Drágulgatunk

Akár még elégedettek is lehetnénk, hiszen a hosszú, forró nyár végén – egy esztendőre visszatekintve – még a három százalékot sem érte el a pénzünk romlásának üteme. Amire bizony régen nem volt példa. De a bölcsek szerint keserű az az öröm, aminek szomorúság a vége. És a mi örömünk viszonylagos, hiszen még így is a legnagyobb mértékű drágulást elkönyvelő európai országok sorát gyarapítjuk. A látszólag szép számokért is leginkább a benzinárakat illeti dicséret, amelyek tavaly nagyon elszaladtak, idén pedig átmenetileg csökkentek.

Úgy tartja a szakma, hogy a családok mindig súlyosabbnak látják a drágulás mértékét a valóságosnál. Ezúttal azonban nincs ilyen „mankóra” szükség, mert az alapvető élelmiszerek ára valóban elszaladt, hogy a szolgáltatásokról ne is beszéljünk. Egy mérvadónak aligha tekinthető, de az elektronikus médiában gyakorta szerepeltetett közgazdász viszont rápirított a fanyalgókra: amikor alig volt látható az infláció mértéke, akkor éppen az árak növekedésére vágytak, és most, amikor – időnkénti hullámzással – végre megindult a fogyasztói árak emelkedése, éppen ezért sopánkodnak.

Az infláció növekedésének oka egyértelmű: megindult az ár-bérspirál. A munkaerőhiány időszakában ez már csak így szokott lenni. Hiába ígérték meg a munkáltatók, hogy a szociálpolitikai hozzájárulás révén nyert költségcsökkentésükből emelik majd a béreket, nem így tettek. Inkább a fogyasztóval fizettetik meg a magasabb béreket is.

Most egy olyan időszakot élünk, amikor az importált inflációra sem lehet panasz. Szerte Európában nemigen akarózik emelkedni a gazdaság teljesítményének, ami jó hatással van az ottani árakra, amelyek – szerencsénkre – begyűrűznek. A jelek szerint azonban nem eléggé. Csak a sertéshús árát tudnánk feledni! Az afrikai sertéspestis nyomán olyan áruhiány keletkezett, amely rekordszintre emelte fel a hús árát.

Sokan a fogyasztói kosár összetételét kárhoztatják. Természetesen nem arról van szó, hogy tartalmazza azt a dugódíjat is, amit soha be nem vezettek – a KSH tisztességes, 0 forintra taksálja. Azt viszont nem lehet elmondani a statisztikai hivatalról, hogy ne haladna a korral: a kosár tartalmazza ugyanis a ma még alig-alig mérhető forgalmú e-autóeladásokat is. Az persze kétségtelen tény, hogy a háztartások rezsijét alapvetően az energiaszámlák határozzák meg, amelyeket befagyasztottak. A lakáscélú költségeket viszont nem, és az áremelkedés itt mérhető, az inflációt vizsgálók figyelmét viszont elkerüli. Beruházásokkal – úgymond – nem foglalkozunk!

Az infláció eredetileg felfúvódást jelentett, az orvosi irodalomban használták. Később a közgazdászok a fedezet nélkül pénzkibocsátásra alkalmazták. Nálunk természetesen erről szó sincs, a háztartások viszont egyre inkább azzal szembesülnek, hogy ugyanabból a termékből csak az olcsóbbat tudják megvásárolni. S a kilátások sem a legfényesebbek. Az elemzők év végére négy százalékos inflációra számítanak.

Bekerültünk az árspirálba, és akkor még a gyengülő forintról nem is ejtettünk szót!