Szombathely;Jordán Tamás;

2019-09-29 11:17:51

Jordán Tamás bejelentette, mikor fejezi be színházvezetői pályafutását

A szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító-igazgatója leköszönése után is segítené a teátrumot.

Jordán Tamás mandátuma 2021. január végén jár le a szombathelyi Weöres Sándor színház színház élén.  „Annyit tudok, hogy nem akarok már igazgató lenni. Voltam direktor a Merlinben, a Nemzeti Színházat is vezettem, itt Szombathelyen is sikeres, de rögös utat tudhatok magam mögött" - nyilatkozta a Borsnak a színész-igazgató.

Jordánnak két vágya van még, mielőtt becsukja maga mögött az igazgatói szobájának ajtaját. Nagyon szeretné, ha fél évvel megtoldanák az igazgatói megbízatását, hogy ne az idény kellős közepén legyen váltás a poszton. Szerinte nem volna jó senkinek, ha félidőben cserélnék le a csapatkapitányt. A másik vágya, hogy olyan új ember álljon a színház élére, akivel továbbra is együtt vagy mellett dolgozhat.

Jordán Tamás 2007-ben alapította és azóta is vezeti a szombathelyi Weöres Sándor Színházat. A város fideszes vezetése 2017-ben próbálta megbuktatni, de nem sikerült.