baleset;Somogy vármegye ;

2019-10-04 12:39:39

Lengyel útépítőt gázoltak halálra a félkészen átadott R67-es gyorsúton

Halálos tragédia történt péntek hajnali negyed hatkor a hét elején látványos keretek között, ám csak félkészen átadott, Kaposvárt a Balatonnal összekötő R67-es gyorsúton: egy katonai konvoj teherautója elgázolt egy útépítőmunkást.

A péntek reggeli rendőrségi hír szerint egy teherautó elgázolt egy gyalogost a Kaposvárt a Balatonnal – és az M7-es sztrádával – összekötő R67-es gyorsúton Somogybabodnál. Arra viszont nem tért ki a hatósági tájékoztatás, hogy – információink szerint – a baleset egy katonai konvojjal történt, a gyalogos pedig valójában egy, az útépítésen dolgozó munkás volt. Az R67-esen amúgy nemcsak útépítő munkások dolgoznak, hanem Dél-Somogyból naponta 200 kilométert ingázó közmunkások is.

– Egy lengyel zsaluzó volt az áldozat – állították a Népszavának pénteken kora délután az útépítésen dolgozó munkások. – Át akart menni a túloldalra, amikor elütötte a katonai konvoj egyik teherautója. Szerencsétlen nem ismerte még a terepet, ugyanis ez lett volna az első munkanapja…

Kérdésünkre, miért kell sötétben dolgozni egy útépítésen, a megkérdezett munkások elmondták: a műszakjuk ugyan reggel hétkor kezdődik, de sokan öt órára járnak dolgozni, ugyanis a gépeket le kell zsírozni, az aszfaltozót be kell üzemelni, ami idő, hiszen héttől már ténylege munkát kell végezniük. Hétre hordják amúgy a dél-somogyi közmunkásokat is, s a munkaidő délután ötig tart.

Az R67-es Somogyaszaló és Látrány közötti, 26,4 kilométeres szakaszát hétfőn adták át hivatalosan a forgalomnak: az eseményen tízen – Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár és Nagy Róbert Attila, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója a mellett három kormánypárti országgyűlési képviselő, a megyei kormánymegbízott és polgármesterek – sorakoztak fel az ünnepélyes szalagátvágáshoz. Az avatóünnepségen mindenki a gyorsút fontosságát hangsúlyozta, arról viszont senki sem beszélt, hogy egyetlen, Somogybabod előtti 3,2 kilométeres részt kivéve a 2x2 helyett csak 2x1 sávon haladhat a forgalom, mindenütt másutt viszont gőzerővel dolgoznak, hiszen az út ténylegesen csak novemberre készül el.

A folyamatos terelések, illetve a 2x1, illetve 2x2 sáv váltakozása miatt viszont meglehetősen nehéz tájékozódni, merre is halad a forgalom. Az R67-es pénteken autózva mi is majdnem rossz irányba fordultunk az egyik terelésnél, szerencsére éppen jött szembe egy kocsi, s így tudtuk meg, a másik sávban kell továbbmennünk.

A balesettel kapcsolatban megkerestük a Magyar Közút Zrt.-t és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t. Arra voltunk kíváncsiak, miért kellett idejekorán átadni az út egy részét? Vagy az ott dolgozók és az arra autózók biztonságánál fontosabb volt, hogy a választások előtt legyen egy részátadás? Amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.