Trumpra lőnek, Biden eshet el

Az amerikai Demokrata Párt radikális balszárnya Donald Trump elleni határtalan, zsigeri gyűlöletében kezdettől fogva az elnök hivatalból való idő előtti eltávolítására törekedett. Legkifejezőbben az American Thinker politikai magazin adott ennek hangot: „A demokraták Trump jelenlétét az Ovális Irodában pusztán ideiglenes birtokháborításnak, pillanatnyi nemzeti elmeháborodásnak tekintik. Trump felelős az ország társadalmi és politikai normáival szemben elkövetett bűnökért.”
A 2016-os orosz választási beavatkozás okán indított különleges ügyészi vizsgálat ígéretes lehetőséggel kecsegtetett Trump elnök alkotmányos vádeljárás (impeachment) révén történő visszahívására. A vizsgálat kimenetele azonban erős csalódást okozott a demokratáknak, mivel a Mueller-jelentés nem talált elégséges bizonyítékot az oroszokkal való trumpi választási összejátszásra, az igazságszolgáltatás akadályozása ügyében pedig megkerülte az elnökre nézve egyértelműen terhelő állásfoglalást.
A mostani impeachment-lehetőséget már maga Trump elnök szolgálta fel tálcán politikai ellenfeleinek a Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel folytatott júliusi telefonbeszélgetésével, amelynek részletei egy ismeretlen washingtoni titkosszolgálati kiszivárogtató révén kerültek napvilágra. Trump „szívességet“ kért az ukrán elnöktől Joe Biden volt alelnököt, jelenlegi demokrata elnökjelölt-aspiránst és Hunter Biden nevű fiát kompromittáló, korrupciós információk felkutatásához. A Burisma Holdings ukrán földgázcég igazgatótanácsában ugyanis Hunter Biden akkor szerzett havi ötvenezer dollárt érő tagságot, amikor apja az Egyesült Államok alelnökeként tevékeny szerepet vállalt a 2014-es, oroszellenes kijevi fordulat előmozdításában.
A kiszivárgott információk hatására a demokrata balszárny vérszemet kapott, s hangosan követelte Nancy Pelositól, a Képviselőház elnökétől, hogy habozás nélkül indítsa meg Trump ellen a már régen követelt impeachment-vizsgálatot. A korábban impeachment-ellenes házelnök vonakodva ugyan, de beadta a derekát, hivatalosan is bejelentette a vizsgálatot a Képviselőház Hírszerzési Bizottságának vezetése alatt. Az előzetes „vád” az, hogy az elnök visszaélt kormányzati hatalmával, mivel személyes, választáspolitikai érdekből amerikai katonai segéllyel való megvesztegetéssel és zsarolással kereste egy idegen állam vezetőjének támogatását. A demokraták szerint az elnök ezzel kiemelten súlyos bűncselekményt követett el, veszélyeztette a nemzetbiztonságot és az amerikai választások integritását. Az impeachment ügyben egyébként Pelosinak jó oka volt az óvatosságra, s meglehet, később bánni fogja, hogy engedett a párton belüli nyomásnak. Hogy miért? 
Először is, mert az amerikai politikai közvélemény általában erősen impeachment-ellenes, és most is az. A szavazók többsége szerint az alkotmányos vádeljárás – bármilyen hangzatos politikai csomagolásban tálalják is – nem az alkotmányban vizionált „végső mentsvár”, hanem többnyire szűkkeblű pártcélokat szolgál, amelyek még jobban megosztják az országot. A „rossz” elnök leváltására a négyévenkénti választások a legalkalmasabbak, különösen, ha a következő választásig már csak alig több mint egy év van hátra. Ilyen háttérrel sikeres elnöki impeachmentre csak akkor van reális esély, ha az kétpárti alapon nyugszik, és általános társadalmi támogatottságot élvez a vádpont(ok) kiemelkedő súlyának és alkotmányos hitelességének betudhatóan. (A vádpontokkal kapcsolatban az alkotmány így fogalmaz: „hazaárulás, megvesztegetés vagy egyéb kiemelt súlyú bűncselekmény és vétség”.) Ilyen helyzet az amerikai történelemben csak egyszer fordult elő, 1974-ben Richard Nixon elnöksége idején, aki miután a Watergate-botrány kapcsán elvesztette republikánus támogatóit is, lemondott azelőtt, hogy a Kongresszus szavazhatott volna a biztosra vehető eltávolításáról. 
Hacsak a kongresszusi vizsgálat Trump esetében nem tár fel drámaian új terhelő tényeket, és a republikánus törzstábor nem fordul masszívan ellene, kizárható az idő előtti hivatalvesztés. A döntő fontosságú szenátusi szavazásnál (ha egyáltalán eljut odáig a folyamat) teljesen kilátástalan az impeachmenthez szükséges kétharmados arány elérése a republikánus többségű felsőházban. (A kétharmadhoz az ötvennégy republikánus szenátor közül legalább húsznak kellene az elnök ellen fordulnia.) Mind a Képviselőházban, mind a Szenátusban a republikánus honatyák túlnyomó többsége ki fog tartani Trump mellett mindaddig, amíg élvezi a republikánus szavazók támogatását, amely most is eget verő (91 százalék). Az impeachment-eljárás várhatóan még jobban felpaprikázza majd a trumpistákat, ezért is mondja az elnök: „Jót tesz nekem“.
Nem szabad továbbá lebecsülni Trump formálódó impeachment-ellenes stratégiájának potenciális sikerét, amely várhatóan két fő elemből fog állni. Az egyik a bizonytalan szavazók népes táborát – ők a legnagyobb választói blokk – fogja éjjel-nappal politikai reklámokkal bombázni: az impeachment nem több, mint demokrata trükk az 2016-os elnökválasztás „visszacsinálására” és a karnyújtásnyira lévő 2020-as választás „ellopására”. Ez egyben hatásos propagandahúzás is lehet a roppant hűséges trumpista tábor egyben tartására a jövő évi elnökválasztásig. 
A trumpi stratégia másik fontos pillére Joe Biden vaskos belekeverése lesz az impeachment folyamatába. Ez több lesz, mint potenciális figyelemelterelés Trump kifogásolt ügyeiről. Mivel Joe Biden és fia központi szerepet kapott az ukrán elnökkel folytatott inkriminált beszélgetésben, Trump és ügyvédei – a fairness jegyében – követelni fogják a két Biden „korrupciógyanús” ukrán üzleti ügyeinek alapos kivizsgálását is. Ha a demokraták ezt nem teszik lehetővé a vizsgálatok képviselőházi szakaszában, akkor borítékolható, hogy Mitch McConnel többségi frakcióvezető a szenátusi tárgyalást arra használja majd, hogy látványosan a korrupció pellengérére állítsa Bidenékat. 
Trump Biden-stratégiája máris működni látszik, mivel egyre több tekintélyes, Biden-ellenesnek legkevésbé sem mondható amerikai médiaorgánum, köztük a Washington Post és a The Hill tár fel eddig kevéssé ismert információkat Hunter Biden fölöttébb jövedelmező ukrajnai üzleti tevékenységéről és alelnök apja ezzel kapcsolatos segítő háttérszerepéről. A tényfeltáró sajtóvizsgálat még az elején jár, de máris több kérdést vet fel. Például azt, hogy miképpen lett az energiaszektorban semmilyen szakértelemmel nem rendelkező Hunter Biden az ukrán földgázkitermelésre szakosodott Burisma Holdings igazgatótanácsának tagja 2014-ben, hetekkel azután, hogy Barack Obama Joe Biden alelnököt bízta meg az amerikai-ukrán kapcsolatok fehér házi felügyeletével. Kijevben ekkortájt már hatósági vizsgálatok folytak a Burisma ellen pénzmosás és más súlyos vétségek gyanújával. Joe Biden miért távolíttatta el Viktor Shokin ukrán főügyészt, aki a Burismánál zajló korrupciós vizsgálatot felügyelte, amikor Hunter Biden már a cég szolgálatában volt? Biden korábban nyilvánosan – szinte dicsekedve – közölte, hogy egymilliárd dolláros amerikai kölcsöngarancia felmondásának kilátásba helyezésével személyesen kényszerítette ki Shokin menesztését Petro Porosenko ukrán elnöknél. Egyik friss nyilatkozatában az ex-főügyész a leváltásáért egyértelműen Joe Bident hibáztatja a Burisma-vizsgálattal összefüggésben. 
Ha későbbi vizsgálatok netán felmentenék is Joe Bident a nepotizmus és a korrupció vádja alól, a fia ukrajnai üzleti tevékenységével kapcsolatos érdekkonfliktus látszata és politikai sebe akkor sem tűnne el. Nagyon rosszkor jött mindez Bidennek, a demokrata elnökjelölt-aspiránsok eddigi éllovasának. (Washingtonban már vannak olyan vélemények, hogy az „Ukrainegate” Biden politikai karrierjének végét jelentheti.) Nem csoda, hogy fő vetélytársa, Elizabeth Warren massachusettsi szenátor máris a sarkára lépett a közvélemény-kutatásokban, s úgy tűnik, csak hetek-hónapok kérdése, mikor veszi át tőle végleg a vezetést. 
Az impeachment veszélyes, kétélű fegyver. Lehet, hogy a képviselőházi demokraták Trumpra lőnek, de Bident találják el? A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza 
Szerző
Dobozi István

A napos oldal

Svarcban vagyok két helyen, egyikbe se bejelentve, nem is kell, egy harmadik vállalkozó intézte a taj-kártyát, ahol életemben nem dolgoztam, többet keres ő is, mint ha szabályosan alkalmazna, de az fel sem merült benne, nem hülye az. A napos oldalon kell lenni, ez a lényeg. Építkezések, javítások, karbantartás, ez ma a legnagyobb üzlet, az anyagot is úgy szerezzük, hogy a megbízó azt hiszi, a legjobb áron kapja. Összeáll a brigád, a főnök bevállalja az építkezést, mindent bevállal, aztán a meló felénél lelépünk, de más már nem vállalja a befejezést, mi nyomunk egyet az áron és visszamegyünk. Taktika, mondja a főnök.  Vettem egy használt japán autót másodkézből, lecsalt kilométerórával és lehazudott áron, a biztosítóval is lezsíroztam, nekik mindegy, nem az ilyen hamiskártyásokból élnek, hanem a nagyfiúkból és nagyvállalatokból, a kenyér ára is rendben van, nem a boltban veszem, mert a pékségben dolgozik a feleségem unokatestvére, hajnalban kiteszi a vekniket az udvarra, onnan kell elhozni, féláron, akkor meg mit izguljunk. A kis lakás, amit bérelek, az sincs bejelentve, nem is kell, megállapodtunk, hogy senkinek sem kell adóznia, és ha nagyon meg akarom izzasztani, soha nem költözöm ki, mert Magyarországon mindig a csalókat védi a törvény és azokat, akik kijátsszák. Hiába próbálnak mindig egyet csavarni, aki ki akarja játszani, az úgyis mindig egyet előbb csavar. Mindig kell valaki, akit ismer az ember, a hentes az unkahúgom férjével ultizik, ő mondja, hogy az árakat szándékosan viszik fel az égig, tudja ezt mindenki, csak a hülyék és a becsületesek vásárolnak rendes áron, de ez a két népség gyakorlatilag ugyanaz, kapcsolatok kellenek és ismerősök, akik tudják, merre, hogyan. Az esküvő is rendben volt, a húgom férjének nagybácsikája intézte a vendéglőssel a számlát, az ő cége számolta el reprezentációba, mindenki megtalálja a számítását, csak kell hozzá számítás. Bérmunkát is vállalnak, autóbusszal hozzák a munkásokat, azt is elszámolják, a munkások is persze feketén, reggeltől reggelig, nem bánják, legalább van valamijük, ami eddig nem volt. Mindenki panaszkodik, uram, nálunk ez a normális, én is panaszkodok, a régi rendszerben is panaszkodtam és a következő rendszerben is panaszkodni fogok, mert aki nem panaszkodik, arra nem figyelnek. A házamat is így építem, egyetlen fillérembe sem került, pedig csak segéd vagyok. Segéd, de van Armáni öltönyöm, leesett egy kamionról, van ilyen, higgye el nekem. Nem gond az iskola sem, most újítottuk fel az igazgatónő házát, kérte, hogy csak számlával, hivatalosan, aztán meghallotta az összeget és máris elfelejtette a számlát, még ő volt hálás, a gyereknek azóta nincs gond az osztályzatokkal. Én se jártam iskolába, van egy hamisított nyolcadikos bizonyítványom, de azt se kéri senki. Ja, persze, vannak ellenőrök, de csak az féljen, akinek félnivalója van, nálunk mindent a főnök intéz, valami trükköt mindig előhúz a fiókból, mi még soha nem fizettünk büntetést, az nem a mi formánk. 
Jó ez így.
Szerző
Odze György

Jelen időben

Leonardo műve vagy sem: hüledezve olvashattuk, hogy a Salvator Mundi című festmény valakinek 450 millió dollárt (120 milliárd forintot) ért. Ehhez képest sem aprópénz, hogy a világ legdrágább élő képzőművésze, az amerikai Jeff Koons lufinyulat idéző szobra 91 millió dollárért (26,5 milliárd forintért) kelt el egy árverésen. A magyar kortársak között a Franciaországban élő Reigl Judit a legdrágább: a Sotheby’snél 411 ezer eurót (127,5 millió forintot) adtak egy festményéért. De vajon hányan ismerik idehaza a művészetét? 
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok vetődhetnek fel bennünk Maurer Dóra londoni sikereiről olvasva. A felváltva Bécsben és Budapesten élő és alkotó művésznek augusztusban nyílt életmű-kiállítása a londoni Tate Modernben, akárcsak a White Cube-ban – ez a galéria el is vállalta a neoavantgárd magyar alkotó képviseletét. Most pedig a Dobossy Aukciósház gondolt egy merészet, és az egyik legjelentősebb kortárs művészeti vásárral, a Frieze-zel egy időben kizárólag a magyar kortársaknak rendezett a brit fővárosban kiállítást és aukciót – Maurer Dórával, Bak Imrével, Pinczehelyi Sándorral és feltörekvő fiatal alkotókkal a középpontban. Ilyen még sosem volt Londonban. A legdrágábban – 45 ezer fontért (16,8 millió forintért) – Maurer Dóra képe kelt el, de olyanok nevét is feljegyezték a műgyűjtők, mint például Szűcs Attila.
A világ műkereskedelmi piacára a magyaroknak nehéz a kijutás. Itthon 27 százalékos áfa drágítja a képeket, odakint viszont nem lehet lényegesen drágábban kínálni az alkotásokat, mint idehaza. A magyar galériások évek óta viszik ki Londonba a kortárs magyar műveket, ám a mostani aukció – meglehet – átvágott egy láthatatlan gátat: odakint is el lehet már kérni egy-egy kép rendes árát. És akkor talán több magyarnak is nyílhat majd tárlata a Tate Modernben.