Győr;Borkai Zsolt;

2019-10-07 15:20:43

Borkai: Hibáztam, és megbántam

Nem lépek vissza – mondta Győr fideszes polgármestere, aki arról is beszélt: büntetőeljárást kezdeményez.

„A napokban rólam megjelent felvételek több éve készültek, amelyek részben manipuláltak, és részben igen valódiak. Nem vagyok rá büszke. És szeretnék elnézést kérni elsősorban a családomtól. Hibáztam, és megbántam” – mondta Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere a Győrplusz TV-nek adott nyilatkozatában az Ez az ördög ügyvédje elnevezésű blog állításaira és az oldalon közzétett fotókra reagálva. A hírt elsőként az atv.hu vette észre.

Borkai hozzátette:

Borkai szerint az utóbbi időben kiderült, hogy politikai ellenfelei több éven keresztül mindent elkövettek, hogy adatokat gyűjtsenek róla. „Mindezt tették azért, hogy polgármesterként felállítsanak, bármilyen áron megszerezzék Győrben a politikai hatalmat. Módszerük, a botlásom párhuzamba állítása a politikai teljesítménnyel, melynek egymáshoz semmi köze nincsen” – fogalmazott.

Végül azt mondta, számtalanszor bizonyította, hogy képes harcolni, és Győr a vezetése alatt kimagaslóan teljesített, erős város lett. „Nem adom harc nélkül olyan emberek kezébe, akik képtelenek vezetni, képtelenek a fejlődést garantálni. Céljuk, hogy olyan nyomás alatt tartsanak, hogy visszalépjek a polgármester-jelöltségtől.