Elkötelezett pestiek, lamentáló budaiak – Interjú Závecz Tiborral

Publikálás dátuma
2019.09.30. 09:35

Fotó: Koncz Márton / Népszava
Ha a hátralevő két hét elég lesz az ellenzéki egység beteljesedéséhez, Karácsony Gergely válik az esélyesebbé – mondja Závecz Tibor, a Závecz Research alapító-ügyvezető igazgatója.
Több közvélemény-kutató cég – köztük az öné is – azt méri, hogy zárul az olló Tarlós István és Karácsony Gergely között. E közben egy, a kormányhoz közel álló intézet azt állítja: a jelenlegi főpolgármester növelte az előnyét. Kinek higgyünk?
A szalagcímeket nem a közvélemény-kutatók adják. Minden általam ismert szám alapján két dolog biztos: erős a választási kampány Budapesten, valamint van közeledés Tarlós és Karácsony támogatottsága között.

Mi fog dönteni? A választókat rengeteg impulzus éri, viszont van egy tartós elem. A Fidesz-tábor nagyjából 2002-ben összecsiszolódott, egységesek és Tarlós István mögött állnak. Az ellenzéknél ugyanez áprilisban kezdett összeállni, igazán markánsan pedig az uniós választások után. A választóknak idő kell ahhoz, hogy felismerjék az ellenzéki politikusok ajánlatát, az egységes jelölti rendszert. Természetesen az sem pár perc, hogy ezt el is fogadják. Azok az ellenzéki szavazók, akik már az országgyűlési választásra ezt elfogadva fordultak rá, ma is ott állnak „de” és „ha” nélkül az összefogás mellett. Azok közül viszont, akik később "érkeztek", sokan még nem döntöttek. De hétről hétre egyre többen támogatják a közös ellenzéki indulást. Ennek a folyamatnak köszönhető az, hogy Karácsony felzárkózott Tarlóshoz. Az a kérdés, hogy ezek a folyamatok beteljesednek-e – például a Momentum szavazótáboránál, ahol még mindig akadnak, akiknek fenntartásuk van a teljes összefogással szemben. Ha ők, az LMP meg a Jobbik is felzárkózik az MSZP-hez és a DK-hoz, akkor Karácsony Gergely a választás esélyese. Ha a hátralévő két hét elég lesz a beteljesedéshez, akkor Karácsony győzni fog, ha nem, akkor viszont nehéz helyzetben van az ellenzéki főpolgármester-jelölt.

Akkor is, ha a fideszesek egy része elítéli például Tarlós István megafonos akcióját, vagy egyetért Karácsony stadionstopjával?
Valóban a fideszesek egynegyedének nem tetszett a megafonos történet. Ebből azonban még nem következik az, hogy ne is szavazzanak rá. A stadionstopnál ennél is nagyobb az arány, azért mert az ország legfontosabb ügyét, az egészségügyet állítják szembe az építkezésekkel. Sokan gondolkodnak úgy, hogy mértéket kellene tartani, a pénzt másképp kellene felhasználni. Az egészségügy bármilyen problémája egyébként jó kampánytéma, mert ez felülemelkedik a politikai hovatartozáson, ami az önkormányzati választás idején pozitívum. Tarlós István próbál végig Tarlós István maradni és a lehető legkevesebbszer összekapcsolni magát a Fidesszel. Az eddigi sikereinek ugyanis ez volt a titka, másrészt azt gondolja: így tud pluszszavazatokat szerezni. Attól ugyanis, hogy nem jelzi mindenhol a Fideszhez-húzását, az elhivatott kormánypárti szavazók simán ráhúzzák az ikszet.

Említette a szavazókat érő impulzusokat. A Karácsony Gergely-féle hangfelvételnek lehet hatása?
Jelenleg még mindig nehezen felfejthető, hogy pontosan mi és hogyan történt. Karácsony határozott és azonnali reakciója, miszerint álláspontja szerint manipulációról van szó és nem fogja hagyni a korrupciót az ellenzék szempontjából hasznos volt. Az üzenet ugyanis az, hogy nem alászorultak valaminek, hanem beleálltak. Ezt mutatta Karácsony „macskás” hasonlata is, még ha távol is áll ez a karakterétől. Ez annak fényében fontos, hogy egy korábbi kutatásom alapján a budapestiek többsége harcos, Budapest érdekeit erőteljesen képviselő főpolgármestert akar. A csütörtöki reakció ehhez illeszkedik. A közvélemény-kutatók tavaly áprilisig azt állították, hogy a magas részvétel az ellenzéknek kedvezhet. Ezt most is fenntartja? Valóban ezt mondtuk, de azt nem láttuk, hiszen korábban mérünk, hogy mi az az aktivizálós technológia, amely az utolsó napokban zajlik. Óvatosan merem azt mondani, hogy a magasabb részvétel az ellenzéknek kedvezhet. Tarlósnak van egy erős tömbje, ami nem igazán növelhető. A nem kormánypártiak között vannak olyanok, akik nem értenek egyet a mostani városvezetéssel, de kétséges, elmennek-e voksolni, ugyanakkor vannak közöttük olyanok is, akik már annyira elhivatottak, hogy rá is húzzák az ellenzéki jelöltekre.

Van egy olyan mérése, amelyből az derül ki, hogy Tarlós népszerűbb Pesten, mint Budán. Hogy jött ez ki, miközben a főpolgármester évtizedekig vezette Óbudát, ráadásul Buda hagyományosan jobboldali? Pesten van egy olyan szavazói réteg, főleg a külső kerületekben, amely elkötelezett a Fidesz és Tarlós mellett. A kormánypárti polgármesterek ráadásul beágyazódtak, ha nem voltak nagy cirkuszok körülöttük, akkor hozzák a voksokat és előnnyel indulnak a kihívóval szemben. Azt látom, hogy a budai választópolgároknál – amellett, hogy vannak, akik nem érdek, hanem értékalapon fideszesek – sok a lamentáló, alternatívákat egymás mellé rakó szavazó, aki azon gondolkodik, mi lenne a legjobb a fővárosnak. A legutóbbi parlamenti választáson is voltak meglepetések néhány budai választókerületben, ahol mindenki várakozásához képest jobban szerepeltek az ellenzéki jelöltek, az uniós voksoláson pedig gyakorlatilag minden budai kerületben több szavazatot kaptak, mint a kormánypártiak. Szerintem épp ezért Puzsér Róbertnek is több szavazata lesz Budán, mint Pesten.

Puzsér Róbert és Berki Krisztián kitől vehet el több szavazatot? Bőven van különbség a két jelölt között. Puzsérnak rendszerkritikus a szavazótábora, ebből következően nem látom azt, hogy Tarlóstól vagy Karácsonytól vinne el szavazókat. Olyanokra hajt sikerrel, akik teljesen új politikai konstellációt akarnak ahhoz képest, amelyben most élünk. Ez jelenleg 4-6 százaléknyi támogatottságot biztosít neki. Berki 1 százalék körüli szavazótábora a politikához egyáltalán nem kapcsolódik, eszükbe se jutott volna szavazni, ha nem indul el Berki. Így ő sem a két igazi harcot vívó jelöltektől vesz el voksokat.

Végig Budapestről beszéltünk. Vidéken mit mutatnak a számok?
A fővároson és a megyei jogú városokon kívül mindenhol lehet szavazni listákra. Ilyen helyeken nincs változás, magasan vezet a Fidesz, az ellenzék támogatottsága pedig gyenge. A magyar politikai szféra beárazta, hogy ez így van, nagyon nehéz ezen változtatni. Az önkormányzati választáson mindenesetre az ellenzék nem akar ezzel foglalkozni, helyben ugyanis sok a független jelölt. Már az nagy siker lenne, ha a nagyvárosokban több polgármesteri-posztot szereznének, mint amennyi 2014-ben volt. Ez ugyanis azt jelentené, hogy az összefogás többet ér, mint bármilyen eddigi konstelláció. Én egyébként azt feltételezem, hogy több polgármestere lesz az ellenzéknek, mint öt éve, sőt a képviselő-testületekben is több emberrel lehetnek jelen.

Miközben Budapesten zárul az olló és vidéken is több posztot jósol az ellenzéknek, a szeptemberi pártprefenciák alapján a helyzet változatlan, csak a Fidesz tudta növelni egy hajszállal a támogatottságát.
A megyei jogú városokban és a fővárosban nem csak a pártpreferenciák döntenek. Az önkormányzati választáson – szemben az országgyűlésivel – ez egyébként nem olyan erős mérőszám, csupán egy szeletet mutat, rengeteg más dolog játszik szerepet. Ne tegyük persze zárójelbe ezeket az adatokat, de nem ez fog dominálni Budapesten és a nagyobb vidéki városokban sem.
Szerző

Fideszes polgármester sofőrje vigyázza az éjjel ellenzéki plakátokat tépkedő munkásokat a II. kerületben

Publikálás dátuma
2019.09.30. 09:34

Fotó: Őrsi Gergely Facebook oldala
A közpénzen fizetett illetőt az ellenzéki jelölt kapta rajta, amint a kormánypártnak dolgozik.
A II. kerületi fideszes Láng Zsolt polgármester önkormányzatának autója, abban pedig a közpénzen fizetett sofőr követte és instruálta a Lángnak, mint kormánypárti jelöltnek plakátoló embereket - írja az ellenzéki pártok közös jelöltje, Őrsi Gergely közösségi oldalán. Őrsi videót is közzétett a történtekről, ebből az is kiderül:
a közpénzen fizetett sofőr felügyelte munkások nem csak plakátolnak éjjel a Fidesznek, de közben bőszen tépkedik az ellenzéki hirdetéseket is.

"Amikor rátaláltunk a sofőrre, először azt próbálta tagadni, hogy ő saját maga lenne, majd arra sem emlékeztek, hogy került a kezükbe az a plakát, amit ők maguk szedtek le" - írja Őrsi. Rendőrt hívtak, a rendőrök kérdésére pedig először azt sem tudták megmondani, milyen cégnek és kinek a megbízásából járnak el - teszi hozzá -, ehhez hosszasan kellett telefonálgatniuk. Őrsi szerint a mostani tépkedés nemcsak a választás rendjének megsértése, hanem több annál:
önkormányzati alkalmazottakat kampányolásra, különösen rongálásra kötelezni súlyos törvénysértés.

A történtek miatt feljelentést tett, és felszólítja a jelenlegi városvezetést, hogy ne rongálásra költse az adófizetők pénzét.
Szerző

„Kompromat”, meg a magyar Watergate – „Az elmúlt napok súlyos ügyei túlmutatnak a kampányon”

Publikálás dátuma
2019.09.30. 08:55

Fotó: Népszava
Az ellenzéki politikusok ellen alkalmazott módszereket tekintve végképp itt van Putyin Oroszországa – mondta lapunknak a szakértő.
Elemezték és azonosították a Párbeszéd elnökségi tagjai azt, hogy hol készültek azok a felvételek, amelyeket összevágta majd kiszivárogtattak a napokban. A párt vezetői szerint a manipulált, torzított hanganyagot – amelyen Karácsony Gergely, az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje hallható – a Párbeszéd több elnökségi ülésén készítették. Ezeket az üléseket a Képviselői Irodaházban tartották. Szabó Tímea, az ellenzéki párt társelnöke még kisgyermeke hangját is felismerte a torzított felvételen. A politikus – Karácsony Gergelyhez hasonlóan – feljelentést tett tiltott adatszerzésért. Az ellenzéki politikus – miután putyini és erdogani módszerekről beszélt – kijelentette: a hangfelvétel, és az elmúlt napokban, hetekben történt aljasságok a kampányban a Fidesz érdekeit szolgálják. „Ez az ügy a magyar Watergate. A XXI. század eddigi legnagyobb botránya Magyarországon” – mondta. Szabó kitért arra is: nekik nyilvánvalóan semmiféle érdekük nem fűződne egy ilyen felvétel elkészítéséhez, az ellenzéki egység gyengítéséhez, de azért, hogy igazolják, nem ők készítették a felvételeket, a párt és annak minden elnökségi tagja készen áll segíteni a hatóságoknak, akár elektronikus eszközeiket is átvizsgáltatnák velük, sőt hazugságvizsgálatra is hajlandóak. – Amennyiben a Párbeszéd képviselő kezdeményezik, hogy a nemzetbiztonsági bizottság foglalkozzon az üggyel, akkor természetesen nem én leszek ennek az akadálya – jelentette ki a Népszavának Mirkóczki Ádám. A bizottság jobbikos elnöke leszögezte, hogy a Képviselői Irodaház nemzetbiztonságilag védett terület, ez ugyanakkor csak az ott keletkező minősített adatokra vonatkozik, vagyis az államtitkokra. Ebből következik, hogy minden egyes irodában nyilván nincsenek ott a nemzetbiztonsági szakszolgálat munkatársai. – Amikor az épületben ülésezik a nemzetbiztonsági bizottság, ahol lényegében csak államtitkok hangzanak el, akkor a szolgálatok munkatársai biztosítják az ülés technikai védelmét – magyarázta. Ungár Péter, a nemzetbiztonsági bizottság LMP-s tagja ugyanakkor úgy látja: a súlyos állításokat érdemben ki kell vizsgálni. – Fontos, hogy fény derüljön a felvétel elkészítésének körülményeire, a szivárogtatás módjára és arra, milyen személyek, illetve szervezetek vettek részt a cselekménysorozatban – jelentette ki Ungár, hozzátéve: elsődleges nemzetbiztonsági kockázat az, ha politikai döntéshozó testületek munkáját egy középületben más politikai szervezetek megfigyelnek.
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa, aki szintén tagja volt korábban a nemzetbiztonsági bizottságnak, lapunknak azt mondta, az elmúlt évtizedekben sok mindenben volt vita, de akadtak közmegegyezéses dolgok is. – Amennyiben ezeket akár állami, akár magánszereplők átlépik, beláthatatlan folyamatok jöhetnek – fogalmazott. – A lehallgatás, valamint az elmúlt napok súlyos ügyei túlmutatnak a kampányon – utalt az ellenzéki politikus a Karácsony-felvételen kívül, Pikó András, VIII. kerületi polgármester-jelölt kampányközpontjának rendőrségi megszállására, vagy a hétvégén kirobbant Wittinghoff-ügyre.
Budaörs polgármesterét, Wittinghoff Tamást ugyanis eddig nem látott módszerrel támadták. A 24.hu írt elsőként arról, hogy a városban olyan szórólapokat dobtak a postaládákba, amelyekben egy weboldal linkje, egy pornóvideó-honlapra navigált. Az egyik felvételen pedig Budaörs polgármestere és egy nő együttléte látható, félreérthetetlen szituációban. – Naiv hülye voltam, aki elkövetett egy hibát. Ez a családomra tartozik, velük rendeztem a dolgot, ami pedig most történt, az többszörös bűncselekmény – mondta a Népszavának Wittinghoff. A polgármester ismerte a nőt, aki „feladatot hajthatott végre.” Wittinghoff még szombaton feljelentést tett az ügyben többek között zsarolási kísérlet miatt. Tudott ugyanis a felvételről, „szóltak azok, akik megpróbáltak rávenni arra, hogy ne induljak a választáson”. A feljelentésében – Wittinghoff közlése szerint – meg is nevezi ezeket a személyeket, lapunknak pedig elismerte: kormányközeli szereplőkről van szó.
A budaörsi polgármester szerint a 29 éves városvezetői munkájához köthetően nem tudnak semmit előhozni ellenfelei, ezért próbálkoztak bűncselekmények árán is ezzel a régebbi videóval. – Remélem, hogy kontraproduktív lesz ez az aljas húzás és nem hoz hasznot azoknak, akik így próbálnak lejáratni – mondta.
– Az ellenzéki politikusok ellen alkalmazott módszereket tekintve végképp hasonlatossá váltunk Putyin Oroszországához – reagált minderre a Népszavának Juhász Attila. A Political Capital főmunkatársa szerint Wittinghoff esete akkor is szintlépés, ha annak már volt előzménye. Akkor például, amikor a még a Jobbikban politizáló Volner Jánost követte a bokrok közé egy paparazzi. – Egyértelműen orosz eredetű módszerről van szó, amit ott „kompromatnak” neveznek. Ilyenkor a célpontról, például ellenzéki politikusról vagy újságíróról – valós vagy valótlan – kompromittáló (szexuális vagy más magánéleti) információkat gyűjtenek, ezekkel zsarolják, végül pedig nyilvánosságra hozzák, lejáratási, illetve nyomásgyakorlási céllal – magyarázta. A módszer eredete egyébként a szovjet időkig nyúlik vissza, és főleg a Szovjetunióban dolgozó nyugati diplomaták ellen használta az orosz titkosszolgálat, először zsarolási céllal. Juhász Attila szerint Wittinghoff esetében is jó előre eltervezett, megszervezett, zsarolással előkészített lejáratás volt a cél.

„A válasz október 13-án érkezik”

Megint szintet lépett a Fidesz, megint lefelé. Lehallgatás, megfigyelés, hang- és filmfelvételek, most éppen Wittinghoff Tamás ellen, aki 1991 óta az ország egyik legsikeresebb polgármestere, és aki az utóbbi években is számos sikeres csatát vívott meg a kormánnyal szemben a települése érdekében – közölte Karácsony Gergely. Az ellenzéki főpolgármester-jelölt szerint érvek nincsenek, csak a lejáratás. – Mi egy csapat vagyunk, és kiállunk mindenki mellett, akit megtámad a propagandagépezet. A válasz pedig október 13-án érkezik. Hajrá, Tamás! Hajrá, Budaörs! – zárta bejegyzését.

Szerző