A régóta lakatlan kastély körüli parkban színes teherautók várakoznak, mint egy furcsa, színes, megfáradt állatcsorda. Az autók a hétvégi búcsú kellékeit hozták, céllövöldét, ugrálóvárat, dodzsemet, körhintát. Kisbusznyi lakóautókat. Csend van, mindenki alszik még. Pók mászik egy teherautó feszes kerekén, minden lépést megismétel, mintha attól tartana, nem biztos a felület, ahová lábát tenni készül. Fölötte a kocsi oldalán festett női arc, úgy alkották meg, hogy éppen megcsillan a napfény a tökéletesre festett fogsorán, örökké szép az élet. Az egyik lakóautó mögött a fűben kiskutyák ébredeznek, ők is a kompániához tartoznak. Az eléjük tett vizes lábast szagolgatják. Egyikük bal hátsó lábával füle tövét vakarja vidáman. Körülnéz. Már hozzászokott, hogy hetente más és más helyszínekre utaznak. Nincs idő megszokni az egyes falut. Lekushad, visszaalszik.
Reggel ötkor szinte egyszerre szólal meg a közeli templom harangja és az egyik búcsús férfi kvarcóráján a Lambada című sláger, vékony, éles kvarchangon, az van beállítva ébresztőnek. A kutya felkapja fejét, neszez, a világ lassan elindul, felveszi a ritmust. A festett mosolyú reklámnő a kávéillatot szaglássza vidáman, nem zavarja a pupilláján mászó katica.
Itt-ott plakátok tarkítják a park fáit. Választás közeledik. Az egyik választási plakáttal a szél játszik, ráncosabb lesz a politikus homloka. Szél borzolja a politikai szájat, a gondosan megkomponált színű politikai homlokot, a plakát remegni kezd. Vagy csak a szél rezegteti vidáman. Kávéillatot hord a szél a búcsús teherautók között. Dülöngélő, álmos férfialakok jelennek meg. A céllövöldés a legfrissebb. Elhalad az egyik teherautó színes oldalánál, büszkén felnéz, fütyörészik közben, int a felfestett alaknak. Szevasz. A kocsi oldalán izmos férfi csókol egy nőt, tengerparti jelenet, pálmafával, kékes víztömeggel. A festést fakóra szívta a nap. Róla, a céllövöldésről mintázták az alakot, egy fiatalkori fotó alapján, meglehetős túlzásokkal. A festett figuráról a tetoválásokat elhagyták, a család lebeszélte az ákombákom „Erzsikről” és „Icákról”. Csupán az eredetinél határozottabb és íveltebb szemöldököt sikerült a piktorral kialkudni, szemöldökönként egy sör volt az ára.
Miután a tojásrántotta illata is mélyen elült a fák között, folytatódik a búcsús eszközök telepítése, a nehéz vasszerkezeteket gondos férfikezek veszik kezelésbe. Fémes kopácsolásra és egyre hangosabb slágerzenékre gyűlnek a falu kíváncsibb gyermekei. Másnapra elkészül minden, jöhetnek a vendégek.
A sofőrként is alkalmazott gépész régi szokása, hogy bármerre járnak, aláírásokat gyűjt a polgármesterektől, nem annyira tisztázott okokból. A kislánya emlékkönyvének hátsó lapjaira kerülnek a politikusi szignók, ami nagy elégedettséget okoz neki. Most sincs másként. A délelőtti melegben a nevetgélő polgárőröktől kérdezi meg, hogy melyik ember a falu vezetője. Azok nyeglén a vattacukros irányába mutatnak, mert a falu első embere éppen ott cseveg a ragadós édességet árusító asszonnyal. A gépész félreérti az iránymutatást és a polgi mögötti alakhoz megy a félénken maga elé tartott emlékkönyvvel. Tévedésből a nagy hasú iskolagondnokhoz lép oda, és attól kér autogramot, a pocakos gondnok elsőre nem érti, másodikra sem, de vállat von, majd odakanyarintja a nevét. A gépész hajlongva hátrál, újabb trófeával bővült a gyűjtemény. Sose tudja meg, hogy nem a polgármester firkált keszekusza aláírást a papírra.
Elsőként a dodzsemes embernek mutatja, amaz bólogatva hátba veregeti, majd megkéri, hogy az egyik láncot meg kellene olajozni. A dodzsemes ember valamikor cirkuszban dolgozott, híres országos utazócirkuszban, de kirúgták, mert elcsábította a cirkuszigazgató félszemű feleségét (egy céllövöldés lőtte ki neki 1972 nyarán). Azóta sem bírja feldolgozni ezt a traumát.
A búcsús vállalkozás vezetője legszebb ruháját vette fel, mert találkozni akar a falu vezetőjével. Ahogy kitolt pocakkal végigvonul a búcsú területén, sajátjai között, van benne valami fölényeskedés. Mint becsvágyó felfedező a bennszülöttek között.
Valaki az éjjel titokban választási plakátokat tett ki néhány búcsús teherautó oldalára. Kapkodós lehetett a munka, mert a gyenge ragasztásnak és a reggeli szélnek köszönhetően a legtöbb papír már lóg. Legtöbbjük fejjel lefelé. Alacsony ember ragaszthatta ki azokat, aki igazán gondosan csak a plakátok alsó sarkain tudta megnyomkodni a ragasztócsíkokat. Így néhány képviselőjelölt fejjel lefelé, ugyanakkor befelé, az olajszagú teherautók alá néz. A vidám kiskutyák által levizelt kerekekre. A kocsioldalra festett oroszlán nagyot ásít unalmában, mert ismeri az embereket.
A dodzsem karbantartója, látva, hogy a szerkezet megbízhatóan működik, a közeli kocsmába megy egy kávéra. Hamar megismerkedik az ottaniakkal, a harmadik sör után kissé felhabosított sztorikat mesél a falukból, ahol jártak. Hol és mennyi asszonyt csábított el. Külföldi turnékat is bekamuzik, meglepő hitelességgel és fantáziával.
Kedélyesen köszön minden érdeklődő gyereknek; amikor megtudják, hogy ő a dodzsem karbantartója, felélénkülnek, felgyorsulnak a gyerekszájakban a piros kakasnyalókák. Az előtte lehajoló lenge ruhás fiatal anyukák ruhája alá kissé sunyin betekint. Mintha csak tévedésből nézne be, gondosan megkomponálva a fejmozdulatot, hogy még éppen ne odabámulás, odamerengés, urambocsá’! odakukkolás legyen, csupán a tekintet odatévedése – nem tehet semmiről, hogy éppen ott van egy harmincas női mell, ahová néznie kell. Mindenhol. Mellország. Aztán a választás helyi esélyeiről érdeklődik, meglepő rutinnal, mint aki ismeri a viszonyokat. A következő sört már ülve, magányosan fogyasztja, félrevonul. Párás tekintettel az ablakon át az ugrálóvárat nézi. Arra gondol, egyre feszesebbre van fújva a kampánynak nevezett politikai ugrálóvár. Egyre több teret kíván magának. Egyre többen sikongatnak odabent a színes-feszes gumiszagban. Hogy már megint maximális hangerőn zúg a régi kompresszor, csak győzze szuflával az érdeklődést.
