Az október 1-i Népszavában megjelent, Horvát népmese című jegyzetemben nagyra értékeltem, hogy a déli szomszédunknál működő dolgozói érdekképviseletek hatékony fellépésükkel meggátolták, hogy országukban az irányadó nyugdíjkorhatárt a kormány megváltoztassa, felemelje. Írásomban viszont azon is keseregtem egy sort, hogy hazánkban a szakszervezeti mozgalom (elsősorban országos szinten) mennyire szétaprózott és gyenge, és érdemi munkavállalói eredményeket – elsősorban a multinacionális hátterű cégeknél – szinte kizárólag az öntudatos és célirányos tevékenységet végző vállalati szakszervezetek képesek felmutatni.
Az ágazati szerveződésű Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (továbbiakban: VDSZ) és a helyi, tiszavasvári Alkaloida Szakszervezet hatékony és eredményes együttműködése jó példa arra, hogy egy erős vállalkozási szintű szakszervezet és egy iparágra kiterjedő (a szakma munkavállalóit összefogó) dolgozói érdekképviselet szoros kooperációja méltányos bérmegállapodáshoz vezethet. A helyiek nyilvánvalóan tudták mit akarnak elérni, az ágazati szövetség pedig hangsúlyt adott a követeléseknek. Emlékeztetek arra, hogy idén tavasszal a VDSZ aktívan beszállt előbb a Hankook, majd Chinoin munkás-megmozdulásaiba, sztrájkjaiba. Mindkét esetben sikerrel jártak, az alapkövetelések teljesültek.
Tiszavasváriban – elhúzódó tárgyalásokat követően – szeptember közepén az alkalmazottak „belengették” a törvényes munkabeszüntetés lehetőségét. Az indiai tulajdonosi háttérrel rendelkező cég mintegy 500 dolgozója megunta a munkáltató halogató taktikáját és az ágazati szakszervezet támogatásával két hét alatt elérte, hogy jelentős – tíz százalék feletti – munkahelyi átlagos bérfejlesztésre kerüljön sor, úgy, hogy a fizikai állomány ennek elsőszámú kedvezményezettje legyen. Az ágazati szakszervezeti vezető (Székely Tamás) arról is tájékoztatást adott, hogy ezzel a megállapodással a gyógyszeripar egészében is megvalósult a kétszámjegyű bérigények teljesítése.
Nyilvánvalóan ezért az eredményekért meg kellett küzdeniük a helyi és országos tisztségviselőknek, de ezek az emberek nem arra esküdtek fel, hogy „jópofizzanak” a munkáltatóval, hanem arra, hogy markáns módon képviseljék a munkavállalókat. Ugyanakkor meg kell érteniük a munkáltatók szempontjait is, viszont sohasem téveszthetik szem elől a dolgozók érdekeit, jogait. Ha ilyen szellemben és ilyen szemléletben működne hazánkban a teljes szakszervezeti mozgalom, akkor a munkavállalók milliói nem legyintenének bosszúsan: hagyjatok már engem békén ezzel a sok szakszervezeti hülyeséggel! Az Audi, a Hankook és az Alkaloida példája számomra azt igazolja, hogy van remény arra, hogy a szociális párbeszéd újra életre keljen, van értelme – munkahelyen, ágazatban és országosan – a dialógusnak.
Egyértelmű, hogy a mostani kormányzat nem érdekelt erős munkáltatói és munkavállalói szervezetek működésében, gyakorlatilag nem is áll velük szóba. Inkább mindenkit legyőzni akaró „focializmus”-t épít, és abban tényleg nincs helye, szerepe a konzultációnak, az érdemi és értelmes vitának.
Jó hír az Alkaloida-megállapodás. Előnyös a dolgozói közösségnek, megnyugvás a tulajdonosnak, és reményt, hitet ad valamennyiünknek. És mindemellett talán megmutatja a kivezető utat is.
Dr. Dávid Ferenc, közgazdász