Zuglói Filharmónia;

2019-10-08 21:17:50

Hangversenyek mindenkinek

Hatvanöt éve van jelen zenei életünkben a Zuglói Filharmónia. Az együttesre sokan még korábbi nevén, Szent István Király Szimfonikus Zenekar néven emlékezhetnek, ma az örökséget az alapító karmester Záborszky József fia, Záborszky Kálmán viszi tovább, hivatalosan művészeti igazgatóként. Az I. István Gimnázium zenekara amatőr társulás volt, amelyben diákok, egyetemisták, nem hivatásos zenészek játszottak. Végeredményben elérték a legmagasabb színvonalat, amit egy ilyen társaság elérhet. 2006-tól vált hivatásossá a zenekar, vagyis diplomás művészek játszanak azóta itt, de őrzik a hagyományt, maradtak olyan amatőrök, akik nagyon jól játszanak és tudnak rendszeresen járni a próbákra – mondta el Záborszky Kálmán.

Mellettük játszanak – most is lesz számukra meghallgatás – tehetséges, ösztöndíjas, 18 év alatti fiatalok, közülük később sokan kerülnek komoly magyar és külföldi zenekarokhoz. Az a műhelymunka, ami náluk folyik, a tanulók számára máshol nem biztosított. A zenekar műsorán gyakorlatilag az egész szimfonikus repertoár fellehető, ebben az évadban is gazdag lesz a válogatás, a most következő hónapokban több különböző koncertsorozatuk lesz, néhány érdekesebbről tett említést nekünk a művészeti vezető. A Stephanus bérlet tulajdonosai a Müpában Jurij Szimonovot, a világhírű karmestert is láthatják majd vezényelni. A Gaudeamus bérlet májusi koncertjén egy különlegességet mutatnak be, Dohnányi Hitvallását. A Vigadóban a Téli bérlet első koncertjén a Rákóczi-év alkalmából a zenekar felkérésére született Zarándy Ákos-mű hangzik fel, amely tárogatóra és zenekarra íródott.