Győr;Borkai Zsolt;Glázer Tímea;

2019-10-09 12:43:11

Győri ellenzéki polgármesterjelölt: Borkai mindent elárult, amit valaha fontosnak mondott

Glázer Tímea nem kéri Borkaitól, hogy lépjen vissza vagy mondjon le – szerinte azok után, amik az elmúlt napokban kiderültek, ennek semmi esélye nem lenne.

„Nem akartuk elhinni, hogy a magát családapaként, konzervatív keresztényként népszerűsítő polgármesterünk tényleg az ellenkezőjét csinálja annak, mint amiről beszélni szokott” – mondta a Borkai Zsoltnak és a győri polgároknak küldött videóüzenetében Glázer Tímea, az ellenzéki pártok győri polgármesterjelöltje.

Hozzátette: azért várt napokig a nyilvános megszólalással, mert önkormányzati képviselőként, az ellenzék közös polgármester-jelöltjeként felelősen akart cselekedni, és biztos akart lenni abban, hogy ez a történet nem „rosszindulatú szóbeszéd vagy lejáratás, hanem a színtiszta igazság”. Ehhez azonban – folytatta – Borkai beismerése után semmilyen kétség sem férhet.

„Ön polgármesterként elárult mindent, amit valaha fontosnak mondott” – üzente a polgármesternek. Majd arról beszélt: Borkai szégyent hozott a városra, „Győrről ma mindenkinek korrupt politikusok, milliókért bérelt luxusjachtok, magánrepülők és uniós pénzből eltartott örömlányok jutnak az eszébe”.

Glázer Tímea azt mondta, nem kéri Borkaitól, hogy lépjen vissza vagy mondjon le, „sajnos azok után, amit önről az elmúlt napokban megtudtunk, ennek semmi esélye nem lenne”. Végül arra kérte a győrieket, hogy vasárnap szavazzanak az ellenzékre, „mutassuk meg, hogy egy tisztességes város tisztességes városvezetést és polgármester érdemel”.