Minden szinten szinte semmi – Az európai középmezőnytől is messze vannak a magyar csapatok

Publikálás dátuma
2019.10.08. 11:35

Fotó: Molnár Ádám
Légiósokkal vagy nélkülük, teljesen mindegy.
Miután a Ludogorec ugyanolyan sima győzelmet aratott az Üllői úton az FTC ellen, mint korábban a zágrábi Dinamo – ezúttal nem 0-4, csupán 0-3 volt, viszont a bolgár csapat a teljes második félidőben létszámhátrányban futballozott –, a keserű valóság által megint csak némaságra kényszerített hivatalos hangulatkeltőkön kívül szinte mindenki beismerő vallomást tett. A refrén ugyanis az volt: fájdalom, a magyar bajnokság nem készít fel semmire. Amúgy e megállapítás nem olyan nagy nóvum: sokan már régóta tudják, mi van.
Vagy inkább: mi nincs.
Az Európa-ligában elszenvedett vereség után a ferencvárosi játékosok tiszteletre méltó realitásérzékkel néztek szembe a tényekkel. Dibusz Dénes kapus például így beszélt: „Be kell látni, mi még csak most tanuljuk, hogyan kellene ezen a szinten futballozni. Olyan játékhelyzetekkel találkozunk, amelyekkel hétvégente nem. (…) Éppen azért kellenek az ilyen meccsek, hogy tanuljunk a hibákból, és ne kelljen megint tizenöt évet várni a következő csoportkörös szereplésre a nemzetközi porondon.”
Mielőtt azonban „igen, igent” hümmögnénk, és tehetetlenül széttárnánk a kezünket, tűnődjünk el egyrészt azon, hogy a huszonegyedik századi NB I képtelenül alacsony nívója nem valamiféle elrendeltetés vagy természeti csapás, amely védhetetlen: éppen ellenkezőleg az abban részt vevőkből fakad. S nyomban le kell szögezni: a legkevésbé a játékosokból ered, ők pusztán a következményei az évtizedek óta mozdulatlan futballpótló rendszernek. Ennek része a légiósok szerződtetése is. Az FTC tíz külföldit (Blazic, Boli, Frimpong, Haratyin, Heister, Isael, Skvarka, Szignyevics, Tokmac, Zubkov) és négy magyart (Dibusz, Lovrencsics, Sigér, Varga) vonultatott fel a Ludogorec ellen, de a majdnem csapatnyi légióssal is úgy festett, akár egy színmagyar együttes. Ez felveti a kiválasztás, egyúttal a vezetői alkalmasság kérdését meg persze azt: mi folyik minálunk labdarúgóképzés címén, ha ezek a 0-3-as, 0-4-es idegenek hazánk boldogtalan fiaival szemben 10:4-re „nyernek”?
S van még, ami tűnődésre késztet. Miközben vitán felül áll, hogy a magyar első osztály – amely összetételét tekintve inkább hajaz megyei bajnokságra, mint NB I-re – nemegyszer a nemzetközi negyedik-ötödik vonallal szemben sem képes megfelelő vetélytársakat kiállítani, vajon a magyar klubokat leckéztetők milyen környezetből kerülnek ki? A bolgár bajnokság például olyan félelmetes volna a Botev Plovdivval, a Cserno Moréval, a Dunav Ruszéval? Vagy a svájci másodosztály a Chiassóval, a Schaffhausennel, a Willel? Márpedig a miniállami Vaduz a Liechtensteinnel szomszédos alpesi ország NB II-jében áll az ibolya szerény hetedik helyen, de úgy elverte az állami forintmilliárdokkal megörvendeztetett Fehérvárt, mint jég a határt. A BATE Boriszov pedig egyenesen a selejtezők magyar kárvallottjainak rémévé vált az utóbbi, kudarcokkal kiváltképp kitömött időkben. A belarusz bajnokság mitől olyan erős? A Nyeman Grodnótól, a Vityebszktől vagy a Torpedo Zsogyinótól? (Habár az utóbbit – tekintettel a Debrecen keserves fehéroszországi megpróbáltatásaira – ne is emlegessük.)
Szóval, nincs szegmens, amelyben ne lenne lesújtó a kép. Érthető, ha a legutóbbi bajnoki forduló nézőcsúcsát 3616 szurkolóval tartja a gól nélküli Honvéd–FTC. E párharc átlagos közönsége az ötvenes években 43 925, a hatvanasokban 42 800, a hetvenesekben 40 200, de még a nyolcvanasokban is 26 300 volt. A 2010-es években a középérték 5248. A publikum a nyolcada, legjobb esetben az ötöde a szebb korokénak. A kilencvenes esztendőkkel már nem érdemes párhuzamot vonni, mert azoktól kezdődött a mérhetetlen süllyedés. Azért az nem állítható, hogy már akkor az volt, ami most van, mert a jelenlegi dekáddal egyetlen korábbi évtized sem vetekedhet (negatíve). A legújabb idők Honvédja ki tudott esni luxemburgi riválissal, a nemzetközi porondon eddig huszonnyolc mérkőzést játszó, ezek közül ötöt megnyerő, négyet döntetlennel záró és tizenkilencet elveszítő Niederkornnal szemben is, jóllehet a Fola Escht, a Differdange-ot vagy az Etzella Ettelbruckot felvonultató luxemburgi bajnokság nézőátlaga 655.
Milyen mélyre tekintsünk még?
Témák
labdarúgás
Frissítve: 2019.10.08. 12:08

Marco Rossi még nem kesereg

Publikálás dátuma
2019.10.07. 21:11

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
„Az a dolgunk, hogy az egészséges kerettagokat készítsük fel a lehető legjobban az előttünk álló, cseppet sem könnyű feladatokra, ők pedig ezeket a lehető legjobban megoldják” – mondta a szövetségi kapitány.
A szlovákok ellen parádés szabadrúgásával már a válogatottban is gólt szerzett 19 éves Szoboszlai Dominik megsérült Salzburgban, így el sem indult a válogatott összetartására, derült ki az MLSZ hivatalos honlapján közzétett hírből. A Marco Rossit nyilván sokkoló információ mellett további kellemetlenség, hogy az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő labdarúgó-válogatott bővebb keretéből további játékosok is kiestek, mert Pátkai Máté és Tamás Krisztián izomsérülése egyaránt lehetetlenné tette, hogy felkészüljenek a világbajnoki ezüstérmes Horvátország elleni csütörtöki, valamint az Azerbajdzsán elleni vasárnapi meccsre.
Sőt: a francia Le Havre-t erősítő Bese Barnabás ugyan megérkezett Budapestre, de a repülőtérről rögtön MR-vizsgálatra ment, hogy kiderüljön, mennyire súlyos a sérülése. Kiderült, hogy súlyos, ezért a szakmai stáb utólag Ferenczi János és Botka Endre mozgósítása mellett döntött.
„Ideálisnak semmiképp sem nevezném a helyzetet. Ugyanakkor ha most elkezdenék keseregni, azzal nem javulna a helyzet. Az a dolgunk, hogy az egészséges kerettagokat készítsük fel a lehető legjobban az előttünk álló, cseppet sem könnyű feladatokra, ők pedig ezeket a lehető legjobban megoldják” – reagált a történtekre az egyenes beszéd híveként Marco Rossi szövetségi kapitány.
A válogatott elvileg még kijuthat a 2020-as Európa-bajnokságra, de ehhez a mázlinál is nagyobb szerencse, csoda kellene. A csapat először csütörtökön játszik Splitben a vb-ezüstérmes horvátok ellen (tv.: M4 20.45), majd vasárnap az azeriek elleni utolsó csoportmeccs következik a Groupama Arénában (tv.: M4 18). Ráadásul zárt kapus meccsen, mert honfitársaink egy része a szlovákok elleni Eb-selejtezőn olyan rasszista, gyűlölködő módon szurkolt, hogy az átlépte az UEFA ingerküszöbét, és az európai szövetség bezáratta a stadiont. Illetve egy szabály kreatív értelmezésével az MLSZ elérte, hogy 14 éven aluliak azért ott lehessenek majd a lelátón.
Az E csoportban öt fordulót követően a horvátok állnak az élen tíz ponttal, őket követik a szlovákok és a magyarok kilenccel. A walesiek a negyedikek hat ponttal, de ők eggyel kevesebb mérkőzést játszottak, míg az utolsó helyezett azeriek öt találkozón mindössze egy pontot szereztek.
Szerző

Eb-selejtezők: Szoboszlai sérülés miatt nincs a keretben

Publikálás dátuma
2019.10.07. 11:13
Szoboszlai Dominik
Fotó: Koncz Márton / Népszava
Marco Rossi Pátkai Mátéra és Tamás Krisztiánra sem számíthat a világbajnoki ezüstérmes Horvátország, valamint az Azerbajdzsán elleni összecsapásokon.
Szoboszlai Dominik kisebb sérülése miatt nem csatlakozik az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretéhez. Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a Red Bull Salzburg középpályása a hét első felében a klubjánál marad további kezelésekre. Marco Rossi szövetségi kapitány – Szoboszlai mellett – izomsérülés miatt
Pátkai Mátéra és Tamás Krisztiánra sem számíthat a világbajnoki ezüstérmes Horvátország, valamint az Azerbajdzsán elleni csütörtöki és vasárnapi összecsapásokon.

A francia Le Havre-t erősítő Bese Barnabás játéka is kérdéses: ő megérkezett ugyan Budapestre, de rögtön MR-vizsgálatra ment a repülőtérről, hogy kiderüljön, mennyire súlyos a sérülése. A szakmai stáb az újabb sérülések miatt Ferenczi Jánost és Botka Endrét hívta be a keretbe.
„Ideálisnak semmiképp sem nevezném a helyzetet. Ugyanakkor ha most elkezdenék keseregni, azzal nem javulna a helyzet. Az a dolgunk, hogy az egészséges kerettagokat készítsük fel a lehető legjobban az előttünk álló, cseppet sem könnyű feladatokra, ők pedig ezeket a lehető legjobban megoldják”

– mondta Marco Rossi.

A magyar csapat csütörtökön 20.45 órakor lép pályára Splitben, vasárnap pedig 18 órától játszik az azeriekkel a Groupama Arénában. Utóbbi zártkapus mérkőzés lesz, de 14 éven aluliak ott lehetnek majd a lelátón. Az E csoportban öt forduló után a horvátok állnak az élen tíz ponttal, őket követik a szlovákok és a magyarok kilenccel. A walesiek a negyedikek hat ponttal, de ők eggyel kevesebb mérkőzést játszottak, míg az utolsó helyezett azeriek öt találkozón mindössze egy pontot szereztek.
Szerző