A gyógyítás esélye

A budapesti egészségügy harminc éve halogatott megújítása igazán nagyon szükséges. A közhangulat soha nem volt ennyire „egészségügy párti”, mint most. Ezért aztán nagy esély kínálkozik akkor, ha a választási eredmények többséget adnak a lakóhelyükért tenni akaró és önállóan gondolkodni képes csapatoknak. 
Természetesen az ország elfuserált, igen rossz gyógyítási eredményeket mutató egészségügyének reformját nem tudják kikényszeríteni a polgármesterek. Ennek a kormányzatnak nemcsak a tehetség és a hozzáértés hiánya veszi el a képességét a változtatáshoz, hanem az is, hogy fölszámolta azt a szakmai struktúrát (minisztérium, ÁNTSZ, társadalombiztosító), amely nélkül a szükségesnél jóval kisebb korrekció sem végezhető el. Azonban a kormányzat részvétele nélkül is minőségi javulást eredményező változtatásokat hajthatnak végre a budapesti önkormányzatok. 
Mitől az optimizmus? Attól, hogy szerencsénk van: jókor vagyunk jó helyen. Ám ez nem minden, volt már így, például a rendszerváltáskor, de akkor mindenki mással volt elfoglalva. (Ugyanazokkal a történelmi ostobaságokkal, amin az országos politika most is rugózik.) Minden jel arra mutat, hogy a helyi irányítást a jelenlegi korrupt garnitúrától átvenni készülők ezúttal hallani fogják a nép és az idők szavát. 
Mi a nép szava? Először is az, hogy a panaszok és a tünetek jelentkezésekor nagyon nehéz orvosi segítséget találni. A hivatalos első vonal, a háziorvos hol délelőtt, hol délután rendel, hétvégén semmikor. Viszont az éjszakai és hétvégi háziorvosi ügyelet lázcsillapításon kívül szinte semmire sem alkalmas. Részben az igen alacsony színvonalú műszerezettség miatt, másrészt pedig azért, mert az igen fárasztó éjszakai szolgálathoz biztosított szégyenletesen mostoha körülmények miatt általában orvosi diplomával még vagy egyáltalán nem rendelkező fiataloknak és főállásukban még a klinikusoknál is rosszabbul fizetett fiatal kutatóknak kellene ellátni ezt a nehéz és felelősségteljes feladatot. A szakorvosi rendelések napi 12 órában vannak nyitva, de (a sebészetek kivételével) szinte mindenhova háziorvosi beutaló kellene - no nem a rendelésre való bejutáshoz, hanem a várólistára kerüléshez. A járóbeteg ellátásra nem kötelezett kórházi orvosokhoz bejutni csak a portás engedélyével lehet, az viszont sokszor nehezebb és költségesebb, mint a háziorvos elérése. Aztán lehet órákat várni a fekvőbetegeivel megfelelő mennyiségű és minőségű ápolószemélyzet hiányában amúgy is épp eleget küszködő orvosra. 
Nem lehet kérdéses, hogy abszolút jogos igényről van szó. Ha a nap bármely órájában, a hét bármely napján bármelyik budapesti polgár negyed órán belül nem éri el az orvosát, akkor jogosan fogja a szemünkre vetni, hogy nem tettünk semmit. Sőt nem is akármilyen orvost kell biztosítanunk, nem is akármilyen műszeres háttérrel. Ugyanis egy ilyen sürgősségi rendelésen az életre veszélyes problémával jelentkezőt 30-60 percen belül biztos diagnózishoz kell juttatnunk. Nem sokat szabad várakoztatni az ilyen működési egységeket nem életveszélyes betegséggel felkereső pácienseket sem. 
Márpedig várhatóan ilyen panaszok adják majd a munka dandárját. Ilyenkor nemcsak a diagnózis, hanem a kezelés, illetve annak elkezdése is meg kell történjék. Az életveszélyes állapotban lévőket – a biztos diagnózissal - természetesen kórházba kell juttatnunk. Mivel az országos mentőszolgálat erősen túlterhelt, a betegszállítást sem tarthatjuk „központosított” szinten. 
Ezt a szerkezetátalakítást Budapest összes szakorvosi rendelőjéhez telepítve érdemes és gazdaságos végrehajtani. Ha épületbővítés nélkül kialakítható a sürgősségi egység, akkor egyenként mindössze kb. egymilliárd forintos költséggel kell számolnunk és kb. másfél év létesítési idővel. A működést biztosító finanszírozás a jelenlegi törvényi feltételek között elérhető. A változtatás előnyei azonnal észlelhetők lesznek mind a háziorvosi, mind pedig a szakorvosi ellátásban. A háziorvos tud végre törődni a prevencióval és a házi ápolás felügyeletével. A szakorvosnál pedig (maximum 3 naposra) csökken a várólista. A szerző orvos
Szerző
Haskó László

A környezetvédelem hasznot hajt

A Népszava közölt nemrégiben adatokat a Fidesz-KDNP kormány 2018. évi költekezéseiről. Az egyes funkciók szerinti kiadásokat a GDP (bruttó hazai termék) százalékában és az EU helyezésben is kifejezték. A környezetvédelmi kiadások aránya az EU hasonló kiadásainak rangsorában a tizenegyedik. (Ennél még rosszabb az egészségügy 23., a társadalombiztosítás, nyugdíj 19. és az oktatás 15. helyezése. Ezek az adatok jól tükrözik, hogy a kormány kiadásai nem elsősorban a társadalmi jólétet szolgálják.)
A környezetvédelem fontossága vagy szerepének lebecsülése pedig alapvetően befolyásolja – világméretekben is - a jövő nemzedékeinek életfeltételeit. Hazánkban a környezetvédelmi kiadások alacsony helyezése többek között egy tévhitnek – amely a mai magyar kormányzati politikára alapvetően jellemző – tudható be. Tudniillik a környezetvédelmet erőforrás-igényesnek tartják, olyannak, ami a gazdaságfejlesztéstől vonja el forrásokat. Így hát a terület a maradékelv szerint jut forrásokhoz, és ezt a kiadások abszolút számai is jól tükrözik.
Ezen tévhit tarthatatlanságát bizonyította az NSZK-ban Lutz Wicke által vezetett kutatócsoport 1984-es széleskörű kutatása, amelyet 1992-ben megismételtek. Számba vették a levegő-, a víz-, a talaj- és a zajterhelés okozta, pénzben mérhető vagy jól becsülhető, egy év alatt keletkező környezeti károkat. Ezek – pedig egy részük jellegüknél fogva pénzben nem is fejezhető ki - az NSZK GDP-jének 1984-ben 5,8 százalékát , 1992-ben 4,9 százalékát tették ki úgy, hogy a károkat nem túl-, hanem alulról becsülték. (A volt NDK területén ez az arány 28,9 százalék volt.) A károk mértéke 1984-ben megegyezett Baden-Württemberg, Bajorország, Hessen és Észak-Rajna-Vesztfália egész évi együttes adóbevételének összegével. 
Azután megvizsgálták, hogy a környezetvédelmi ráfordítások mennyivel csökkentenék a környezeti károkat. Az eredmény: az NSZK 1984. évi környezetszennyezési szintjén minden környezetvédelembe invesztált 1 milliárd márka 3 milliárd márka hasznot hoz országos szinten kárcsökkenés, jövedelemnövekedés formájában.
A kutatók azt a következtetést vonták le, hogy nemzetgazdasági szinten vizsgálva sehol sem lehet nagyobb jövedelmezőségű beruházásokat találni, a környezetvédelem tehát kifizetődő, a környezetvédelem nem erőforrás-igényes hanem erőforrást teremtő, erőforrást felszabadító tevékenység. Jó lenne, ha ez tudatosulna a hazánkban uralkodó kormányban és mögötte lévő pártokban is. A szerző közgazdász 

A sas leszáll

Aquila non captat muscas, azaz a sas nem kapdos legyek után, vallhatta a kormánypárti propagandagépezet, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök az utolsó hétig látványosan távol tartotta magát az önkormányzati választási kampánytól. 
Last minute azonban valamelyest aktivizálta magát a miniszterelnök, a postaládákba már be is dobták voksolásra buzdító, háborút vizionáló és némi migránsozással fűszerezett levelét. Majd útra kelt, mert ha legyekre nem vadászik is, néhány pocokért azért hajlandó leszállni a földre. Arra persze hiába vár bárki, hogy olyan szerencsés legyen, mint két éve a nagygéci Bözsi néni, akihez váratlanul bekopogtatott a kormányfő egy kis nemzeti konzultációra, de azokban a városokban, ahol az elvártnál rosszabbul áll a kormánypárti polgármesterjelölt, megjelenik. 
Miskolcon jó szívvel ajánlgatta Alakszai Zoltánt, akiben „benne van az energia, lehet vele dolgozni”, de a dicséret mellé azért figyelmeztetően felemelte az ujját: ha a miskolciak fejlesztéseket, beruházásokat akarnak, ha meg akarják valósítani a már kidolgozott terveket, Miskolc próbáljon a nyerő oldalon maradni. 
Gödöllőre is eljutotta kormányfői karaván, mely Kolozs Csaba udvarába kanyarodott be, ahol a szokásos kutya-gyerekek-mosolygó család csendélet fogadta a kedves vezetőt, öööö, vendéget. És a buksisimogatás mellett a főváros melletti városban is elhangzott: Orbán csak akkor tud pénzt adni és segíteni a fejlesztésekben, ha nem ellenséges a közeg.
Utóbbi a nem Fidesz-KDNP-s szinonimája a kampányban, vagyis a máshogy gondolkodók nem ellenfelek, hanem ellenségek. Az ellenséget pedig le kell győzni, meg kell semmisíteni, vagy ha ez nem sikerül, hát el kell lehetetleníteni. Ami az orbáni – kormánypárti – világban annyit tesz: coki nektek pályázat, fejlesztés, támogatás, ha nem a mi emberünket választjátok!
A sas igen bátor madár – írta Nagy Lajos a Képtelen természetrajzban –, a nálánál gyengébb állatokat, amelyek védekezni képtelenek, halálukat megvető bátorsággal végzi ki…
Szerző
Vas András