EU-biztos;Várhelyi Olivér;

Várhelyi Olivér más tárcát kaphat

Elképzelhető, hogy nem a bővítési és szomszédságpolitikai, hanem a közlekedési portfólió lenne az övé.

“Aktív gondolkodás folyik a tárcacserén” — nyilatkozta a Népszava kérdésére Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, az Európai Parlament közlekedési bizottságának alelnöke arról a brüsszeli szóbeszédről, hogy a biztosnak jelölt Várhelyi Olivér esetleg nem a bővítési és szomszédságpolitikai, hanem a közlekedési portfóliót kapná meg a következő Európai Bizottságban.

Ismeretes, hogy az EP jogi bizottságának döntése nyomán Ursula von der Leyen megválasztott bizottsági elnök visszavonta a magyar Trócsányi László és a román Rovana Plumb jelölését a bővítési és szomszédságpolitikai, illetve közlekedési tárcára. Uniós megfigyelők nem tartják lehetetlennek, hogy UVL — aki még nem nyilvánított véleményt Várhelyi jelöléséről — kezdeményezni fogja, hogy a magyar és a még ismeretlen román jelölt cseréljenek feladatkört. Ha így lenne, akkor az Orbán Viktor kormányfő által javasolt Várhelyi Olivérnek a parlament közlekedési bizottsága előtt kellene számot adnia a felkészültségéről és alkalmasságáról, miután átjutott az összeférhetetlenségi vizsgálaton. A magyar újságíróknak nyilatkozó Ujhelyi István tudni vélte, hogy Budapest és Bukarest között puhatolózó tárgyalások folynak a portfólió cseréről.

Ursula von der Leyen egyelőre a román kormány B-tervére vár. Az új jelölt személyét — egy hivatalos interjút követően — először jóvá kell hagynia. Mint a sajtó beszámolt róla, Várhelyi Olivér már túl van az állásinterjún. UVL csak a találkozókat követően dönthet az esetleges tárcacseréről. Mielőtt az újdonsült kiválasztottak a parlament színe elé kerülnének, a tagállamközi Tanácsnak is el kell fogadnia a jelölésüket, csak ezután kerülhet sor a meghallgatásuk időpontjának a kitűzésére.