Az első találkozás

Ment előttem egy férfi kalapban, ballonkabátban, aktatáskával a kezében. Tizenhat éves voltam, és gyalog mentem a Bethlen térről a Radnóti Gimnáziumba, végig a Landler Jenő utcán, ahogy szoktam. Igyekeznem kellett, mert a késéseket komolyan vették, ráadásul az első óra matematika, logaritmus, logaritmus, ezen járt az eszem, és hogy hogyan lehetne elkerülni a felelést. 
A férfi egyszercsak megszédült, a ház falának támaszkodott, kiesett a kezéből az aktatáska, leesett a fejéről a kalap, ő pedig elterült a járdán. Mozdulatlanul feküdt, éppen előttem. A virágboltból kijött egy férfi, vízfoltos kék köpenyben, lehajolt, a ballonkabátos teste mellé térdelt. 
- Meghalt – mondta a férfi. – Biztos szív. Pedig nem öreg. A halálba hajszolják magukat. Hívom a mentőket.
Visszament a virágboltba, egy asszony újságpapírral letakarta a férfi arcát. Vége. Ez a halál. Persze, láttam én már halált, filmekben, televízióban, a házunkban meghalt Zsófi néni, koporsóban vitték le a lépcsőházban, mert a liftben nem fért el, de mégis más hallani róla, mint átélni. Megérkezett egy mentőautó, a két fehér köpenyes még nézelődött, de nyilván tudták, hogy nekik itt már sok dolguk nem lehet, és nem is volt. Mindenki ment a dolgára.
Aztán valamikor a második-harmadik órán, talán fizika volt, eszembe jutott apám. Ő sem öreg. Vajon él? Ő is elindult munkába, aktatáskával, kalappal a fején, mint ez a férfi, akinek a felesége és a gyerekei még nem tudják. És őt is bármikor érheti valami. A szív.
Elhessegettem magamtól a gondolatot. Nem, apával nincs semmi baj, azért, mert az a ballonkabátos meghalt, nekem nem kell aggódnom. Ott ülnek az osztálytársaim, figyelik Ági nénit, követik a magyarázatait, senki sem gondol az édesapja halálára. Ha mindig arra gondolnánk, nem lenne egy nyugodt pillanatunk sem. De a rossz gondolatok makacs dolgok, nem lehet csak úgy elhessegetni őket. Bezártam a lakás ajtaját, mielőtt eljöttem? Már ebben sem voltam biztos. Igen, minden reggel bezárom, de ezen a reggelen éppen akkor jött a folyosón Lajos bácsi, mi újság a suliban, kérdezte, mindenkinek mindig az a fontos, hogy mi újság a suliban, én pedig éppen akkor fordítottam el a kulcsot. Vagy mégsem? 
Az iskolából nem lehetett telefonálni. Nagyszünetben kimentem a az utcai telefonfülkéhez, persze tilos volt kimenni az épületből, de akkor ez nem érdekelt. Tantusz, az mindig volt nálam, mert a tantusz az fontos dolog, apa minden nap a lelkemre kötötte. Csak az a kép volt a fejemben, ahogy a ballonkabátos megszédül. 
A telefonfülkében egy fiatal nő beszélt, közben cigarettázott és intett, hogy rögtön befejezi. De csak beszélt, esze ágában sem volt abbahagyni. Aztán végre befejezte, kis hülye, mondta, és még visszafújt egy kis füstöt a fülkébe.
Tárcsáztam a vállalat számát, kértem apámat, a központos azt mondta, foglalt a vonal, várnom kell. Tudtam, hogy a nagyszünetnek hamarosan vége, de ez sem számított. Aztán végre. 
- Te nem vagy iskolában? – kérdezte apa, mielőtt megszólalhattam volna. – Minden rendben?
Szerző
Odze György

Ki itt az első?

Ha volna a történelemnek egyensúlyérzéke, akkor optimistán akár a demokrácia önvédelmi önkorrekcióját láthatnánk abban, hogy a brit legfelsőbb bíróság törvénytelennek mondta ki Boris Johnson kormányfő akcióját, amivel az  alsóházat akarta megkerülni a kemény-Brexit végrehajtásában. Az Európai Parlament morgását hallhatnánk abban, hogy bizottsága elkaszálta Trócsányi László biztosi jelölését. És az amerikai képviselőház demokratáinak ellenállását abban, hogy megindítják a Trump elnök elleni alkotmányos vádemelési eljárást. 
A legnagyobb esélyt a brit demokráciának adjuk, ott a legnyíltabb a felháborodás. Trócsányi ellen az EP a biztos-jelölt hazugsága miatt lázad, de a valódi ok politikai: aktív részese volt a magyar demokrácia lebontásának. Trumpot az ukrán telefonbeszélgetés miatt cincálják, a valódi ok: alkalmatlansága az elnöki posztra. (A republikánus tábor ébredezik: ők a republikánus párt, nem pedig Trump szavazói.) Trócsányi helyett jön majd a magyar kormányfő B-, C- és D-terve, s félő, hogy Brüsszel továbbra sem mer valóságosan szembeszállni a fertőző magyar illiberalizmussal, s kevés esélye van annak, hogy Trump nem tölti ki az elnöki ciklusát. A brit alsóház stabilan ül, Orbán fülét megint megcsipkedték, Trump elnöki újrázása mind kétségesebb. Pirruszi győzelmek. Az amerikai elnök szavazótáborának kemény magja megingathatatlan: az elnöknek nem kell a szabályok szerint játszania, hiszen már annyi jót tett az országért. America first! 
De: Amerika az első, vagy csak Amerika, esetleg csak Trump? Akinek legutóbbi jótette a múlt héten, az ENSZ-ben elmondott beszéde volt. „A jövő a hazafiaké, nem a globalistáké. A bölcs vezetők népük és országuk jövőjét helyezik az első helyre” – mondta, amire bólogathat a nacionalizmus. Miközben azonban ezt harsogta, nekiment Kínának, Iránnak, Venezuelának, amelyek kormányai sem tesznek mást, mint a China-Venezuela-Iran first jelszavát követik. Great Britain first – mondja birodalmi álmokat kergetve Boris Johnson, s Trump különleges megállapodást ígér az Uniót elhagyó Egyesült Királyságnak, pedig Johnsonnal együtt tudhatja, az EU-t nem fogja helyettesíteni Amerika (the first), s a sziget jobban meg fogja szenvedni a válást, mint a kontinens.
A hazafiak (valójában: nacionalisták) kontra globalisták ellentét nemcsak azért hazugság, mert olyan képtelen kijelentéseket generál, mint Jair Bolsonaro brazil elnöké az ENSZ-ben – a lángoló „Amazonas vidékét nem lehet a világörökség részének nevezni, az ugyanis Brazília területe” -, hanem mert az önmagukat első helyre tévő nemzetek gyorsan szembekerülnek egymással, aminek háború a vége. A multilateralizmust nem véletlenül „fedezte fel” a világ, a kétoldalú szerződések bizonyosan képtelenek tartós békét teremteni.
Az utóbbi évtizedben az autoriter nacionalizmus – a XX. század - futott végig a Földön, a XXI. századon. Ha a történelemnek volna egyensúlyérzéke, akkor most a demokrácia önkorrekciójának jeleit látnánk. Ilyen egyensúlyérzék nincs, igaza lehet António Guterres ENSZ főtitkárnak: a Föld végzetesen megosztottá válik.
Szerző
Friss Róbert

Trauma

Emlékeznek még, hogyan volt a kórházszövetség legutóbbi közgyűlése előtt? A kiéheztetett kórházak ÁSZ-vizsgálatokkal többszörösen megalázott vezetői elnökváltásra készültek. Csakhogy Kásler Miklós miniszter egy nappal korábban még kötött egy látványos együttműködési szerződést a távozó elnökkel, amiben megígérte, hogy a jövőben a tárca nagyon fog figyelni a szakemberek gondjaira. Az új elnök így nem indíthatott mással, mint kivárással, kényszerűen optimista várakozással. Mire kiderült, hogy semmi sem változik, az elnökváltáshoz fűzött remény is odalett. 
Ilyesmi pillanatnyi győzelmet aratott a lelkek felett a múlt hét végén is a tárca, amikor újabb egy hónapnyi haladékot udvarolt ki a traumatológusok társaságától. Elérték, hogy a szakma elégtelen finanszírozása miatt lázadók az önkormányzati választás előtt már ne mondják fel az önkéntes túlmunkaszerződéseiket, s ne omlasszák össze az ellátást. A minisztériumot képviselő helyettes államtitkár, aki szakmája szerint maga is traumatológus, megígérte, hogy most már aztán tényleg.... Jelezte, hogy csak a legfelsőbb politikai bólintásra kell még várni. S a szakmai társaság vevő volt erre. Ahogy utóbb magyarázták: "ha ez most nem lenne igaz, nem egy közülünk való hozta volna a hírt". Sőt ma már szélesebb körben is azt ismételgetik a szakmabeliek, hogy kész a megoldás, Orbán Viktor csak azért nem bólint rá, mert "zsarolásnak nem enged". 
Egyszerű ez: a traumatológusok tavasszal nyilvánosan kiálltak magukért, ezért elvben született megoldás a bajukra, de most mégsem kapják meg, mert irritálja a vezért, hogy kiálltak magukért... Őrület? Az. De maga a köznapi valóság. Egyenes következménye annak, ha nincs nyílt kormányzás. Amikor csak propaganda meg törleszkedés van világos érdekmegvallás helyett; s amikor ebből is adódóan nem áttekinthető folyamatokban születnek a társadalmi egyezségek. Ahol úri kegyként osztatik a juss, ott könnyű elbizonytalanodnia mindenkinek. Még az olyanoknak is megremeghet a keze, akik a maguk területén megszokták a válságos helyzetek kezelését.
Szerző
Danó Anna