Idén 141 ország közül Magyarország a világ 47., a 28 tagú Európai Unió 24. legversenyképesebb országa. Az uniós országok közül utánunk már csak Bulgária, Románia, Görögország és Horvátország következik. Bár hazánk a tavalyi évhez képest egy helyet javított a globális rangsorban (Mexikó hátrébb sorolódott), szűkebb régiónkban a helyzet változatlan maradt. A régiós országok közül Csehország a 32., Szlovénia a 35., Lengyelország a 37. és Szlovákia is megelőzve bennünket a 42. Meg kell említeni azonban, hogy Bulgária gyakorlatilag hibahatáron belül megközelítette Magyarországot, és csupán néhány tized ponttal marad el tőle. A balkáni ország előrehaladása az elmúlt években példaértékű volt, és bár van még hova fejlődnie, jövőre jó eséllyel lehagyja hazánkat - derül ki a genfi székhelyű Világgazdasági Fórum (WEF) idei Globális Versenyképességi Riportjából.
A Világgazdasági Fórum idei jelentéséből kitűnik, hogy Magyarország nincs könnyű helyzetben, mivel az elkövetkezendő évek a világgazdaság lassulásáról szólnak, és ez szinte minden országot érint. Bár ez a lassulás semmiképp sem hasonlítható a korábbi válságokhoz, minden bizonnyal egy korszak végét jelenti majd. Az elmúlt években ugyanis a világ országai, különösen a Magyarországhoz hasonló feltörekvő államok rendre impozáns növekedést produkáltak, azt az illúziót keltve, hogy ez a gyors bővülés fenntartható, és az országok jó növekedési pályán vannak. Azonban egyre több a bizonyíték arra, hogy mindez csupán lassan múló állapot volt, és a növekedés nem fenntartható, az országok pedig visszatérnek a jóval lassabb bővülési ütemekhez. Ennek legfőbb oka a Világgazdasági Fórum szerint az, hogy a munkaerő nem tudott lépést tartani a technológiai fejlődéssel, és bár a technológia többé-kevésbé mindenki számára adott, a dolgozók nem tudják megfelelően alkalmazni.
A legfőbb versenyképességi kihívás tehát jelenleg az, hogy miként tudunk megfelelő minőségű munkaerőt képezni, és a gazdaságot egy lassabb, de fenntartható növekedési pályán tartani. A WEF jelentés szerint ebben Szingapúr, az Egyesült Államok és Hong Kong áll az élen, míg az Európai Unió jelentősen el van maradva. Habár néhány tagállam előkelő helyen szerepel (Például Hollandia a 4., Németország a 7.), az egész EU-t tekintve ezek az államok önmagukban nem elegendők. A jövőre nézve kedvezőtlen az is, hogy idén első ízben fordul elő, hogy Kína megelőzte az EU-t a versenyképességi rangsorban. Habár a világ legnépesebb országa még így is le van maradva néhány komoly versenyképességi szempont szerint (ilyen például az intézmény- és jogrendszer), azonban technológiában messze megelőzi nem csupán az EU-t, hanem az USA-t és Japánt is. Az Unió legnagyobb hátránya, hogy a digitális forradalom központja egyértelműen nem Európában van, a fejlesztések elmaradtak az utóbbi időben, politikai feszültségek feszítik, és a tagállamok egymásnak is versenytársai.
A magyar vállalatok helyzetét a bizonytalan világgazdasági kilátások mellett az is rontja, hogy bár több versenyképességi stratégia is létezik az országban (egy a jegybanknak és egy a Pénzügyminisztériumnak), ezek mintha egymást versenytársai is lennének, továbbá az egész versenyképességből csak egy-egy kiragadott pontra koncentrálnak. Így alakult ki olyan helyzet, hogy hiába a fejlesztések, a versenyképesség nem javult a várt mértékben. Jó példa erre az infrastruktúra; az átadott új útszakaszok szélesítik a közlekedési hálózatot, azonban az utak minősége összességében gyenge; csökkentették a vállalkozás megalapításához szükséges időt, azonban a cégek bezárása továbbra is komoly tortúra. A csupán egy-egy neuralgikusnak ítélt pontban való beavatkozás így még a legjobb szándék mellett is csak felemás eredménnyel járhat.
Habár néhány változtatás kétségkívül pozitívan járult hozzá versenyképességünkhöz (például a digitális infrastruktúra fejlesztése), továbbra is sok az olyan körülmény, amely jelentősen levon eredményünkből, és ezek gyakran a világon a legrosszabb mutatók között vannak. Ilyen például a kormányzati döntések kikezdhetősége (141 országból 134. Magyarország), a bírói függetlenség és a sajtószabadság. Ezek a tényezők erősen korlátozzák a magyar vállalatok beruházási és innovációs hajlandóságát, és a hosszú távú tervezés helyett a rövid távú stratégia felé terelik őket. Mindezek fényében a magyar üzleti környezet nem nevezhető tipikusnak még a térségben sem. A vállalkozások körében nagyon alacsony a kockázatvállalási, a beruházási és innovációs hajlandóság, így a megújulás, a hosszú távú vállalati növekedés, a nemzetközi piacra való kilépés erősen visszafogott, a sikerek csupán néhány vállalat között oszlanak el, a kormányzati vállalkozói támogatások pedig eredménytelenek maradnak, amit tovább súlyosbít a krónikus munkaerőhiány.
Magyarország legfőbb versenyképességi előnye továbbra is a relatíve olcsó, ám képzett munkaerő, ez az előny azonban folyamatosan olvad. Amennyiben az oktatáson keresztül az ország nem tud elegendő mennyiségben és minőségben magasan kvalifikált munkaerőt előállítani, úgy az idei növekedési ütem bizonyosan sokáig megismételhetetlen lesz.
(A szerző a Kopint-Tárki Zrt. tudományos munkatársa.)
