Nyugdíjasszámtan

Ha díjaznák az állami szinten zajló, számokkal való bűvészkedést, akkor magyar kormány kétségtelenül jeles osztályzatot kapna. Ember legyen a talpán ugyanis, aki követni tudja, mi a valós mértéke az idősek világnapjára időzített kormányfői bejelentésben foglalt idei nyugdíjprémiumnak.

Nagy vonalakban arról van szó, hogy ha a GDP várható növekedési üteme megint meghaladja a 3,5 százalékot – ami egyébként bizonyos –, akkor a magasabb értékből kivonják ezt a 3,5-öt, és az eredményt megszorozzák a nyugellátásban részesülő novemberi ellátásának 25 százalékával, de legfeljebb húszezer forinttal. A végeredményt nyugdíjprémumnak hívják. Ha valaki ezt nem tudta volna követni, akkor eszébe ne jusson önmagát kárhoztatni, ugyanis a hiba nem benne van.

A gond csak az, hogy a számtanlecke mindösszesen két és félmillió ember bőrére megy, azokéra, akik valamilyen jogcímen magyar nyugdíjellátásban részesülnek. Emellett visszamenőleg még kifizetik nekik azt a különbözetet is, amely az év elején rosszul kiszámolt éves infláció és a tényleges pénzromlás üteme között tátong. A számítás alapja azonban itt sem egyszerű, hiszen az idei január-augusztusi időszakot hasonlítják össze a tavalyival.

A nyugdíjasoknak még azt a békát is le kell nyelniük, hogy a statisztikusok állítása szerint az ő inflációjuk és a mindenkire érvényes fogyasztói árindex növekedésének üteme nem teljesen azonos, ami nehezen hihető. Régi, rossz elképzelése ugyanis a KSH-nak, hogy az idősebbek igényei szerényebbek, mint a fiatalabb korosztályokéi, ők kevesebbet fogyasztanak, nem vásárolnak autót, ráadásul a 65 év felettiek még ingyen is utaznak a tömegközlekedési járműveken, így hát állítólag kevésbé érzik meg a drágulást. A végkövetkeztetés hamisságát aligha kell bizonyítani. A statisztikai adatgyűjtők nagyvonalúan átsiklanak például azon az evidencián, hogy az idősebbeknek megnövekednek az egészségügyi költései. (Bár a magas áruk miatt nem kiváltott gyógyszerek kétségtelenül nem rontják a statisztikát.)

A magánnyugdíjpénztárak szétverésének traumája beégett az emberek tudatába. Egy felmérés szerint a magyarok negyede arra számít, hogy egyáltalán nem fog nyugdíjat kapni, további 15 százalékuk szerint pedig nem lesz elegendő a megélhetéséhez az az összeg, amit minden hónap tizedike körül megkap. A tragikus jövőképben az a legszomorúbb, hogy az emberek jelentékeny része csendes beletörődéssel veszi mindezt tudomásul.

A nyugdíjrendszer újragondolásra szorul. Nem arról van szó, hogy az idei havi 360 ezer forintos átlagkereset és a 135 ezer forintos átlagnyugdíj közötti „ollót” még tovább kell nyitni, éppen ellenkezőleg. Orvosolni kellene a nyugdíjasoknak azt a jogos panaszát, hogy amíg a keresetek 2019 eddigi szakaszában 10,6 százalékkal növekedtek, addig a nyugdíjak (a novemberben várható kiegészítést is figyelembe véve) mindössze 3,5 százalékkal.

A kormány a mostani nyugdíjkorrekciót hangulatjavító intézkedésnek szánja. Ez súlyos csúsztatás. Mindössze a törvényi kötelezettségét tartja be.