kockázata szükségképpen a konjunktúra végét jelzik. Varga érthetően visszafogásra ösztönöz. Matolcsy ellenben a dinamizáló politika folytatását javasolja. Surányi György ez utóbbit, helyesen, kalandorpolitikának nevezi. Nem lehet három évi túlfűtés után tovább a gazdaságot fűteni a külső mérleg elrontása, az infláció felhajtása nélkül. Ki tudja, visszafogják-e a jövedelempolitikát? Milyen végleges döntést hoz Orbán Viktor: folytatja-e a laza fiskális, monetáris és jövedelempolitikát, vagy áttér az óvatos, megszorító gazdaságpolitikára, netán az össze nem hangolt megszorító fiskális és jövedelempolitika ütközik egy laza monetáris politikával?

Az Orbán-uradalom aranykora

Orbán valóban választóvonalhoz érkezett. Tudatában van a világgazdasági kockázatoknak. Számolnia kell a természetes lassulással. De azt mérlegeli, hogy e lassulás és vele az óvatos stabilizációs gazdaságpolitika milyen hatással lesz 2022-es újraválasztásának esélyeire. A gyorsító csomag, laza fiskális, monetáris és jövedelempolitika – további adócsökkentés és állami fejlesztéspolitika, az alacsony kamat és a hitelexpanzió segítése, a minimálbér jelentős emelése -, a szűkebb mozgástérben eredményezheti a további négy-négy és fél százalékos növekedés fenntartását 2020-21-ben. A dinamizálás ugyan rontja a külső mérleget, de nem annyira, hogy befolyásolja Orbán újraválasztását. Orbán a saját birtokainak jövőjéről is dönt. Ma egyszerre az ország politikai egyeduralkodója és legnagyobb birtokosa. Orbán állama és magángazdasága együttesen az ország legnagyobb munkaadója. Az orbáni uradalom, a Mészáros-Tiborcz-Garancsi csoport az ország egyik legnagyobb összefüggő ingatlan, építőipari, pénzügyi szolgáltató és turizmus birodalma. Az aranykor egy hatalmas ingatlan-, banki-, építő- és turizmus-buborék felfújását jelentette. Csúcsra járnak az állami fejlesztések. A lakásépítések felhajtása és a mindenütt jelenlévő túlárazás ár-forradalomhoz vezetett, a birodalom banki szereplői hitelexpanzióval hajtják előre az uradalom vállalkozásait. A gyenge forint extraprofitot eredményez az uradalom turizmus vállalkozásainak. Az uradalom élet-halál kérdése, hogy az aranykor se szavakban, se valóságosan ne érjen véget. Ha Orbán nem tartja fönn az aranykor meghosszabbítását, akkor nemcsak a magyar növekedés lassul le, hanem az orbáni uradalom is megrendül. Az „aranykor vége” Orbán szájából nemcsak a politikai egyeduralkodó meghatározó döntése, hanem Magyarország legnagyobb munkaadójának, ingatlanosának, föld- és szállodatulajdonosának, befektetőjének, finanszírozójának az üzenete valamennyi magyar fejlesztőnek és fogyasztónak: itt a vége, fuss el véle. Önbeteljesítő prófécia. Azonnal kipukkaszthatja az ingatlan- és pénzügyi buborékot. A további dinamizálás az újraválasztás és az uradalmi fennmaradás és növekedés érdekében komoly kockázatokkal jár. Ha Magyarországot egy recessziós sokk éri, akkor a kényszerpályára került gazdaság villámgyorsan beomolhat, méghozzá a választások szempontjából a legrosszabb orbáni pillanatban. Az orbáni uradalomnak még éppen az a három-négy év kell, amikor saját bevételből, megszilárdult intézményekkel, konszolidálni nem, de stabilizálni tudja magát. Amikor már nincs szüksége újabb és újabb foglalásra, pótlólagos forrásra, bár a politikai akarat és a haszonszerzési düh erre ösztönzi. Az extenzív – magas munkaerő- és európai forrás-felhasználású, alacsony termelékenységű és versenyképességű – növekedési kornak mindenképpen vége. Az intenzívre áttéréshez nem teremtett feltételeket. Az erőforrásokat elpazarolta. „És a vadkanok itt röfögnek a palota sarka alatt és belenyúlik életünkbe a vad erdő” – írta Móricz.
Frissítve: 2019.09.29. 08:52

Kifulladt a migránsokkal való rémisztgetés

Publikálás dátuma
2019.09.28. 18:13

Fotó: GODONG
Egyszerű az oka: nagyon erősen leapadt a nálunk menedéket kérők száma, immár nem lehet, mert nincs kikkel megtenni, hogy napokig aszalják őket a főváros egyik legforgalmasabb terén. Új jelszóval hirdetett célt kellett tehát találnia a Fidesznek.
Keresztény Magyarországot kell megteremtenünk! Ezt harsogja meglehetősen sűrűn az immár vezérré nőtt miniszterelnök, a hűséges házelnök meg a sok tucatnyi államtitkár. Érdekes cél. Mi, mérnökök már elsőéves korunktól megtanultuk, hogy egy feladat, vagyis cél kitűzésekor mindenkor definiálnunk kell a használt fogalmakat és nem kevésbé a megvalósulást követő következményeket. Ezt azonban a jelszavakat harsogó politikusok – meg csatlós zsurnalisztáik – eddig nem tették meg. Márpedig definíció nélkül elvész a tartalom. Próbáljuk meg, hátha sikerül. Alapvető kérdés: ki a keresztény (vagy keresztyén), aki Magyarország alkotó komponense kell legyen? Az, akit megkereszteltek, volt első áldozása, bérmálása (konfirmálása)? Vagy még magasabbra emelve a mércét: csak az, aki emellett rendszeresen jár templomba, gyón, ha katolikus és áldozik is? Nyilván keresztény a katolikus, a protestáns. És a Hit gyülekezete? A Jehova tanúi, a baptista, a metodista, a mormon, az ortodox hívők? Csakis azok az egyházak számítanak kereszténynek, amelyeket a magyar országgyűlés törvénnyel befogadott? Tehát eszerint a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nem keresztény, holott ők annak hirdetik magukat. És mi a helyzet a nálunk ugyan igen kis létszámban itt élő, de magát magyarnak tartó buddhistával, muzulmánnal?
No persze, mondta egy barátom, akivel e kérdésről beszélgettem, ez az egész propaganda voltaképpen az iszlám ellen irányul. Meglehet, de akkor még a definíció-hiány következtében hátramaradnak a vallástalanok meg a vallás nélküliek (a kettő nyilván nem ugyanaz) és persze az ateisták. Márpedig az e kategóriákba esők száma nem is kevés. És végül -- de egyáltalán nem utolsósorban – ebben az országban él néhány tízezernyi zsidó. Történelmünk gyászos éveiből tudhatjuk, hogy a „Ki a keresztény?” nem elméleti felvetés, hanem, szó szerint, élet és halál kérdése volt. Mert aki nem tudott erre adekvát választ adni – márpedig így volt vele mintegy 450 ezer magyar állampolgár, csecsemőktől vénséges aggig –, azt direktben szállították a halálba. És itt valódi definíciós problémába ütközünk. Kereszténynek számít-e a céljukat hirdető mai politikusok szemében az, akit megkereszteltek, bérmáltak stb.? Avagy csak az, aki a haeckeli-hitleri-rosenbergi fajelmélet szerint négy nagyszülőjéig visszamenőleg csakis keresztény elődöket mutathat föl? Mert bizony a fajelmélet hívei olyan magyar polgárokat is a biztos halálba küldtek, akik hívő keresztények voltak, ám az említett származási kritériumnak nem feleltek meg. Akiket előbb -- a négy zsidótörvény alapján – megfosztottak polgári jogaiktól, a továbbtanulástól, majd a munkavállalási és munkáltatói lehetőségeiktől, meg persze a vagyonuktól is. Még jó, hogy e törvényeket a felszabadulás után hatálytalanították. Mondhatni, kérdéseim színtisztán demagógok, hiszen aligha akarná a mostani kormányzat e korlátozásokat bevezetni, ráadásul meg sem tehetné egy olyan vezetőség, amely az Európai Unió egyik tagországának élén áll. Valóban, így lehet. De azért mégiscsak feszítő – és jelenleg a keresztény Magyarország célt hirdető politikai hatalmasságok által messzemenően nem tisztázott, nem definiált -- kérdés, vajon mit jelent a többször is határozott célként megfogalmazott keresztény Magyarország? Mert nem tudhatjuk határozott fogalmi meghatározások nélkül. Mit jelent e jelző és főleg, milyen hatásokkal jár, ha a kitűzött cél megvalósul? Milyen előnyöket hordozna e megvalósult cél az ország polgárai számára? És ha kialakítják az előnyöket, vajon minden polgár élvezhetné, avagy csupán a keresztények? És végül és újra: mit jelent az, hogy valaki keresztény-e, avagy sem? Ideje lenne megfogadniuk ezt a jelszót hirdető, magas poszton állóknak, amit nekünk, mérnökhallgatóknak már az első évben megtanítottak: a fogalmakat mindig pontosan definiálni kell!
Frissítve: 2019.09.28. 18:16

Homo calidus (A globális felmelegedés korszakának új embere)

Publikálás dátuma
2019.09.28. 15:50

Fotó: NICOLAS ASFOURI / AFP
Minden két Fahrenheit-fok melegedés az átlaghőmérsékletben 24 000 gyilkosságot és erőszakos támadást jelent: a bűncselekmények ilyen arányú évenkénti növekedésével számolnak a klímatudósok az Egyesült Államokban, mikor a várható emberi viselkedést a globális felmelegedés összefüggésében modellezik.
 A hőmérséklet és az erőszak közötti összefüggés régóta ismert, ám e tudáshoz jórészt olyan csoportok vizsgálatával jutottunk, akik beleszülettek egy éghajlatba, vagy kénytelenek voltak szokatlanul extrém időjárási körülmények között feladatokat végrehajtani, nem pedig olyanokéval, akik számára a klíma néhány évtizeden belül változott meg véglegesen.

Szaunában sakkozni

A globális felmelegedéssel járó „makroszintű” változások - az óceánok vízszintjének emelkedése vagy az éghajlati övek eltolódásai - apokaliptikus felhangjaik miatt széles körben ismertek; bár az sajnos nem mondható, hogy széles körben elfogadottak is lennének. A mikroszintű változásokról már kevesebb szó esik, noha az emberi viselkedés és a klímaváltozás nem egyoldalú viszony: ahogyan az ember hatással van a Föld éghajlatára, úgy az éghajlat is hatással van az emberi viselkedésre. Az extrém környezet visszahatását az emberre jellemzően egyfajta Mad Max-forgatókönyv alapján szokás ábrázolni. Az olyan alapvető erőforrások, mint a víz, egyre szűkösebbek, ami nem meglepő módon az erőszakos konfliktusok ugrásszerű növekedéséhez vezet. A régi világ intézményrendszere nem képes egyszerre etetni és kordában tartani a népességet, így végül mind visszazuhanunk egy civilizációnk romjai által tarkított természeti állapotba, ahol a legnagyobb fenyegetést nem is az aszfaltot megolvasztó hőség, hanem a többi ember jelenti. A szíriai polgárháború bizonyos szempontból példázza ezt a folyamatot: az ország a térség egyik legszilárdabb állama volt egészen addig, amíg a földek egyszerre kiszáradtak és a népesség feláramlott a városokba politikai változásokat követelve. Nem állíthatjuk, hogy a Mad Max-forgatókönyv nincs logikailag tetszetősen felvázolva – arról nem is beszélve, hogy milyen veszettül jól mutat a mozivásznon –, de ennél kicsit többet sejtünk már a globális felmelegedés következményeiből az emberi viselkedésre, a kockázatvállalásra vagy akár a produktivitásra. Merthogy mindegyikre hatással van, ha hirtelen feltekerjük az agyunk körül a fűtést. Az emberi információfeldolgozásról ennek megértéséhez annyit érdemes tudni, hogy kutatók két Nobel-díjas tudós, Daniel Kahneman és Amos Tversky nyomán feltételeznek két rendszert, amelyek eltérő sebességgel, eltérő mélységben és eltérő költségekkel dolgozzák fel a külvilág eseményeit. A hőség hatására ezen rendszerek egyensúlya és költségeik megváltoznak. A két rendszer közül az első az automatikus, gyorsan meghozott, érzelem és asszociatív alapú intuíciók kialakításáért felel. A másik egy lassabb, kritikus gondolkodású, analitikus rendszer, aminek ugyanakkor sokkal több energiára – hogy konkretizáljuk: cukorra (glükózra) – van szüksége, és nagy terhelés alatt viszonylag gyorsan kimerül. Nem véletlenül szokás halomra csokoládét zabálni valamilyen memóriát tesztelő dolgozat megírása közben, jegyzi meg Kahneman. Ezeknek a rendszereknek nem csak a működését, de az információfeldolgozásban betöltött egyensúlyát is befolyásolja a változó hőmérséklet. Ha valaki próbált már szaunában sakkozni, az tudja:  a bábuk mozgatásának szabályaira még emlékszünk, de a stratégiai gondolkodásért felelős készségek gyorsan kimerülnek, a valaha játszott egyik legrosszabb játékunkat eredményezve. Kutatók végeztek még néhány hasonló kísérletet, eredményeik a kognitív teljesítmény (például a tudatos tervezés) és a produktivitás hirtelen visszaesése felé mutattak olyan esetekben, mikor a test úgynevezett maghőmérséklete átlépte a 39 Celsius-fokot.

Megborult egyensúly

Belegondolva, nem túl meglepő, hogy a hőmérséklet változása különleges hatást gyakorol az emberi agyra és a gondolkodásra. Valójában az egyszerű hőségnél rosszabb a helyzet, mert itt nem „csak” melegről van szó, hanem egyúttal megszokott környezetünk teljes felfordulásáról, azaz az évszakok feleződéséből és a minket körülvevő vegetáció átformálódásából fakadó hihetetlen stresszről is. A folyamatos felmelegedés miatt egyre inkább támaszkodhatunk majd az egyes, automatikus rendszerre, mivel az elemző gondolkodás működtetése egyre növekvő költségekkel jár. De mégis - merülhet fel a kérdés –, miért probléma, ha az intuitív egyes rendszer kerül előtérbe? A villámgyors benyomásokat és érzelmeket produkáló egyes rendszer evolúciósan rendkívül hatékony eszköz. Képes gyorsan konklúziókat gyártani, elkülöníti a meglepő eseményeket a normálisaktól, és megpróbálja mindenáron elkerülni, hogy veszteséget szenvedjünk. Az egyes rendszer olyan, akár a festők vastag ecsete, amivel széles és gyors mozdulatokkal felviszik a vászonra képük alapszíneit, kitöltik a teret és néhány elnagyolt kontúrt is megalkotnak vele, míg a kettes rendszer a vékony ecset, amivel a festő a részleteken dolgozik a háttér felvázolása után. Egy képzeletbeli „kognitív impresszionista” látszólag joggal vethetné fel, hogy az egyszerű benyomások nyomán festett képeket éppoly élvezetes nézni, mint a hiperrealistákat. Az egyes rendszer azonban amilyen gyors, olyan pontatlan, és ha mindez nem lenne elég, úgy tűnik, hiszékeny is (bár ez jelenleg vita tárgya). Gyakran kellő mennyiségű információ nélkül ugrik hibás végkövetkeztetésre – klasszikus példa a bírósági tárgyaláson megjelenő jóképű vádlott, akit puszta kinézete miatt kedvező belső tulajdonságokkal is felruházunk anélkül, hogy bármit tudnánk róla. Az egyes rendszer hajlamos felületes megfigyelések és benyomások alapján döntéseket hozni emberekről vagy akár társadalmi folyamatokról is. A lényeg, az egyes rendszer (a vastag ecset) torzításait a kettes rendszer (vékony ecset) pontosíthatja, ha rendelkezésre állnak erőforrások és motiváció. Mivel az erőforrások a környezet felmelegedése miatt korlátozottabbak, és mert melegben a saját testünk és viselkedésünk szabályozásával is többet kell foglalkozni, így a felülvizsgálat problémásabb. Ez azt jelenti, hogy a kettes rendszer több esetben fogja kritika nélkül átvenni az egyes által kreált logikailag hibás első benyomásokat, és fog ez alapján döntéseket hozni, illetve hiedelmeket kialakítani. A gondolatmeneten tovább haladva, a globális felmelegedés által fémjelzett jövő embere még a mainál is fogékonyabb lehet az érzelmi alapú politikai üzenetekre, a marketingátverésekre és az olyan leegyszerűsítésekre, mint például az összeesküvés-elméletek.

A homo calidus

A változó klíma nem csupán élhetetlenebb környezetet vázol fel elárasztott part menti városokkal, elsivatagosodott egykori erdőkkel és kiszáradt folyómedrekkel, de egy olyan embert helyez ennek a tájnak a középpontjába, aki türelmetlenebb, több cukrot fogyaszt és indulatos. Hajlamos gyors és kockázatos döntések meghozatalára, miközben rosszabbul teljesít logikai feladatokban – ez katasztrofális kombináció. A homo calidus (a „calidus” kifejezés latinul egyszerre jelent forróságot és meggondolatlanságot) jobban ragaszkodik az előítéleteihez és érzéketlenebb mások problémáira is – meglepő eredmény, hogy a hőmérséklet változása hatással van még arra is, ahogyan az igazságosságot érzékeljük. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, összességében egy kevésbé „tudatos” emberről beszélünk. Az eddigi kísérleti tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy a gyorsuló felmelegedés növelheti az emberi hibák mennyiségét is. Az összefüggésnek az életünk szinte minden területére kiterjedő hatásai lehetnek a veszélyesebbé váló közúti közlekedéstől az orvosi műhibákon át egészen a társadalmi igazságosság érzékelésének megváltozásáig és a közbeszéd totális eldurvulásáig. A forrófejű homo calidus és a változó környezet együtt várhatóan nem csupán veszélyesebb közéletet, de egy újfajta politikai karaktert is ki fog termelni, amelynek előképe már most körvonalazódik: ő a klímapopulista. Ha nagyon odafigyelünk, már láthatjuk is dögevőként a klímakérdés körül ólálkodni. A klímapopulista röviden az a hatalmi játékos, aki igyekszik majd politikai hasznot húzni a globális felmelegedés okozta indulatokból, miközben egyáltalán nem lesz érdekelt valódi megoldásokban. Hosszútávú klímastratégiából nem lehet azonnal profitálni, ezért a nagy elődök nyomdokait követve klímapopulistánk könnyen azonosítható bűnbakokat talál majd, és elképesztő konspirációelméleti cirkuszt húz fel köréjük. Emlékeztetőül: már eddig is tömegek voltak képesek elhinni, hogy zsidó szabadkőművesek titokban uralják a világot. Nem kell annyira megerőltetni a képzeletünket hogy belássuk, azt is el fogják hinni, hogy valaki készakarva (mondjuk galád módon a nemzet üdvére törve) változtatta meg az egész Föld klímáját. Míg a klasszikus összeesküvés-elméletek egyszerűsítő (ál)magyarázattal szolgálnak egy bonyolult világra, a klímakonspiráció elfogadása mögött lesz egy másodlagos motiváció is: a globális felmelegedésben való felelősség áthárítása másokra. Vegyük Jair Bolsonaro-t, aki az amazonasi erdőtüzek mögött azonnal „civil szervezeteket” sejtett, mialatt őt magát az esőerdő irtásában érdekelt vállalatok tartják a hatalomban. Ő a klímapopulisták korai fáklyahordozója. Még azt is megkockáztatom, hogy a legnagyobb klímapopulisták azok közül fognak kikerülni, akik az ember okozta globális felmelegedést leginkább tagadták egészen addig, míg a következményei nem váltak teljesen nyilvánvalóvá. Adott szituációban ezek a figurák szempillantás alatt alkalmazkodnak, és új ideológiai mimikriben pompázva kezdik el hergelni közösségüket egy tetszőleges bűnbak ellen. Elődjeikhez hasonlóan mindent meg fognak tenni, hogy a homo calidus torzításait és gyengeségeit kihasználják. Ha rajtuk múlik, a klímapopulisták által épített világot a megismerő elménk kettes rendszere veszi majd kezelésbe, és a felületes benyomásokból és délibábos összefüggésekből teljes hiedelemrendszert fog építeni, egyre távolabb és távolabb sodorva minket a megoldásoktól – és egyúttal egymástól is.
Szerző
Frissítve: 2019.09.28. 15:56