birkózás;Európa-bajnokság;Németh Szilárd;

2019-09-27 14:46:32

Magyarország rendezi a 2022-es birkózó Európa-bajnokságot

A Fidesz-alelnök Németh Szilárd a Magyar Birkózó Szövetség elnökeként jelentette be a hírt.

Németh Szilárd pénteken sajtótájékoztatót tartott az MTI szerint, itt elsőként a tokiói olimpiára kijutó sportolók 2,5 millió forintos támogatását ígérte meg, és át is nyújtotta a négy eddigi kvótaszerzőnek az erről szóló jelképes csekket. Aztán jelezte, hogy a tényleges kifizetések jövőre, a kvalifikációs időszak végén lesznek.

Az MBSZ vezetője, aki egyben a Fidesz egyik alelnöke is, felhívta rá a figyelmet, hogy az olimpiai csapat tagjaival szerződést köt majd a szövetség, melyben a jogaikat és kötelességeiket fektetik le. Ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy a sportolók minden támogatást megkapnak a sikeres felkészüléshez, a "pénz nem lehet akadály", ugyanakkor a birkózóknak meg kell felelniük bizonyos elvárásoknak, így például a központi felkészülés alól nem lehet kibújni.

Ezután tért rá a nagy bejelentésekre, először közölte, hogy a szövetség október végén a Ludovikán U23-as vb-t, jövő márciusban pedig a BOK Csarnokban európai olimpiai kvalifikációs versenyt rendez. Nyilván a sor végére hagyta a csattanót: 2022 tavaszán Európa-bajnokságnak ad otthont Magyarország, amely legutóbb 2001-ben volt kontinensbajnokság házigazdája.

Az elnök külön kiemelte Bacsa Péternek, a magyar szövetség ügyvezető alelnökének szerepét a rendezés elnyerésében. A nemzetközi szövetség vezetőségébe csaknem egy éve bekerült Bacsa nagyon komoly és eredményes munkát végez, amit bizonyít, hogy a nur-szultani vb-nek a versenyigazgatója volt, és ugyanez lesz a szerepe a tokiói olimpia birkózóversenyein is - ismertette.