Kisajátítók

Sokan azt gondolják, a saját tulajdonukhoz joguk van. Tévednek. Ha a helyi hatalom meg akar szerezni valamit – házat, lakást, vagy akár egy üresen álló telket –, addig nem nyugszik, amíg rá nem teszi a mancsát. Ehhez jogi eszköze is van: kisajáítási eljárást indít.

Nem egy ilyen esetről hallhattunk már. A Népszava például áprilisban számolt be egy kőbányai asszonyról, akinek magántulajdonú ingatlanát – édesapja örökségét – el akarja venni az önkormányzat, hogy a területet a szomszédos parkhoz csatolhassa. Hiába ragaszkodik hozzá a tulajdonos, hiába szögezte le, hogy nem szeretne tőle megválni, a jogi eljárás elkezdődött.

S ha már Kőbánya: ki ne hallott volna már a hírhedt Hős utcai társasház esetéről? A lakótelepet éveken át hagyták elgettósodni, hogy most elmondhassák: mindenféle szempontól veszélyezteti a környéket. Más megoldás tehát nincs, mint a lakók kipaterolása, az épületek földbe döngölése. A területet meg majd valakik a „köz javára” hasznosítani tudják. Erre több mmint kétmilliárd forintot is biztosított a kormány.

Azt gondolnánk, ennyi pénzből gond nélkül meg lehet oldani mindent. A lakástulajdonosokat mégsem tudják – vagy inkább nem akarják – megfelelő módon kártalanítani. Négy-hat millió forintot kaphatnának, amiből Budapesten biztos hogy nem, vidéken is legfeljebb valamelyik elszegényedett zsákfaluban tudnának tetőt vásárolni a saját fejük fölé.

Vannak, akik egy cserelakással is megelégednének – amelynek biztosítására egyébként törvény kötelezné a kisajátítót –, mégsem kaphatnak. Mert állítólag nincs. Ennyivel elintézték a törvény előírásait. Nem csak a lakásokat, az épületeket, a telkeket sajátítják ki, hanem a törvényeket is.

A nincs érdekes módon, mindig a legszegényebbekre, a rászorulókra vonatkozik. Rájuk érvényes.

Miközben jól tudjuk, egyik-másik fővárosi kerületben a fideszes potentátoknak mindig jut összkomfortos, alacsony bérleti díjú fészek. A pórnép meg, különösen akkor, ha útban van valakinek, lakjon ott, ahol tud. Csak tűnjön el szem elől, láb alól.