Akkumulátort cserélnek a Nemzetközi Űrállomás asztronautái

Publikálás dátuma
2019.10.07. 12:25

Fotó: NASA
Megkezdték vasárnap azoknak az űrsétáknak a sorozatát a Nemzetközi Űrállomás asztronautái, amelyek célja régi akkumulátorok kicserélése a létesítményen.
Christina Koch és Andrew Morgan három, tízéves nikkel-hidrogén akkumulátort cserélt ki, két új lítiumion-akkumulátorra, amelyek teljesítménye jóval nagyobb, így két régi helyett egy új is elég.  
Egy-egy ilyen akkumulátor csaknem 200 kilót nyom, és majdnem akkora, mint egy kisebb hűtőszekrény. Feladata, hogy az alapvetően napelemes energiaellátású űrállomáson akkor is legyen áram, amikor a létesítmény a Föld árnyékába kerül. 
Kicserélésükhöz az űrhajósoknak maguknak kell megmozgatniuk a nagy tömegű alkatrészeket, mert az űrállomás robotkarja nem éri el őket. Ezért terveznek összesen öt űrsétát az alkatrészek cseréjéhez. 
Az új akkumulátorokat viszont már előreláthatólag soha nem kell majd cserélni, mert az űrállomás tervezett élettartamának végéig bírni fogják.
Christina Koch és Andrew Morgan
Fotó: NASA
Szerző

Sejtkutatók kapják az orvosi Nobel-díjat

Publikálás dátuma
2019.10.07. 12:17

Fotó: JONATHAN NACKSTRAND / AFP
Két amerikai és egy brit tudós, William Kaelin, Gregg Semenza és Peter Ratcliffe részesül az elismerésben.
A sejtkutatás területén elért eredményeiért két amerikai és egy brit tudós, William Kaelin, Gregg Semenza és Peter Ratcliffe kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat – jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben. Az illetékes bizottság indoklása szerint
a három tudós annak felfedezéséért részesül a legrangosabb tudományos elismerésben, hogy a sejtek miként érzékelik az oxigénszint változását és hogyan alkalmazkodnak hozzá.

Nagyhatású felfedezéseik az élet egyik legelemibb alkalmazkodási folyamatának mechanizmusára világítottak rá – fogalmazott a díjat odaítélő testület. A három tudós fektette le az arról szóló ismeretek alapjait, hogy az oxigénszint milyen hatással van a sejtek anyagcseréjére és fiziológiai működésére. Eredményeik kikövezték az utat a vérszegénység, a rák és sok más betegség elleni ígéretes új stratégiák számára. Az oxigén, amely a Föld légkörének hozzávetőleg egyötödét teszi ki, létfontosságú az élethez, a csaknem az összes sejtben jelenlévő mitokondrium használja fel a táplálék hasznos energiává alakításához. Ez – mint az 1931-es orvosi Nobel-díj kitüntetettje, Otto Warburg felfedezte – enzimatikus folyamat. Az evolúció során kialakultak annak mechanizmusai, hogy a sejtek és a szövetek megfelelő mennyiségű oxigénhez jussanak. A karotisztestek erre specializálódott sejteket tartalmaznak, amelyek érzékelik a vér oxigénszintjét. Annak felfedezéséért, hogy a vér oxigénszintjének érzékelésével a karotisztestek miként szabályozzák a légzésszámot közvetlenül az aggyal kommunikálva, ítélték oda az 1938-as orvosi Nobel-díjat Cornelille Heymans farmakológusnak. Az oxigénhiányos állapotra (hypoxia) a karotisztestek által kiváltott gyors adaptáció mellett vannak más alapvető fiziológiai alkalmazkodási folyamatok is. Ezek egyike az eritropoetin (EPO) hormon szintjének emelkedése, amely a vörösvérsejt-termelődés (eritropoiézis) növekedéséhez vezet. Az eritropoiézis hormonális szabályozásának fontossága már a 20. század elején ismert volt, de az rejtély maradt, hogy a folyamatot miként szabályozza az oxigén.
Gregg Semenza az EPO gént és annak változó oxigénszint melletti szabályozódását tanulmányozta génmódosított egereken. Peter Ratcliffe szintén az EPO gén oxigénfüggő szabályozását vizsgálta, és mindkét kutatócsoport arra jutott, hogy az oxigénérzékelő mechanizmus csaknem az összes szövetben jelen van, nem csak a vesében, ahol az EPO termelődik. Semenza aztán azonosította a válaszadás sejtbéli komponenseit, felfedezett egy fehérjekomplexet, amely az oxigénmennyiség függvényében kapcsolódott a hypoxiára adott választ közvetítő és az EPO gén „szomszédságában” lévő DNS-szegmensekhez. Később azonosította az ennek a fehérjekomplexnek (HIF) a kódolásáért felelős géneket. William Kaelin rákkutató a von Hippel-Lindau (VHL) szindrómát kutatva ért el jelentős eredményeket. Ez a genetikai betegség drámaian megnövekedett kockázatot jelent egyes rákbetegségeknél. Az amerikai tudós kimutatta, hogy a VHL-gén kódol egy olyan fehérjét, amely megakadályozza a rák kialakulását. Azt is megállapította, hogy a működő VHL-gén nélküli ráksejtekben abnormálisan magas a hypoxiához igazodó gének szintje, amikor azonban visszajuttatták a VHL-gént a ráksejtekbe, helyreállt a normális szint. Ez fontos jele volt annak, hogy a VHL valamilyen módon részt vesz az oxigénhiányos állapotra adandó válasz szabályozásában. Peter Ratcliffe szintén kutatta ezt a területet, és rájött, hogy a VHL-gén kölcsönhatásba tud lépni a HIF fehérjekomplexet alkotó két fehérje egyikével, a HIF1-gyel. A kirakós utolsó darabja annak megértése volt, hogy az oxigénszint miként szabályozza a VHL és a HIF1 közötti interakciót, ebben Peter Ratcliffe mellett William Kaelin ért el úttörő eredményeket. A három tudósnak köszönhetően
jelentősen bővültek az arról szóló ismeretek, hogy az oxigénszint miként befolyásolja az alapvető élettani folyamatokat.

Az oxigénszint érzékelése teszi lehetővé a sejtek számára, hogy anyagcseréjük alkalmazkodjon az oxigén változó mennyiségéhez, például testmozgás közben. De az oxigénszint érzékelése számos betegség esetében is kulcsfontosságú. A három kitüntetett 9 millió svéd koronával (276 millió forintos összeggel) gazdagodik, az összeget egyenlő arányban osztják szét köztük. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján tartják.

„Az egész kicsit szürreális volt”

A kitüntetettek örülnek, hogy együtt kapják meg a legrangosabb tudományos elismerést. Thomas Perlmann, a stockholmi Karolinska Intézet Nobel-bizottságának titkára elmondta, hogy a díj kihirdetése előtt sikerült elérnie mindhárom díjazottat.
„Nagyon boldogok voltak, hogy megosztva kapják meg a díjat”

– hangsúlyozta.

Megjegyezte, hogy a legnehezebben William Kaelint érte el. Először lánytestvérével sikerült kapcsolatba lépnie, akitől két telefonszámot is kapott, amelyekből az első téves volt. Amikor végül beszélt Kaelinnel, a férfi „nagyon boldog volt, szinte nem jutott szóhoz”. William Kaelint végül félálomban, hajnali öt óra előtt érte a hír Boston környéki otthonában.
„Tudósként tisztában voltam azzal, hogy ha hajnalban hívás érkezik egy túl sok számból álló telefonszámról, az néha nagyon jó hírt jelent. Hevesen verni kezdett a szívem, az egész kicsit szürreális volt”

– idézte őt a dpa német hírügynökség.

Arra utalva, hogy először a testvérét érték el, hozzátette, ez része lesz a családi legendáknak. Arra is kitért, hogy még nem tudja, mihez kezd a díjjal járó kilencmillió svéd korona (276 millió forint) rá eső részével, de „nyilvánvalóan megpróbálja majd valami jó ügyre fordítani”. A három tudós annak felfedezéséért részesül a legrangosabb tudományos elismerésben, hogy a sejtek miként érzékelik az oxigénszint változását és hogyan alkalmazkodnak hozzá. Ennek gyakorlati hasznosulásával kapcsolatban William Kaelin, a Harvard Egyetem kutatója azt mondta, gyógyszereket fejlesztenek az eredményeiket figyelembe véve, amelyekkel aztán olyan betegségeket kezelhetnek, mint a vérszegénység és a rák egyes fajtái. A Nobel-díj Twitter-oldalán közzétettek a díjazottakról egy-egy fotót is, amelyek a bejelentés után készültek, William Kaelin esetében egy otthon készült szelfit.
Peter Ratcliffe-ről irodájában készült egy kép, ahogy éppen EU-s szinergia-pályázatán dolgozik. A fotóhoz viccesen azt írták: „a pályázati határidők senkire sem várnak”.
A Nobel-bizottságnak adott telefonos interjújában Peter Ratcliffe azt mondta, kutatásaik kezdetén nem is sejtették, mennyire szerteágazó területet vizsgálnak. Tudósként azonban az a feladatuk, hogy ismereteket szerezzenek, ezeknek az ismereteknek pedig az a fokmérőjük, hogy helytállóak legyenek, előre szinte megjósolhatatlan, hogy a megszerzett tudásnak mekkora jelentősége lesz. Kezdetben ők sem sejtették, milyen fontos eredményeket érnek el. A Nobel-díjat övező érdeklődésre utalva megjegyezte, kerüli a nyilvánosságot, nem vágyik a hírnévre. A díjátadót viszont várja. Peter Ratcliffe egyébiránt 2014-ben lovagi címet kapott II. Erzsébet brit uralkodótól tudományos eredményei elismeréseként. Gregg Semenza, a tekintélyes Johns Hopkins Egyetem tudósa. Az intézmény elnöke, Ronald J. Daniels emlékezetes napnak nevezte a hétfőit, és azt mondta, rendkívül büszkék a kutató felfedezés iránti szenvedélyére, amely kiváló példája az iskola elkötelezettségére a jobb és emberségesebb világot teremtő új ismeretek megszerzésében.

A díjazottak

William G. Kaelin 1957-ben New Yorkban született, a Duke Egyetemen szerzett orvosi diplomát, PhD-képzését a John Hopkins Egyetemen és a bostoni Dana-Farber Rákkutató Intézetben végezte, ahol saját kutatólaboratóriumot is alapított. 2002-ben lett a Harvard orvostudományi karának professzora, 1998 óta a Howard Hughes Orvosi Intézet kutatója. Peter J. Ratcliffe 1954-ben született az angliai Lancashire-ben. A Cambridge-i Egyetem szerzett orvosi diplomát és az Oxfordi Egyetemen urológus szakképesítést. Oxfordban alapította meg független kutatócsoportját, 1996-ban lett az egyetem professzora. A londoni Francis Crick Intézet klinikai kutatási igazgatója, az oxfordi Target Discovery Institute igazgatója és az oxfordi Ludwig Rákkutató Intézet tagja. Gregg L. Semenza 1956-ban született New Yorkban, diplomáját biológiából szerezte a Harvard Egyetemen. PhD-képzését a Pennsylvaniai Egyetem Orvosi karán végezte, gyermekgyógyászati szakképesítését a Duke Egyetemen kapta. Független kutatócsoportját a John Hopkins Egyetemen alapította meg, ahol 1999-ben lett professzor és 2003 óta az egyetem sejtkutató központja érkutatóprogramjának igazgatója. 2016-ben ugyanezen kutatásaikért mindhárman megkapták az orvostudomány fejlődésében kiemelkedő szerepet játszó kutatóknak odaítélt Albert Lasker-díjat az orvosi alapkutatásokért kategóriában.

Frissítve: 2019.10.07. 16:19

Milliárdnyi mikroműanyag ázik ki a teafilterekből

Publikálás dátuma
2019.10.05. 10:15

Fotó: Pixabay
Egy új kutatás szerint a teafilterekkel mikroműanyagokat juttatunk a szervezetbe.
Egyetlen teafilterből forró víz hatására mikroműanyag-részecskék milliárdjai oldódhatnak ki – mutatta ki a kanadai McGill University kutató által készített tanulmány. A vizsgálatban piramis alakú filtereket teszteltek, amelybe jellemzően magasabb minőségű teatöltetek kerülnek. A selyemzsákokból ugyanaz az anyag ázik ki, mint ami a PET palackok faláról leválik – írta a Guardian alapján az mfor.hu.
A kutatók a montreáli boltokban kapható, négy különböző teafiltert vizsgáltak. Azt találták, hogy amikor ezeket forráspont közeli vízbe merítik, körülbelül 11,6 milliárd mikroplasztik-részecske oldódik ki belőlük, és még 3,1 milliárd ennél is kisebb, nanoplasztik részecske. Ez az eredmény rosszabb annál a néhány hónappal korábban közzétett becslésnél is, amely szerint évente átlagosan ötvenezer részecskét eszünk meg és ugyanennyit lélegzünk be.
A kanadai kutatók az Environmental Science & Technology című szaklapban publikált tanulmányukban azt is megvizsgálták, milyen hatással lehet az elfogyasztott műanyag az élő szervezetre. A kiáztatott teafilterek vizébe vízibolhákat tettek, és azt találták, hogy a műanyagot fogyasztó bolhák később fejlődési rendellenességeket és magatartásbeli változásokat mutattak.
Azt, hogy az emberre milyen hatással van a mikroműanyag, még nem tudni. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete augusztusban közölt jelentése szerint a vízben levő mikroműanyagok nem jelentenek egészségügyi kockázatot, azonban azt is hangsúlyozták, az ismeretek egyelőre erősen korlátozottak, és „sürgősen többet kell tudnunk a témáról.”
Szerző