Forgács Imre: Meghallgatások ideje

Publikálás dátuma
2019.10.05. 20:02

Fotó: Marabu
Ahogyan az várható volt, az Európai Parlament jogi bizottságának Trócsányi Lászlót elutasító döntése után a Fidesz politikai bosszúhadjáratot, „boszorkányüldözést” emleget.
Az idei szeptember mintha visszahozta volna a reményt. Úgy tűnik, hogy a jogállami intézmények – a populista nyomulás ellenére – mégiscsak működnek. A brit legfelső bíróság két héttel ezelőtt fontos meghallgatásokat tartott. Azt vizsgálták, hogy a parlament munkájának – szokatlanul hosszú – öthetes szüneteltetésével törvényt sértett-e a brit miniszterelnök. A bírák egyhangú döntése szerint Boris Johnsonnak nem volt méltányolható indoka, így „jogsértő és semmis” a parlament üléseinek felfüggesztése. Az ítélet ugyan nem mondta ki, de nyilvánvalóvá tette, hogy a populista miniszterelnök a királynőt is megtévesztette, amikor azt állította, hogy a döntés és a Brexit között nincs kapcsolat. Köztudott, hogy az Alsóház régóta ragaszkodott ahhoz, hogy ellenőrzése alatt tartsa a kilépési folyamatot. A brit kormány önkényes eljárása így mindenki számára nyilvánvalóvá vált. Utolsó remény a katasztrofális no deal elkerülésére, hogy Nagy-Britannia Brüsszeltől az október 31-ei kilépési határidő újabb meghosszabbítását kérje.
Szeptember 26-án az amerikai Képviselőház hírszerzési bizottsága előtt is meghallgatást tartottak. A demokraták el akarják indítani az alkotmányos vádemelési eljárást (impeachment), ami akár az elnök felmentésével is járhat. Donald Trump láthatóan nem érti, hogy az Egyesült Államokban vannak jogszabályok és az elnöki hatalmat korlátozó alkotmányos intézmények. A ma már nyilvános hírszerzői jelentés szerint Zelenszkij ukrán elnököt egy telefonbeszélgetés alkalmával nem akármilyen „szívességre” kérte. Nevezetesen: vesse latba befolyását annak érdekében, hogy az ukrán hatóságok terhelő bizonyítékokat találjanak demokrata párti vetélytársa, Joe Biden és fia ügyében. Ráadásul – a jelentés szerint – Ukrajna amerikai pénzügyi támogatását Trump kifejezett utasítására függesztették fel, feltehetően a nyomásgyakorlás érdekében. Az elnök felmentésének esélye a még csak tervezett vádemelési eljárásban – a szenátusi erőviszonyok miatt – meglehetősen csekély. A választások tisztaságát súlyosan veszélyeztető „kérés” azonban mindenképpen példa nélküli az amerikai demokrácia történetében.
Magyarország is egy meghallgatás során került újra reflektorfénybe. Az Európai Parlament jogi bizottsága összeférhetetlenséget állapított meg a román és a magyar biztosjelölt esetében. A testület Trócsányi Lászlót kétszer is elutasította, miután az általa alapított ügyvédi iroda minisztersége alatt is kapott kormányzati megbízásokat. De a volt igazságügyi miniszter jelölése önmagában is arculcsapása volt azoknak, akik az európai jogállami értékekben hisznek. Orbán Viktor a bizottsági elutasítás után hamar új jelöltet talált a helyére Várhelyi Olivér, a brüsszeli magyar képviselet vezetője személyében.

Az európai életmód védelmezői

Ursula von der Leyen már a biztosjelöltek és a portfóliók bemutatásakor is megdöbbenést keltett. Az európai életmód védelméért felelős tisztség létrehozása azt sugallja, hogy – Angela Merkelhez hasonlóan – ő is a kompromisszumok rabja. A képviselők jelentős része azonban mindezt elfogadhatatlannak és politikailag felelőtlennek tartja, miután „az életmód védelmezésével” von der Leyen a szélsőjobboldali, nacionalista erőket bátorítja. Van persze támogató vélemény is: egyes elemzők szerint a Trócsányi-jelölés csak ügyes taktika volt. Ha az Európai Parlament utasítja el a magyar jelöltet, ahogy történt, akkor nem az új bizottsági elnöknek kell majd a magyar kormánnyal hadakoznia. Sajnos nagyobb az esélye annak, hogy von der Leyen is a néppártiak eddigi teszetosza megbékélési politikáját folytatja. Ő sem veszi tudomásul, hogy a populista „nemzetmentőkkel” szemben nem elég szónokolni a jogállami értékekről és csődöt mond a diplomácia. A magyar miniszterelnök például csak az erő nyelvén ért: agresszív, illiberális politikáján kizárólag a szavazati jog megvonása vagy a pénzügyi szankciók hatására változtatna. A most leköszönő Európai Bizottság már 2018-ban előterjesztette azt a rendelettervezetet, amely szerint 2021-től csak azok a tagállamok lennének jogosultak az uniós támogatásokra, amelyek megfelelnek a jogállamiság követelményeinek. A jogszabály az európai adófizetők pénzét kívánja védeni, ha a tagállamokban „a jogállamiság tekintetében általánossá váló hiányosságok” tapasztalhatók. A közbeszerzési szabályok mellőzése értelemszerűen jogsértésnek minősül, s a kormányzati szerveknek minden szempontból jogkövető módon kell működniük. A javaslat – ezen túlmenően – azokat a követelményeket is részletezi, amelyek biztosítják a bíróságok végrehajtó hatalomtól való függetlenségét. Az új szabályozás feljogosítaná a Bizottságot arra, hogy szankciókat léptessen életbe: felfüggeszthetné vagy csökkenthetné is az uniós támogatásokat. A Bizottság elmarasztaló döntéséhez nem lenne szükség egyhangúságra: így a vétójog sem érvényesülhet.

A magyar igazság

Ahogyan az várható volt, az Európai Parlament jogi bizottságának elutasító döntése után a Fidesz politikai bosszúhadjáratot, „boszorkányüldözést” emleget. Holott köztudott, hogy Trócsányi László volt igazságügyi miniszter – mint a jogalkotás minőségéért felelős kormánytag – közjogi és politikai értelemben felel minden jogszabályért, ami a hivatali ideje alatt született. Ezért elegendő csak emlékeztetni néhány kirívó esetre, amikor a magyar kormány 2014 és 2019 között európai jogállami normákat sértett. Sem a sajtó, sem az ellenzéki pártok nem működhetnek olyan adatok, információk nélkül, amelyekkel – helyzetüknél fogva – kizárólag az állami (önkormányzati) szervek rendelkeznek. Így vitatkozni sem érdemes az olyan döntés politikai és erkölcsi hátteréről, amelyben a közérdekű adatok megismeréséért nagy összegű költségtérítést írnak elő az igénylőknek. A volt igazságügyi miniszter Európa egyik legembertelenebb idegenrendészeti rendszere kiépítéséhez is „a nevét adta”. A tranzitzónákban nem adnak enni a menekültstátuszt kérőknek, ráadásul büntetőjogi szankciókkal fenyegetik a szerencsétlen sorsú embereken segítő civil szervezeteket. Mindezt a magyar hatóságok annak ellenére teszik évek óta, hogy e gyakorlat jogsértő voltát az Emberi Jogok Európai Bírósága újra és újra megállapítja. Emellett törvénybe iktatták és folyamatosan hosszabbítgatják „a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”, ami számokkal nem igazolható, hanem egyszerű populista hazugság.
A volt igazságügyi miniszternek az államtól független, autonóm intézmények felszámolásában is történelmi „érdemei” vannak. A nemzeti felsőoktatási törvény 2017-es módosítását csak "lex CEU"-ként szokták emlegetni, miután ezzel tették lehetetlenné az egyetem magyarországi működését. Jó másfél éve zajlik a nagy múltú Magyar Tudományos Akadémia szétverése, s a – nemzetközileg is elismert – tudományos intézetek „elkobzásáról” még Trócsányi hivatali ideje alatt benyújtott törvénymódosítással rendelkeztek. A széles körű nemzetközi felháborodás miatt a magyar kormány csak elhalasztotta a bírósági rendszer átszervezését. Az átalakítás lényege, hogy az önálló közigazgatási bíróságokat a jövőben az igazságügyi miniszter igazgatása alá rendelik. Ehhez az új szabályozás bőségesen biztosít számára eszközöket. A közigazgatási bíróságok költségvetési tervezése, a bírói létszámkeret meghatározása, a bírói pályázatok elbírálása egyaránt a miniszter döntési jogkörébe tartozik. A tárca birtokosa nevezi ki a közigazgatási törvényszékek vezetőit és gyakorolja felettük a munkáltatói jogokat. A bírák többsége független szakember, akik eddig képesek voltak ellenállni a politikai nyomásgyakorlási kísérleteknek. A bírói kar egészének kiszolgáltatottsága azonban abból adódik, hogy Magyarországon a jogállam lebontását és a rendszerszintű korrupciót maguk a jogszabályok szentesítik. Ha a barátok és üzletfelek érdekeltségeit törvény mentesíti az – amúgy mindenkire kötelező – közbeszerzési szabályok alól, akkor azzal szemben az igazságszolgáltatás tehetetlen. Ezért csak abban bízhatunk, hogy az Európai Parlament a választópolgároknak is példát mutat. Idővel talán egy másfajta parlamenti többség Magyarországon is hatályon kívül helyezi a „Fidesz-jogszabályokat”, s a bírák végre jogállami körülmények között végezhetik a munkájukat.

A parlamentek felelőssége

A digitális korban hajlamosak vagyunk lenézni a hagyományos közjogi intézményeket, amelyek feladata, hogy gyakorolják alkotmányos ellenőrző szerepüket a végrehajtó hatalom felett. A brit alsóház ülései Brexit-ügyben valóban rémisztőek voltak. John Bercow házelnök naponta berekedt a folyamatos rendreutasítások (Order!) miatt, de végül is a legfelső bíróság megadta a képviselőknek az utolsó lehetőséget. Az amerikai képviselőház demokrata többsége kellően elszántnak tűnik ahhoz, hogy az Egyesült Államok személyiségzavarokkal küzdő elnökének ámokfutását legalább fékezze. Szerencsére nem az állam- és kormányfők magas testülete, hanem az Európai Parlament képviselői „őrködnek” az európai értékek felett. A szeptemberi meghallgatásokat látva, talán már reménykedni lehet.
Szerző
Frissítve: 2019.10.05. 20:15

A Putyin-varázs (Hogyan teremtik a vezéreket?)

Publikálás dátuma
2019.10.05. 18:50

Magyarul is megjelent 2014-ben Anna Arutunyan riportkönyve Putyinról és a szovjet-orosz rendszerváltásról. Rövid ideig számított szenzációnak, hiszen egy riportkönyvben foglalt eseményeket az újabb történések hamar elfeledtetik. Ez a könyv azonban mára még időszerűbb, mert olyan felismeréseket ad közre, amelyek nem csupán Oroszországot jellemzik. Ott vannak egész Kelet-Európa múltjában, a régebbi és az újabb idők történéseiben, az emberek mindennapjaiban.
Mára nyilvánvaló, hogy a rendszerváltások Kelet-Európában nem vezettek valódi demokráciához. A felszínen látható „kvázi demokrácia” díszletei mögött többé-kevésbé rejtett formákban létezik az a valódi hatalom, amelyik a törvényes és az illegális hatalmi rendszereket egyaránt uralja. Oroszországban Putyin áll ennek a csúcsán, de ezt a rendszert nem ő hozta létre. Évszázados tapasztalatok tanították meg az embereket arra, hogy sorsuk a felettük álló mindenkori uraiktól függ, akiket csak a legfelső hatalom ural. A Szovjetunió bukását és az ottani rendszerváltást követő zűrzavaros időszakban a társadalmat elborította a kétségbeesés, hogy sorsára hagyták. Újjáéledt a szocializmus idején is meglévő igény a rendet, biztonságot és boldogulást teremtő vezér iránt. Visszatértek ahhoz az alkalmazkodási mechanizmushoz, amelynek az a lényege, hogy helyi szinten is egyes személyeknek tulajdonítják helyzetük jól vagy rosszul alakulását. Ez az évszázados beidegződéseken, személyes kapcsolatokon alapuló világ az elmúlt évtizedekben újraerősödött és a társadalom meghatározó magatartásává vált. Mivel a különféle érdekcsoportok a demokráciában pártokba szerveződnek, a hozzájuk kapcsolódó személyek is ezek bázisává válnak. Nem ideológiák, hanem húsba vágó érdekek kötik egymáshoz a hatalomra kerülő pártok tagjait. Az érdekcsoportok fő célja az állami vagyonok és támogatások (EU-s országokban az uniós pályázati pénzek) megszerzése, amihez a törvényes látszatra is szükség van. Ehhez olyan „vezérek” kellenek, akik megteremtik a szerzés lehetőségeit és biztonságát. Oroszországban ez az „illegális társadalmi szerződés” segítette hatalomba Jelcint és Putyint is. Támogatóik többsége a korábbi szovjet időszakban hatalommal, biztos egzisztenciával rendelkező csoportok tagja, akik számára létfontosságú volt korábbi társadalmi pozíciójuk „átmentése”, gazdasági-gyarapodási formává való átalakítása. Így lettek Putyin támaszává az egykori vezetők, katonatisztek, belügyesek. Közülük a legjelentősebb vagyonnal rendelkezők (Oroszországban a „hetek”) voltak a „királycsinálók”, ők döntötték el, hogy ki kerüljön a hatalom csúcsára. Putyint például Borisz Berezovszkij „fedezte fel”. A KGB egykori alezredese 1996-ig a szentpétervári polgármesteri hivatalban dekkolt, a nemzetközi kapcsolatokért felelt és az ottani szerencsejáték-üzlet felügyeletét is ellátta. Pártfogói először Jelcin közelébe vitték, majd utódjává tették és a nép által vágyott vezért csináltak belőle. A mindennapi emberek képzeteiben a hatalomról, a rendről és a biztonságról ma is élő évszázados hagyományok, a patrimoniális (patrimonium: latinul örökség - a szerk.) beidegződések felerősítésével a modern média könnyen megteremtette a „jó uralkodó” aktuális megtestesítőjét. Az érdekcsoporthoz kapcsolódott a korábban elnyomott ortodox egyház is, amelyik a hit védelmezőjének nimbuszát fonta Putyin alakja köré. „Természetesen” fontos szerephez jutott az újra szabaddá lett orosz nacionalizmussal való kacérkodás és az orosz nagyhatalmi igényekre épülő politika vállalása is. A hatalom megszerzéséhez/megtartásához átírták a törvényeket és minden legális és titkos eszközzel fellépnek ellenfeleikkel szemben.
A dúsgazdag hazai és külföldi támogatók a pénzükért és a hatalomért cserébe különféle módokon megszerezhették az állami javakat (a ”hitelt részvényekért” akció volt a legsikeresebb „magánosítása” a legnagyobb állami vállalatoknak). A szerzések azonban többnyire a törvények kijátszásával vagy figyelmen kívül hagyásával történtek, ezért a leggazdagabbak is kiszolgáltatottjaivá váltak a vezérnek, hiszen a létező és a „célszerűen konstruált” alkalmi törvényeket bármikor felhasználhatja ellenük, akárcsak valódi ellenzéke ellen. Az így kialakult rendszerben végül mindenki a vezér kegyétől függ, aki egyensúlyt tart fenn közöttük, jutalmaz és büntet, ha úgy látja jónak. A kegyencek közötti belső harcok váltak az események központi elemévé, hiszen folyamatos vetélkedés folyik a vezér kegyeiért. Aki így jut vagyonhoz, az mindig kiszolgálója marad a hatalomnak, illetve az azt megtestesítő vezérnek. A Putyin-adminisztráció által „irányított kapitalizmusnak" elnevezett rezsim nem más, mint egy rendszerszintű korrupcióra épülő államhatalom, amelyik a helyi szintekre is kiterjed, átfogja a társadalom nagy részét, ezért nem lehet egyszerűen felszámolni. Nem elegendő a legszigorúbb törvény vagy a vezér leváltása sem, mert a társadalomba mélyen beágyazódott rendszer mindig újrateremti önmagát, a régi vezérek helyére „közkívánatra” újakat állítanak. Mivel a rendszer a szegénységből, a kiszolgáltatottságból, a tudatlanságból és a megfélemlítésből fonódik össze egyetlen fojtogató hatalommá, csak ezek megváltoztatásával lehet(ne) változást elérni. Természetesen az egyes országok eltérő történelme, kultúrája, társadalmi összetétele miatt a vezérteremtési módszerei és formái sokfélék lehetnek - de ez egy másik történet.
Szerző

Sebes György: Nyomás alatt

Publikálás dátuma
2019.10.05. 15:05

Fotó: ATV
Most, hogy már utolsó hetéhez érkezett az önkormányzati választás kampánya, különösen érdekes egymás mellé tenni két nyilatkozat-részletet.
Az egyik hétfőn hangzott el, az MTVA vezérigazgatója szájából. „Mi egy pártoktól független közszolgálati intézmény vagyunk. Tehát az elképzelhetetlen, hogy egyik-másik párt minket irányítani próbálna” – mondta Papp Dániel. A másik részlet egy régebbi interjúból való, a Hír TV egyik tavaly kirúgott műsorvezetőjétől. „Ne arra gondolj, hogy utasításokat kaptunk és nem hajtottuk végre, ilyen nem volt. Finom jelzés már igen, és akkor az ember elkezd rosszat sejteni” – mondta Szöllősi Györgyi. Bár egészen más környezetben születtek, a két kijelentés természetesen össze is függ egymással, s mindkettőnek aktualitása van. Papp Dániel –akit bírósági ítélet alapján lehet hírhamisítónak nevezni – ellenzéki politikusokkal beszélgetett. Azért kértek tőle találkozót, mert zavarja őket, hogy a már csak nevében közszolgálati médiában nem egyenlő mércével mérnek. A miniszterelnök például rendszeresen – interjúnak álcázott – szózatot intézhet a néphez, kormánypárti politikusok és főleg elemzők gyakran fejthetik ki álláspontjukat élő adásban, de ugyanezt nem tehetik meg a hatalmat kritikával illetők. Amire a vezérigazgatónak az volt a válasza, hogy ők mindig betartják a törvényeket. Még szép – mondhatnánk, de inkább figyeljünk arra, hogy ehhez még azt is hozzátette: kiegyensúlyozottan tájékoztatnak. Az eszmecserén készült felvételek tanúsága szerint itt még mindig nem szakadt rá a plafon. Minderről egyébként az M1 hírfolyam és a Kossuth Rádió műsoraiból értesülhettünk. A tudósítás gondosan manipulált volt. Úgy válogatták össze ugyanis a megszólalók szövegeit, hogy egyértelműen kiderült belőlük, az ellenzéki képviselők olyasmiket követelnek, amik homlokegyenest ellentétesek a szabad, független és semleges médiával szemben támasztott követelményekkel. Noha sok mindenre kitértek, érveket sorakoztattak és evidens kérdéseket tettek fel, ezekből csak annyit hagytak meg, hogy - többek között - tanácsokat adtak a műsorok szerkesztéséhez és megpróbálták elérni, hogy kiáltványukat élő adásban olvassák be. Most tekintsünk el attól, hogy bármennyire is igazuk van a közmédia épületénél nem először felvonuló ellenzéki parlamenti képviselőknek, azért maguk sem hihették, hogy fellépésük nyomán bármi is változik. Ráadásul a jól érzékelhető politikai nyomást a másik oldalról érkező politikai nyomással próbálnák kiegyensúlyozni. Miközben pontosan az lenne a kívánatos állapot, hogy semelyik politikai erő ne használhassa fel a maga érdekében a médiát. A rendszerváltás óta azonban erre nem volt példa. Persze előtte sem, de az egy másik rendszer volt. 1990 környékén egy pillanatig azt hihettük, hogy minden megváltozik. A pártok azonban gondoskodtak róla, hogy ne így legyen. Tény az is, hogy a helyzet egyre romlott, az utóbbi nyolc év pedig sok tekintetben a pártállami időket idézi. Nem ugyanúgy, modernebb formában, a médiában még kétségkívül fellelhető ellensúlyokkal. Ám azt a szegmenst, amelyet az adófizetők pénzéből tartanak fenn, teljes mértékben bekebelezte a hatalom. Ez a mai valóság és egyúttal minősíti Papp Dániel már idézett kijelentésének igazságtartalmát, valamint a hétfői megbeszélésről készült egyoldalú és manipulált tudósítást is. Szöllősi Györgyi szavai pedig pontosan arra utalnak, hogy azért akár hihető is lehetne, amit a vezérigazgató mond. Hiszen az irányításnak vannak kifinomult, áttételes formái is. Nem kell az utasításoknak a pártközpont(ok)ból érkezniük. Utalások, súgások, jelzések is elegendőek ahhoz, hogy a – gyakran állásukat is féltő – munkatársak pontosan tisztában legyenek vele, mit várnak el tőlük és mit kell ehhez tenniük. És a pártok, a politikusok, meg a felkent kommunikációs szakemberek élnek is ezekkel a módszerekkel. Ilyen körülmények között, ebben a média-helyzetben kezdheti meg új munkáját Szöllősi Györgyi. Ezen a héten ugyanis elsősorban róla akartunk írni, abból az alkalomból, hogy – ugyancsak hétfőn – bejelentették, több mint egyéves távollét után ismét képernyőre kerül. Ezúttal az ATV-hez szerződött, ott még sosem volt, pedig éppen húszéves pályafutása alatt megjárta már a „hadak útját”. És azért érdemes foglalkozni vele, mert az új, jóval a rendszerváltás után feltűnt generáció egyik legtehetségesebb tévés újságírója. Egy kis tévénél – SATeLIT hívták - kezdett, onnan került az éppen induló Hír TV-hez 2002-ben. Aztán viszonylag hosszú időt töltött az akkor még hellyel-közzel közszolgálatban, előbb a Duna TV-n, majd az M1-en volt látható. Általában politikai adásokban szerepelt, vezette a Híradót, az Este című műsort, de az átalakítások nyomán – már jócskán a Fidesz-érában és második kislánya születése után – visszatért a Hír TV-hez. Az már a G-nap utáni időszak volt, amikor a Simicska Lajos tulajdonolta csatornánál rájöttek, hogy nem a hatalom kiszolgálása az egyetlen lehetséges magatartás-forma. A tavalyi választás után – az újabb váltás, vagy inkább vissza-váltás következtében – már Szöllősi Györgyinek sem lehetett maradása. Egész pontosan: kirúgták. Ami egyáltalán nem meglepő, hiszen sosem kérdezett egyoldalúan. Interjúiban – bármelyik csatornánál - mindig igyekezett középen állni, nem állást foglalni. Viszont felkészült volt és nem hagyta magát „megvezetni”, legyen szó bármelyik oldal politikusairól. Ilyen emberek már nem kellenek a jelenlegi hatalmat kritika nélkül támogató mai Hír TV-be. Így aztán október 28-tól az ATV Reggeli Start című adásában láthatjuk majd Szöllősi Györgyit. A csatorna vezérigazgatója szerint neki interjút adni „presztízst jelent, mert egy felkészült, tapasztalt és népszerű televíziósról van szó”. S bár Németh S. Szilárd nyilván igyekezett felértékelni választásukat, de az biztos, hogy működőképes csapatokkal igyekeznek tájékoztatni a nézőket a reggeli műsorokban. Erősnek ígérkezik az a páros, amelyben Szöllősi mellett a tapasztalt és – rémes sapkája ellenére – mindig jól kérdező Vujity Tvrtko ül majd. A jövendő interjú-alanyoknak bizonyára jól fel kell majd készülniük, hiszen ez a két riporter nem arról nevezetes, hogy homályban hagyna bármilyen felmerülő problémát. Szöllősinek egyébként szerencséje van, hogy nem a riporternek gyenge, politikailag pedig egyoldalú Kárász Róbert mellé került. Meglehet, a nézők és a csatorna is jól járna, ha gondolkodnának az ő pótlásán, de persze – addig is - abban a párosban legalább Bombera Krisztina olyan igazi tévés, akire érdemes figyelni. A tévék nemcsak most, az önkormányzati választás kampányának finisében versenyeznek. Eközben pedig rendszeresen bizonyítványt is kiállítanak magukról.