labdarúgás;

2019-10-01 12:30:00

Prága a Holdon

Magyar csapatok számára csupán álom a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének elérése, Csehországban kevés légióssal is képesek erre.

Amikor eljön a BL-kedd és -szerda, a magyar ember úgy érzi magát, mintha 1965-ben vagy 1969-ben lenne. Már az a magyar ember, aki se nem agitátor, se nem dől be a hivatalos propagandának. Elvégre a labdarúgó Bajnokok Ligája olyan misztikum minékünk, amilyen Alekszej Leonov űrsétája vagy Neil Armstrong Holdra szállása volt. Azzal a különbséggel, hogy Leonovra és Armstrongra valamennyien büszkén tekintettünk – noha egyikük sem tartozott honfitársaink közé, az emberiség kivételes alakját tiszteltük a távolból mindkettőben –, a miatt ellenben lesütött szemmel járunk, hogy a BL-nek a közelébe sem kerülünk, azaz magyar csapat talán csak a NASA segítségével tudna eljutni az első számú európai klubtorna hallatlan messzeségben lévő csoportkörébe.

Ha egyáltalán.

A szolgálattevők és követőik szerint ez teljességgel rendben van, hiszen a dekadens Nyugaton dől a lé, nálunk ahhoz képest csupán morzsákat lehet felszedni, ráadásul az UEFA csak növeli a differenciát, még inkább felemeli a nagyokat, és lehúzza a kicsiket. Azt az ellentmondást persze fel kellene oldani, hogy miként hanyatlik a Nyugat, ha ott mind patakzóbb a pénzzuhatag, de ezt most hagyjuk. Arra sem térek ki ezúttal, milyen megvetéssel tekintek a nemzetközi és az európai labdarúgó-szövetségre, mivel ez is, az is az amoralitás szinonimája lehetne. Maradjunk tehát csak a differencia csökkentésének úgynevezett képtelenségénél. 

E tétel két okból is elgondolkodtató: 1. Magyarországon államilag dotálják az állítólagos labdarúgást, két klubot különösen teletömnek, s ezek egyike jelenleg az Európa-ligában van (tizenöt év után), a másik kiesett a liechtensteini Vaduzzal szemben; 2. közvetlen környezetünkben mintha mégsem volna elrendeltetés a kudarc, a zágrábi Dinamo például nemcsak az FTC-vel játszadozott, mint apuka gyermekével, hanem a BL-csoportkör első fordulójában „ferencvárosi” eredményt (4-0) produkált az Atalanta ellen is.

Vagy itt van a Slavia. A prágai együttes az utóbbi három évadban kétszer fordult meg az Európa-liga csoportkörében, most pedig a BL-ben szerepel. Mi az, hogy megfordult az El-ben! Az előző szezonban – miután csoportjában tíz pontot szerzett – a legjobb nyolc közé került, méghozzá úgy, hogy a spanyolországi 2-2-t odahaza 4-3-mal fejelte meg az Európa-liga-specialista Sevillával szemben. (Ez a Sevilla a selejtezőben 7-1-es összesítéssel – 4-0, 3-1 – lépett át az Újpesten.) Aztán a negyeddöntőben 1-0-ra és 4-3-ra kapott ki a trófeát végül elhódító Chelsea-től. Azaz a Slavia játszott 4-3-at és 3-4-et is a legnagyobb favoritokkal; mindkét eredmény olyan, hogy a kimeneteltől függetlenül kalapot kell emelni elérője előtt.

Ahogyan ezúttal is. A cseh csapat 1-1-gyel kezdte a Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseit úgy, hogy az Internazionale a 92. percben egyenlített a San Siróban. A milánói játékoskeret értékét a Slavia-garnitúra tizenháromszorosára becsülik. A különbség mégis mintha eltűnt volna... Pedig a prágai klub nem vásárolt be, mint minálunk az átláthatatlan „kirakatcsapatok”. Itáliában négy légiós – az elefántcsontparti Ibrahim Traoré, a román Stanciu, a nigériai Olayinka, valamint csereként a bahreini Jusuf – lépett pályára, a többiek (Kolař kapus, valamint Coufal, Kudela, Hovorka, Bořil, Masopust, Souček, Zeleny, Husbauer, Provod) cseh futballisták voltak. Vajon miként sikerül hazai anyagból ilyen minőséget előállítani, az itt a kérdés. Ráadásul Jindrich Trpisovsky edző nem „rotál”. A Mlada Boleslav ellen a múlt szombaton csak Traoré hiányzott a milánói kezdő tizenegyből. Ennek ellenére az együttes megint nyert (1-0), és veretlenül, kilenc győzelemmel, valamint két döntetlennel, 23-2-es gólkülönbséggel áll a bajnoki táblázat élén. Úgy látszik, Prágában jobb a klíma, arrafelé kevésbé fáradnak a játékosok, mint a futballégövileg fullasztó Pesten...

A kellemesebb légköri viszonyokat kihasználva a Slavia most ott tart, hogy jön hozzá holnap a Dortmund, majd utána a Barcelona. A legolcsóbb jegyeket 116, a legdrágábbakat több mint 400 euróért kínálták, és már elfogyott valamennyi; igaz, a Mlada Boleslav vendégjátéka alkalmával is elkelt 18 079 belépő. A Ruhr Nachrichten pedig arra intett a Borussia prágai fellépése előtt: „A Bajnokok Ligája F csoportjában a Slavia névlegesen outsider a Barcelona, Dortmund és az Internazionale között, de már az első mérkőzéséhez felkiáltójelet tett.”

Akármi lesz a folytatásban, az a látszat keletkezett, hogy innen nézve Prága is a Holdon van.