Bizalmi ugrás az ismeretlenbe – Interjú Zágoni Balázzsal

Publikálás dátuma
2019.10.12. 09:30

Fotó: Zagyi Tibor / Népszava
Az Európai Unió felbomlott, az országok városállamokra hullottak, a családok kettészakadtak és még egy rejtélyes eredetű Gömb is felbukkan, majd el-eltűnöget. A szabadságra egyre kevesebb esély van, a háborús helyzet a városállamok és a falon kívüli kolóniák között fokozódik. Zágoni Balázs Fekete fény című regénysorozatának egy csapásra Margó-díjas, majd az Év gyerekkönyvének választott első kötete (A Gömb) után most itt a folytatás: az Odaát a Margó Fesztiválon debütál.
Miért pont gombászkolóniában él a regény főhőseinek egy része?  Egy gyerekkori emlékből fakad: minden vasárnap gombásztunk a családdal. Így egyrészt volt róla személyes tapasztalatom, hogy milyen a gomba vagy mit csinál, miután leszedik, másrészt a növény adottságai is kapóra jöttek. Olyan erőforrás, táplálék, amihez semmi más nem kell, mint hogy essen az eső és legyen a közelben erdő. Szélsőséges helyzetekben ez nem utolsó szempont. A disztópia mint műfaj a valósághoz való viszonyulását is mutatja vagy csupán írói játék?  Pontosítanék: inkább heterotópiának nevezném a regényt, hiszen abban a világban, amit bemutat, fejlődések, no és persze visszafejlődések is vannak. Az aktuális jelen állapothoz képesti változások nemcsak rosszabbak vagy jobbak, hanem mindkettő együtt van jelen. Ez a komplexitás érdekes játékra ad lehetőséget, de kár lenne tagadnom, hogy civilként is foglalkoztat a téma. Gyakran kapom magam azon, hogy találgatok, vajon milyen lesz a gyere­keim jövőbeli élete, talán nem vagyok ezzel egyedül. Ugyanakkor nem azért írtam meg ezt a regényt, hogy valamiféle alternatív jövőt vázoljak fel. Miután meglett a Gömb karaktere a fejemben, egy heterotopikus világba kívánkozott. Hogyan lett meg? Nem zavarta, hogy néhányan esetleg az azonos című Dustin Hoffman-filmre asszociálnak róla?  Kicsit zavart, de annyira egyértelműen gömbként pattant ki a fejemből ez az ismeretlen tárgy, amit nem lehet másként, csakis empirikusan megismerni, és mint ilyen, a bizalom ugrását feltételezi, hogy nem tudtam másnak nevezni. Végül is, annyiszor ismétlődnek szavak a világirodalomban. Az első kötetből túl sok mindent nem tudunk meg róla – a másodikban kiderül, ki vagy mi is a Gömb valójában?  Sok minden kiderül róla, de – és ebben a szerkesztőim is egyetértenek – nem lehet minden titkot felfedni. A jelen politikai és társadalmi patthelyzeteiből csakis egyfajta destruktív megoldás vezethet ki?  Egyáltalán nem gondolom, hogy a regénybeli változások, vagyis az EU teljes széthullása jó lenne, bármiféle megoldást, továbblépést jelentene. Az Európai Unió jó dolog, nem kéne elrontani, amit az előző generációk kemény tapasztalatok és tanúságok árán felépítettek, ugyanakkor látok egy elég erős decentralizációs folyamatot is. Kolozsvár például, ahol élek, Románia második legnagyobb városaként, Erdély de facto fővárosaként szívesen lerázná azt a koloncot, amit egy bukaresti alárendeltség jelent. Többek között ezt gondoltam tovább a regényben, amikor azt mondják a városok, hogy kész, elég ebből a cirkuszból, saját kezünkbe vesszük az irányítást. A Fekete fény-sorozat alapvetően ifjúsági regény. A személyes szálon túl is fogékonyak a tinik az efféle komoly témákra?  Azt gondolom, hogy bármit el lehet nekik mondani. Talán annyi, hogy bizonyos dolgokra alacsonyabb, míg másokra magasabb az ingerküszöbük. Bár, nem is tudom, hogy az ő ingerküszöbük alacsonyabb-e vagy csak mi akarjuk megkímélni őket például a kegyetlenségektől vagy a szexualitástól, melyek egy bizonyos szinten túl nincs mit keressenek egy ifjúsági regényben. Persze ezt megint a felnőttgondolkodás mondatja velem. Összességében úgy látom, hogy a tinédzserek szellemi képességei teljesen egyenrangúak a felnőttekével, sőt olykor sokkal gyorsabban fognak fel vagy értenek meg komplex helyzeteket, mint mi. Talán annyi a különbség, hogy egy tini, mivel kevesebb az élettapasztalata, könnyebben megy végletekbe, jobban sarkít.
Nagyon jellegzetes a mesélős stílusa, akár kicsi gyerekeknek, akár kamaszoknak, felnőtteknek ír vagy épp dokumentumfilmet készít…  Igen, azt hiszem, hogy én igazán mesélni szeretek. Korosztálytól függetlenül. Filmek közül is leginkább a mesélős, narratív dokumentumfilmeket kedvelem. Tavaly lett kész, és az elmúlt pár hónapban Budapesten is több vetítést tartottak A püspök reggelije című filmjéből – Miért pont Márton Áron izgatta?  Egészen mostanáig teljesen feldolgozatlan anyag volt az ő élete – kicsivel több, mint 10 éve lehet egyáltalán kutatni a titkosszolgálati anyagát. Könyv is csak idén jelent meg róla. Érdekelt a téma, és miközben vizsgálódtam, rájöttem, hogy az életének az az időszaka, amíg a személyiség formálódik, amíg kialakul, hogy ki is az a Márton Áron, minden eddigi feldolgozásban öt percben el van intézve. Volt-e mestere? Mit kapott otthonról? Voltak-e gyerek- vagy ifjúkori traumák? Erről egyrészt azért nem beszélünk, mert boldoggá avatás előtt áll, másrészt, mert ezeket a részleteket elég nehéz összeszedni. Szerettük volna, hogy egy film csak erről szóljon, ezért helyeztük a hangsúlyt élete első 50 évére. A dokumentumfilm 1945-ben ér véget, amikor elhangzik a híres beszéde a Szent Mihály-templomban, a zsidók védelmében; és amikor megírja legendásan kemény levelét a miniszterelnöknek, a belügyminiszternek és a kolozsvári rendőrfőkapitánynak, melyben az egyházi vezetők közül gyakorlatilag egyedüliként mondja ki, hogy ezt az embertelenséget azonnal abba kell hagyni. Nyomban ki is utasították Magyarországról, pontosabban nem kívánatos személy lett. Találtak olyan dokumentumrészleteket, melyekben ő beszél?  Éppen ilyeneket kerestünk. Döbbenetes, hogy valakiről, aki 1939-től 1980-ig püspöke volt az erdélyi katolikus egyháznak, mennyire nem lehetett dokumentumfelvételeket találni. Miközben minden hülyeségről készült film, Márton Áronról csak mások, a családja meséltek mozgóképen. Nyomozni kezdtünk filmarchívumokban, levéltárakban, aztán végül egy ruhásszekrényből került elő egy tekercs, melyen a püspökké szenteléséről látható néhány perc. Egy kispap őrizgette. +1 kérdés   A Fekete fény az első Magyarországon megjelent regénye, pedig már több mint egy tucat gyerek- és felnőttkönyvnél tart. Ráadásul sokáig könyvkiadót vezetett Kolozsváron. Mi hozta a Móra Kiadóhoz?  Ki akartam próbálni magam szélesebb merítésben is. Lényegében házaltam a regényemmel. Volt azért kis kényszervárakozás, miután megmutattam a kéziratot, de aztán beindult a dolog, és én nagyon élveztem, hogy csak szerzőként vagyok jelen ebben a történetben.

Zágoni Balázs

író, szerkesztő, filozófus, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója. Eddig 13 könyve jelent, zömük sorozatban. A Barni-könyveket az egész kicsiknek szánta, a Fekete fény két kötete tinédzsereknek szól. Ő jegyzi az Erdélyi gyermekenciklopédiát, illetve öccsével együtt ők készítik az erdélyi, illetve magyarországi városokhoz gyerekbarát úti- és várostörténeti kalauzt adó Kincses Képeskönyv-sorozatot.

Az Odaát – Fekete fény 2.

könyvbemutatója október 12-én, szombaton 13.30-kor lesz a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron, a Várkert Bazárban. A szerzővel Lovász Andrea és Pacskovszky Zsolt beszélgetnek.

Szerző
Frissítve: 2019.10.12. 11:52

Szávai Attila: Búcsú (novella)

Publikálás dátuma
2019.10.12. 08:16

Fotó: Shutterstock
„Reggel ötkor szinte egyszerre szólal meg a közeli templom harangja és az egyik búcsús férfi kvarcóráján a Lambada című sláger, vékony, éles kvarchangon, az van beállítva ébresztőnek.”
A régóta lakatlan kastély körüli parkban színes teherautók várakoznak, mint egy furcsa, színes, megfáradt állatcsorda. Az autók a hétvégi búcsú kellékeit hozták, céllövöldét, ugrálóvárat, dodzsemet, körhintát. Kisbusznyi lakóautókat. Csend van, mindenki alszik még. Pók mászik egy teherautó feszes kerekén, minden lépést megismétel, mintha attól tartana, nem biztos a felület, ahová lábát tenni készül. Fölötte a kocsi oldalán festett női arc, úgy alkották meg, hogy éppen megcsillan a napfény a tökéletesre festett fogsorán, örökké szép az élet. Az egyik lakóautó mögött a fűben kiskutyák ébredeznek, ők is a kompániához tartoznak. Az eléjük tett vizes lábast szagolgatják. Egyikük bal hátsó lábával füle tövét vakarja vidáman. Körülnéz. Már hozzászokott, hogy hetente más és más helyszínekre utaznak. Nincs idő megszokni az egyes falut. Lekushad, visszaalszik. Reggel ötkor szinte egyszerre szólal meg a közeli templom harangja és az egyik búcsús férfi kvarcóráján a Lambada című sláger, vékony, éles kvarchangon, az van beállítva ébresztőnek. A kutya felkapja fejét, neszez, a világ lassan elindul, felveszi a ritmust. A festett mosolyú reklámnő a kávéillatot szaglássza vidáman, nem zavarja a pupilláján mászó katica. Itt-ott plakátok tarkítják a park fáit. Választás közeledik. Az egyik választási plakáttal a szél játszik, ráncosabb lesz a politikus homloka. Szél borzolja a politikai szájat, a gondosan megkomponált színű politikai homlokot, a plakát remegni kezd. Vagy csak a szél rezegteti vidáman. Kávéillatot hord a szél a búcsús teherautók között. Dülöngélő, álmos férfialakok jelennek meg. A céllövöldés a legfrissebb. Elhalad az egyik teherautó színes oldalánál, büszkén felnéz, fütyörészik közben, int a felfestett alaknak. Szevasz. A kocsi oldalán izmos férfi csókol egy nőt, tengerparti jelenet, pálmafával, kékes víztömeggel. A festést fakóra szívta a nap. Róla, a céllövöldésről mintázták az alakot, egy fiatalkori fotó alapján, meglehetős túlzásokkal. A festett figuráról a tetoválásokat elhagyták, a család lebeszélte az ákombákom „Erzsikről” és „Icákról”. Csupán az eredetinél határozottabb és íveltebb szemöldököt sikerült a piktorral kialkudni, szemöldökönként egy sör volt az ára. Miután a tojásrántotta illata is mélyen elült a fák között, folytatódik a búcsús eszközök telepítése, a nehéz vasszerkezeteket gondos férfikezek veszik kezelésbe. Fémes kopácsolásra és egyre hangosabb slágerzenékre gyűlnek a falu kíváncsibb gyermekei. Másnapra elkészül minden, jöhetnek a vendégek. A sofőrként is alkalmazott gépész régi szokása, hogy bármerre járnak, aláírásokat gyűjt a polgármesterektől, nem annyira tisztázott okokból. A kislánya emlékkönyvének hátsó lapjaira kerülnek a politikusi szignók, ami nagy elégedettséget okoz neki. Most sincs másként. A délelőtti melegben a nevetgélő polgárőröktől kérdezi meg, hogy melyik ember a falu vezetője. Azok nyeglén a vattacukros irányába mutatnak, mert a falu első embere éppen ott cseveg a ragadós édességet árusító asszonnyal. A gépész félreérti az iránymutatást és a polgi mögötti alakhoz megy a félénken maga elé tartott emlékkönyvvel. Tévedésből a nagy hasú iskolagondnokhoz lép oda, és attól kér autogramot, a pocakos gondnok elsőre nem érti, másodikra sem, de vállat von, majd odakanyarintja a nevét. A gépész hajlongva hátrál, újabb trófeával bővült a gyűjtemény. Sose tudja meg, hogy nem a polgármester firkált keszekusza aláírást a papírra. Elsőként a dodzsemes embernek mutatja, amaz bólogatva hátba veregeti, majd megkéri, hogy az egyik láncot meg kellene olajozni. A dodzsemes ember valamikor cirkuszban dolgozott, híres országos utazócirkuszban, de kirúgták, mert elcsábította a cirkuszigazgató félszemű feleségét (egy céllövöldés lőtte ki neki 1972 nyarán). Azóta sem bírja feldolgozni ezt a traumát. A búcsús vállalkozás vezetője legszebb ruháját vette fel, mert találkozni akar a falu vezetőjével. Ahogy kitolt pocakkal végigvonul a búcsú területén, sajátjai között, van benne valami fölényeskedés. Mint becsvágyó felfedező a bennszülöttek között. Valaki az éjjel titokban választási plakátokat tett ki néhány búcsús teherautó oldalára. Kapkodós lehetett a munka, mert a gyenge ragasztásnak és a reggeli szélnek köszönhetően a legtöbb papír már lóg. Legtöbbjük fejjel lefelé. Alacsony ember ragaszthatta ki azokat, aki igazán gondosan csak a plakátok alsó sarkain tudta megnyomkodni a ragasztócsíkokat. Így néhány képviselőjelölt fejjel lefelé, ugyanakkor befelé, az olajszagú teherautók alá néz. A vidám kiskutyák által levizelt kerekekre. A kocsioldalra festett oroszlán nagyot ásít unalmában, mert ismeri az embereket. A dodzsem karbantartója, látva, hogy a szerkezet megbízhatóan működik, a közeli kocsmába megy egy kávéra. Hamar megismerkedik az ottaniakkal, a harmadik sör után kissé felhabosított sztorikat mesél a falukból, ahol jártak. Hol és mennyi asszonyt csábított el. Külföldi turnékat is bekamuzik, meglepő hitelességgel és fantáziával. Kedélyesen köszön minden érdeklődő gyereknek; amikor megtudják, hogy ő a dodzsem karbantartója, felélénkülnek, felgyorsulnak a gyerekszájakban a piros kakasnyalókák. Az előtte lehajoló lenge ruhás fiatal anyukák ruhája alá kissé ­sunyin betekint. Mintha csak tévedésből nézne be, gondosan megkomponálva a fejmozdulatot, hogy még éppen ne odabámulás, odamerengés, urambocsá’! odakukkolás legyen, csupán a tekintet odatévedése – nem tehet semmiről, hogy éppen ott van egy harmincas női mell, ahová néznie kell. Mindenhol. Mellország. Aztán a választás helyi esélyeiről érdeklődik, meglepő rutinnal, mint aki ismeri a viszonyokat. A következő sört már ülve, magányosan fogyasztja, félrevonul. Párás tekintettel az ablakon át az ugrálóvárat nézi. Arra gondol, egyre feszesebbre van fújva a kampánynak nevezett politikai ugrálóvár. Egyre több teret kíván magának. Egyre többen sikongatnak odabent a színes-feszes gumiszagban. Hogy már megint maximális hangerőn zúg a régi kompresszor, csak győzze szuflával az érdeklődést.
Szerző

Egressy Zoltán: Bonaparte uzsonnája

Publikálás dátuma
2019.10.05. 18:27

Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
Ég körülötte Moszkva, a hallgatag város, romos rögök a jéghideg pokolban, lázas lángok rezegtetik a levegőt, mellette áll a fiú, aki nem tudott időben elmenekülni. Átdorbézolt éjszaka után odaszól neki a csatát nyert császár, hé, te, rémségesen szaggat a fejem, ha jót akarsz magadnak, csinálj nekem egy finom orosz uzsonnát. A fogoly bólint, és mostantól ölni készül, a szív körül megfeszül a tüdő, kitágulnak az orrcimpák, nehezen jön a levegő, romlott tejet hoz, erdőbe indul mérges gombákért. Őrök kísérik, nagylelkű segítőtársak, tőlük kér kondért, Moszkva felett súlyos, nehéz füst száll, Mityka kotyvasztja a felségnek a sokszorosan halálosnak gondolt főzetet. Egy vezető ellenállása tetszés szerint nem csökkenthető, ez fizika, nem filozófia, még kevésbé szakácstudomány, mondd, hogy hívnak téged, fiam, kérdezi elmerengve a császár. Zsulik a nevem, uram, mondja Mityka, jaj, te Zsulik, jaj, amit most főztél, jaj, az valami egészen, valami egészen nagy jóság, nem ettem még ilyen finomat. De miféle név ez, nem jelent semmit, ne merj játszani velem, te Zsülien vagy, és az étel neve is Zsülien lesz eztán. Mityka választott álneve gazembert jelent, hiába, a császár kivédte a támadást, ehetsz te is belőle, edd meg, Zsülien, a maradékot, nekem ennyi elég, már meg is erősödtem. Nézd, milyen szépek a lángok a városod fölött, akár a gyönyörű, hajnali napsugarak. Sok rokonod halt meg tegnap, fiam? Apád, anyád, húgod, barátaid, szép szerelmed? Az univerzum titkait nincs miért kutatnod. Egyél a zsülienből, Zsülien. De ne aludj el, hogy mered? Patakokat mutatnék neked, villámokat, amiket én töltök meg és én sütök ki, és te alszol. Őrök, vigyétek el.
Szerző