Az idei szeptember mintha visszahozta volna a reményt. Úgy tűnik, hogy a jogállami intézmények – a populista nyomulás ellenére – mégiscsak működnek. A brit legfelső bíróság két héttel ezelőtt fontos meghallgatásokat tartott. Azt vizsgálták, hogy a parlament munkájának – szokatlanul hosszú – öthetes szüneteltetésével törvényt sértett-e a brit miniszterelnök. A bírák egyhangú döntése szerint Boris Johnsonnak nem volt méltányolható indoka, így „jogsértő és semmis” a parlament üléseinek felfüggesztése. Az ítélet ugyan nem mondta ki, de nyilvánvalóvá tette, hogy a populista miniszterelnök a királynőt is megtévesztette, amikor azt állította, hogy a döntés és a Brexit között nincs kapcsolat. Köztudott, hogy az Alsóház régóta ragaszkodott ahhoz, hogy ellenőrzése alatt tartsa a kilépési folyamatot. A brit kormány önkényes eljárása így mindenki számára nyilvánvalóvá vált. Utolsó remény a katasztrofális no deal elkerülésére, hogy Nagy-Britannia Brüsszeltől az október 31-ei kilépési határidő újabb meghosszabbítását kérje.
Szeptember 26-án az amerikai Képviselőház hírszerzési bizottsága előtt is meghallgatást tartottak. A demokraták el akarják indítani az alkotmányos vádemelési eljárást (impeachment), ami akár az elnök felmentésével is járhat. Donald Trump láthatóan nem érti, hogy az Egyesült Államokban vannak jogszabályok és az elnöki hatalmat korlátozó alkotmányos intézmények. A ma már nyilvános hírszerzői jelentés szerint Zelenszkij ukrán elnököt egy telefonbeszélgetés alkalmával nem akármilyen „szívességre” kérte. Nevezetesen: vesse latba befolyását annak érdekében, hogy az ukrán hatóságok terhelő bizonyítékokat találjanak demokrata párti vetélytársa, Joe Biden és fia ügyében. Ráadásul – a jelentés szerint – Ukrajna amerikai pénzügyi támogatását Trump kifejezett utasítására függesztették fel, feltehetően a nyomásgyakorlás érdekében. Az elnök felmentésének esélye a még csak tervezett vádemelési eljárásban – a szenátusi erőviszonyok miatt – meglehetősen csekély. A választások tisztaságát súlyosan veszélyeztető „kérés” azonban mindenképpen példa nélküli az amerikai demokrácia történetében.
Magyarország is egy meghallgatás során került újra reflektorfénybe. Az Európai Parlament jogi bizottsága összeférhetetlenséget állapított meg a román és a magyar biztosjelölt esetében. A testület Trócsányi Lászlót kétszer is elutasította, miután az általa alapított ügyvédi iroda minisztersége alatt is kapott kormányzati megbízásokat. De a volt igazságügyi miniszter jelölése önmagában is arculcsapása volt azoknak, akik az európai jogállami értékekben hisznek. Orbán Viktor a bizottsági elutasítás után hamar új jelöltet talált a helyére Várhelyi Olivér, a brüsszeli magyar képviselet vezetője személyében.
Az európai életmód védelmezői
Ursula von der Leyen már a biztosjelöltek és a portfóliók bemutatásakor is megdöbbenést keltett. Az európai életmód védelméért felelős tisztség létrehozása azt sugallja, hogy – Angela Merkelhez hasonlóan – ő is a kompromisszumok rabja. A képviselők jelentős része azonban mindezt elfogadhatatlannak és politikailag felelőtlennek tartja, miután „az életmód védelmezésével” von der Leyen a szélsőjobboldali, nacionalista erőket bátorítja. Van persze támogató vélemény is: egyes elemzők szerint a Trócsányi-jelölés csak ügyes taktika volt. Ha az Európai Parlament utasítja el a magyar jelöltet, ahogy történt, akkor nem az új bizottsági elnöknek kell majd a magyar kormánnyal hadakoznia.
Sajnos nagyobb az esélye annak, hogy von der Leyen is a néppártiak eddigi teszetosza megbékélési politikáját folytatja. Ő sem veszi tudomásul, hogy a populista „nemzetmentőkkel” szemben nem elég szónokolni a jogállami értékekről és csődöt mond a diplomácia. A magyar miniszterelnök például csak az erő nyelvén ért: agresszív, illiberális politikáján kizárólag a szavazati jog megvonása vagy a pénzügyi szankciók hatására változtatna.
A most leköszönő Európai Bizottság már 2018-ban előterjesztette azt a rendelettervezetet, amely szerint 2021-től csak azok a tagállamok lennének jogosultak az uniós támogatásokra, amelyek megfelelnek a jogállamiság követelményeinek. A jogszabály az európai adófizetők pénzét kívánja védeni, ha a tagállamokban „a jogállamiság tekintetében általánossá váló hiányosságok” tapasztalhatók. A közbeszerzési szabályok mellőzése értelemszerűen jogsértésnek minősül, s a kormányzati szerveknek minden szempontból jogkövető módon kell működniük. A javaslat – ezen túlmenően – azokat a követelményeket is részletezi, amelyek biztosítják a bíróságok végrehajtó hatalomtól való függetlenségét. Az új szabályozás feljogosítaná a Bizottságot arra, hogy szankciókat léptessen életbe: felfüggeszthetné vagy csökkenthetné is az uniós támogatásokat. A Bizottság elmarasztaló döntéséhez nem lenne szükség egyhangúságra: így a vétójog sem érvényesülhet.
A magyar igazság
Ahogyan az várható volt, az Európai Parlament jogi bizottságának elutasító döntése után a Fidesz politikai bosszúhadjáratot, „boszorkányüldözést” emleget. Holott köztudott, hogy Trócsányi László volt igazságügyi miniszter – mint a jogalkotás minőségéért felelős kormánytag – közjogi és politikai értelemben felel minden jogszabályért, ami a hivatali ideje alatt született. Ezért elegendő csak emlékeztetni néhány kirívó esetre, amikor a magyar kormány 2014 és 2019 között európai jogállami normákat sértett.
Sem a sajtó, sem az ellenzéki pártok nem működhetnek olyan adatok, információk nélkül, amelyekkel – helyzetüknél fogva – kizárólag az állami (önkormányzati) szervek rendelkeznek. Így vitatkozni sem érdemes az olyan döntés politikai és erkölcsi hátteréről, amelyben a közérdekű adatok megismeréséért nagy összegű költségtérítést írnak elő az igénylőknek. A volt igazságügyi miniszter Európa egyik legembertelenebb idegenrendészeti rendszere kiépítéséhez is „a nevét adta”. A tranzitzónákban nem adnak enni a menekültstátuszt kérőknek, ráadásul büntetőjogi szankciókkal fenyegetik a szerencsétlen sorsú embereken segítő civil szervezeteket. Mindezt a magyar hatóságok annak ellenére teszik évek óta, hogy e gyakorlat jogsértő voltát az Emberi Jogok Európai Bírósága újra és újra megállapítja. Emellett törvénybe iktatták és folyamatosan hosszabbítgatják „a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”, ami számokkal nem igazolható, hanem egyszerű populista hazugság.
A volt igazságügyi miniszternek az államtól független, autonóm intézmények felszámolásában is történelmi „érdemei” vannak. A nemzeti felsőoktatási törvény 2017-es módosítását csak "lex CEU"-ként szokták emlegetni, miután ezzel tették lehetetlenné az egyetem magyarországi működését. Jó másfél éve zajlik a nagy múltú Magyar Tudományos Akadémia szétverése, s a – nemzetközileg is elismert – tudományos intézetek „elkobzásáról” még Trócsányi hivatali ideje alatt benyújtott törvénymódosítással rendelkeztek.
A széles körű nemzetközi felháborodás miatt a magyar kormány csak elhalasztotta a bírósági rendszer átszervezését. Az átalakítás lényege, hogy az önálló közigazgatási bíróságokat a jövőben az igazságügyi miniszter igazgatása alá rendelik. Ehhez az új szabályozás bőségesen biztosít számára eszközöket. A közigazgatási bíróságok költségvetési tervezése, a bírói létszámkeret meghatározása, a bírói pályázatok elbírálása egyaránt a miniszter döntési jogkörébe tartozik. A tárca birtokosa nevezi ki a közigazgatási törvényszékek vezetőit és gyakorolja felettük a munkáltatói jogokat.
A bírák többsége független szakember, akik eddig képesek voltak ellenállni a politikai nyomásgyakorlási kísérleteknek. A bírói kar egészének kiszolgáltatottsága azonban abból adódik, hogy Magyarországon a jogállam lebontását és a rendszerszintű korrupciót maguk a jogszabályok szentesítik. Ha a barátok és üzletfelek érdekeltségeit törvény mentesíti az – amúgy mindenkire kötelező – közbeszerzési szabályok alól, akkor azzal szemben az igazságszolgáltatás tehetetlen. Ezért csak abban bízhatunk, hogy az Európai Parlament a választópolgároknak is példát mutat. Idővel talán egy másfajta parlamenti többség Magyarországon is hatályon kívül helyezi a „Fidesz-jogszabályokat”, s a bírák végre jogállami körülmények között végezhetik a munkájukat.
A parlamentek felelőssége
A digitális korban hajlamosak vagyunk lenézni a hagyományos közjogi intézményeket, amelyek feladata, hogy gyakorolják alkotmányos ellenőrző szerepüket a végrehajtó hatalom felett. A brit alsóház ülései Brexit-ügyben valóban rémisztőek voltak. John Bercow házelnök naponta berekedt a folyamatos rendreutasítások (Order!) miatt, de végül is a legfelső bíróság megadta a képviselőknek az utolsó lehetőséget. Az amerikai képviselőház demokrata többsége kellően elszántnak tűnik ahhoz, hogy az Egyesült Államok személyiségzavarokkal küzdő elnökének ámokfutását legalább fékezze. Szerencsére nem az állam- és kormányfők magas testülete, hanem az Európai Parlament képviselői „őrködnek” az európai értékek felett. A szeptemberi meghallgatásokat látva, talán már reménykedni lehet.
