Elhunyt Dobozi Eszter

Publikálás dátuma
2019.10.09. 14:56

Fotó: Marjai János / MTI
A József Attila-díjas költő, író, a Forrás folyóirat szerkesztője életének 64. évében halt meg.
Életének 64. évében, hosszú betegség után szerdán elhunyt Dobozi Eszter József Attila-díjas költő, író, a Forrás folyóirat szerkesztője – tette közzé a Hiros.hu kecskeméti hírportál. Dobozi Eszter Cegléden született 1956-ban. A szegedi egyetem magyar-történelem szakán végzett, majd középiskolai tanárként Cegléden és Kecskeméten tanított. 1995 és 2019 között a kecskeméti Kodály Iskola igazgatója volt. A Forrás folyóirat szerkesztője 1989-től. Versei 1978-tól jelentek meg különböző folyóiratokban, a Tiszatájban, a Forrásban, az Alföldben, a Mozgó Világban, az Új Írásban, a Napjainkban és a Kortársban, a Hitelben és a Magyar Naplóban. Első önálló verseskötete, az Egy 1986-ban, a Tíz körömmel című szociográfiája 1994-ben jelent meg. Két regény fűződik a nevéhez, a Túl a rákbarakkon. Angelika naplójából (2008) és a Sánta Kata (2011). Utolsó verseskötete, a Hószín átfut, sár fennakad 2018-ban látott napvilágot. Dobozi Eszter 1992-ben Pilinszky János-díjat, 2004-ben Arany János-díjat, 2010-ben József Attila-díjat kapott. A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként 2018-ban Magyarország Babérkoszorúja díjat vehetett át. 
Szerző
Témák
Dobozi Eszter

„A győzelem vereségek sorozata”

Publikálás dátuma
2019.10.09. 12:00
Schein Gábor
Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
Schein Gábor regénye az értelmiségi illúziók szatírája több végkifejlet lehetőségével.
A cím rezignált derűjével szemben mintha maga a regény támasztana kételyeket. A szikár cselekmény ugyanis egy lepusztult, nyomorúságos és embertelen világba vezet bennünket. „Az egész város mállott. Ette a rozsda. Savanyú szagok terjengtek a levegőben…” Itt „néhány év alatt mindent bezártak, az üzemeket, a varrodát, a sportközpontot, a kenyérgyárat, utoljára a kórházat is, mert nem volt benne orvos”. A romlás természetesen nemcsak a környezetben, nemcsak a cinikus hatalmi szférában, hanem az elemi emberi kapcsolatokban is megmutatkozik: verbális durvaság, közönségesség és féktelen agresszivitás teszi elviselhetetlenné a mindennapokat. A regényben megelevenedő munkahelyi környezet – egy tantestület – például leginkább viperafészekre emlékeztet, az egykor jobb napokat látott igazgató pedig gátlástalan karrieristává züllik. A regény középponti alakja, Kiefer tanár úr előnytelen küllemével, esetlen viselkedésével hangsúlyozottan groteszk figura. Antihősként, a maga félszeg módján ő tiltakozik az iskola világát is átható torz, lelketlen viszonyok ellen. Lázadása miatt azonnal eltávolítják az intézményből, állást többé nem is vállal, egy város széli rozzant kis házba költözik, aszketikus életmódra kényszeríti magát, még a közüzemi számláknak is hadat üzen. S afféle világtól elvonuló prófétaként igét kezd hirdetni: korunk valóban súlyos problémáiról ír hosszú, elvont fejtegetéseket, mintegy intelmül a hatóságoknak, azoknak pedig segítségként, akik el akarnak igazodni a világ bajaiban. De próféciái nem jutnak el a megváltandókhoz, a hatóságok pedig a szavait veszélyes bajkeverésként értelmezik. A kör lassan bezárul: miután elfogynak az értelmesnek tűnő társadalmi cselekvés lehetőségei, a szenvedélyes intim vágy (Ágnes, az elementáris vonzerejű férjes asszony iránt) még fenntartja életenergiáit. De persze, ez is totális bukásra van ítélve. Schein Gábor regénye az ezt követő végkifejletben háromféle lehetőséget láttat. Az első szerint amikor a kiegyenlítetlen közüzemi számlák miatt ki akarják lakoltatni, Kiefer fegyverével (vajon honnan van neki?) tüzet nyit a hivatalnokokra, azaz botcsinálta terroristává válik, s noha végül megadja magát, véletlenül agyonlövik. A második változatban öngyilkos lesz: halálra éhezteti magát, az agónia hátborzongatóan naturális részletessége empátia helyett inkább már távolságtartásra készteti az olvasót. A harmadikban viszont életben marad, megkapaszkodik a társadalom legalsó körében, társa és családja lesz, s kiküzd valami animális boldogságot, „ami a vaslábasban fő, az talán mégis örök”. A cím visszafogott és részben ironikus életigenlése itt mégiscsak igazolódik. Értelmet adva egyszersmind annak a Kiefer által korábban hangoztatott paradoxonnak, hogy „a győzelem vereségek sorozata”. Beadványait, röpiratait készítve Kiefer „valósággal remegett a gyönyörűségtől. Ebben az ihletett állapotban úgy érezte, elég az igazságot kimondania, hogy fényesen győzedelmeskedjék”. Nem, nem elég – miként ezt épp a tanár úr sorsának alakulása bizonyítja. A regény tehát ennyiben az aufklérista értelmiségi illúziók szatírája is. A manipulációk, a módszeres agymosások világában a kimondott igazság hatásfoka, sajnos, igen csekély.   

Infó

Schein Gábor: Megleszünk itt Magvető, 2019.

Szerző
Témák
Schein Gábor

Néma üvöltés

Publikálás dátuma
2019.10.09. 11:20

Fotó: Prokl Violetta / Jászai Mari Színház
A Cabaret című előadásban a fasizálódás folyamatát erősíti fel Béres Attila rendezése Tatabányán, drámai és profi revüelemekkel vegyítve.
A Cabaret vonzó hívószónak bizonyult Tatabányán, a hétvégi érdeklődés még a színház parkolóját is csaknem kinőtte. A népszerű, sokfelé játszott musical jelentős vállalkozása a teátrumnak, hiszen az előadásban nyolc fős zenekart, karmestert, táncosokat is foglalkoztatnak a saját társulat tagjai mellett. A rendezésre pedig a miskolci színház igazgatóját, Béres Attilát kérték fel, aki rutinosnak számít a zenés produkciók színrevitelében is. A revü azonban az első percekben mintha kissé görcsösen, erőltetetten kezdődne, pedig minden adott: Horesnyi Balázs nagyvonalú színpadképe, a fenti klubteraszon a zenekar az alkalomhoz illően öltözött Lovas Gabriellával az élen, a tánckar közepén a konferansziét játszó Mikola Gergővel, akinek alkatilag is és a hangi adottságait tekintve is jól áll a szerep, mégis igazából akkor indul az előadás, amikor megérkezik rózsaszín parókában, bundában Sally, a berlini Kit-Kat Klub énekesnője. Szakács Hajnalka, aki tavaly Debrecenből szerződött Tatabányára már a megjelenésével egy másik dimenzióba repít. Egyszerre hordozza a romlottságot, a csábítani tudást és az ártatlanság iránti zsigeri vágyat. Démoni és öntörvényű, ugyanakkor esendő és kiszolgáltatott. Egy mikrofon előtt énekel, a dalokat sanzonként adja elő. És ilyenkor megszűnik körülötte minden, csak Ő létezik, a harca, a küzdelme, a vágyai, a boldogsága és a keserűsége. Miközben a politika, bár maga Sally is elmondja, hogy nincs hozzá semmi köze, alattomosan belopódzik az emberek mindennapjaiba. Béres Attila rendezése nem kerüli ki a társadalmi közeget, illetve azt a folyamatot, amikor egy eszme átír magánéleteket, betör a családba, és a félelem mindent eltipor, ami emberi és értelmet ad az életnek. A fasizálódás rémisztő képét festi fel, ami, bár azt hittük már soha sem történhet meg, időnként újra és újra fenyegető árnyként tornyosul fölénk. Ez a nyomasztó, sötét tónus, és hogy bármikor kontroll vesztetté válhat minden, erősen kirajzolódik az előadásból.
Az első részben egy kisfiú énekli a nézőtérről a később elhíresült dalt, a széksorok fényt kapnak, a közönség tapsol, aztán ugyanezt teszi a második részben, amikor már egy nagyobb csoport énekli a színpadról ugyanezt a dalt, karjukon horogkeresztes szalaggal. Közben úgy csinálunk, mintha. A fasiszta vezetővé lett Ernst Ludwig (Király Attila) rá is szól a Konferansziéra, mi itt a probléma, hát nem azt mondhat a színpadon, amit akar? Ugyancsak erős jelenete az előadásnak Schneider kisasszony (Murányi Tünde) és Schultz úr (Széles Tamás) eljegyzése. A háttérben halkan szól a klezmer zene, aztán lassan minden összeroppan, az egymásra találást, a harmóniát felváltja a rémület, a szétesés. Nincs más út, mint a menekülés. Az amerikai író (Figeczky Bence) sem tehet mást, miután nemet mond a náciknak és ők cserébe jól helyben hagyják, mint hogy elmenekül Berlinből, ráadásul Sally nélkül. Az előadás plakátján lévő női táncoslábak a horogkereszt egy részletét rajzolják ki, a táncosok (koreográfus: Bodor Johanna) a színpadon ugyancsak megjelenítik a náci jelképet. A végén kitaszított árnyakként imbolyognak az utazásra kész üldözöttek. Aztán, mint egy fájó, néma kiáltás, csak a bőröndök maradnak a színen.

Infó

Joe Masteroff – John Kander – Fred Ebb Cabaret Jászai Mari Színház, Tatabánya Rendező: Béres Attila 

Szerző
Témák
kabaré