Tóth Kinga: Hófehérke, Csipkerózsika - az X-ek

Tóth Kinga készülő miniprózakötete az X-ek. Ritka- és veleszületett betegségek mindennapjait, vagy egy-egy jellemző tulajdonságát mutatja be, a megszokottól eltérő módon. A nehézségekből szupererő lesz vagy egy általános szituáció kerül a nagyító alá. A szerző így szeretné felhívni a figyelmet a magyar lakosság 7 százalékát, több mint 600 000 embert érintő problémára. A Hófehérke, Csipkerózsika forrása az ún. Rezignációs-szindróma, ami elsődlegesen a korábbi Szovjetunióból Svédországba menekült családok gyermekeit érinti.

Mint a törékeny korall, a kisállat, akit az óceánból szedtek ki, háton kapálózik először ebben az újhelyben. Hófehérke fekszik, védekezik Csipkerózsika, várja a jót, addig oposszum. Orrjáratába járnak az anyagok, nem fut, nem kiabál, vár a melegben a puhában, lassan pumpáljatok, ne nyomjátok össze a kezem, horgoljatok kis takarót, ezen keresztül fogok levegőzni, ha elmerülök.

A saját rétembe járok futni, a saját rétemen biciklizem, csengetek, csengetek, tartsatok melegen, krémeket kérek, kiszáradok, ahogy megfúj a szél, gyorsan hajtom a kerekeim, az orromon beszélünk most át, oda kérem a friss gyümölcsöket, anya, csinálj nekem pürét, könnyűt, hogy tudjak repkedni. Szellemet keresünk, ezt olvassa a testvérem nekem, üvegnek nyomja az orrát benne a kislány, üvegnek nyomom az orrom én is, látlak bennetek, léptettek, fogtok, járattok, de ez nem az én lábam, én most biciklizem, kétfajtát nem tudok egyszerre.

A tónál indul a rokka, készül a palástom, az üvegdobozt bélelik vele. Haja, mint az ében, szája, mint a rózsa, arca fehér kréta, az orrán át mosolyog egy vagy két vagy nemtudomtél amíg felkelek, várjatok, addig nem kell semmi. Alvómagok vagyunk a föld alatt, félkész ebihalak a sárban, nő a hajam, nem nyelek sampont, jó gyerek vagyok, anyám, maradjunk itt, jó leszek. Alszom a széken, arcomra ragasztották az antennát, 12 vagyok, 10 vagyok, a másik nyelven mondom, mama, alszom az ágyon is, nem kirakózom, veletek vacsorázom a pumpámba, amíg apánk fut és hallom a puskákat, az avar alá megyek, sarat kenek az arcomra, ha jönnek értünk, én már nem vagyok itt. Felsimítod a szemem, jó reggelt mondasz, de az üveg mögött vagyok, még nem tudok felkelni.

10 éves vagyok, 30 házban járok a kútra, kis vödörbe zörgök bele, a kavics tisztítja a vizet, anyám szoknyáját is meg fogja tisztítani. Elkészülnek mind, addig itt alszom, Hófehérke a takaróm, királylány. A kicsi rajzol helyettem, a nővérem hajtogat, a játék isteneihez beszél, hogy jöjjek én is, de minden hely betelt már, itt hidegebb van, nagyobb a hó, de jó a nap az arcomnak.

8 hónapja nincs reakció, 7 hónapja, 10. Elbírálás alatt állunk, ha megjött a papír, lehet maradni, most már ki akarom nyitni a szemem. Fésűt kérnek és pónicopfot, a szép ruhát, mikor elindulnak rendesen. 14 hónap, már nyelnek, a vizet tudják, a fagyit tudják, a másik nyáron beugranak újra.