A Berlini Szabadegyetemen dolgozó Diego K. Kersting és a Barcelonai Egyetem munkatársa, Cristina Linares 2002 óta tanulmányozzák egy veszélyeztetett zátonyépítő korall, a Cladocora caespitosa 243 kolóniáját a Földközi-tenger spanyolországi partvidékén. Korábbi tanulmányaikban arról számoltak be, hogy az időről időre jelentkező óceáni hőhullámok tömegesen pusztították el őket.
A korallokat több száz vagy ezer apró korallpolip alkotja, amelyek kalcium-karbonátot kiválasztva hoznak létre szilárd vázat és kapaszkodnak a tengerfenékhez. Az óceáni hőhullámok elpusztítják ezeket a teremtményeket azáltal, hogy gyakorlatilag élve megfőzik őket, vagy a túlságosan felmelegedett tengervíz miatt kilökődnek a korallokban élő, azok színét adó algák és csak a fehéres színű mészváz marad utánuk. A spanyolországi Columbretes-szigetek korallkolóniáinak csaknem negyedével végzett egy szélsőséges óceáni hőhullám 2003-ban.
A szakemberek azonban észrevették, hogy a vizsgált kolóniák 38 százalékában a korallpolipok kifejlesztettek egy túlélési stratégiát: összezsugorodtak, részben elhagyták az eredeti mészvázukat, majd több év leforgása alatt visszanőttek és új mészvázat kezdtek építeni, mígnem úgynevezett bimbózással fokozatosan visszahódították az elpusztult területeket. A kutatók háromdimenziós számítógépes képalkotást használva bizonyították, hogy az új mészkőváz a régi, elhagyott vázhoz kapcsolódik, vagyis ugyanazok a korallpolipok „tértek vissza”. Az „újjáéledés” folyamatát már ismerték a szakemberek a kövületek dokumentációiból, ám most először sikerült megfigyelniük élő kolóniáknál.
Kersting szerint az eredményeik reményt jelenthetnek és talán a világ többi korallja - például a haldokló ausztrál Nagy-korallzátony virágállatai - is képesek lehetnek hasonló túlélési stratégiát kifejleszteni, ennek kiderítéséhez azonban további tanulmányokra van szükség.
A kutató azt is megjegyezte, hogy
„Szükségük van a segítségünkre. Meg kell állítanunk a klímaváltozást” – húzta alá a szakember.
