Esősnek indult a szombat este, de kitartó volt a közönség. És mennyire megérte annak lenni!
Az év legnagyobb szabadtéri koncertjeként hirdetett eseményt előzenekarként a Wellhello indította, kizárólag erre az alkalomra extra zenészekkel és a szokásosnál is látványosabb színpadtechnikai elemekkel kiegészülve, amire, mint utóbb kiderült, elég nagy szüksége volt az ifjú zenészpárosnak. Mert bár a Fluor Tomi és Diaz alkotta duót soha nem a hangjáért, mint inkább „odaszólogatós”, fesztiválozós dalszövegeiért szerettük, az 500 négyzetméteres színpadon, több tízezres tömeg előtt ez önmagában elég kevéskének bizonyult. A zenekar és a tánckar ugyan jelentősen javítottak a színvonalon, s a becsülettel eljátszott slágereknek hála végül a buli hangulat sem maradt el, a körbe-körbe lézengő, látszólag önmagukkal mit kezdeni nem tudó srácok produkciója nem írta be magát a Hősök tere felejthetetlen pillanatainak sorába.
Bezzeg az utánuk színpadra lépő Bryan Adams!
Az ötvenes évei végét taposó énekes a Shine A Light turné keretein belül érkezett a magyar fővárosba, egy egyszerű, de annál humorosabb animációval indította a showt, mikor pedig végre zenélni kezdett, első perctől az utolsóig uralta az óriási teret. Nem húzta az időt, csak színpadra állt és a húrok közé csapott, elég magasra téve magának azt a bizonyos lécet Somebody című dalával és rögtön a koncert elején eljátszott nagy slágereivel. Fél óra sem telt bele, s máris a Heaven című rockballada jól ismert gitárkíséretére és az annyi év után is oly makulátlanul tisztán, őszintén és erősen felcsendülő énekhangra libabőrözött a közönség. Bryan Adams minden bizonnyal azon kevesek egyike, akik élőben, mindenféle agyonmanipulált stúdióhangzás nélkül, még átütőbb zenei élménnyel tudják megörvendeztetni közönségüket. A show azonban nem állt meg, sőt egyre csak fokozódott. Felváltva követték egymást a rockosabb, táncra csábító, és a zongorával, vagy csak egy szál gitárral előadott, szívszorítóan gyönyörű lírai dallamok. Az egész zenekarról csak úgy sütött a boldogság, annyi évnyi zenélés után is olyan fülig érő mosollyal, átszellemülten adták át magukat a zenének és a közönségnek, mintha soha nem lett volna részük hasonlóban. (Maga Bryan többször is gyorsan előkapta a telefonját, hogy gyorsan megörökítse, a felejthetetlen, és felemelő pillanatokat.) Nem a színpadtechnikán, nem a körítésen volt a hangsúly, és ők sem próbáltak meg többnek, vagy másnak tűnni, mint akik. Egyszerűen csak zenéltek. Végtelen természetességgel, végtelen örömmel.
Az utolsó szám (All for love) az est megkoronázása volt. Amolyan extra ráadásként játszotta el, miután többszöri, szellemesen kedves felszólításra: „Emberek, menjetek haza, ideje vacsorázni, enni szeretnék!” sem mozdult senki. Egy szál gitárral, egyedül állt a hatalmas színpadon. Kérte, hogy kapcsolják le a fényeket, így csak a mögötte tornyosuló ledfal és 70 ezer magasba nyújtott telefon világított.
Infó
Szuperkoncert
Bryan Adams
Hősök tere
2019. szeptember 28.
