Az életrajz a sláger – Oscar-várományos biográfiákat és tudatos sztárok a Zürichi Filmfesztiválon

Publikálás dátuma
2019.10.08. 10:50
A Judy Garland életét bemutató musical műfaja most nagyon pörög
Fotó: IMDB
A svájci rendezvényen még a szőnyeg is zöld.
De mi csak egy start up rendezvény vagyunk – hangoztatja magáról a tizenötök kiadását a hétvégén zárult Zürichi Filmfesztivál. Ez a kezdeti állapot olyan szintű büdzsével van megtámogatva – mintegy hétmillió svájci frankkal, azaz 2,2 milliárd forinttal – amelynek zömét piaci szponzorok és városi tehetős emberek adják össze. Így nem véletlen, hogy a fesztivál tizenöt év alatt eljutott az európai mustrák másodvonalának élére. Azaz nem akarnak világpremiereket (arra ott van Cannes, Velence és Berlin, vagy az országon belüli nagy konkurens, Locarno), sokkal inkább trendi és kurrens műveket, amelyeket elég sok sztár el is tud kísérni. Ezeket a műveket az úgynevezett Gála premierek szekcióban szedik csokorba. Mivel a zürichi mustra közönség-rendezvény, nem meglepő, hogy a jegyeket pénzért árulják: egy-egy gálán, ha megjelenik alkotó, akkor a belépő nem kevesebb, mint 89 svájci frank – körülbelül huszonnyolcezer forint. Az előadások abszolút teltházasok, így a tudósítóknak nagyon szép és megható történetet kell előadniuk, ha be akarják magukat könyörögni egy-egy vetítésre. Mert nem olyan rossz mozizni, ha az adott filmet Kristen Stewart, Roland Emmerich, Javier Bardem vagy Cate Blanchett vezeti fel. Noha a Zürichi fesztivál a kalandoroknak is nyújt kihívásokat – például a svájci és a német filmek válogatása, ne adj' Isten az ismeretlen művekkel teli versenyprogram –, csakúgy, mint a svájci közönséget, a sajtót is elsősorban a „fősodor” érdekli. A legnagyobb figyelem két – papíron – hasonló filmet kísért. A közös pont, hogy mindkettő híres és tragikus életet, a rendszer által tönkretett karriert mutat be. Az egyik Rupert Goold rendezte Judy, a másik a Benedict Andrews által jegyzett Seberg. Goold műve könnyebben befogadható az átlagközönség számára: a Judy Garland életet bemutató musical műfaja most nagyon pörög, és a címszerepet alakító Renée Zellweger olyan, mint akinek végig az járt az eszében, hogy jelölésbiztos alakítást nyújtson. Majd a vájtfülűek eldöntik, hogy a Zellweger által felénekelt dalok mennyire fedik Garland világát, igaz a film a színész és énekesnő élete utolsó időszakára koncentrál, csakúgy, mint a forgatókönyv alapjául szolgáló Peter Quilter-színmű, a The End of the Rainbow. Ami több ennél a filmben, hogy Goold megidézi a múltat, az Óz a csodák csodája forgatását, ahol a MGM stúdió emberei elkezdték étvágycsökkentőkkel, altatókkal és egyéb szerekkel tömni az ifjú tehetséget. Az abúzusokkal teli jelenetekért a rendező elnézést kért, de amikor elkezdték forgatni a filmet, még sehol nem volt a Weinstein botrány és a #metoo. Egyszóval, tuti díjeső várható a Judy-nak, ezt már onnan is érzem, hogy nálam megszólalt a vészcsengő a sokszor émelyítő giccs miatt. A fesztiválon Aranyszem-díjjal is elismert Seberg Kristen Stewart címszereplésével teljesen más úton jár. A francia új hullám egyik legismertebb színésznőjének élete akkor vált lidércessé, amikor hazájában, az Egyesült Államokban az FBI nemzetbiztonsági kockázatnak ítélte, mert anyagilag támogatta a fekete amerikai polgárjogi mozgalmakat, sőt egy fekete aktivistával, Hakim Jamallal intim viszonyba is került. Seberg élete önmagában legenda, kit tudja kivel nem volt kapcsolata (állítólag még Clint Eastwoodnak is szeretője volt) korai haláláig.  A problematikus személyiséget igen árnyalt módon alakítja Kristen Stewart, akinek ezzel a teljesítménnyel szintén ott lenne a helye az Oscar mezőnyben – különösen, hogy a játéka zömét nem az öregbítést szolgáló maszk támogatja meg, mint Zelweger esetében. Benedict Andrews szerint Stewart alakításának az a titka, hogy nagyon sok a közös vonás közte és Seberg között. Ahogy lapunknak fogalmazott, mindkettő nyers tehetség, akik autodidakta módon váltak színészekké, ezért képesek sokkal többre, mint egy-egy képzett kolléga. „Jean Seberg őszintesége miatt volt igazából kiszámíthatatlan és ez utóbbi tulajdonsága tette igazi színésszé” – mondta kissé kikacsintva lapunknak Kristen Stewart. Igaz, ugyanez a kiszámíthatatlanság volt az, ami  miatt feketelistázta őt az amerikai kormány és Hollywood. Kristen Stewart a kérdésre, hogy ez ma megtörténhet-e, azt felelte: ma már túl sokan vagyunk, akik felemeljük a hangunkat, így nem lehet csak úgy egy-egy közszereplőt eltiporni. Arra a kérdésre pedig, hogy mit szól ahhoz, hogy egy fesztiválon huszonkilenc évesen komoly díjat kap, így reagált: ez annak az eredménye, hogy az Alkonyat sikere után nem hagyta, hogy Hollywood felőrölje és tudatosan művészfilmes szerepeket keresett. Ennek egyik eredménye, hogy ő az egyetlen amerikai színésznő, aki Caesar-díjat, azaz „francia Oscart” kapott a filmtörténetben.   

Javier Bardem harcos hangulatban

A neves spanyol színész, Javier Bardem az Alváro Longoria által rendezett Sanctuary című dokumentumfilmmel jött Svájcba. A színész, ebben a műben bátyjával, Carlos Bardemmel együtt megy a Greenpeace-el az Antarktiszra, hogy ott megismerje a tengert és ezzel annak megmentéséért kampányoljon. Az akció olyan jól sikerült, hogy a tervezett 1,8 millió támogató helyett 3,5 millió aláírás gyűlt össze, de még így sem sikerült a világ kormányait meggyőzni az óceánokon kijelölt természetvédelmi zónák létrehozataláról. Az ökoharcos a mesterkurzusán hozta a drámai színészt, egy tizenöt éves kisfiú kérdésére kvázi elsírta magát, majd királydrámába illő monológgal állt ki Woody Allen mellett, aki szerinte a #metoo és a legújabb hollywoodi hisztéria áldozata. Bardem úgy látja, hogy akiket ma meggyanúsítanak, azoknak nincs módjuk védekezni sem – még Allennek sem, pedig a bíróságon kétszer is bizonyította az ártatlanságát. Ahogy fogalmazott, az, hogy most a világ nem Woody Allen zseniális filmjeiről beszél, hanem hazugságokról, mélyen felháborító és unfair.

Porosodó tárlat: továbbra sincs fejlemény a pápai zsinagóga mélyén heverő kiállítás ügyében

Publikálás dátuma
2019.10.08. 09:15

Fotó: A SZERZŐ FELVÉTELE
Több mint egy hónap telt el azóta, hogy a szervezők elektronikus és postai úton is eljuttatták az aláírásokkal és kísérőlevéllel ellátott szöveget Pápa polgármesteréhez és a képviselőtestülethez.
Továbbra sincs fejlemény a pápai zsinagóga mélyén heverő kiállítás ügyében. Botlatókövek viszont vannak. Korábban már beszámoltunk arról a Pápáról elszármazott, a holokauszt áldozatául esett zsidó családoknak emléket állító, az Emmitől elnyert 18 millió forint közpénzből finanszírozott gyűjteményről, amely immár negyedik éve a pápai önkormányzat rendelkezésére áll, mégis összetekercselve porosodik valahol az omladozó zsidó imaház mélyén. Annak ellenére sem került soha hivatalosan nyilvánosság elé, hogy a minisztérium a támogatási szerződésben kikötötte: a város a befejezésétől számított öt évig fenntartja majd a tárlatot. A kiállítás ügyében, a 2019. március végi elsőfokú, a felperes követelését teljes egészében megítélő döntés után jelenleg is másodfokon zajlik a késedelmi kötbér megfizetése ügyében indított bírósági tárgyalás. Végleges eredmény még az év vége előtt várható. Az „eredetileg felemelő, mára kétségekkel, irracionális felvetésekkel, ideológiától és politikától sem mentes gyanakvással borított vállalkozás” teljesítéséért, a kiállítás bemutatásáért petíció indult. S bár több mint egy hónap telt el azóta, hogy a szervezők elektronikus és postai úton is eljuttatták az aláírásokkal és kísérőlevéllel ellátott szöveget Pápa polgármesteréhez és a képviselőtestülethez, egyelőre nem érkezett reflexió a kérvényre. Mindeközben – részben alighanem a forrongó kedélyek csillapítása végett –, a Gunter Demnig német képzőművész által szeptember 12-e és 16-a között mintegy száz, az országban elhelyezett botlatókő közül 19 Pápára került. A járdába süllyesztett, 10x10 centiméteres réz lapocskák azon zsidó embereknek állítanak emléket utolsó szabadon választott lakhelyük előtt, akik a nácik áldozatául estek. Az egyik pápai kő elhelyezésénél jelen lévő Unger Tamás, a város alpolgármestere a városi híradóban így nyilatkozott a Holokausztról: „Ez az esemény akkora törést jelentett a város életében, amelyet azt hiszem hogy azóta sem hevert ki, mert egy olyan közösség tűnt el, aki mind gazdaságilag, mind kulturális szempontból, nagyon sok szempontból fontos volt a város számára, és természetesen fontosak voltak az egyének is, hiszen eltűntek a szomszédaink, eltűntek az ismerőseink, akiket már sohasem láthattunk viszont.” Mégis, épp az a kiállítás merül lassan örök feledésbe, amely életben tartaná az eltűnt szomszédok, ismerősök emlékét.  

Egy lélegzet, akár egy ritmusban is

Publikálás dátuma
2019.10.07. 18:23

Fotó: Collective Dope/ Horváth Nóra: BEAT
Beat. Jelentése ritmus, ütem, dobogás, taktus, ütés, ketyegés, szívverés és még sorolhatnám. Különösen a ’szívverés’ az a kifejezés, ami leginkább összeköti a két táncelőadást, amelyet a Collective Dope – [D]OPEN your move címmel mutatott be négy táncos.
Horváth Nóra és Ivanov Gábor Beat című produkciója humorosan, táncstílusokat vegyítve mutatja be az összetartozás, az egymáshoz való kapcsolódás igényét és ironikus mivoltát. Ugyanezt a témát bontja ki Jenna Jalonen és J.G.Verweft BEAT 'I just wish to feel you' koreográfiája is, csakhogy ők a kortárs táncon belül maradva a kapcsolódás nehézségét, a keserves folyamat költői szépségét éreztetik át velünk. Hip-hop, néptáncos elemek, hibátlan együtt mozgás. Ötletes, kreatív és végtelenül emberi Horváth Nóra és Ivanov Gábor duója. A lendület és a folyamatosság érzését segítette a különböző stílusú, az adott etűdöt erősen aláhúzó zeneválogatás. Horváth és Ivanov az egyet jobbra, egyet balra lépéskombinációból folyamatosan és dinamikusan építi fel a koreográfiát. Minden táncetűd logikusan következik egymásból és a mozdulatok nyelvén elképesztő őszinteséggel, humorral és (ön)iróniával beszél két ember közötti kapcsolat kialakulásáról. Ugyanazt, ugyanúgy táncolják, mégis, néha közelednek, máskor távolodnak egymástól, néha alkalmazkodnak, máskor új irányt szabnak egymásnak a térben. Akár szerepet is cserélnek. A végén a két sarokból egymáshoz érnek, egymás szemébe néznek, majd valami csókféleséget akarnak egymásnak adni és… összeütközik a homlokuk. Nagyon nehéz összekapcsolódni, eggyé válni a másikkal, mert számtalan külső és belső akadály áll utunkba.
De mindvégig együtt lélegzünk, akár egy ritmusban is – ahogyan bizonyítja ezt a két táncos is, amikor néhány másodperc erejéig elhalkul a zene és csak a fokozatosan együteművé váló légzésük hallatszik. Mélyebb és líraibb volt Jalonen és Verweft produkciója. A BEAT 'I just wish to feel you' azt mutatja meg, milyen mértékben nehéz lelkileg ez a kapcsolódás. Mennyi kapaszkodás, csimpaszkodás, fájdalmasnak tűnő mozdulatba kerül is ez. Mennyire kusza, birkózásnak tűnő munkát jelent. A két táncos állandó érintkezésben áll egymással, horizontálisan és vertikálisan is lüktet az előadás. A szívben dúló csata ez, ezt a repetitív koreográfia még inkább hangsúlyozza. Nem evilági, másfajta regisztereket idéz meg Adrian Newgent loop technikával működtetett háttérzenéje. A szólamok, hangok, zörejek egymásra játszása a vívódás felkavaró érzetét szüli a nézőben. Jenna Jalonen és Jonas Garrido Verwerft a küzdelmes tánc végén engedik el egymást. Adrian felveszi a légzésüket, és az összemosott, ziháló hangoktól kísérve a két táncos szinte észrevétlenül egymásba csúszik ismét. Nyugvó pont egy zaklatott folyamat végén. A Trafóban bemutatott két duó testet, szellemet és lelket egyaránt bekapcsol. Nem csoda, hogy olykor a mi légzésünk is fokozódik vagy a lábunk bizsereg. Ahogyan az sem csoda, hogy mindkét tánc előadást állva, vastapssal jutalmazta a közönség.

Infó:

Collective Dope – [D]OPEN YOUR MOVE Az urban dance és a kortárstánc első hazai találkozása Trafó Kortárs Művészetek Háza október 4. Előadások: Collective Dope / Horváth Nóra: Beat  Collective Dope / Jenna Jalonen: BEAT 'I just wish to feel you' 

Frissítve: 2019.10.10. 13:46